Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-12 / 50. szám
9. oldal A VASKAPU Irta: MIKES MARGIT Mikes Margit A német származású Hofmeister Jakab hivatalnok volt a minisztérium irattárában. A budai XII. kerület állandó tréfa-céltáblája, ezért tűrték meg maguk közt az urak, — Gotthelf Gottfried, a ^ DDGT hajóskapitánya és Lünsdorf Jeromos, a Mátyás-templom orgonistája és König Péter MÁV főtanácsos. Ezek voltak az állandó kártyaparti tagjai, akik egy budai kis- |§l.| kocsma különszobájában gyűltek össze naponta tarokkra, amely az esti órákban átcsapott a nagy tétekben folyó ferblire. Ilyenkor Hofmeister ur ott ült az asztal mellett valamelyik játékos háta mögött és kibicelt. Csak ezt engedték meg neki, hogy bevegyék a kártyapartiba mint játékost, erre még nem volt példa! Lenézték gyönge értelmi képessége miatt. De ő beérte ezzel is, rendszerint Gotthelf kapitány háta mögé telepedett, aki a német hajóstársaság személyjáratait vezette az Aldunán egészen Galacig, amely a Trianon előtti időkben még Magyarországhoz tartozott. Az asztaltársaságnak kedvenc mulatsága volt, hogy állandóan tréfát űzött az idősebb és hallgatag Hofmeisterrel. Például az akkor divatos ugrató-játékot, egy vékony AZ IDŐ MUTATÓI Vívjon eltűnődtél már az óra számlapjának vándorairól, amint e miniatűr égbolt körpályáján, bolygó módján keringenek? Virrasztva az éjszaka mélyében megismertem mozgásuk mágikus balettjét, az idő szívdobogásának ütemére. Viliódzó fémmutatók szerelmi tánca: a nyúlánk iQu pergő piruettje, kicsiny és kecses kedvese körül. Találkozásuk percnyi csók csupán, s máris távozik a hódoló, hogy lyra meg iyra visszatérjen, megismételvén az egyesülés röpke mámorát. Vagy a számjegyek állomásain, üzenetváltó futárként, a múlandóság egy-egy titkát súgják meg egymásnak? Láttam e lüktető szerkezetbe táplált kódjelek geometrikus szögeit, A gyorsabbik a száguldó remény, a lassúbb neve óvatos valóság? Az egyikük a bátor géniusz: merész lépteit követi tétován ballagó társa, a pillanatok ezüst sugárivén. Óramutatók kettőse: a lét folyóját karcoló, karcsú evezőpár; szárnyak metsző irama; az örök születés csillogó küllője, ahogy sebesen suhan, mint az illandó álom, , mint a felhőt röpítő rebbenő szél. Vihar Béla gumicsövet, melynek vége kis gömbben végződött, — kapható a Párisi Nagy Áruházban, — ez a gömb a csövön át fölfujható és az abrosz alatt Hofmeister ur pohárig vezették, fölfujva billegetni kezdte az öreg kisfröccsét. Hofmeister elbámészkodott és azt hitte, csoda történt, a pohara magától táncolni kezdett... Ilyen és hasonló, még erősebb tréfákkal ugratták a kibicet, aki haragra gyulladt, átkozódott káromkodott, mig körülötte harsány hahota kisérte a mutatványt. De azért Hofmeister ur annyira sose sértődött meg, hogy fölkelve a székéről otthagyta volna az asztaltársaságot, mert akkor örökre kiesik közülök... Csak egyszer haragudott meg és gurult dühbe, éppen erről szól ez a történet, mikor Gotthelf kapitány kieszelte a leggorombább tréfát amit már nem volt hajlandó elviselni. A kapitány játszma közben hátrafordult és odaszólt neki: — Lenne kedve holnapután velem jönni egy hajókirándulásra? Elvinném Galacig. — Kedvem lenne, de pénzem nincs, — válaszolta meglepve Hofmeister ur. — Nem kell ahhoz pénz, az én vendégem lesz, — felelte a kapitány kártyáját vizsgálgatva. — — Akkor igen, — vidámodott fel a kibice. Nem kis dolog Gotthelf kapitánnyal Galacig hajókázni, még