Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-12 / 50. szám
8. oldal Ernő, János, Kristóf: három Dohnányi. Kettővel sok dolgom-bajom volt, bár sohasem találkoztunk. Eggyel néhány estét töltöttem egy fedél alatt, de nem ismerem. Egyről félévszázadon át magyarnak lehetetlen volt nem tudnia; egy csak mostanában kezdett ismertté válni magyar körökben; egy pedig éppen a magyarság előtt ismeretlen, holott ő volt a II. világháború olyan sokak által maguknak igényelt, de aránylag oly kicsiny ,,Underground”-jának első magyar hőse és vértanúja. Ernő. külföld felé mindig „Emst von Dohnányi”: kimagasló zeneszerző, zseniális zongoraművész és unalmas karmester, a két háború között a magyar zenei élet minden gócpontjának teljhatalmú hivatalos ..Főigazgató”-ja, akinek szerzeményei egy olyan ifjúkori műtől, amelyre Brahms azt mondta, hogy „szívesen lennék a szerzője”, egy zeneileg kínos és politikailag még kínosabb „Gömbös Induló”-ig terjednek. Amerikába vándorlása előtt a State Departmentben többek közt rám hárult köz- és magánélete kivizsgálása s igy ismertem meg szegről-végre. Az ügyet a sajtóban és kultúrkörökben éles viták tették politikailag kényessé; bebocsátása sokáig késett. Zongorajátéka még 83 éves korában is, röviddel halála előtt, bámulatos volt — mint ma is beszerezhető gramofonlemez tanúsítja (LPBR-6061). Ilyen nagy mestertől. nagyapjától, tanult zongorázni Kristóf — de vezényelni már Leonard Bemsteintól, aki akkor még nem volt a mai balett-táncos. A ma is csak épphogy negyvenen felüli kitűnő karnagynak frankfurti szolgálatom idején, úgy tizenöt éve, az ottani és a kölni filharmónia és operaház élén voltak nagy sikerei, majd a salzburgi és bayreuthi ünnepségeken, később ideát és már Budapesten is fellépett. Végül: jól zongorázott ugyan, de csak passzióból, mert jogász s végül főbíró volt János, „Hans von Dohnányi”, aki most lenne 72 esztendős, ha 43 éves korában a sachsenhauseni koncentrációs táborban meg nem fojtották volna, mégpedig a Sors iróniájának egy elborzasztó kilengése folytán (tanúvallomásokból tudjuk) zongoradróttal... 1937 nov. 5-én (pontosan tudunk mindent, pl. hozzátehetem, hogy d.u. 4:15-től 6:44-ig) rendkívüli értekezletet tartott Hitler a Kancelláriában. Jelen volt Blomberg tábornok, hadügyminiszter; Fritsch tábornok, hadseregparancsnok; Göring marsall, a légierő parancsnoka; Rader admirális, a haditengerészet parancsnoka; Neurath külügyminiszter; és Hossbach vezérkari ezredes, később tábornok, mint jegyző (aki mindent túlélt és még 1961-ben is beszéltem vele az alantiakról). Az évszámot tessék jól megjegyezni: 1937-ben vagyunk... és Hitler kifejti a „Streng Geheim” ülésen, hogy az 1943 és 1945 közötti időszakban háborút kell viselni, tovább nem várhat, mert az angolok és a franciák egyre világosabban fogják látni szándékait. Ha 1943 előtt sikerül elfoglalnia A- usztriát és Csehszlovákiát, úgy, hátvédje biztosított lévén, elbánhat Franciaországgal. Ha netán 1-2 éven belül nagy hazai krízis áll elő a franciáknál, vagy az olaszok háborúba keverednek a nyugatiakkal a Földközi-tengeren, úgy már ilyen korán történhet német háborús lépés, tehát bátorítani kell Mussolinit, miközben a spanyol polgárháború „remélhetőleg még 3 évig is eltarthat” és a Nyugat sorozatos lépésekkel kényszerhelyzetbe lesz szorítható. (Göring mindezt megerősítette Nünbergben: IMT-IX, 344-345.) Hitler ilyen korai és határozott háborús