Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-17 / 3. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) — Nagyon szeretem őket. De Rigót még jobban szeretem, és egyedüli vágyam, hogy minél előbb a felesége lehessek. Néhány nap múlva Párisba érkezett Chimay herceg. A hercegné kényszeríteni akarta a végső szakításra, de Rigó, aki nagyon félt a hercegtől, arra kérte, hogy inkább meneküljenek el Párisból. A hercegné, aki mindent megtesz, amire kedvese kéri, másnap már elutazott vele Nápolyba.” A Budapesti Hírlap átvette a párisi Figaro cikkét, és hozzáfűzte: “Egy alkalmi tudósítónk, a párisi Figaro előadásától több részben eltérően, a következőket Írja nekünk Párisból: Chirnay József herceg fiatal és feltűnően szép feleségével Páris mulatni szerető köreinek legismertebb alakja volt. Mindenki tudta Párisban, hogy a szép amerikai milliomos lányt csak azért vette el, hogy megrozsdásodott hercegi címerét újra bearanyoztassa, és ősi birtokát visszaválthassa. Chirnay herceg előtt immár éppúgy nem titok, mint ahogy nem volt Páris előkelő körei előtt sem ama viszony, amely a szép amerikai milliomos leány és a belga király között volt, és amely majdnem családi dráma által nyert befejezést. Egy éve annak, amidőn az észbontó amerikai szépség férjével a Paillard étteremben huzattá a szebbnél szebb magyar nótákat Rigó Jancsival, a kaposvári hires Szimplicius-féle cigánybanda prímásával. Szép volt a nóta, de szép volt a cigányprímás is, és a sok nótázás vége kezdete lett egy regényes szerelemnek. Alig néhány heti ismeretség után a szép hercegnő útra kelt a cigányprímással. Két megtört szív maradt Párisban. Az egyik a herceg, a másik Rigó Jancsi fiatal, szép felesége, Szimplicius Barcza Józsi leánya. A herceg csak ekkor tudta meg, hogy a szépasszonynak nem ez az első botlása, és botrányosnál botrányosabb dolgoknak jött a tudomására. Megindította tehát a válópert ellene. Rigó Jancsi felesége várja, várja férje visszatérését, amint ő mondja — revolverrel és vitriollal. A hercegné szépségéről Párisban általános a hit, hogy szebb nő a világon nincs nálánál. Párisban most lázas feszültséggel várják a botrányos válópert, mely bő anyagot fog nyújtani annak a világnak, mely a pikantériákon való mulatást tartja a legfőbb élvezetnek.” A válóper — a várakozás ellenére — simán zajlott le. A herceg csak ahhoz ragaszkodott, hogy felesége mondjon le a Chimay-Caraman név viseléséről. Ezt Clara minden további nélkül megtette, hiszen a válóper után nem sokkal úgyis feleségül ment Rigó Jánoshoz, igy hát az egykori Miss Clara Wardból Mrs. Rigó lett. Előbb azonban a férfinak is el kellett válnia. Megtette. S közben Magyarországra utaztak, ahol Székesfehárvárott a Magyar Királyban szálltak meg. Onnan Pákozdra mentek, ahol a cigánysoron a hercegné megismerkedett szerelme családjával. Pákozd után Budapest következett. A pályaudvaron a riporterek egész serege várta a hires szerelmespárt. Fiákerral a Rémi szállóba hajtattak. A hírlapírók kocsikon követték őket a körúti fogadóig. Az első napról igy számolt be a Pesti Hírlap: “A hercegné megérkezésük után azonnal ágyba feküdt, és úgy pihent körülbelül hét óráig. Egyúttal meghagyta, hogy senkit se bocsássanak be hozzá, ne is jelentsenek be neki senkit (legkevésbé újságírót), mert, r agyon fáradt, és nem kiváncsi a sok kérdezősködésre. Figyelmeztette a vendéglőst, hogy amennyiben határozott kívánsága ellenére mégis bejelentenének valakit, ő rögtön elhagyja a szállót, és máshová költözik . . .” Úgy hét óra körül a hercegné utitársával megebédelt: az ebéd menüje igyen egyszerű volt: csirkeleves, hachées, ramsteak burgonyával és krém. Ehhez megittak néhány palack Mouton-Rotschildot, ami tudvalevőleg a legerősebb burgundi borok egyike. Majd a hercegné ismét felöltözködött, rózsaszín selyemből készült, kék bársonnyal díszített ruhát vett magára, mig ellenben társa (a cigányprímásoknál kötelezőnek elismert) szmokingot viselte. A hercegné és utitársa csaknem kizárólag angolul vagy franciául beszélgettek egymással; a Fejér megyei születésű csigányprimás olyan tisztán, folyékonyan beszél angolul, mintha Albion szülöttje volna. A hercegné holnap más, utcai lakosztályba megy, mert a vendéglőből felhallatszó cigányzene terhére van. Aggódva kérdezte a szobapincértől, Vajon a vendéglőben minden este van-e cigányzene, és mikor kérdésére igenlő választ kapott, szembetűnően elkedvetlenült. Úgy látszik, nem is igen szereti a cigányzenét . . .” A Rémi szálló előtt állandóan nagy tömeg ácsorgott, a bámészkodók abban bizakodtak, hátha megpillanthatják a hires szerelmespárt. Érthető hát, hogy a lapok naponta tudósították a részletekről olvasóikat. A Pesti Hírlap következő napi száma például igy: “Amint ma hire terjedt, hogy Chirnay hercegasszony szerelmes Jancsijával Budapestre érkezett, a szálló, amelyben lakik, nagy érdeklődés középpontja lett. A vasárnapi közönség időnkét tömeggé verődött össze a szálló előtt, lesve a hercegasszonyt, hogyha talán az ablakban mutatkozik, és voltak olyanok is, akik óra hosszat sétáltak a szálló előtt, abban a reményben, hogy Chirnay hercegné majd sétálni megy. Mások a szálló kávéházában és ebédlőjében telepedtek meg, oda várva a regényes aszszonyt, mindannyian hasztalan és csalatkozva, mert akire vártak, nem mutatkozott sehol. Egész nap lakásán maradt, ott reggelizett, ebédelt, és még az ablakban sem jelent meg, mert — udvari szobában lakik. Csak az imádott cigány unt rá a szobai tartózkodásra, és ebéd után lement a kávéházba feketézni. Este hét órakor az Operába akartak elmenni. A szálló előtt még egyre sok ember állott. Valahogyan hire ment, hogy az Operába készülnek. Később az épület elé állott egy számozatlan bérkocsi is: bizonyosra vették, hogy a hercegnő fog rajta elkocsikázni. A sejtés igaz volt, és ez egyre több embert állított meg a széles gyalogjárón, annyira, hogy hét óra felé már vagy tiz rendőr próbálta szétoszlatni a sokaságot: — Oszolni tessék! Ne álldogáljanak! Menjenek a dolgukra ! — kiabáták a rendőrök. Az embersereg egy lépést előrement. és azután ismét visszatért a kapuhoz, innen nem tágított. A hercegnő pedig szeretett volna elmenni az Operába. Nem hitte, hogy akkora sokaság várja, bement tehát egy utcai szobába, és kinézett az ablakon. Öt nem látta meg senki, de ő a három-négyszáz főnyi közönség láttára azonnal lemondott az operai előadásról. Vagy öt perc múlva izgatottan lépett ki a szálló kapusa, és fennhangon arra kérte a rendőröket, hogy vonjanak kordont, mert jön a hercegné.-----Jön! Jön! Jön — rivalgott a nép, és megrohanta á rendőröket, akik a szálló ajtajától csakugyan kordont vontak. Alig bírták visszatartani a tolongó sokaságot. A szálló kapujából kilépett egy nő. Fekete "cársonygallér és pirostollas fekete kalap volt rajta. A gallért feuhuzta arcára, és kesztyütlen kezével összefogta, hogy csak a szeme látszott. Utána ment Rigó Jancsi: fekete kalapban, barna kabátban, szintén betemetve arcát a felgyürt gallérba. Az amúgy is ingatag kordont a kiváncsi nép majd áttörte, úgy tolongott, hogy lássa a hercegnőt, aki szinte futva sietett a kocsi felé a szűk kordontól védve. A felséges nép pedig önfeledten lelkes éljenzésben tört ki: (Folytatjuk)