hozá ingyen! Nem is sejtette, hogy nagy ára lesz ennek a meghívásnak... A kapitány félszemével a játékosokra kacsintott, hunyorítva jelezte, hogy ebből valami nagy tréfa lesz... A kitűzött napon együtt szálltak be a hajóra, mely ott volt kikötve a budai parton vakító fehér tisztaságában, sárgaréz csövein megcsillant a napsugár, mintha az is örömmel készült volna az utazásra. A kapitány pazar reggelit rendelt mindkettőjüknek a hajó éttermében, utána fölment a parancsnoki hidra és belekiáltott az egyik sárgaréz csőbe: — Előre! Erre a hajó két oldalán lévő óriási kerék lomhán mozgásba lendült, "a hajótest megszabadulva a vastag drótkötéltől, mely a parthoz kötötte, elhagyta a kikötőt... Hofmeister ur kitűnően érezte magát, fölment a fedélzetre és gyönyörködött az előtte elsuhanó budai partokban, házakban. —Majd ebédnél találkozunk, — kiáltotta le neki a parancsnoki hídról a kapitány, — Persze a mi asztalunknál ebédel, a hajóstisztekkel együtt. (Nagy ára lesz ennek az ebédnek!...) Délben tényleg ott ült a terem végében elkülönített asztalnál a hajóstisztek közt, a kapitány oldalán. Az asztaloknál ülő civilek, az utasok csodálkoztak, ki lehet ez az ember? Ragyogóan tiszta egyenruhában ültek a hajóstisztek, fehér kabátjuk ujjain arany szegély csillogott... Bordó bársonykötél különítette el az asztalt a többitől... Délután rövid pihenés után sétára indult a fedélzeten. Másnap ugyanez történt, ebéd, után a séta a fedélzeten, de ekkor Gotthelf kapitány izgatottan közeledett feléje, félrehivta és mentegetőző hangon igy szólt hozzá: — Nagy pechem van, Hofmeister! Ez az átkozott szórakozottságom!... Képzelje, otthon felejtettem a kapukulcsot. — Miféle kapukulcsot? — Most érkezünk a Vaskapuhoz, Annak a kulcsát. — És ez baj? — kérdezte Hofmeister ártatlan szemekkel bámulva a kapitány arcába. — Óriási baj! A vaskapu zárva, most nem tudok keresztülmeAni.r;,rajtao, ^csakJJ,nj3gaj ^m, ,jegit rajtam... — Állok rendelkezésére! — Magának csak abban kell segítenie, hogy a legközelebbi állomásnál kiszáll, gyorsvonatra ül, itt a pénz. — nagy bankót nyomott Hofmeister kezébe, — hazautazik és akár éjjel, akár nappal elrohan a feleségemhez, szép fiatal felesége volt a kapitánynak, — és azt mondja neki, hogy én küldöm, kérem, adja ide a Vaskapu kulcsát, mert különben nem tudok átmenni az Aldunán... Érti? — Hogyne érteném. Csak azt sajnálom, hogy ennek a gyönyörű utazásnak ilyen hamar vége. — Dehogy van vége! Maga a kulccsal újra gyorsvo(Folyt, a 11. oldalon) Kissinger: Én most jövök vagy megyek? DIRIBDARAB SZÉP KIS FÉRJ — Mit csinál kedden és pénteken? — Hü vagyok a feleségemhez. HÓ VÉGÉN — Prímás ur, nem adná kölcsön azt a húszast, amit a múltkor a homlokára ragasztottam? ILYEN IS VAN — Ha már én rosszul mentem férjhez, anyám, legalább neked nem kell elsietni a házasságodat. MAGÁNY — Doktor ur. én egészséges vagyok, de hallgassa meg a panaszaimat, mert nincs kivel beszélgetnem. ÖNVALLOMÁS — Én nem iszom, nem dohányzom, nem kártyázom, nem lóversenyezem, nem keresem az olcsó kis kalandokat. Igaz. van egy apró kis hibám is. Hazudós vagyok. MODERN SZÜLŐ — Elmehetsz táncolni, kislányom, de legkésőbb jövő csütörtökön légy itthon! REMEK FÉRJ — Minden fizetésnapon egy csokor piros rózsát viszek a feleségemnek. Bár lehet, hogy a pénznek jobban örülne. KETTŐS ÁLLÁS 2orclsMrtip)í)jfe^^’e^fi(5jntjí,£f{ ^ jíöhoiij.szís ggovnsl — Ahová bejárok, vagy ahol dolgozni szoktam?
