Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-11 / 28. szám
SZELLEMEK ÉS KÍSÉRTETEK 15. oldal A HÓFEHERRUHÁS LÁNY Irta: RONALD BURTON Angliában működik a Szellem világot Kutató Társaság. Minden különleges és megmagyarázhatatlan jelenségről értesítik őket és szükség esetén a társaság egyik, vagy másik tagja el is látogat a kísértetjárta helyre, hogy adatokat gyűjtsön. Warwickshire grófságban van egy ősi udvarház, amelyet Rainford Hall-nak hivnak. Innen érkezett a kérdés, a huszas évek elején, hogy küldjenek egy megbízottat, aki segít felderíteni a titokzatos jelenségeket. A szellemvilágot kutató társaság felkérte Elliot O.Donnelt, az ismert kisértet-vadászt, akiről már szó volt sorozatunkban, hogy vezesse le a vizsgálatot. Minden lépéséről feljegyzést készített. A bevezetőben leírta az udvarházat: Rainford Hall festői öreg épület, több lépcsőházzal, tölgyfa-burkolatu falakkal, titkos átjáróval. A gondnok és felesége napközben a házban tartózkodik, de besötétedés után nem hajlandók a házban maradni. Megérkezésem után hideg vacsorát készítettek és sietve magamra hagytak. Tudtam, hogy másnap csatlakozik hozzám társaságunk egy másik tagja, Bill Terry. Tulajdonképpen kettőnknek kellett volna átkutatni a hatalmas házat, de nem voltam álmos és igy elhatároztam, kisétálok a parkba, hátha ott találok valamiféle nyomot. Holdfényes éjszaka volt. A fák között vezető ösvényen váratlanul feltűnt egy fehérruhás lány. Csak annyit láttam, hogy a haja szőke. Arcvonásait nem vehettem ki. Szótlanul ment el mellettem és eltűnt a sötétben. Amikor visszatértem a házba, hamarosan lefeküdtem. Nem állítom, hogy nyugodt volt az éjszakám. Előbb kocsizörgést hallottam, de hiába kémleltem ki az ablakon, semmit sem láttam. Azután léptek koppantak, majd pedig valami nehéz tárgy utődött bezárt ajtómnak. Felnyitottam, de élőlénynek, vagy tárgynak nyomát sem láttam. Már majdnem elszunnyadtam, amikor idegtépő zaj riasztott fel. Szinte leírhatatlan volt fujtatással kezdődött, majd átment hörgésbe, vérfagyasztó morgásba, végül üvöltésbe. Ereimben megfagyott a vér. Nem tagadom, minden tagomban reszkettem és alig vártam, hogy társam, Bill Terry megérkezzék. Másnap délelőtt végre csatlakozott hozzám. Elmondtam neki az éjszaka tapasztalatait és elhatároztuk, hogy kutatásunkat a parkban kezdjük, mert Bili véleménye szerint a fehér ruhás lány kisértet volt. Megálltunk a fák között, mihelyt leszállt az este. Egyszercsak Bili megszorította a karomat: — Odanézz... ott jön a te fehér ruhás lányod. Őt láttad tegnap? — Igen, semmi kétség. Ugyanaz a fehér ruha, szőke haj... de most arcába világit a Hold... teljesen színtelen a bőre... — Ne azt nézd. hanem inkább a szemét... ilyen csodálatos kék szemet még életemben sem láttam. Miért nem mondtad, hogy ez a lány ilyen gyönyörű? — Várj, mindjárt ideér hozzánk. — Én mindenesetre köszönök neki... Jó estét kívánok, kisasszony. Ha nem zavarná, csatlakoznék Önhöz, barátommal együtt. — Ezt nem kellett volna tenned, Bili — mondtam. — Látod, most egyszerűen itt hagyott bennünket... — Ne haragudj, — mondta Bili, — de egy úriember akkor is üdvözöl egy hölgyet, ha az illető nem erről a világról érkezett. A kis közjáték után visszamentünk a házba és átkutattuk a szobákat. Semmit sem