Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-17 / 3. szám

14. oldal A BIZTONSÁG BÁRKÁJA Irta: DOHNÁNYINÉ Ma a váratlan meglepetések és a meglepetés­­szerű kirobbanások korát éljük. Valahányszor a Televízió megszakítja a műsort SPECIAL RE­PORT jelentéssel, rettegünk, hogy miféle újabb szerencsétlen­ség szakadt ránk? Nemsokára bízvást mondhatjuk, hogy a rémhír már nem is rémhír, ha­nem igaz. Olyan rapszodikusan változnak az események, hogy egymásután buknak meg a poli­tikai magazinok, mivel heten­ként jelennek meg és igy csak már elavult híreket tudnak kö­zölni. Még az újság is sokszor elavulttá válik, ha a napilapot délután kapjuk kézhez és este már valami ott meg se említett megrázó esemény sújt le ránk. Szeretnénk belebujni valamilyen odúba, ahol biztonságban érezhetnénk magun­kat, ahol nem érinthetnének a körülöttünk zajló eseményeket, nem kellene félnünk háború, jár­vány, baleset, rablás, gyilkosság, tornádó, hurri­kán, földrengés és más effajta veszedelemtől. De hol van ilyen odú, hol van ilyen védhely, ahol meghúzódhatnánk és békében lehetnénk? Sehol. Legalábbis emberi találékonyság még nem teremtett ilyen helyet. Azok, akik igyekeztek a földrengés elől elmenekülni, egyenesen belero­hantak a legvészthozóbb zónába. És mégis — Rex Humbard evangélista tud ilyen helyet és fennen hirdeti az emberiség számára. Az a hely védett, minden bajtól, vésztől pusztulástól men­tes, ahol Isten közelébe kerülhetünk, ahol bele­kapaszkodhatunk Krisztus köpenyegébe. A bár­ka, ahol Krisztus velünk van — az a bárka nem süllyed el soha. Hozzá menekülhetünk és kiált­hatjuk: “Mester a bősz vihar dühöng — nincs ol­talom, nincs segély!” Erre a helyre mindig eljut­hatunk, mert lelki hely — nem kell hozzá pénz, hogy megfizessük, autó, repülőgép vagy vonat, hogy elérhessük. Egyetlen másodperc alatt ott lehetünk a lábainál, ha lelkünket teljesen Neki szenteljük és elismerjük Őt Megváltónként. Közmondássá vált az az angol kijelentés, hogy a rókalyukban nincsenek ateisták. Mihelyt le­csapnak az élet viharai, mihelyt halálveszedelem­be kerülünk, rémülten kiálltunk fel: “Isten, se­gíts!” Azoknak, akik megtértek, akik lelkészek, eevangélistá lettek, nyolcvan százaléka halálos veszedelemben volt valamikor és akkor tért meg, ©©©©©©©©©©(g)®©©©©©©©® HETI NAPTÁR JANUÁR (HALAK HAVA) 2)1—Hétfő: Ágnes 22— Kedd: Vince 23— Szerda: Zelma 24— Csütörtök: Timót 2ő—Péntek: Pál 26— Szombat: Vanda 27— Vasárnap: Angelika ZACHÁR ILONA amikor Isten megmentette, mer már minden vesz­ni lászott. Televízión színdarabokban mindunta­lan hallhatjuk, hogy egy csapás megrázkódta­tásában, a rémület pillanatában a legnagyobb bű­nös is hogyan kiálltja Isten nevét! Rex Humbard Noé bárkájáról beszél, ahol azok találhattak védelmet, akik meg akartak mene­külni az özönvíztől. Azaz találhattak volna. De az emberek messzire elkerülték a bárkát, sőt ki­­csufolták szakot, akik gyártották és belementek. Inkább szörnyethaltak a vizek mélyén, semmint­­hogy megtérjenek lélekben Alkotójukhoz. Mikor megindult a rettenetes ár, mikor fákra próbáltak felkapaszkodni az egyre magasodó tengerben, bi­zonyára óhajtoztak volna eljutni a bárkába, mely biztonságot nyújtott, de akkor már későn volt — Isten bezárta a kaput és ők kinnt rekedtek. Mert nem könnyű Isten szolgálatában élni. Sok mindent meg kell változtatni életünkben — sok­ról le kell mondani, ami élvezet volt a múltban, sok mindent fel kell áldozni. De amikor Krisztu­sért cselekedj ük azt, szinte boldogsággá válik ez az áldozat és örömmé a lemondás, mivel Ő annyi mindennel kárpótol azért a veszteségért, amit Őérette elszenvedtünk. Valamikor, mielőtt Krisz­tusra rátaláltam magam is csak akkor mentem templomba, ha éppen kedvem támadt rá és még odahaza rádión is csak akkor hallgattam isten­tiszteletet, ha időm akadt és nem volt más dol­gom. Egyszer meglátogatott egy ismerősöm, aki éppen a templomból jött és megkérdezte, miért nem voltam istentiszteleten? Megmondtam, hogy nincs autónk és a templom öt blocknyira van, a hőségben nem tudok annyit gyalogolni. “Per­sze,” mondta gúnyosan, “mert nem vonzott sem­mi oda. Ha igazán akartál volna menni, hason csúszva is elmásztál volna.” Később annyiszor jutott eszembe ez a találó megjegyzés, amidőn megismertem Krisztust és boldogan mondtam le érette csaknem mindenről, ami előbb életemet képezte, ami valamikor nagyon fontos volt szá­momra és egyszercsak elveszítette minden je­lentőségét. Ma csak egy vágyam van, hogy most, ezekben a válságos napokban közel maradhas­sak a bárkához — Krisztus bárkájához __ ahol megnyugvásra és védelemre találok. JÓZSEF ATTILA: TÉL Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melgednének az emberek. Csorbát, töröttet s ami uj, meg ép, Gyermekjátékot, — ó boldog fogócska! — S rászórni szórva, mindent, ami szép, Dalolna forró láng az égig róla kezén fogná mindenki földijét. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz zuzmarás a város, a berek . . . Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni És rakni, adjon sok-sok meleget. Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, Hogy felengednének az emberek! Dohnanym* Zachár Ilona A MÚLT LEGENDÁI: Magyar rablólovagok Karinthiában Egy kedves karinthiai barátom meghívott, lá­togassak el hozzá a Lavant-völgyébe. Napsütéses késő-őszi délután volt, mikor be­szálltam a Kaertnerstrassén várakozó autójába, hogy ellátogassak arra a vidékre ,amely oly sok emlékét őrzi letűnt idők magyar vitézeinek, zsol­doskapitányainak, rabló-lovagjainak, és hogy is lehetne másképp: magyar szépasszonyoknak. Ró­luk keveset tudtunk eddig, barátom viszont an­nál többet. . . A Semmering szerpentinjein barátom nagy szakértelemmel kezdte magyarázgatni a hegy­ség érdekes szerepét, amint szinte kettéválaszt­ja időjárás tekintetében a vidéket. Bruck an der Mur-nál megtapasztaltuk ezt mi is: a tiszta nap­sütést hirtelen borult idő váltotta fel, és mire ráfordultunk a wolfsbergi útra, már jelentkeztek az első ködfoszlányok is. Mintegy 60 km-nyi ut állott még előttünk, de a köd miatt egy lovasszekér se haladhatott volna lassabban, mint mi. A kanyargós út­szakasz itt egyébként is igénybeveszi a veze­tőt, a köddel párosulva — ha nem nagyon vál­lalkozó szellemű — megadásra is kényszeríti. Obdach-nál jártunk mikor ráuntunk a köddel való harcra. “Üljünk be egy vendéglőbe, és várjuk meg, amig felszakad a köd” — indítvá­nyozta barátom. A barátságosan meleg, rusztikálisan berende­zett vendégfogadóban, a fanyar dél-tiroli vörös­bor megoldotta a ködtől szótlanná vált barátom nyelvét. “Tudod, mire volt jó ez a köd?” — kér­dette. — Hogy messzi ködbevesző emlékeket éb­resszen bennem a Karinthiát járt régi magyarok­ról. Karinthia 1480—1490 között magyar megszállás alatt állott. A kapcsolatok, amelyek a magyaro­kat idevezették, talán még a Ciliéi grófok ide­jéből adódtak. Ciliéi (Ulrich) anyja Frangepán Erzsébet volt. Őt magát 1456 november 9.-én Nándorfehérvárott meggyilkolták. Brankovics Katalinnal — a havasalföldi vajda lányával — kötött házasságából született Erzsébet nevű lánya Johann von Görz gróffal jegyezte el magát. Utób­bi anyja Gara Katalin, Gara Miklósnak, Magyar­­ország nádorának a lánya volt. A magyar megszállók hatalma elért messze Villach és Spittal környékére is. Aichelberg vára Villach előtt — a III. Frigyes osztrák császár ■ és Mátyás király között folyt háború óta rom. Gmünd — várrom az azonos nevű városka fölött, a Lieser-folyó mentén, Spittal-tól északra. Bernhard von Rohr salzburgi érsek — aki a III. Frigyes császár és Mátyás király közötti háború­ban a magyar király oldalára állott — a várat 1480-ban átadta a magyaroknak. 1487-ben csá­szári hadak megostromolták Gmünd-öt és a várat rommá lőtték. Ez év május 21.-én a magyarok Friedrich Dürr császári kapitánnyal fegyverszü­netet kötöttek és május 29.-én végérvényesen el­vonultak. Klagenfurttól északra Nusberg, Taggenbrunn, és Liebenfels vára is “nyögte Mátyás bus hadát.” A nusbergi várrom Freuensteintől nem messze, (Folyt, a 15. oldalon) Heti fohász Urunk, Istenünk, Te a jövendőt fátyolba bur­koltad. Emberi természetünkbe rejlik, hogy sze­retnénk felfedni ezt a fátyolt és megtudni, mi vár reánk. Add meg nekünk Urunk, ebben az esz­tendőben, hogy akármi lesz is a sorsunk, mindent megnyugvással fogadjunk a Te kezedből és ne csak az élet örömteli ajándékaiért, de a szenve­désekért, csapásokért és bánatért is hálát tud­unk Neked adni, mert Te a rosszat is jóra for­díthatod kegyelmed jóságából. Ámen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom