Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-18 / 29. szám
13. old* Áronka a tavirózsában Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Olvasom az újságokban, hogy Tamási Áront, a kiváló magyar írót most még külön is megdicsőitik azzal, hogy egy könyvet adnak ki a vele történteseményekről. Mindent feldolgoznak, hogy még ezzel is méltó emléket állítsanak a nagy iró emléként. Nekem is van róla egy történetem, amelyet szívesen átnyújtok lapunk olvasótáborának, hátha helyet kap a Tamási Áronról most készülő könyvben... Most, hogy egy kicsit enyhült az Székely-Molnár idő, nem zug a fejem kint vigadó- I“re zom a kertben. Ülök a pádon, nézem az árnyasokban, a már éledező virágokat. A titkokat sejtető csendben megejt az emlékezés. A szép álmok függőkertjében odaképzelem magam Bu’dára, az egyik nyári vendéglő lugasában ülök Tamási Áronnal. Itt, ezen a környéken, a Rózsadombon lakott, annak is a legtetején. Tamásit mindenki családiasán csak Arankának becézte, mert családtagnak számított arany humorával, izes székely szójárásával, valósággal belopta magát az olvasók leikébe. S ki ne olvasta, s ki ne szerette volna? A Tavirózsában történt az a kis epizód, amit elmesélni készülök. A Tavirózsa stílusosan hangolódott a környezetéhez. A feneketlen tó csillámló vize, a szélfuvásra beszélő nádas, közöttük úszkáltak a rózsák, a tavirózsák, gyönyörűséges szép látvány, mikor szétnyiló kehellyel hanyattfekszenek a vizen. Aranka aznap felolvasó estét tartott Budán, ahol ünnepelték a gondolatait, a legszebb stilusruhába öltöztető irót. Áronka Karinthy Frici fiával, Ferenccel ült be az espressóba. A kis Karinthyt előbb az apa tette hallhatatlanná Cini néven, aztán az ötvenes években a Kossuth-dij emelte oda! A Tavirózsa kedvenc pihenőhelye volt akkortájt az Íróknak, mert a jó kávé és sütemény mellett kigyönyörködhették magukat a környék szép asszonyaiban és lányaiban. A szépnem állandó törzsvendége volt a Tavirózsának. S, aki ismeri az irók természetrajzát, az tudja, hogy azok bizony soha nem vetették meg a földi élet legszebb hatalmait a nőket. A két iró már hosszabb ideje tartózkodott a Tavirózsában, egyik duplát a másik után itták és kacérkodtak a szép női nemmel, akik bizony oda-oda pillogtak parázsló szemmel a két közismert Íróra. Egyszerre csak hangos szóváltás törte meg az ábrándozó csendet. A főpincérrel szállt vitába egy fekete diákféle. Ilyenekből éppen elég van Budapesten. Afrika tanulni küldi a fiataljait, hogy vigyék majd haza a tudományukat. Ezek a diákok jól élnek Magyarországon. A nép mosolyogva kényezteti őket, s az állami eltartás mellett női partnerekben sincsen hiányuk. A szóváltás egyre hangosabb lett, mikor a néger fiúban megszólalt a vadon szava és igazságot tevő eszközéhez, a késhez nyúlt. De ebben a pillanatban már Áronka is felugrott a székről és nagyot kiáltott: Ne hagyd magad, édes fiam és közéjük serdült. Neki még hazulról nagy gyakorlata volt a bicskázásban. Egyszer Kolozsvárott Nyirővel akaszkodott össze a kávéházban. Akkor azt akarták elintézni egymás között végképp és örökre, hogy ki a nagyobb közülük. Minthogy szavakka' nem tudták egymást legyőzni, bírókra, mentek, majd előkerült a bicska. Erről a kérdésről kár volt a vita, mert Erdélyben már akkor is tudta mindenki, hogy Áronka nagyobb iró Nyirőnél. Szebb a kifejezési formája, témájának sokszínű gazdagsága, a székelyek mesélő kedve, furfangja, ravaszsága messze fölibe helyezte az Uz Bence Írójánál. A hajnali párbajt a barátok akadályozták meg, akik lefogták a két bikaerős duhajt, mert hát fölösleges és ízléstelen is az ilyen kérdést vérfolyással elintézni. Áronka tehát közbelépett és egy ügyes mozdulattal átfogta a néger fiú csuklóját, mire az fájdalmában felszisszent és a kés kihullott a kezéből. Cini ezalatt rendőrt hivott, aki csínján, kesztyűs kézzel bánt a néger fiúval, mert nem akart előidézni külpolitikai konfliktust a két szocialista állam között. Erre külön ki vannak oktatva a „biztos urak”. Ezzel vége lett az incidensnek, folytatásra senki sem gondolt. Mégis tovább szövődött az ügy. Aranka egy hét múlva levelet kapott, amelyben ez állt: ,,A Budapesten tanuló néger diákok szövetsége halálra Ítélte Tamási Áront és Karinthy Ferencet, mert az ellenség oldalára állt.”