találtunk. Éjféltájban azonban megint nekizudult valami szobánk ajtajának. A puffanást hallottuk, de okát éppen úgy nem tudtuk kitalálni, mint én, az előző este. Nem sokkal később ismét hallatszott az a velőtrázó hang, amelytől Bili éppen úgy megrémült, mint én. Amikor elhalt, hosszú percek múlva, hidegveriték ütött ki mindkettőnk homlokán. És akkor nesztelenül kinyílt az ajtó. Keretében ott állt a fehérruhás, szőke lány. Ránk nézett szemünk találkozott. Hallottam, hogy Bili nehezen szedi a levegőt. A lány fejével intett, hogy kövessük. Átvezetett a széles, visszhangos előcsarnokon, felmentünk egy tölgyfa-lépcsőn, amelyet feketére festett az idő. Az elsőemeleti folyosót felverte lépteink zaja. A fehér-ruhás lány időnként hátranézett, hogy követjük-e. Azután megállt egy oldalajtó előtt, kinyitotta, majd felénk fordult, rá-mosolygott Bilire, utána pedig ujját szájához emelte, mint aki hallgatásra int bennünket. A következő pillanatban eltűnt. És ezzel egyidejűleg megszólalt a félelmetes, fújtató, hörgő hang. A szoba nyitott ajtajában két szarv jelent meg. Mögötte fénylő, sárgás szempár villogott. Mozdulni sem tudtunk. Egy szörny közeledett felénk, sok lábbal, nyitott szájjal, amelyben fűrész-fogak sorakoztak. Két-három méter magas lehetett. Váratlanul megjelent mellette a fehér-ruhás lány. Arcán széles mosoly ült, igy figyelt bennünket, mint akit végtelenül szórakoztat rémületünk. Nem bírtam tovább. Futni kezdtem a lépcső felé. Hallottam, hogy üvegcserepek hullanak valahol, de ekkor már leértem az előcsarnokba és összeestem. Reggel a gondonok-házaspár talált rám. Elmondták, hogy Bili rémületében nekiugrott a bezárt ablaknak, betörte és levetette magát a párkányról. Zuzódásokon kívül nem történt nagyobb baja, de nem hajlandó beszélni, csak maga elé mered és testén borzongások futnak át.Évekig élt még, de egy ideggyógyintézet falai között. Én szerencsésebb voltam. Néhány nap alatt kihevertem a sokkot és a városi könyvtárban, egy barátságos könyvtárosnőtől megtudtam, hogy ki a kastély szelleme. A régi feljegyzések tanúsága szerint 1650 és 70 között Rainford Hallban élt a fiatal, szőke és nagyon csinos Lady Mildred Deene. Amilyen szép volt, — írja a névtelen jegyző, — olyan gonosz lélek lakott belsejében. Idős férje volt, Lord Deene, aki elhalmozta minden földi jóval, de Lady Deene irtózott tőle, megborzongott, ha haját csókjával illette. És egy viharos éjszakán megölte férjét. De ez még nem volt elég a kegyetlen fiatal nőnek. Gyermeke is útjában volt, tehát a kicsit is megmérgezte. Ettől kezdve kegyetlen szenvedélyeinek élt. Fiatal legények látogatták, akik később irtózva emlegették a nevét. Nem mondták meg, hogy mi történt velük a kastély komor falai között, csak keresztet vetettek és hallgattak. Egyik szolgálója, aki megszökött tőle, azt mesélte, hogy mindenkit megkinoz, aki közelébe kerül. A férfiakat elaltatja, megkötözi, azután korbácsolja és addig gyötri, mig kívánságainak eleget nem tesznek. Az állatokkal sem bánt jobban a széparcu gyilkos. A kastély egyik bezért szobájában élve boncolta fel őket, — Írja elsárgult jegyzetében a krónikás. — Egyik lovásza, akit bizalmába fogadott, megőrült és zokogva mesélte, hogy a bezárt szoba tele van rémmel, a Lady levágta az egerek fejét és helyébe mókusfejet varrt. 