Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-25 / 17. szám
15. oldal Rózsa Sándor: aktákban Irta: SÁGI PÁL Sodrófával ütötte le szeretője a betyárkirályt i. Óhazai és külföldön élő magyar irók, jogászok történészek és újságírók (bevallom, az utóbbiak között magam is) sokáig gyanúsították az osztrákokat: a kufsteini börtönben csak idegenforgalmi reklámból mutogatnak egy cellát, hogy abban raboskodott Rózsa Sándor. Mostanában azonban előkerült egy akta. Ebből kiderült, hogy az osztrák sógornak van igaza: a betyárkirály egy ideig valóban ott ült a tiroli várbörtönben, de nem mint politikái fogoly, hanem úgynevezett közbűncselekmények miatt elitéit rab. Hivatalos akta... rendszerint száraz, unalmas valami, de mégis érdekes lehet, amikor bizonyít. Nem is árt, ha egyszer romantika helyett akták fényében nézzük meg a betyárkirályt: az akta még a szerelmet is másként mutatja. A szabadságharc idején, amikor minden fegyveres kézre szükség volt, a Honvédelmi Bizottmány amnesztiát adott Rózsa Sándornak, aki ennek fejében 130 főnyi lovas szabadcsapatot szervezett. Volt köztük néhány tisztesmultu csikós, pásztor, uradalmi cseléd, legtöbbje azonban a Rózsa-féle bandához tartozott, mindegyiknek éppen elég volt a füle mögött. A délvidéki harcokban eleinte derekasan viselkedtek. Rövidesen azonban sok panasz érkezett ellenük, hogy nem egyszer a maguk tarisznyájára zsákmányolnak, a legfőbb panasz mégis az volt, hogy erőszakoskodnak, durván bánnak a polgári lakossággal és a nemzetiségi polgárok emiatt szembefordulnak a szabadságharccal. Parcsetics Zsigmond nemzetőrségi őrnagyot bízták meg az ügy kivizsgálásával. Az őrnagy jelentésében igazolva látta a panaszokat. Ennek ellenére a jóviselet reményében megerősítették az amnesztiát. Ez már nem használt. A nemzetőrség és a honvédség tisztjei katonai fegyelmet kívántak. Rózsa Sándor és legényei viszont nem állták a parancsszót. Végül a csapat feloszlott, tagjai szétszéledtek, ki erre, ki arra. A Parcsetics-zászlóalj napiparancsa mindenesetre ,.utánuklőtt”: ,,A rendbontó népség távozván bízvást reménylendem, hogy a függedelem megerősbödést nyer s helyre állittatik.” — igy búcsúzott a parancsnok a melléje beosztott szabadcsapattól. Nemsokára bekövetkezett a vég, a világosi fegyverletétel. A szabadságharc leverése után az igazi bujdosók mellett kalandorok serege lepte el az országot. Bujdosó honvédtisztnek, képviselőnek, kormánybiztosnak és hasonlónak adták ki magukat és a jóhiszemű hazafiak nyakán élősködtek. Még ál Petőfi Sándorok is akadtak. Rózsa Sándor pedig 30 is kalandozott az Alföldön. Ezek a „szabadságharcos Rózsa Sándorok” kéregettek, de ha másként nem ment, loptak, raboltak, fosztogattak. Mit követett el A szőnyeg visszája Kétségbe esem sokszor én is A világon és magamon, Gondolva, aki ilyet alkotott: Őrülten alkotott s vakon. De aztán balzsamként megenyhit Egy drága Testvér halk szava, Ki, mig itt járt, föld angyala volt, S most már a mennynek angyala: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak visszáját látjuk itt, És néha — legszebb perceinkben — A színéből is — valamit.” Reményik Sándor akkoriban az igazi Rózsa Sándor és mi terhelte az ál Rózsa Sándor lelkiismeretét azt sohasem lehetett később tökéletes biztossággal megállapítani. Annyi