Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-28 / 9. szám
15. oldal NYELVÜNK VILÁGA BABONÁS SZÓLÁSOK Bizonyára érte már önöket is olyan kisebb-nagyobb kellemetlenség, amelyről véletlenül éppen bekövetkezése előtt beszéltek. Ilyenkor szokták — rendszerint tréfásan — azt mondani, hogy nem jó az ördögöt a falra festeni, s olykor még azt is hozzáteszik: mert megjelenik. Ez a közismert képes kifejezés azt a tanácsot tartalmazza, hogy amitől félünk, mert még bekövetkezik. A kifejezés használói azonban általában már nem hisznek abban, hogy valamely kellemetlenség, baj összefügg azzal, hogy beszélünk-e róla vagy sem. Éppen ezért ezt a közmondást inkább csak olyan szólásmondásnak tekinthetjük, amelyet megszokásból vagy a tréfa kedvéért mondogatnak. Kétségtelen azonban, hogy ez az igen régi, más nyelvekből már a XV. század óta kimutatható és Európa-szerte elterjedt közmondás eredetileg mégiscsak babonás hiedelemmel kapcsolatos. Az a naiv elképzelés az alapja, hogy a szónak, a névnek mágikus ereje van: azzal, hogy nevén nevezünk valamely félelmetes lényt, meg is idézzük, azaz megjelenésre, esetleg ártó hatalmának kifejtésére késztetjük. Ez az ősi, primitiv hiedelem az oka többek között annak, hogy némely vallásban az egyszerű hívőknek nem szabad Isten nevét kiejteniük, hogy a boszorkány szó helyett némely nyelvjárásunkban a szépasszony elnevezést használják. Valószínűleg ezért ment feledésbe a népünk körében hajdan felsőbbrendű lénynek tartott medve ősi finnugor neve is, s ezért kellett a medve szót később valamely szláv nyelvből átvennünk. A Nem jó az ördögöt a falra festeni mondás felfogható tehát úgy, hogy a benne előforduló ördög a rossznak, a kellemetlenségnek, a bajnak szimbolikus megnevezése. Ez a magyarázat azonban nyitva hagyja a kérdést, hogy miért beszél a közmondás az ördögnek éppen a falra való festéséről. Hogy erre is választ kapjunk, meg kell ismerkednünk egy középkori legendával. E szerint egy szerzetes gyönyörű Mária-képeket festett, de rendkívül csúf alakban ábrázolta az ördögöt. Amikor ez a festő egy templom magas falára éppen egy ilyen képet vázolt fel, megjelent neki az ördög és felszólította, hogy ne ábrázolja őt olyan rut formában. Minthogy azonban a szerzetes nem engedett az ördög kérésének, ez bosszúból kirántotta alóla az állványzatot, hogy zuhanjon le a festő, és törje össze magát a templom padlóján. A jámbor művész ekkor — igy meséli tovább a legenda — Máriához fohász-AZ "ÖRÖK VÁROS” ALKONYA... (Folyt, a 13. oldalról) különösen a gyermekhalandóság tekintetében, ami megdöbbentően magas: 26 ezrelék. A lakáskörülmények siralmasak; a spekuláció szinte teljesen megbénítja a szociális — értsd: olcsó bérű — lakások építésének programját. Mindössze a tervezett lakások tiz százaléka épült fel. A környék mezőgazdasági területéből évente ezer hektárt hódit el az építési spekuláció. S nemcsak az építkezéseket uralják a szélhámosok, hanem a kész lakások is gyakran szabályellenesen, zugügyvédek és zugvállalkozók utján értékesülnek. így aztán érthető, hogy a római szakemberek több,mint félmillióra becsülik azoknak a számát, akik tulajdonképpen jogtalanul élnek uj otthonukban. Ugyanakkor kétszázezer lakószoba áll üresen... A római szülők legnagyobb gondja: elhelyezni gyermekeiket óvodába, iskolába. Legalább 1500 óvodai helység, mintegy 3000 általános iskolai tanterem hiányzik Rómában. Az oktatási intézmények túlnyomó többségében