Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-02 / 31. szám
9. oldal ÖREGSÉG írta: MIKES MARGIT — Ideje lenne már meglátogatni Mrs. Blacks tonet — mondta Mrs. Greenwood —, rég nem lát-, tam őt meg a lányát. — Igen, mehetünk — felelte szolgálatkészen a fia, Paul. A ház elé állt ócska Fordjával és felsegítette rá az anyját. Az öreg hölgy nagynehezen fölkapaszkodott a kocsiba és elindultak. A ház, ahova igyekeztek, egy kis dombtetőn állt fákkal körülvéve. Mióta az apa, Mr. Blackstone meghalt, a nagyobbik lány, foglalta el férjével és a kislányával Maryvel. Az anya özvegy Mrs. Blackstone egy távolabbi házban bérelt lakást és kisebbik lányával odaköltözött. "Hagyjuk a fiatalokat külön" — szokta mondani a mama és csak vikendre járt hozzájuk látogatóba, elgyönyörködni a kis unokájában, Maryben. Ilyenkor együtt volt újra a család, bár megfogyatkozva, apa nélkül, aki már egy éve kint feküdt a kisváros szélén a temetőben. zött, együtt van az egész család, örülök, hogy látom valamennyiüket. Az is milyen szép volt, mikor a kislányuk első áldozásra ment, én is ott voltam, talpig fehérben volt a kis Rosalinda — mutatott Maryre, Rosalinda lányára. Utána idejöttünk, kávét ittunk és habos süteményt ettünk, a kicsi Gingerallet ivott. Remélem, eltették az első szentáldozási ruhát,a fátyolt, a koszorút? Az enyém még most is megvan, szegény jó anyám öltöztetett föl, aztán eltette a smizettbe. — Paul fia azt gondolta, hogy már húsz évvel ezelőtt kidobták a szentáldozási ruháját a mamának, mert szétrágta a moly. Hogy rohan az idő, mintha tegnap lett volna, hogy a szemétre dobták! Hangosan pedig azt mondta: — Mamának remek emlékezőtehetsége van, mindenre élénken emlékszik és minél régebbi a dolog, annál jobban ... — Talán egy kis kávét? — törte meg a csendet Mrs. Blackstone — és már tálalt is, hozta a kávéscsészéket, a cukrot, melegítette a kávéfőzőben a frissen őrölt kávét. Mikor kiöntötte a csészékbe, Mrs. Greenwood élvezettel szürcsölgette és megjegyezte: — Hiába, mindig remek kávékat tudott főzni, Mrs. Blackstone — fordult Rosalindához —, csodás aromája van a kávéjának! Az asztal körül ülők szótlanul kanalaztak, mindnyájan egyet gondoltak, amelyet Rosalinda ki is fejezett: — Hiába, az idő múlik, veszedelmesen múlik, mintha valamennyien egy szőnyegen állnánk, amit lassan kihúznak alólunk. Csak Mrs. Greenwood olyan szerencsés, hogy nem érzi az idő múlását, neki olyan frissen megmaradt minden az emlékezetében, mintha tegnap történt volna ... — Igen, mama az időn kívül él — szólt elgondolkozva, szomorúan Paul, a fia. — Jobbanmondva az idő megszűnt számára ... Agyérelmeszesedés... — súgta a szomszédjának, aki aztán tovább közölte ezt lefojtott hangon a melletteülőnek. — Milyen szomorú — gondolták a jelenlevők — ez a kór lassan, de biztosan rombolja az öreg hölgy agyát, kitelepíti őt a jelen időből, kikapcsolja az életből, hiszen máris inkább a holtakhoz tartozik, mint az élőkhöz. — Milyen szomorú ez — sóhajtotta Rosalinda, ezek a szájából önkéntelenül előbuggyant szavak ki(Folyt. a 10. oldalon) Mik«t Margit Ilyen szombat délután érkeeztt a ház elé Mrs. Greenwood a fiával az autójukon. Mikor bementek a házba, özv. Mrs. Blackstone barátságos mosolyai üdvözölt mindenkit. Felkiáltott: — Ó, örülök, hogy újra látom az egész családot — fordult Rosalindához. Hogy van Mrs. Blackstone? — Én nem vagyok Mrs. Blackstone — szólt közbe a lány, én Mrs. Silverman vagyok, az anyám a Mrs. Blackstone. Én Rosalinda vagyok. — Ó, no — mosolyodott el Mrs. Greenwood. Maga a