azonban biztos, hogy a budai császári-királyi katonai és polgári kormányzóság 1851-ben majd 1853-ban ismételten hirdetményt adott ki, amelyben 10 ezer váltóforint jutalmat tűzött ki annak, aki Rózsa Sándort élve vagy halva a hatóság kezére juttatja. Abban az időben a hivatal élén Ferenc József nagybátyja, Albrecht főherceg állt. Már előbb megszervezték a zsandárságot, Kempen altábornagy volt á parancsnoka. Kempen különiratban figyelmeztette a kerületi zsandárparancsnokokat, hogy tegyenek hatékony intézkedéseket Rózsa Sándor kézrekeritésére. A zsandárok azonban két éven át csak híreket hallottak róla. Híreket arról, hogy itt vagy ott utonállást követett el, rabolt, embert ölt, fosztogatott. Három év után Erzsébet királynénak kislánya születet, Gizella főhercegnő. Ebből az alkalomból Ferenc József széleskörű amnesztiát adott. Rózsa Sándorra is kiterjedt a kegyelem. Hiába: továbbra is hallatott magáról, újra meg újra érkeztek ellene panaszok, följelentések mindenféle bűncselekmények miatt. Akkoriban a szegedkörnyéki tanyavilágban bujkált. 1857 késő tavaszán Katona Pál tanyáján szállt meg. Mindenki tudta, hogy Katonáné a szeretője, de az ura szemethunyt felette egyrészt, mert részesedett a betyárok hasznából, másrészt félt a „házibaráttól”. Rózsa Sándor egy reggelen a tanyaház előtt heverészett, amikor párszáz lépésnyire onnan zsandárokat látott. Nyilván azt hitte, hogy Katona elárulta és érte jönnek, holott mint később kiderült, egészen más irányba fordultak. Addigra azonban beszaladt a házba és dühösen nekiment Katonának. Ez védekezett, mire pisztollyal belelőtt. Az asszony éppen metéltnek való tésztát nyújtott. Hiába volt a betyár szeretője, a félje mellé állt: sodrófával hátulról fejbevágta a betyárt. Megtörtént a hihetetlen: a betyárkirályt, akivel állig felfegyverzett pandúrok, zsandárok, katonák serege sem birt, tésztás asszonykéz, még pedig a szeretője keze teritette le sodrófával. A lármára összefutott szomszédok megkötözték az eszméletlen Rózsát és szekéren bevitték Szegedre. A szegedi hatóságok hosszú ideig tartó nyomozásba bonyolódtak, végül felkisértették Budára és a budai törvényszék 1859-ben kezdte meg ügyének kivizsgálását. Közben megindult a vetélkedés a 10 ezer váltóforintos vérdijért. Mivel az igénylők mind szegedkörnyéki lakosok voltak, a budai kormányzóság a szegedi kerületi kormányzóságot értesítette a döntéséről. A német nyelvű akta lényege magyar forditásban: „Megnevezett gonosztevő bűntársa, Katona Pál, nem jöhet számításba, mert belehalt sebébe és igy nem élő személy. Katona Pálné köztudomásúlag Rózsa Sándor ágyasa volt, akkor is rejtegette, tehát nem állhatott szándékában a hatóság kezére juttatni őt, csupán a férjét kívánta megvédni. Nevezett nőszemély tehát nem kaphatja a kitűzött jutalmat. Mindazon többi személyek akik azt állítják, hogy résztvettek az elfogatásban, erről hatósági igazolást felmutatni nem tudtak, olyannyira, hogy még azt sem tudták bizonyítani, hogy kinek a szekerét használták nevezett gonosztevő Szegedre szállítására. Ezen tények alapján a kormányzóság úgy döntött, hogy kellő igazolás hiányában a 10 ezer forintot senkinek sem adja ki és elrendeli, hogy az összeg az illetékes pénzügyi hivatal pénztárába utaltassák vissza”. Miután a kormányzóság igy