. Tamásit meghökkentette a levél, dohogott is, mondván, eggyel, kettővel csak elbánik, de mi lesz, ha tömegével jönnek ellene?! Akkor még emberhalálra is sor kerülhet. Félni ugyan nem félt, de ami biztos, az biztos, sürgősen elköltözött a Rózsadombról és benn, a városban keresett magának lakást. S minthogy nem találták, a fegyegetésből sem lett semmi... SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS — Te divatlapot olvasol?! — Nemsokára szabadulok és tudnom kell: hol fogják ezen a télen viselni a zsebeket? A SZERÉNYSÉGRŐL (Folyt, a 9. oldalról) azért küzdött ereje minden megfeszítésével, hogy elismertesse érdemeit, amelyeket most kisebbíteni próbál. Akkor vívott, vagdalkozott, szúrt harapott, egyszóval: harcolt. Most már, amikor kivívta az elismerést, amikor mások mondják rá, hogy igaza van, meg korábban is igaza volt, hogy kimagaslik mások közül, hogy elévülhetetlen és igy tovább, most már szerényen mormol és tiltakozik, mert nagyon is pontosan tudja, hogy a dicséretáradat most már úgyis gáttalanul hömpölyög felé, s ha szerénynek mutatkozik, azzal csak még inkább növeli a hódolatot önmaga iránt. Vagyis most már könnyű szerénynek lennie, mert van neki mire. _ ügy tűnik talán, mintha gúnyolódni akarnék, a nagy emberek szerénykedésén, holott nem erről van szó. Sok embert ismerek holtak és élők között egyaránt, akiket roppant nagyra értékelek, és helyesnek tartom, ha kinyilvánítjuk érdemeiket, ha megadjuk nekik a jól megszolgált tiszteletet. De szükségtelennek tartom, hogy szerényeknek is tituláljuk őket, minthogy a szó pontos értelmében egyáltalán nem azok. Amit annak látunk — vagyis a nyilvános méltatások alkalmával tanúsított magatartást — nem szerénység, hanem egyszerűen az alkalomhoz illeszkedő, kulturált viselkedés. Láttam Cassius Clayt, amikor először nyert nehézsúlyú profi világbajnokságot. Győzelme kihirdetése után mindkét öklét az ég felé dobta, ugrált, majd a- mellét dörzsölgette és torka szakadtából üvöltötte, hogy én vagyok a világ legerősebb embere! Holott ez fölöttébb értelmetlen volt, mert egy másodperccel korábban ezt már kihirdették helyette mások. Azonkívül ugyanezt üvöltötte a sokezres aréna. Semmi szükség nem volt tehát arra, hogy ő is ünnepelje önmagát, de hát a dolog mégis megérthető, mert az adott pillanatban bizonyára elvett* í eszét az öröm, s ő egyébként sem minősíthető kulturált embernek. Egy nagy tudós, vagy művész azonban nyilván nem viselkedik igy, mert élettevékenységéhez szükségszerűen hozzátartozik az illemtudó, kulturált viselkedés képessége. Mindez, persze nem olyan túl fontos dolog, hogy ilyen terjedelemben beszéljek róla. Felnőtt játék ez, olyanféle, mint a színpadi taps, amit alázatos meghajlással fogad a színész, miközben majdnem szétrepeszti a diadalérzet. Amiért mégis szóba hoztam, annak az az igazi oka, hogy észrevételeim szerint a szerénységet, mint követendő, ideális magatartást az ifjúságnak is gyakran ajánlgatják. Ez az ajánlás bizonyosan a szó félreértéséből adódik. Amint ugyanis tisztázódott, a szerénység fogalma visszahúzódást, passzivitást takar, és nyilvánvaló, hogy senki nem akarja komolyan ezt a magatartást az ifjúságba plántálni. Nyilván arra gondolnak az illetők, amikor a szerénységet ajánlják, hogy senki ne legyen nagyképű, törtető, másokat eltaposó stb. Vagyis: kulturált, intelligens legyen az ifjúság. Ámde ez más, mint a szerénység. Felmerülhet persze, az is, hogy akadnak, akik valóban szerénynek szeretnék látni az ifjúságot, tehát visszahúzódónak, csendesnek, amely nem sok vizet* zavar. Ez azonban nem helyeselhető. Inkább azt mondanám a visszahúzódás ajánlása helyett, hogy aktiv, öntudatos, magasba törő legyen az ifjúság. Bíráljuk felül tehát a szerénység fogalmát mindenütt, és próbáljuk helyesebben értelmezni. Csák Gyula MOSOLYOGJUNK Betörő a rendőrségen. A nyomozók hiába vallatják: a gyanúsított mindent tagad. A felügyelő elveszíti a türelmét és részletesen leírja, hogyan hatolhatott be a házba és hogyan feszitette fel a szekrényeket. — így volt? — kérdi végül. — Most már nyugodtan bevallhatja. — Nem igy volt — feleli a gyanúsított —, de a módszer nem rossz. Legközelebb majd kipróbálom... *** Egy társaságban valaki azzal büszkélkedik, hogy hetven éves korára is épp olyan erős, mint húsz éves korában. — Az lehetetlen! — mondja valaki. — Pedig igy van. A házunk udvarán fekszik egy hatalmas kő. amikor fiatal voltam, nem tudtam felemelni. — És most? — Most sem. *** — Jeanne, tudod férjhez megyek Andréhoz! — Ezen cseppet sem csodálkozom. Egy évvel ezelőtt, amikor én kosarat adtam neki, kijelentette, hogy ezután számára már semminek sincs jelentősége az életben. *** Az utcán az egyik járókelő odalép a másodikhoz és megkérdezi: — Sir, nem tudna felváltani nekem 100 dollárt? — Nem. de köszönöm a bókot! •v