Mrs. Blackstone, csak jól tudom. Mért akar félrevezetni? Ez a hölgy Mrs. Gray, látogatóban van itt, akár jómagam. A család összenézett az idős hölgy háta mögött Mi lelte ezt az öregasszonyt, hogy így fölcseréli az embereket? Hiszen harminc éve ismeri őket és most teljesen összekeveri a dolgokat. Paul, a fia, az anyja hátamögül a két kezével integetett az öreg hölgy fejére mutogatva, amelyen gyér sárgábajátszó fehér haj lengedezett, melyet a számtalan hajtű már alig tartott össze. Igyekezett a jelenlevőknek tudtul adni, hogy mindent hagyjanak rá az anyjára, mert kissé... — ujjaival a saját homloka előtt körözött, jelezve, hogy az anyja fejében nincs minden rendben. — No igen — folytatta Mrs. Greenwood, és bájosan elmosolyodott —, én jól emlékszem mindenkire. Mrs. Blackstone éppen ilyen fiatal volt, mint most, itt a kislánya, Rosalinda — mutatott az unokára, Maryre. — A kedves férje, Mr. Blackstone ugyebár most is úton van? — fordult ismét Rosalindához — Ő még most is járja a vidéket üzleti körutakon, milyen fáradhatatlanul autózott, remekül képviselte a milyen is? céget, ezt már elfelejtettem ... Nagyon jól keresett. Mikor jön haza? Most már nem feleltek neki, mit is mondjanak, azt, hogy a Mr. Blackstone már rég felhagyott az utazásokkal és az ügynökösködéssel, a mellén összekulcsolt kezekel fekszik a koporsójában. Ebben a pillanatban érkezett a ház elé Rosalinda férje. Mr. Silverman, az autóservice tulajdonosa és megcsókolta a feleségét, üdvözölte a vendégeket. Mrs. Greenwood örömmel felkiáltott: — No nincs igazam, éppen most jött haza! Jól sikerült az üzleti körútja, Mr. Blackstone — fordult a fiatalasszony férjéhez, Mr. Silverman Ernesthez, aki zavarodott mosollyal nézett rá és nem tudta hirtelen, hogy mit feleljen. Végre erőltetett mosolylyal szólt: — Asszonyom, én Ernest Silverman vagyok és nem járok üzleti körutakra. Aki járt az az apósom volt, Mr. Blackstone. — Hiszen maga az, miért tagadja? Ugyanolyan rózsás az arca, barna a haja, hamiskás a szeme, mint mikor utoljára láttam! És milyen remek Santa Claus volt karácsonykor, mikor piros ruhába öltöUTIJEGYZETEK ANGOL MOZAIK HARMÓNIA. Brighton az angolok legdivatosabb tengerparti üdülője. Az utóidényben már sivár, de kellemesen nyugalmas. Apró, szalonkaszerű madarak ezrei röpködnek a parton, átvéve a hullámok ritmusát. Az óriási hullámok nagy robajjal érkeznek a plázsra; a madarak ilyenkor menekülnek. Ahogy a hullám visszahúzódik, nyomon követik, és lecsapnak a helyére, a titokzatos mennyei mannára, amelyet a hullámverés ritmuspillanatai között terít eléjük a természet. Ritmusváltás van az üdülésben is: az ideáramló tömegek elől félrevonulnak a gazdagok, s a helyükbe szegényebbek tódulnak, hogy ők is élvezzenek valamit abból, amit terít nekik a társadalom. Nem szállodákban laknak, nem éttermekben étkeznek, s nem veszik igénybe a kilométerhosszan húzódó kabinsort. Az ő jelszavuk: My House is my lakókocsim. Mint egy pneumatizált nomád szekértábor — ezrével vonulnak céljaik felé, sátrakat ütnek, és eszik, amit sütnek. DOWNING STREET 10. London közepén, a széles Whitehallból nyílik ez a nagyon rövid és nagyon keskeny utca, amely általában nyitva áll az idegenforgalom előtt. Innen irányítják a.. .mit is? Fél évszázaddal ezelőtt a fél világot. Az expanzió azonban megszűnt. Ez a hely most inkább az utóvédharcok központja. Ámde semmi központ jellege nincs. Az épület homlokzata keskeny és szürke, mint a két hasonló bérpalotáé, amelyek közé bepréselték. Churchill annak idején sokat panaszkodott, hogy