ismeretlen az egészségügyi ellátás. Róma, 1974. február hó... Gyapay Dénes kodott, s ő ki is nyújtotta a képen már megfestett kezét, és egészen addig a levegőben tartotta a festőt, amig létrát nem hoztak, hogy lesegitsék a magasból. Meglehet, hogy éppen ez ai legenda. Nem jó az ördögöt a falra festeni közmondás forrása. Az is lehetséges azonban, hogy az idézett történet csupán egyik változata annak a legendatipusnak, amelyből közmondásunk származik, és amelynek az lehetett a lényege, hogy az ördög bosszút áll azokon a festőkön, akik őt rut és visszataszító formában ábrázolják. Vannak olyanok is az ilyen általánosan elteijedt “babonás” szólások mellett, amelyek csak az ország némely vidékén élnek. Felbukkannak azonban néha a szépirodalomban is. Jókai Annának “4447” című regényében találkoztam például annak a jellegzetesen tájnyelvi kifejezésnek az egyik változatával, amelyet akkor használnak, amikor azt akaiják kifejezni, hogy egy asszony vagy egy lány elcsavarta a fejét valakinek, vagy olyan praktikával intézte titkos ügyeit, hogy férje vagy szerelmese mit sem tud hűtlenségéről. Az ilyen nőről mondják, hogy megetette a férfit a vak tyúkkal, vagy a vak csirkével; arról a férfiról pedig, akinek valamiféle női praktikával elvették a józan eszét, a világos látását, ez a szólás járja: megette vagy eszi a vak tyúkot. Jókai Anna regényének egyik hőse, Nuse néni igy beszél: “A végén behálózza (az a lány a fiamat), mint a szerencsétlen öcsémet a Manci. Annak is megmondtam, ne menj el ehhez a lányhoz vacsorára, ne menj el! De ő csak ment a nagy okos fejével! Megetették a vakcsibével!” A szólás kétségkívül babonás eredetű. Az ország némely vidékén szokásban volt ugyanis a babonás megetetés-nek vagy megétetés-nek az a módja, hogy akit meg akartak rontani, magukba akartak bolonditani, vagy akinek el akarták venni a tisztánlátását, annak asszonyvérrel készítették a süteményt, vagy vak csirke húsát adták neki. Ez nyilván azon a naiv szemléleten alapszik, amely egymáshoz hasonló jelenségek között, minden alap nélkül, belső összefüggést lát. Minthogy a legénynek vagy a férjnek feltálalt tyuk vagy csirke vak volt, bizonyára nem fogja meglátni az ilyen ételt elfogyasztó férfi sem azt, amit szeretnének előle eltitkolni — gondolhatták azok, akik alkalmazták ezt a babonát. O. Nagy Gábor “HETET-HAVAT”... BÖLCSESSÉG - EGY HÉTRE Hány hét a világ? — kérdezte a tudálékos jókedv. A beavatottságot eláruló válasz igy hangzott: mával is kevesebb! Kissé pesszimista életbölcsesség ez, de volt rá ok hajdanában, amikor ez a szólás járta: csizmadia legények, jó dolga van szegénynek, hat krajcár jár egy hétre, az is kevés csirizre. Ha pedig fizetésemelést kértek az iménti iparosok vagy egyéb kétkezi munkások, ez volt rá a válasz: kapsz egy hétre hat napot, hetedikkel megtoldjuk! Aki kiállotta a próbahetet, nagy sóhajtással kezdett ismét munkához, mondván: ez a hét is jól kezdődik! Azután múltak a napok, de öröm Es pihenés oly ritkán akadt, mint hétben a vasárnap... Nem akarunk hetet-havat összehordani, máris a tárgyra térünk s megkezdjük a hét napjainak dicséretét — közhelyekben, közmondásokban és egyéb közbölcsességekben. A hétfőről nem sok mondanivalója van a nép “gondolati költészetének”. Általában, mintha egy kissé neheztelnének rá. A tudomány azonban tárgyilagos és olyan neves nyelvész karolta fel, mint Melich János. Az ő kutatásaiból tudjuk, hogy az időszámitásunk szerinti