Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-14 / 7. szám
1 Az elfelejtett testrész Irta: VAJDA ALBERT Egy elfelejtett testrészről szeretnék megemlékezni. Senki se gondoljon rosszra: a lábról van szó, arról a két végtagról, amelyre állítólag évmilliókkal ezelőtt emelkedett fel az ember azért, hogy a huszadik század második felében elfelejtse. Túlzók, persze, hogy túlzók, amikor ezt mondom, hiszen a lábat azért nem felejtettük el teljesen, csupán eredeti rendeltetését, a járást iktattuk ki életünk napirendjéből. A férfilábnak, modern korunkban, az a létjogosultsága, hogy részben a kuplungot, részben a gázpedált nyomja és időnként beletaposson a fékbe. Ilyenkor a lábhoz tartozó szájon át, civilizált országokban, minősithetetlen ' kifejezések özönlenek a másik vezető felé, ilyenféle finomságokkal tarkítva: “Marháknak vályú való, nem volán!” A női lábbal más a helyzet. A női láb még ma is vonzza a férfi pillantásokat, sőt, ma sokkal többet mutat önmagából, mint az elmúlt évszázadok alatt bármikor. A mini-szoknya, amit odahaza nagyon találóan alig-szoknyának neveztek el, a maga teljességében mutatja a női lábat. Számos mini-szoknyánál azok a régi, vasárnapi családi ebédek jutnak eszembe, amikor a nagy ovális tálon ott feküdt az egész csirke és anyám nemcsak az alsó, hanem a felső combot is odakinálta, — akárcsak manapság a mini-szoknyák viselői. Ne gondoljuk azonban, hogy a mini-szoknyákhoz tartozó lábak járás céljára szolgálnak. Tévedés! Egyrészük, a férfi lábak mintájára, a kuplung-gáz-fék rabszolgái, másrészük pedig, mint utas foglal helyett a férfi vezető mellett azért, hogy annak figyelmét elterelje a vezetéstől. így van ez rendjén, mondhatjuk: a technika korának gyermeke megtanulta, hogy az idő pénz, két lábon lassú és unalmas a közlekedés, azért gyártják milliószámra az autókat, hogy a két láb helyét átvegye a négy kerék. Bevallom, hosszú időn át azt hittem, hogy nincsen már messze az az idő, amikor a modern világ gyermekei előbb tanulnak meg autót vezetni, mint járni. Lelki szemeimmel láttam, amint az apró csecsemő két pici kezével kapkod a táplálék két jólformált forrása felé, hogy magához vegye a fejlődéséhez múlhatatlanul szükséges “anya-benzint.” A sarokban, ahol régen a hintaló állt, a legmodernebb mini autó várakozik, a vezető ülésen impregnált pelenkával, mert a modern idők gyermeke a szobatisztaságot még nem ismeri ugyan, de már háromszor körül tudja hajtani az ebédlőasztalt. Az első szó régen általában ez volt: mama! A lelkes szülők persze ezután is várják, hogy a kicsi végre megszólaljon és azutan repeső szívvel újságolják ismerősnek, rokonnak: “ Frédiké ma megszólalt...Képzeljétek, azt mondta tisztán és érthetően: közúti közlekedési szabályzat...” Talán sohasem jutottak volna eszembe ilyen furcsa gondolatok, ha néhány esztendővel ezelőtt nem esem át egy gerincműtéten. Az operáció hála Istennek sikerült és a beteg, mint a mellékelt ábra is mutatja, makkegészségesen hagyhatta el néhány hét után a kórházat. És akkor, úgy emlékszem rá, mintha ma történt volna: elkezdtem járni. Néhány hónappal ezelőtt még biztosan mindenki kinevetett volna ezért a cikkért, vagyis azért, hogy a láb szükségességéről irok. Hála az arabok olajos politikájának, a nyugati világ hirtelen rádöbbent a láb fontosságára, ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt a műtét után, én is rádöbbentem. Nem tudom elmondani, micsoda öröm és boldogság volt az első ingatag, tétova lépés... Az a tény, hogy emelni tudom a lábam, hogy lábfejem letottyan a földre és közben a másik már emelkedik...valóban leírhatatlan élményt jelentett. Valamennyien tanultunk járni, de az emlékek elvesznek a bébikor sötétjében. Járunk és ezt egyszerűen tudomásul vesszük. Természetesnek tartjuk, ugyanúgy, ahogyan magától érthetődő módon lélegzünk, vagy roszszakat mondunk másokra. De amikor felnőtt korban, hirtelen újra kell kezdenünk, akkor egyszercsak világossá válik bennünk a felismerés...A technika korának fantasztikus autócsodái között, a gardántengelyek, de fektmentes gumik, automatikus sebességváltók szédületes világában azért néha, egy pillanatra meg kell mozgatnunk azt a két végtagot, amit sokszáz millió évvel ezelőtt porból