kicsi neki ez a ház... A kapuban két rendőr posztok Vállpántjuk alatt apró mikrofon van, amelynek zsinórja a nadrágzsebükbe vezet, a miniatűr adó-vevőhöz. Derűsek és lezserek. Egyiküket megkérem, hogy lépjen félrébb, mert nem tudom elolvasni, mi van az ajtóra írva. Megteszi. Az ajtón ez áll: Anglia első lordja. Beszédes kedvében van a rendőr és megkérdezi: — ön milyen nemzetiségű? — Magyar — felelem. — Á! — bólint barátságosan —, Bukarest, Bukarest! HUMOR. Tíz év körüli kislány áll mamájával Cromwell halotti maszkja előtt. A kislány: — Miért ilyen szomorú a bácsi arca, mama? Az anya zavartan és segélyt kérőn tekint a mellettünk álló, méltóságos idegenvezetőre. — Bizonyára nem volt jól, amikor megmintázták — mondja az idegenvezető. Röhögni akarok, de visszafogom magam, mert a férfi arca komor marad, csupán híres angol bajúsza rebben egy picikét. FOKOZATOK. Oxford Street: márvány pompába ágyazott kereskedelem. Drágaság és üzletmenet. A jövés-menés viszont óriási; ez a világ egyik legfényesebb és legnemzetközibb utcája. Itt minden van; korszerű hittérítés is zajlik. Tizennégy mezítlábas, buddhistának maszkírozott fehér bőrű fiatal vonul csengettyű- és énekszóval. Kopaszok, csupán a fejük búbján hagytak egy tincset. Egyik társuk — mezítlábas leány — röplapokat osztogat. A röplap szerint az ember "öt aggregátum összesége” — tehát: test, érzés, érzékelés, szellemi képességek és tudat. Fel kell figyelni a tényre, amely szerint Buddha négy kérdésre megtagadta a választ. Nem mondta meg, hogy a világegyetem örök-e vagy nem, van-e eleje meg vége, továbbá, hogy az élet egyértelmü-e a testtel, végül pedig, létezik-e élet a halál után? A járókelők mindezt vagy elolvassák, vagy nein. Leginkább figyelmen kívül hagyják az egész attrakciót. Buddhánál is óvatosabbak, tehát bölcsebbek. SZTRÁJK. Hatsávos sztráda kúszik Londontól Dower felé. Olyan a forgalom, akár egy belvárosi utcán, csupán annyi a különbség, hogy itt a teherszállítás dominál. Kamionok áradnak Dower felé, de pár kilométerrel a kikötőváros bejárata előtt leállítják őket a rendőrök. Több száz kamion sorakozik a sztráda szélén, köztük három magyar. A dokkmunkások sztrájkja miatt vesztegelnek. Angol ismerősöm megnyugtatóan közölte: az angol munkásság sztrájkjait csak Keleten fújják fel — az angol életritmus szempontjából nincs nagy jelentőségük. Az illető azonban tájékozatlannak mutatkozott e tekintetben. A reggeli, déli, délutáni, esti és hajnali újságok főcímei mind a sztrájk hadieseményeiről szóltak, s óránként sugárzott jelentést a rádió és valamennnyi tévécsatorna. PICCADILLY CIRCUS. Háromszáz lóerős automobil fékez a tér sarkán, és aranysújtásos néger pattan ki belőle. Kinyitja a hátsó ajtót, és két daliás csoroszlya mászik elő. Kis tasak van mindegyiknél, ezzel közelítenek a tér közepére, ahol a bekerített szoborszerűség lépcsőin egymás hegyén-hátán, akár a sütkérező fókák, hippik heverésznek. A világ megsértett és szerepéhes ifjúságának ezek a reprezentánsai megadással veszik tudomásul, hogy a hölgyek cukorkákat és pereceket szórnak szét közöttük. Balzsamozott halottakra emlékeztető, fehérre mázolt arcú, nadrágos, lengő hajzatú lányok, vállra omló hajfürtöket lobogtató, karika fülbevalós fiúk olajos és álmos tekintettel nézik jótevőiket, akik nem tudni, honnan érkeztek, de sejthetően a múlt századból. Az elaggot angol tudat egyik kedvenc izomgyakorlatát, a karitászt gyakorolják. Lesi a két század egymást, miközben dübörög körülöttük a valóság, amiből nem értenek semmit. CSÁK GYULA