terveinek lényege átszűrődött egy hasonlóan magas hivatalos hi.voglob lórii; ygüv .jímápd.iv/odA — körbe, Canaris admirális és néhány legközelebbi barátja titkos körébe. Itt és igy kezdődik a „Canaris-Oster Kör”-nek, a „Goerdeler-Beck- Canaris Összeesküvés”-nek ma már minden részletében dokumentált története, amely a következő hét évre téried ki és amelyben Dohnányi János előbb a háború meggátlása, majd béke létrehozatala érdekében a főszerepek egyikét játszotta s végül életét áldozta. * * * Már 1934-ben, egy évvel Hitler uralomrajutása után, amikor Gürtner igazságügyminiszter egyik aszszisztense volt, megkezdte Dohnányi a rezsim jogtipró cselekményeinek titkos listázását, a fokozódó terror részleteinek és áldozatainak feljegyzését, egy majdani (a nürnbergihez hasonló) nemzetközi bíróság számára. Az összeesküvés hálózatának terjedése folyamán Canaris, a kémszolgálat főnöke, a legbizalmasabb összekötő munka vezetésével bízta meg; ekkor már a „Reichgerichtsrat” (legfőbb bíróság) egyik bírája volt Lepizig-ban. Rövidesen a nyugatiaknak küldendő titkos békejavaslatok kidolgozása is főként a Dohnányi feladata lett. Egyet mindig kikötött: Hitlernek, vagy bárki másnak meggyilkolásában, akárcsak annak tervezésében, valláserkölcsi okokból részt nem vesz; Hitler lemondásának, vagy elmoz- EMBEREK ÉS ESETEK Geoffrey Howard, a manchesteri Szent Lukács-templom 29 esztendős segédlelkésze e hét végén huzamosabb időre megválik hivatalától, mindhogy az elkövetkező hónapokban más elfoglaltsága lesz: áttol a Szaharán egy taligát. Fölmerül a kérdés: miért tol át a Szaharán egy taligát, ki bízta meg ezzel? Természetesen senki, mint Geoffrey Howard megindokolja, az elhatározást kizárólag az érlelte meg benne, hogy ott a Szahara, itt a taliga s mivel taligát eddig még senki nem tolt át a Szaharán, miért ne ő legyen az első, aki megteszi? Mások, mint John Ridgway és Chay Blyth, áteveztek az Atlanti-óceánon. Az ő vállakózásuk is szokatlan volt és veszélyes és mégis sikerrel megoldották. Geoffrey Howard hisz abban, hogy az embernek időről-időre próbára kell tennie önmagát, kifürkésznie tűrőképessége határait. — Könnyen lehet, hogy nem élem túl — mondja egyszerűen — de őszintén megvallva az is roppantul érdekel, hogyha úgy alakulna a dolog, akkor hogyan nem élem túl? Geoffrey Howard azonban bízik abban, hogy túléli a sivatagi taligatolást és ennek érdekében immár másfél-esztendeje edzi magát naponta 15 kilométert fut Manchester utcáin, tréningruhába öltözve, amely alatt jégeralsót visel, gyapjumellényt, plasztik-inget, fölötte köpenyt, amelybe hét kiló homokot varratott s végül afölött még egy köpenyt, lábán pedig vastag gyapjú-zoknit, futócipőt. Időről-időre ötven kilométert is fut ebben az öltözékben azért, hogy hozzászoktassa testét az akadálytalan verítékezéshez. — Szívverésem ritmusát leszorítottam hetvenről ötvenre — mondja büszkén — sőt, olykor 40-re is. Ez már olyan teljesítmény, amilyenre olimpiai bajnokok hivatkozhatnak csak, bár erőnléte csúcspontján Emol Zátopek szivdobogása lement 32-re. Ezt még nem sikerült elérnem. A legtöbb ember azonban elájulna az olyan verítékezéstől, amit én már könnyedén elviselek s ahogyan majd a Szahara-sivatagban veritékezem a taligámat tolva. Egyszerűen azért, mert nem tudnak elegendő sót átereszteni az izzadságmirigyeiken. Hiányzik a tréningjük. Geoffrey Howard azonban nem valamilyen mindennapi taligával vág neki a