Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-17 / 3. szám
15. oldal a pletyka és a rágalom olyan témák, mikről számtalan sok cikk, karcolat jelent meg és sok regényben a bonyodalom is pletykából vagy rágalomból származik. Nem tudom, igazam van-e, de saját szerény véleményem szerint a kettő között igen nagy a különbség. Ugyanis a pletyka, ha talán nem is mindig igaz, de nem is mindig rosszindulatú. Általában a hasonlatok gyakran sántítanak és ami erről eszembe jutott, az sem világítja meg élesen a kettő közötti különbséget, de nekem éppen ezen a különbségen tűnődve jutott eszembe egy régi “történelmi pletyka”. Boldogult ifjúkoromban legkedvesebb könyveim közé tartozott a Magyar várak legendái cimü könyv. A szerzőjére biznoy már nem emlékszem. Roppant* élvezettel olvastam, mindig ezeket a legendákat. Tudtam, hogy nem történelem, amit olvasok csak mese, legenda, sok történelmi pletykával fűszerezve. Az egyik ilyen legenda arról mesélt, hogy Zsigmond király volt tulajdonképpen Hunyadi János édesapja, igy Mátyás királyunk mégiscsak -királyi vérből származott. A “pletykának” nem hittem, de írója olyan kedvesen mesélte el a legendás történetet ,hogy abban semmi bántót nem lehetett találni. Aztán a pletyka fogalmához tartozik az is, ha valakiről hallunk valamit és tovább adjuk. A hallott dolog lehet igaz is és nem kell szükségszerűen rossznak lennie. Hányszor hallottam magam is, hogy valaki kérdezte a másikat: — Nem tudsz valami pletykát? Aztán megbeszélték, hogy X. férjhezmegy, Y. válik, Z. családjában várják az ötödik gyereket és igy tovább. Hát azt hiszem, ebben semmi rossz nincs. De aztán mikor valaki határozott rosszakaratból (vagy butaságból, ami majdnem mindig együttjár) olyan dolgot állít egy másik személyről, melynek valótlanságáról ő maga is meg van győződve, vagyis magyarán mondva hazudik, — akár hogy a másiknak ártson, akár hogy ezáltal magának valami előnyt biztosítson —, az már rágalom. A rágalom soha nem igaz, a rágalom mindig rosszindulatból származik, a rágalom a legaljasabb bűnök egyike, és vétek a szeretett ellen. Nem is olyan régen egy európai lap négy magyart rágalmazott meg egy pár soros cikkben. A lap szerkesztője olyan töméntelen felháborodott levelet kapott a megrágalmazott személyekkel kapcsolatban, hogy kénytelen volt bocsánatot kérni és kiadni annak a személynek a nevét, akitől a rágalmazó cikk alapjául szolgáló adatokat kapta. Az egész ügyről olvasva azt a következtetést vontam le, hogy valakit újságban megrágalmazni még a jobbik eset, mert az illetők védekezhetnek. Sőt mások is megvédik őket. De amikor elindul a “suttogó propaganda”, az már nagyon szomorú. Tegyük fel: haragszom valakire valamiért. Ártani akarok neki. (Igazán sok “szeretet” kell hozzá). Kitalálom hát róla, hogy ellopott tőlem valamit és ezt aztán fünek-fának elmesélem az illetőről. Ez már olyan hitelrontó rágalom, ami tönkreteheti a másik becsületét, és a szerencsétlennek nincs is fogalma róla, hogy az emberek miért fordultak el tőle. Ezért tanultam meg, hogy soha senkiről semmi rosszat el nem hiszek, hacsak magam meg nem győződtem teljesen konkréten és hitelesen az állítás igazságáról. Próbáljunk meg ebben az uj évben, 1974-ben egy kicsit jobbak lenni egymáshoz! Úgyis olyan sok válságot és egyéb bajt örököltünk az 1973-as évtől, hogy legalább egy kis jósággal és szeretettel könnyitsünk