Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-04 / 27. szám
12. oldal LADY MARCIA Irta: HALÁSZ PÉTER Miniszterelnökének, Harold Wilsonnak előterjesztésére, Erzsébet királynő tizenöt uj arisztokratát kreált — tizenkét közéleti férfiúnak bárói, három hölgynek pedig bárónői cimet adományozott. A három hölgy egyike Marcia Williams, Wilson miniszterelnök személyi és politikai titkárnője 1956 óta. Mig a többi címadományozás sem meglepetést nem keltett, sem kommentárt nem váltott ki, az, hogy Marcia Williamsból Lady Marcia lett, baroness és mint ilyen automatikusan a Lordok Házának tagja, szenzációs eseménynek számit és uj vonással gazdagítja Harold Wilson emberi és politikai portréját. Fokozza a meglepetést, hogy alig néhány héttel ezelőtt, éppen a 41 esztendős, szőke titkárnő személye miatt a munkáspárti miniszterelnök, ha átmenetileg is, de veszélyes közéleti vihar fókuszába került. Egy Lancashire-megyei meglehetősen nagyméretű és roppantul jövedelmező telektranzakcióval kapcsolatban Marcia Williams neve a lapok első oldalaira került, minthogy ő és fivére, Tony Field, valamint nővére, Peggy Field anyagi érdekeltséggel birt a telek vételében majd nagy haszonnal való továbbadásában. Marcia Williams politikai ellenségei egyszerre a porondon termettek, biztosak voltak abban, hogy ezzel ütött a titkárnő karrierjának utolsó órája. Ellenségeinek száma pedig nem kevés. Nem a konzervatív párt politikusai között találhatók, de a munkáspárt parlamenti csoportjának vezetői között, indulataikat főként a politikai féltékenység látszik fűteni, mivel a csinos, elvált asszony Wilsonnak nem csak egyik legrégibb, de a legbefolyásosabb munkatársa is. Volt idő, amikor az emlitett fivér Tony Field, Wilson miniszterelnöki irodájának adminisztrátora volt a nővér, Peggy Field pedig Wilson feleségének, Mary Wilsonnak a magántitkárnője. A munkáspárt 1964-es választási győzelmét Marcia Harold Wilson közvetlen közelében élte át és amikor Wilson miniszterelnök lett, a titkárnő is a Downing-street 10 alatt kapott dolgozószobát, a miniszterelnöki dolgozószoba tőszomszédságában. Sokan vélekedtek úgy, hogy akit Marcia nem kedvelt, az nehezen talált utat a miniszterelnökhöz. Befolyásának jelentőségét azok sem vonták és vonják kétségbe, akik rokonszenveznek Marciéval és elismerik értékeit. Ezeket az értékeket ugyanis nehéz volna tagadni. Marcia Field 1932-ben született egy Long Buckby nevű kis faluban, Northants-megyében. Tehetségére már az elemi iskolai tanító felfigyelt, ösztöndíjat szerzett számára egy kitűnő középiskolába, ott jelesen érettségizett, ugyancsak ösztöndíjjal folytatta tanulmányait a londoni egyetemen, történelemből kapott diplomát. Nyomban ezután a munkáspárt adminisztrációjában, majd londoni központjában tevékenykedett és 1956-ban, 24 esztendős korában lett Harold Wilson munkatársa. Természetes, hogy pályája együtt emelkedett Wilsonéval. Az 1964-es győzelemről, majd a Dawning-streeten töltött évekről könyvet irt, amely 1972-ben jelent meg „A 10-es számú házban” címmel. Akik azonban abban reménykedtek, hogy a lancashire-i telekügy végzetesen kopromittálja Marciét (aki egyébként 1960-ban vált el férjétől) azoknak hamarosan csalódniok kellett. Harold Wilson szilárdan és rendíthetetlenül kiállt nem csak titkárnője, de annak fivére és nővére mellett. Jóllehet senki sem állította, hogy a telekvásárlásból és eladásból származó nagy profit törvénytelen lett volna, Marcia bírálói mégis etikai botlásnak deklarálták, olyannak, amellyel sebezhetővé tette a párt parlamenti csoportját és magát a miniszterelnököt is. Hiszen nem a Munkáspárt tör-e pálcát a legkérlelhetetlenebbül a telekspekuláció fölött? Wilson miniszterelnök azonban visszautasitotta ezt. A lancashire-i telek-vállalkozás nem spekuláció volt, mondotta, de föld-reklamáció. A salakheggyel borított földet Fieldék megtisztították és beépithetővé tették. A haszonhoz tehát nem spekuláció, de kemény munka árán jutottak. A vihar azonban nehezen ült el. Marcia Williams lakása előtt fotóriporterek tolongtak. Fényképezték, amint kilépett, amint belépett, amint kocsiba ült, amint elhajtott. Wilson miniszterelnök keserű szemrehányással illette a szenzáció-hajhászokat, a bulvárriportereket, akik nem tisztelik a magánélet sérthetetlenségét. Megvédte titkárnőjét parlamenti interpellációval szemben, a televízióban és pártgyűléseken. S most fölterjesztésével baronessé, Lady Marciává, felsőházi taggá