Szaharának, hanem kínai taligával, amelynek sokkal nagyobb kereke van, mint az átlag-taligának és ráadásul vitorlája is van, hogy felfogja a szelet és segitse a taligatoló ember erő... maijai ditásának a katonai vezetőség és külföldi támogatás révén elérendő kierőszakolását sürgette. Az évek múlásával, okmányhegyek uj és újabb megmászása után, egyre fontosabbnak Ítélik meg szerepét az összeesküvéssel foglalkozó szakkönyvek irói; André Brissaud 1970-beli (angolul az idén kiadott) Canaris-életrajzában Dohnányi János az egész akció „egyik feje”, „központi alakja” gyanánt szerepel. A legkiválóbb amerikai szakértő, Harold Deutsch professzor, őt és néhány társát igy emeli ki „The Conspiracy Against Hitler” c. nagy munkájában: „Az utókor ezideig nem övezte neveiket annyi elismeréssel, amennyi oly bőségesen kijár nekik.” De hát a dolgok elején túl korai volt az: titkosak voltak az okmányok. Azután pedig már túl késő: az régi közönség maradványai kiöregedve botorkáltak uj és újabb izgalmak közt, a legújabb nemzedék pedig nemhogy hátra nem néz, de előre is alig, Dohnányi János árnyával többször találkoztam. Először akkor, amikor a háború európai befejezése után az olasz frontról átrendeltek Németországba és hetekig az agyonrombolt, hullabűzös, keletnyugati Berlinben dolgoztam. Ott a fenti Harold Deutsch-al hoztak össze feladataim. Kijelölt lakóhelyünk Föhrenweg 10 alatt egy nagy, elegáns villa volt (Folyt, a 10. oldalon) feszítését. A Szahara fölött állandóan fuj az észak-keleti irányú szél, amint azt már Hovard tiszteletes földerítette. A Royal Air Force navigátorai megtanitották a szextáns kezelésére, annak segitsé(Folyt. a 10. oldalon) Tulajdonképpen mikor kezdődik az Egyesült Államok kétszázéves évfordulója? Némelyik elszánt csoport már a múlt év december 16-án megkezdte a jubilálást, igy például a Boston Tea party is. De a kétszáz éves jubileum igazi kezdetének október 14-e tekinthető, mert akkor volt kétszáz éve, hogy az amerikai gyarmatosítók elfogadták első közös polgárjogi nyilatkozatukat. Valójában tehát 1774 októberében kezdődött ez amikor a philadelphiai First Continental Congress alkalmával megpróbálták elkerülni az anyaországtól való elszakadást, mint ahogy ezt megbízottjuk, a Londonba küldött Benjamin Franklin is igyekezett elérni. Azt akarták, hogy ugyanazokat a jogokat nyerjék meg, mint ami Angliában életben volt. Hogyha azon a kétszáz évvel ezelőtti őszön elismerték volna jogaikat, akkor az amerikaiak mind a mai napig angol állampolgárok lennének. És ha az amerikaiak ezeket a jogokat nem érezték volna olyan szükségesnek, akkor két évszázaddal később nem lenne olyan erőteljes a politikai, társadalmi és gazdasági reformért folytatott igyekezetük. Egy régi közlés szerint Franklin Londonban azt mondta egy előkelő asszonynak egy sakkjátszma közben, hogy Nagy-Britannia és a gyarmatok közötti konfliktus olyan jelentéktelen, hogy két vagy három felelős ember meg tudná oldani egy fél óra alatt. „És ezután megcsókolnák egymást és barátokká válnának.” A baráti csók azonban mindaddig várakoztatott magára, amig a polgáijogokat ki nem vívták. A barátság csak akkor kezdett ismét virágozni, amikor az Atlanti Óceán mindkét partján ugyanazok a polgárjogok elismerést nyertek, amiket október 14-én, kétszáz évvel ezelőtt el akartak érni. Legyen hát ez a dátum a kétszáz éves jubileum kezdete! rIvH nádi / • Az emberek, a taliga és a Szahara