elsinkófálta a kitűzött jutalmat, a budai törvényszék megtartotta a tárgyalást. Rózsa Sándor mindent tagadott, csak azt ismerte el, hogy Ábrahám András pásztort lelőtte, de tettét önvédelemből követte el. A bíróság azonban valamennyi vádpontban bűnösnek találta el és kötéláltali halálra Ítélte. A felsőbiróságok helybenhagyták az ítéletet. Éppen akkoriban Albrecht főherceget leváltották a kormányzóságról. Helyébe Benedek Lajos táborszernagy került, annak a helyettese pedig gróf Haller Ferenc lett. Haller egyik aktájában azt ajánlotta a kormányzóság igazságügyi osztályának, hogy a halálbüntetést kegyelmi utón változtassák életfogytiglani fegyházra. Azzal indokolta, hogy az elitéit közönséges bűnöző ugyan, de „egyes néprétegek” között népszerű és kivégzése mártírrá avatná. Helyesebb tehát valamelyik Magyarországon kívüli börtönbe helyezni és akkor lassan megfeledkezni róla. A javaslatból tény lett: a halálraítélt Rózsa Sándor kegyelemből mint életfogytiglani rab a kufsteini börtönbe került. (Befejező cikk következik.) MI A CSÍZIÓ? AZ EMBER ÉS A CSILLAGOK TALÁLKOZÓJA Az idő kérlelhetetlen, mint a gyorsvonat, amelyről nem leaet leszállni és nem fordul vissza soha. Ezen a régi tényen, aminek Babits Mihály adott ilyen dánok legfrisebb naptára csupán az 1352. esztendőt jelzi, aki viszont a „világ teremtésétől” méri az időt, az már 5734. évnél tart. Minden attól függ, hogy a végtelen folyamba hol veri le az első cölöpöt a vallásos hit, vagy a politikai szándék. A számsor kezdetét a közmegegyezés jelöli ki. Az évek ritmusát azonban az égitestek mozgása szabja meg. S ehhez a kozmikus rotációhoz nincsen hozzászólási jogunk. Mi hát a naptár? A Végtelenség méretünkre szabott menetrendje. Az ember és a csillagok találkozója. Az élet kalandjának kalendáriuma... És ez nemcsak szójáték, hanem szófejtés is: magyarázat. Az antik Rómában calendae-nek mondották a hónapok elsőjét de kalendárium volt az adósok könyve is, amelyben szerepelni nem volt dicsőség. A középkorban uj jelentést kapott a szó. Egy világiakból álló vallásos közösség: a kalandosok találkoztak a hónap calendae-jén, vagyis elején. A kalandos társaság gyűlései kóborlók kalandozásaivá torzultak az idők során. S akit kalandosnak szidtak a reformáció korában, azt csavargónak titulálta az indulat. A kalendáriumból született „kaland” mai, gazdagon árnyalt jelentését 1805-ben kapta csak, Verseghy Ferenctől. A „kalandort” pedig Szemere Pál alkotta meg. Nemcsak a gyanús alvilág kétes alakjait idézi a kalendárium, hanem a fúrt fejű jártasaknak is emlékműve: azoknak akik értik a csíziót. Csíziónak nevezték a szintén középkori eredésű verses naptárt, amely az állandó ünnepek és a fontosabb névnapok emlékezetbe rögzítését szolgálta. Régen ugynanis három dolgot néztek a naptárban: farsangot, névnapot és az egyházi ünnepeket. S hogy e csíziót és kalendáriumot idéző emlékeztetőből se hiányozzék a korszerű bölcsesség, kéijük fogadják szeretettel Carlyle szép gondolatát: „Mögöttünk, mindnyájunk mögött hatezer éves emberi erőfeszítés diadala van. Előttünk a határtalan idő, még meg" nem teremtett, meg nem hódított országaival. Eldorádóval, amiket nekünk, igen, nekünk kell meghódítanunk, megteremtenünk, mig fölöttünk ott ragyognak az örökkévalóság mennyei, vezető csillagai.