alkotott Valaki azért, hogy a legcsodálatosabb szerkezete legyen ennek a technikailag oly fejlett bolygónak! Uj magazin a magazinok alkonyán (Folyt, a 12. oldalról) vuros szerkesztői és nyomdai technikájával a hagyomágyosan lassubb-ütemü sajtóstilushoz szokott angolok — olvasók és újságírók egyaránt — elámultak. Ha tűz pusztított el egy tokiói áruházat, 48 órával később a Picture Post közölte a drámai esetről készült képeket, Clark Gable vasárnap esküdött örök hűséget Carole Lombardnak, szerdán már a Picture Post hasábjain mosolygott a boldog pár. Lórántnak egy titka volt, amint azt évekkel ezelőtt massachusettsi villájának parkjában elmesélte nekem: képujságirásban gondolkozott. Ha eseményről értesült, nem a szöveget látta maga előtt, de a képet, a híranyag képekre bontotta önmagát, vagyis Lóránt nem illusztrált, de képekkel irt újságot. Amikor a londoni Picture Postot 1938-ban megteremtette, már nagy képeslap-szerkesztői sikerek álltak mögötte: a leipzigi Das Magazin, a berlini Bilder Courier, a Münchner Illustrierte. A Picture Post olyan mérföldkő volt az angol sajtó-történelemben, hogy Lóránt egykori segédszerkesztője, majd később, Lóránt kiválása után, a lap megszűntéig annak főszerkesztője — könyvet irt a Picture Post éveiről, életrajzot, valóságos karriertörténetet. Egy képes hetilap anatómiáját. Azután a Picture Post eltűnt a szintérről és utána sorra indultak és szűntek meg az angol magazinok: a London Life, a London Look, a Town, a Topic az Envoy. Az egyetlen nagyformátumú magazin, az Illustrated London News, amely túlélte a többit, éveken át súlyos ráfizetéssel jelent meg s az idei az első olyan esztendeje, amikor mérlege valamelyes egyensúlyba került, de közben olyan hatalmas veszteséget kellett elviselnie, amihez csak a magazint kiadó Thomson-féle sajtó-kombinátnak van pénze. A nagy amerikai magazinok, a Saturday Evening Post, a Look s legutóbb a Life — sorra feladták a harcot. A nagy magazinok hagyatlását minden bizonnyal a televízió okozta. Aki ma képujságirásban gondolkozik, az a televízió hirműsorát szerkeszti. Az esemény képben — sőt mozgóképben való megjelenítésére nem 48 óra, de 48 másodperc sem rekord többé. S most mégis, as összes baljós előjelek ellenére itt az uj londoni magazin, fényesen, színesen, elegánsan: London Világa. Az előállítása rendkívül drága, a nyomdai költség magas, január elsejétől annak a magazin-papírnak az ára, amelyre a lapot nyomják tonnánként száz fontsterlingről — 124-re emelkedik. Egy esztendőn belül az ötödik áremelkedés. Irving és Elman azonban bíznak a sikerben. A New York Magazinra hivatkoznak, arra az alig néhány éves, frissen és színvonalasan szerkesztett képes hetilapra, amely tavaly már egy millió dollár nyereséggel zárta az évet. Az Inside London olyan jellegű lap lesz, mint a New York s ha az ottani olvasónak kell, akkor miért ne kel1S. oldal lene az itteninek is? A hirdetők érdeklődése máris rendkívüli. A két szerkesztő tehát tömérdek érvvel indokolja optimizmusát. A legfőbb érv és indok azonban alighanem az, hogy amig lesznek újságírók ezen a világon, mindig lesz olyan, aki fölcsillanó szemmel és a lázas fölfedezés izgalmától elfulló hangon igy kiált föl: — Indítsunk lapot! Halász Monica EZEK A NŐK H-U M-O-R Arisztid szoptatós dadát keres. Már az ötödik jelentkezőt is elküldi amiatt, hogy az nem elég alacsony. — De miért baj az, hogy nem vagyok kisebb? — kérdi mérgesen az ötödik dada. — Azért — felei Arisztid —, mert annak idején az én dadám is magas volt! És a fejemre ejtett! —o— Egy állgtkereskedésbe vevő lép be és azt kérdi: — Majmuk van? — Van kérem! — feleli az eladó —, azonnal hívom a főnök urat! —o— —o— — Jogában áll-e a férjnek, hogy felbontsa felesége leveleit? — vizsgáztatja egyik hallgatóját a jogászprofesszor. — A joga megvan hozzá, de a bátorsága aligha. —o— Két gyerek beszélget: — Az én papám mérnök. És mit csinál a te papád? — Amit a mama mond neki. —o— — Adj kölcsön húsz dollárt. — És mikor adod vissza? —Tizet már most megadhatok... Két skót beszélget: — Hallottad, hogy MacWiHem összeveszett a feleségével? — Min vesztek össze? — Egy használt sirkövet vásárolt és azt követelte a feleségétől, hogy változtassa meg a nevét...