1670-ben, egy reggelen, komornája holtan találta a még mindig szép és hamvasán fiatal asszonyt hálószobájában. Torkát denevér harapta át. Az állat kihűlt teteme is ott hevert áldozatának holtteste mellett. Azóta tartja magát az a legenda, hogy Lady Mildred Deeene a hófehérruhás lány, aki időnként felbukkan a kastély falai között és az ottalvókat szépségével a bezárt szoba kisértet-szörnyetegéhez csábítja. (Folytatjuk) EGY TÖRTÉNELMI TÉVEDÉS (Folyt, a 14. oldalról) király piszkoskezű, mert az felségsértés lenne. Ezért csak annyit mondok, hogy nagyon piszkos kesztyű van azon a kézen, amellyel őfelsége a monarchia kormányműjét tartja. A királyi főügyésznek azonban ez a fogalmazás is elég volt, hogy felségsértés miatt ismét vádat emeljen nagyapám ellen. A királyi ítélőtábla biráit nem lehetett védőbeszéddel meghatni. ítélet: hét esztendei fegyház. A mentelmi jog abban az időben megengedte, hogy képviselőt is elitéljenek, de nem engedte meg az Ítélet végrehajtását, amig a képviselő mandátuma le nem jár, vagy súlyosabb esetben: amig a királyi főügyész indítványára a parlament meg nem fosztja mandátumától. A királyi főügyész nagyapám esetében a mandátumtól való megfosztást indítványozta. Nagyapám ekkor elhatározta, hogy szabad földre, Amerikába emigrál és ott igyekszik tovább harcolni a magyar milliók igazi érdekeiért. Pártvezértársaival, Ugrón Gáborral és Juszt Gyulával ezért abban állapodtak meg, hogy a mandátum fosztó javaslatot a 48-as párt szónokai mindaddig vitatja — megakadályozva ezzel a többségi döntés kimondását — amig ő nem táviratozik Ugronnak, hogy már biztonságban van. Aztán sietve eladta mindenét és családjával együtt Németországba utazott. Nem lehetett feltartóztatni, mert még védte a mentelmi jog. A parlamentben pedig ezalatt egyre folyt a vita Sima Ferenc mandátumának sorsa felett. Mindaddig, amig a teremőr át nem nyújtott Ugrón Gábornak egy táviratot, amelyben ez állt: ,,Hajóm a Brémen szerdán reggel 8 órakor hagyja el a hamburgi kikötőt. Sima.” Mostmár megfoszthatták mandátumától és elrendelhették a letartóztatását. Az Egyesült Államok földjén Clevelandban telepedett le nagyapám és megindította lapját, az „Amerikai Magyar Hirmondó”-t, a 48-as eszmék harcos szolgálatára. A sors azonban igen rövidre szabta további pályafutását. Önkéntes számkivettetésének negyedik évében, most hetven esztendeje, 1904 nyarán sírba döntötte egy ma már jelentéktelen, de akkor még gyógyíthatatlan betegség: a sárgaság. Odahaza Szentesen pedig az Ady Endre utca szelíden belekanyarodik a Sima Ferenc utcába, mintegy jelképesen helyrehozva ezzel a fiatal Ady téves megítélését nagyapámról. Az élet szép, sokrétű érdekes, élni, dolgozni szívvel érdemes. Kézbe venni bizonyos anyagot, alkotni hittel művészit, nagyot. Felemelőbb, ha ember az anyag, akit formálni mindig kell s szabad. Valami nagyszerű érzés lehet építeni, csiszolni lelkeket. Alakítani érzést, felfogást, magyarázni az igét s igy tovább. Úgy épiteni, hogy a tartalom kívül is meglátsszon az alanyon: A lélek tükrében, a szemeken,- a magatartásban, a tetteken. Igen, a lelkész erre hivatott, hogy a hitnek építsen alapot az emberi szív határán belül, és örvendezzen, hogy ez sikerül! Kovács Sándorné Csiky Anna Adrienne
