Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-12 / 50. szám
11. oldal ÉJJ BENEDEK MÁRIA yi^Elll TANÁCSADÓJA MRS.V.W. — Huszonnyolc éves vagyok, és van egy két éves leányom. A férjem állandóan arra ösztönöz, hogy szüljek még egy másik gyermeket is, mert nagyon szeretne egy fiút a családban. Igaz, szereti a kisleányt is, mégis úgy érzi, hogy valami hiányzik az életéből, amig nincs fia. Azt gondolja, hogy önző vagyok, ha nem kívánok másik gyermeket, pedig erre több okom is van: 1. Egész terhességem ideje alatt [még reggelenként is] örökké hányingerem volt. — 2. Szüléinktől 400 mérföldre lakunk, és senki sincs a közelben, aki segíthetne a gyermeknevelésben. — 3. Mindig megvan annak a lehetősége, hogy a második gyermek is leány lesz. — 4. Szeretnék tájból munkába állni, amikor a gyermekem eléri az iskolás kort, és egy másik gyermek miatt ez az időpont később érkezne el. — Jó anya vagyok, és nagyon örülök gyermekünknek. A kérdésről már sokat beszélgettem a férjemmel, de hajthatatlan, akárcsak én. Tudón, hogy az utolsó szó az enyém ebben a dologban, de olykor-olykor már bűnösnek érzem magam, és csaknem beadom a derekamat. Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás, ha van egyáltalán. VÁLASZ — Ön ismeri a maga terhét, és azt ajánlom,, ne adja be a derekát. Ha csak azért lenne még egy gyermeke, hogy a féijéhez alkalmazkodjék vagy bűntudatát eloszlassa, akkor a gyermekek megéreznék ezt. Nem gondolkodtak még arról, hogy örökbe fogadnának egy kisfiút, aki annyi idős, mint a leányuk? Semmi hányinger, semmi kockáztatás a nemi hovatartozással kapcsolatban, és semmi veszteség a munkábaállásnál. Ugyanakkor jó otthont adnának egy kisfiúnak, akinek erre nagyon nagy szüksége van. * * * FELDÚLT FELESÉG — Anyósomnak az a szokása, hogy ha nem zárjuk be a hálószobánk vagy a fürdőszoba ^jt^ját, akkor bejön hozzánk, mert a férjemnek akar valamit mondani. Az egyik napon akkor lépett be a hálószobánkba, amikor a férjem öltözködni akart és nem volt rjyta semmi ruha. Meg is mondtam az anyósomnak, hogy először kopogtatnia kellene, és úgy megtudnia, hogy a férjem készen van-e a beszélgetésre. Persze az anyósom ezt nem tartotta helyesnek, hanem igy válaszolt: ,,Ne légy ostoba, a férjedet valamikor én pelenkáztam.” Mi az ön véleménye a kérdésről? VÁLASZ — Ugyanaz, mint az öné. De a féijének kell megmondania az édesanyjának, hogy kopogtasson. mielőtt be akar lépni. (És ha őt az anyja szoptatta. amikor kicsi volt, ez jogot ad neki arra, hogy az anyja szobába lépjen, amikor öltözködik? * * * ÜZENETEK — 1. IKREK ÉDESANYJA — Ne öltöztesse a gyermekeit egyformán csak azért, mert ez olyan hercig dolog. Ha elérik azt a kort, hogy kezd kialakulni az egyéniségük, engedje meg, hogy ők döntsék el, vajon egyformán akarnak-e öltözködni, vagy pedig egyéniesen. — 2. ILONA K. — Nem vagyok versszakértő, mégis azt ajánlom, hogyha erre belső kényszert érez, vesse papírra gondolatait akkor is, ha csak az asztalfióknak dolgozik. Az irók és költők akkor is kifejezik magukat, ha nincs közönségük. Önnek egyébként elég sok alkalma nyilik arra, hogy szivének kincseit szétossza az emberek között, és igy bizonyos mértékben kárpótlást kapjon az elmaradt publicitás helyett. EKÉK A vers kibújik mindig, aztán alászántják nagy ekékkel, ha elnyilt, alá, ha a zsákmányt elragadták tőle, hogyha már csak kóró, eves szár, a szél is messze fújja, csuhéja oly üres. Csak Ö alá szántsátok az én verseimet is, az Egy alá, ekék, az elfeketedett rimet, a sok szétrágott csutát, s őt, az Egy Igét! Győri László VALLATÁS A VASKAPU (Folyt, a 9. oldalról) natra ül, elhozza. Aztán folytatjuk az utazást. Maga az egyetlen, akire rá merem bízni ezt a feladatot. Hofmeister ur kidüllesztette a mellét és a legközelebbi állomáson leszált, jegyet váltott Budapestre és fél óra múlva robogott vissza. Sötét éjszaka lett, mire megérkezett a Keleti pályaudvarra, ott taxiba vágta magát és rövidesen megérkezett a kapitány házához, becsöngetett, az elősiető házmesternek megmondta, hogy fontos megbízatással jött és fölrohant a lépcsőkön. Az ajtón ott találta a réztáblát: Gotthelf Gottfried. Becsöngetett, belülről elfojtott, halk suttogást hallott, egy női hangot meg egy mély férfihangot. Mi az, a kapitány felesége nincs egyedül? — csodálkozott Hofmeister ur. Kisvártatva nyílt az ajtó és a küszöbön megjelent hálókabátban a kapitányné. Tágrameredt szemekkel bámult Hofmeisterre, tudta, hogy félje erre az útjára magával vitte. — Mi az, valami baj van? — Nagy baj! A kapitány ur itthon felejtette a kulcsot, lesz szives ideadni... — Miféle kulcsot? De hisz magával vitte a lakáskulcsot! — A Vaskapu kulcsát! Nem tud keresztül hajózni a zárt Vaskapun! Az asszony egy pillanatig rámeredt Hofmeisterre, azt hitte, hirtelen megőrült, de aztán eszébe jutott, hogy ez az ember a tréfák céltáblája, most is alaposan beugratta az ura. Fölnevetett és igy szólt: — Hát nem tudja, hogy ott nincs semmiféle kapu, az uram magát jól felültette... — Becsukta az ajtót az ámuló Hofmeister orra előtt és csattogó papucsával visszarohant a hálószobába, kisvártatva onnan is hangos nevetés hallatszott, de az asszony gyöngyöző kacagása mellett egy öblös férfinevetést is hallott. — Öngysága egy férfivel? Hallatlan!... A kapitány megint durván becsapott, otromba tréfát űzött velem. De most majd visszaadom a kölcsönt!... Ettől aztán dühösebb lesz mint én... Majd tudtára adom, hogy mig ő békésen hajókázik az Aldunán, a felesége itthon a szeretőjével... Mekkora dühbe fog gurulni!... De csak neki szabad lóvátenni engem? Majd én megtáncoltatom, most már látom, mért hivott erre a hajókirándulásra! Én ostoba marha, nem vettem észre ezt előre? De hát honnan tudjam én, hogy mi a Vaskapu? Nem tanultam én ezt a német iskolában... De ezt a rászedést már nem vagyok hajlandó lenyelni! Hazament, lefeküdt. Dehogy ment vissza a kapitányhoz. Egész éjszaka hánykolódott az ágyán és azon gondolkozott, hogy azért súlyos dolog lesz a kapitányt értesíteni a felesége hűtlenségéről, érdemes egy viccért ilyen árat visszafizetni? Gotthelf még öngyilkos lesz és akkor őt furdalhatja a lelkiismeret. De csak neki szabad belőle állandóan bolondot csinálni? Megmondja neki, akármi is történik vele... Másnap már mindenki tudta Hofmeister rászedetését. Főképp a Mátyás-templom orgonistája terjesztette Hofmeister beugratását: — Hallotta hogy Gotthelf kapitány milyen sikerült tréfát csinált megint Hofmeisterrel? — újságolta széltében-hosszában. — Nagyszerű tréfa volt, hahahaha!... — Az emberek a térdüket csapkodták nevettükben és egymásnak mesélték el a történetet. — Hallotta, hogy a hajóskapitány lóvá tette az irattári Hofmeistert? Hahaha!... Az év legjobb tréfája. Micsoda agyafúrt ember ez a Gotthelf!... Hahaha!... — Óriási, hogy becsapták ezt a hülye Hofmeistert, hahaha!... — röhögtek az emberek. A kapitány visszaérkezve hajóutjáról az utcán találkozott Hofmeisterrel: — No, maga alaposan cserbenhagyott! — mondta szemrehányóan. — Nem tudtam átmenni a Vaskapun. — Mindjárt nem lesz olyan jó kedved, — gondolta Hofmeister gyűlölettel. — Maga sértett meg durván engem! Micsoda komisz tréfát űzött belőlem! Én igenis elmentem a lakására a nagyságos asszonynak elmondtam az üzenetet, de ő megmagyarázta, hogy mi a Vaskapu. Nagyot nevetett rajta, csak azt csodáltam, hogy odabent egy férfihang is röhögött. — Miket beszél maga itt össze-vissza? Hogy a feleségemnél volt valaki? Maga nem tudja, hogy ha nem vagyok otthon néha az unokahugom ott alszik nála... — És annak van olyan mély basszus hangja? — nézett rá tettetett csodálkozással Hofmeister. — Egy fiatal lánynak? — Szóval azt mondja, hogy egy férfi volt nála? — ragadta meg a gallérjánál fogva a kapitány és alaposan megrázta Hofmeistert. — Ha nem hiszi, jöjjön maga haza személyesen a kapukulcsért!.. .Hahaha!... — A kapitány elengedte a torkát és maga elé nézett!... Tompán motyogta: — Megkísérlem. De ha nem találok ott senkit, széthasítom a koponyáját!... — ordította. Hetek teltek el, mig Gotthelf kapitány újra elindult a hajóutra. Ö is megszakítva a hajókázást, vonatra ült és hazautazott. Benyitott a lakásba és belépett a hálószobába. Az ágyában egy idegen férfit pillantott meg, aki az ő hálópizsamájában feküdt a felesége mellett. Az asszony felsikoltott és a takaró alá bujt. Másnap Hofmeister a lapokból értesült, hogy irtózatos családi dráma játszódott le Gotthelf hajóskapitány lakásán. Hazatérve hajóutjából két revolverlövéssel lelőtte a felesége csábitóját, akivel tettenérte az asszonyt. Erős felindulásában elkövetett szándékos emberölésért letartóztatták. — No most már nem nevetnek rajtam... — gondolta Hofmeister ur, — ez telibe talált! Most majd a kapitányt ültetik a vaskapu mögé, vagy tizenöt évig és hiába várja a kapukulcsot...