tette. Hogy miként válogatja meg közvetlen munkatársait és jutalmazza érdemeiket — abba Harold Wilson nem tűr beleszólást. NŐI SAROK HÁZIASSZONYNAK LENNI... Háziasszonynak lenni sok kritikus szellem szerint nem irigylésre méltó sors. A háziasszony munkája nem produktiv, egyhangú, gazdaságtalan; a háziaszszonyi életforma szemben áll minden emancipációs törekvéssel. Egy konferencián beszámoltak a háziasszonyok körében folytatott első tudományos fölmérés eredményeiről. Egy nőnek szóló képeslap megbízásából 1200 háziasszonynak tettek föl 137 kérdést. A megkérdezettek 18 és 54 év közöttiek voltak. A kérdések többsége arra vonatkozott, hogyan látják a háziasszonyi életformát. A fölmérés ellentmondásos képet eredményezett. A háziasszony jobbára elégedett a körülményeivel — de azért szeretne munkába állni. Férjével közösen vagy egyedül intézi a család anyagi ügyeit — mégis szilárdan hisz a férfi felsőbbrendűségében. A gyermeknevelést a legfontosabb dolognak tartja — mégis minden képzettség nélkül neveli gyermekeit, úgy, ahogyan ő a leghelyesebbnek tartja. Főleg idősebb asszonyoknál, négy- és ötgyermekes anyáknál, alacsonyabb keresetű csoportok asszonyainál tapasztalható némi rossz hangulat, csüggedés. Éppen azoknál az asszonyoknál, akikről azt hitték, hogy a legsértetlenebbül őrzik a családanya hagyományos képét. A megkérdezett háziasszonyok csaknem mind családanyák is. Csak 4 százalékuk látja el csupán önmagát, férjét és a háztartást. A megkérdezettek negyedrészének egy gyermeke, több mint harmadrészének két gyermeke, további harmadrészének három vagy több gyermeke van. A túlnyomó többség tehát legalább két gyereket nevel. Ezek kétharmada hat éven aluli, másik harmada iskoláskorú vagy valamivel idősebb. A gyerekeknek gondozásra van szükségük. Ezek az anyák nélkülözhetetlenek. És sokat dolgoznak, heti 55-60 órát. A körkérdés még egy hiedelmet eloszlatott. A szakmai munka világa nem ismeretlen terület a háziaszszonyok számára. 90 százalékuk dolgozott régebben öt évnél hosszabb ideig. A munkába járó nők egy része korábban egy ideig nem dolgozott, hogy Halász Péter gyermekeit nevelhesse, vagy pedig ezután készül egy időre otthon maradni. Ez azt jelenti, hogy a dolgozó nők és a háziasszonyok csoportja nem határolódik el élesen. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy minden rendben van. A háziasszonyok és a dolgozni járó nők túlnyomó többsége a szakmai munkát az alacsonyabb beosztott szemszögéből ismeri. A legtöbb nő egész életében a háziasszonyi és anyai tevékenységet tekinti fő hivatásának, fizetett foglalkozását pedig mellékfoglalkozásnak. A nők többsége azonban a „mellékfoglalkozásnál” is kevésbé készül föl családanyai főhivatására. Ha a háziasszonyi munka elismert szakma lenne, a háziasszonyok többsége bizony csak segédmunkásnak vagy betanított munkásnak számíthatna. A fölmérés egyes eredményei mindamellett arra mutattak, hogy a háziasszony életforma valóban problematikus, nemcsak mesterségesen csinálnak problémát belőle. A háziasszonyok 40 százaléka szeretne munkába járni. Ez a vágy azonban sem a lázadás, sem a józan tervezgetés formáját nem ölti. A harmincévesek, még inkább a negyvenesek már lemondanak arról, hogy valaha munkába járjanak, pedig éppen ők mentesülnek már a családi kötelességektől. „A munkaerő és tehetség nagy tartaléka ez, amelyet elvesztegetünk” — állapította meg a vizsgálat. Barbara Klostermann Reményi k Sándor: Kelj fel és járj íme — most másodízben élem át Az első ingadozó, tétova, Bizonytalan léptek gyermekkorát. Akkor apám állt a hátam megett, S csalogatott tárt karokkal Anyám: Hol távolodott, hol közeledett. így volt bizonnyal. Ámde ködbe hullt — Fekszik fejemben emléktelenül, Fekszik hamu és hó alatt a múlt. Két „testvér” fogja most a karomat — És néha elengednek kedvesen: Lássuk, a lábadozó hogy halad. Vigyázva védik lépteimet ők — És szánakozón néznek ide be Elérhetetlen erdélyi Tetők. Imbolygók át a kórházi szobán, Az élet delelőjén messze túl — Imbolygók, mint az élet hajnalán. De érzem, ahol magyar csak lakik, Figyelik léptem szerető szemek, S vágyva várnak még tőlem valamit. A magyar Akarat járni tanit. Olyankor rogyó lábam megfeszül: Azért is, rajta, uj iramra fel! Mélyből — a magasságba — egyedül. Nem, nem egyedül, sziveken is túl Egy nagy szív szól: én megmentettelek, Most többé ne sirj és ne lamentálj, Vedd bűneid s bánatod nyoszolyáját, Aztán hajítsd magadtól messzire: Kelj fel és járj!