egymás életén. Maga a tiszta lelkiismeret is megkönnyíti életünket. Mert például a rágalmazottnak az a behozhatatlan előnye van meg rágalmazójával szemben, hogy tiszta a lelkiismerete. A rágalmazó meg hasonlatos Luciferhez, aki az Édenkertben az első hazugként magát az Istent rágalmazta meg. (Ezért mondom azt, hogy a miagam részéről inkább legyek rágalmazott, mint rágalmazó.) Megláthatja mindenki annak igazságát, hogy ha az emberekről jókat mond és vélt vagy valódi hibái mellett vélt vagy valódi jótulajdonságaikról beszél, őt magát is jobban szeretik mindenütt. Tessék megpróbálni, érdemes. Magyar rablólovagok Karinthíában (Folyt, a 14. oldalról) a Nusberg szikláin, fáktól, bozóttól benőve emelkedik. A 18. századi román stilusu épületből alig látszik már valami, 1487-ben jutott a magyarok kezére, mégpedig úgy, hogy amikor a szomszédos St. Oswald-ban búcsú volt, a várorseg elhagyta a várat, hogy résztvegyen az ünnepségeken. A magyarok egy előőrse észrevette a kínálkozó alkalmat és megrohamozta az őrizetlenül hagyott várat, elfoglalta, és gazdag zsákmányra is szert tett. Amikro Nusberg bevételének híre St. Veit-be eljutott, a császári zsoldosok, Nusberg ellen vonultak. Három hétig vívták a várat. Dacára az ostromgyürünek, sikerült a magyaroknak ágyukat és kőhajitókat Nusbergbe vinni, csakúgy mint ahogy továbbra is ki-kitörtek a várból, fosztogatva, gyújtogatva. Csak amikor lőszerük teljesen kifogyott, sikerült az ostromlóknak a várbelieket megadásra kényszeríteni. St. Veit an der Glan-tól északra fekszik Frauenstein kastélya. Gótikus vizivár a 12. sz.ból. 1515-ben Christoph I. Welzer von Eberstein átépítette. Unokája: Christoph II. Welzer, aki magát már “von Freuenstein’-nek nevezi, magyar asszonyt hozott a karinthiai várba. A gazdag betlenfalvi Thurzó Anna kedvéért kibővítette és átépítette a várat, olyannyira, hogy a vár ma Karinthia legértékesebb művészeti emlékei közé tartozik. A várkastély kapuja fölött egy emlék-táblán a Welzer-Thurzo kettős-cimer látható (1554), rajta a felírás: ‘‘HER, CRISTOF, WELZER / ZV. FRAVENSTAIN. VD. EBESTA / FRAV. ANNA. TVRSIN. IN / SEIN. GEMAHL / ANO 1554.” Wolfsberget magunk mögött hagyva, barátom megszólalt: Hamarosan hazaérünk. Kiváncsi vagyok, milyen benyomást tesz rád Weissenau? Keskeny mellékút vezet St. Marein-en át Weissenau kastélyhoz. Derűs fekvése van a helynek; nem látványos, de mindenütt kis hegyek és dombok” — emlékezik meg róla Johann-Weiehard Valvasor “Topographia Carinthia” (Nürnberg 1688.) c. müvében. Az emberi kéz és a földkotrógépek azóta valamelyest változtattak ezen az idilikus képen — észleltem másnap délelőtt, mikor napvilágnál megtekintettük a kastélyt és a majort. Maga a kastély jelen neogótikus formájában — a 19. század végső építkezési korszakából származik. A kastély 1856-ban gróf Hugo Henckel von Donnersmark szerezte meg, aki azt második feleségének, nemes Kászonyi Laurának mint özvegyi birtokot hagyományozta. 