második és harmadik évszázadban, a keresztény felfogás szerint a hét első napja a szombat volt. A negyedik század óta a vasárnapot tekintették annak. A magyar hétfő szó jelentése viszont azt mutatja, hogy nálunk ez a hét kezdő napja, éppen úgy, mint a szláv népeknél is, ahol a kedd a kettedik, a csütörtök, csitiri a negyedik, és a péntek, a pety az ötödik. A keddi napról ez a mondóka él: holnapután kis kedden, boijunyuzó pénteken. Titokzatos és semmitmondó válasz a szívósan ismétlődő és felesleges “mikor?” kérdésekre. S hogy mi a boijunyuzó péntek? A magyar mészárosmesterség historikusa szerint, a szombati nagyobb keresletre való tekintettel, a régi világban általában pénteken vágtak és — nyúztak. A szerdáról szóló mondóka némi csütörtöki magyarázatra szorul. Kinek sok zabáló csütörtöké, sok hamvazó szerdája...A régi egyházi naptár szerint böjt első csütörtökén fogyasztották el a farsangi husmaradékot. Csütörtökön viszont semmiképpen sem mondhatunk csütörtököt! Annál is inkább nem, mert hajdanában a kakasos puskák és pisztolyok csupán “esettet” vagy “csöttöt” vetettek, amikor nem sültek el. Hogy a mai lőfegyverek csütörtököt mondanak ilyen esetben, ezt annak a jókedvű nyelvi leleményességnek köszönhetjük, amely egyszer észrevette, hogy a “csöttöt” vagy “esettet mond” hangalakja némiképpen hasonlít a csütörtök főnévéhez. A péntekről sok balgaságot és bölcsességet kovácsolt az idő.Állítólag a pénteki öröm vasárnapi üröm. De úgy is mondják, aki pénteken nevet, vasárnap sir. sokkal figyelemreméltóbb e babonás vélekedésnél az a nem kevés pszichológiai jártasságról valló megállapítás, amely szerint: hosszabb a péntek, mint a szombat... A szombatról csak annyit tudunk, amennyit egy óvodás mondóka ragasztott a fülünkbe: szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni! S a vasárnap? Ehhez igazán nem kell közmondásos kommentárt fűzni, szól ő maga helyett is! SZIVEK SZIMFÓNIÁJA (Folyt, a 12. oldalról) Robins. Ötven esztendeje írja romantikus történeteit, százhatvanhat könyve jelent meg eddig. A legelsőt annakidején tiz fontsterlingért vette meg tőle a kiadó és úgy érezte, hogy ő a leggazdagabb ezen a világon. Nagyjából ugyanaz a véleménye, mint Rachel Andersoné. “A szerelmi regények irói”, mondja “két kategóriába oszthatók. Az elsőbe tartoznak azok, akik mesélnek, mert mesélniük kell, a másodikba pedig azok, akik abból kiindulva agyainak ki és vetnek papírra egy szerelmi történetet, hogy ez aztán igazán könnyű. Az olvasó azonban megérzi. Ez utóbbiak írásai sohasem fogynak jól. A Romantikus Regényírók Társaságát ő és Alez Stuart alapították meg tizenhárom évvel ezelőtt, főként azzal a céllal, hogy uj, kezdő Írókban kedvet ébresszenek a műfajhoz. A két alapitó azonban egy idő után eltávolodott a Társaságtól, amely ennek ellenére fennmaradt és évente egyszer díjjal tünteti ki az esztendő legjobb szerelmi regényének íróját. Kárpótlás az elmaradt kritikákért. Az irodalomkritikusok ugyanis nem vesznek tudomást Mills and Boon kiadványairól. A biborszivnek nincs sajtója. A műfaj növekvő népszerűségét ez azonban nem gátolja. A Canterbury közkönyvtár termének abban a részében, ahol a polcokon a szerelmi regények sorakoznak, a parkettát egy év után ki kellett cserélni. A legtöbben ott tolonganak. Hiába változnak az idők, még mindig gyönyörű kép, amint valaki lobogó hajjal, átszellemültem kipirult arccal és dobogó sziwel jön...jön a rozson át! Halász Monica