1905-től 1907-ig ennek testvére, nemes Horváth Rozália birtokolta, tőle vásárolta vissza gr. Arthur von Donnersmark. Kászonyi Laura emlékét sok érdekes anekdota őrzi a Henckel von Donnersmark, valamint a Thun-Hohenstein családban. Hires szép asszony volt. A róla fennmaradt olaj-festmény nem hoz szégyent a magyar asszonyok hírére. Értett a pénzhez, a gazdasághoz. Nemcsak a kastély átépítésében örökítette meg hírét a “Hegyesmalom”-nak elnevezett üvegtetős kocsi-aluljáróval. Fenn a Sau-Alpen megépítette a még ma is használt ‘‘Hubertus” vadászkastélyt, a családi szájhagyomány szerint azért, hogy a jó kilátást biztositó hegyről ellenőrizze férjét, amikor az behajtat anyjához a wolfsbergi várba ‘'fejmosásra”. A fejmosás nem volt ritka dolog, már magáért a “magyar asszonyért” is kijárt egynéhányszor. Kászonyi Laura élete különben valóságos regény, erről egyszer majd egy külön cikk keretében . . . Weissenau nem ri ugyan ki a karinthiai tájból, ám a kastély, a vendégház — a Kászonyi-Henckel kettős címerrel — megsejtet a szemlélővel valamint az építtető “magyar asszony”, Kászonyi Laura testesített meg a Lavant-völgyben. Hogy ezt én is megérzem-e? — arra volt kiváncsi Weissenau jelenlegi gazdája, J. Thun-Hohenstein, aki nagybátyja, Hugo Henckkel von Donnersmark kutatásainak magyar vonatkozásait elevenítette fel ezen ködös őszi utazásunk során. FARKAS FERENC . • • • • KÜLÜGYI STRATÉGIÁNK (Folyt, a 10. oldalról) vezető nyugati ipari hatalmak közös energiatanulmányozó csoportjának megalapítását. Dr. Kissinger még decemberben javasolta, hogy Észak- Amerika, Nyugat-Európa és Japán fogjon öszsze és közös erővel oldják meg az olaj hiány és általában véve az energiahiány világszerte mutatkozó szimptomáit. Mind az olajfogyasztó, mind az olajtermelő országok részéről pozitiv érdeklődés mutatkozott, legalábbis igy nyilatkoznak az amerikai vezetők, akik valószínűleg már konkrét javaslatokkal lépnek fel az elkövetkező hónapokban. • UJ “EURÓPA ÉVE” Miután kétségtelenül megbukott az Egyesült Államok és európai szövetségesei között az 1973- ra tervezett uj kapcsolatok meghatározása, az adminisztráció csendben elállt az “Európa Éve” jelző használatától, bár nem adta fel a reményt, hogy sikerül uj kötelékeket teremteni Nyugat- Európa és Washington között. Dr. Kissinger legutóbbi európai útja elősegítette az őszintébb légkör kialakítását, amelyben kétségtelenül segítő szerepet játszott az energiatanulmányozás közös lehetőségeinek megpengetése. Nyugat-Európa amerikai viszonyait leszögező deklarációján továbbra is dolgoznak és amikor az elkészül, biztosra vehető, hogy Nixon elnök is Európába látogat. • SALT II. Pillanatnyilag szünetel ugyan, de elsőrendű figyelemben részesítik Washingtonban és Moszkvában is a stratégiai fegyverek korlátozását célzó tárgyalásokat. Mindketten Ígéretet tettek arra, hogy még ebben az évben egy teljesszintü egyezményt kötnek. Kétségtelenül, jelenleg még nincs is egyértelmű álláspont az Egyesült Államok kormányán belül sem ebben a kérdésben __ de ha már itt tartunk, valószínűleg a Kremlben sem. Egyik fél sem tudja, hogy mi a teendő olyan komplex problémák mellett, mint pl. a stratégiai fegyverek minőségi változásának meghatározásánál. “Kormányunk még nem gondolta át a minőségi változásokkal járó problémák összes kihatásait,” mondta nemrégiben Dr. Kissinger. Hozzáfűzte, hogy bár egyetért James Schlesinger hadügyminiszter azon véleményével, amely a következő SALT-tárgyalásokon uralkodó “teljes egyenlőség” szükségességét hangsúlyozza, ugyancsak elengedhetetlennek tartja, hogy meghatározzák, mit tart a másik oldal egyenlőnek. Az egyenlőség számokban, súlyban, töltőfejekben, vagy az összes kombinációjában jelentkezik-e? — kérdezte a külügyminiszter. Washington, 1974, január hó . . . John Saunders
