Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-02 / 31. szám
10. oldal COLUMBUS ELŐDEI írta: VÁRKONYI ANDOR I. Ezer év, húsz emberöltő, az Idő végtelen folyamában nem több egyetlen hullámverésnél. De az emberiség történelmében, e szüntelenül változó kaleidoszkópban, néha egyetlen ... év egyetlen óra vagy egyetlen perc tiS *s e^8 ahhoz, hogy átszakadjon a gát, s a történelem árja új medrét ásson magának. Vannak az-JhL zc^e^> olykor évszázadok —, ami- WÉ * kor a fejlődés ilteme lassú, válsáü gok, háborúk, gazdasági katakliz- Várkonyi Andoi mák nehezítik útját; a pangásnak eme időszakai hasonlatosak a tó állóvizéhez, amelynek színe csak akkor barázdálódik fel, ha szél suhog rajta végig, megsúgva messzi tájak, vagy jövő századok üzenetét. Ezer évvel ezelőtt 975-ben született államalkotó nagy királyunk, Szent István. Az ezredforduló utáni évtizedekben Európa izzó teste lassan hülni kezd — a népek nagyjából már elhelyezkednek a kontinens különböző részein, de a hatalmi harcok, a területszerző háborúk újra meg újra fellángolnak. Franciaországban a karolingiai ház utolsó sarjának, V. Lajosnak halála után a Capet ház kezdi meg uralmát (s majd XVI. Lajossal, a nyaktiló alá hurcolt királlyal fejezi be), Capet Hugóval, miután a trónkövetelő I. Károlyt sikerül félreállítania. Angliában I. Vilmos, másnéven Hódító Vilmos uralkodik, s nevének epiteton ornansa egyben a kor jellemző jegye is. A béke rövid időszakaira kisebb-nagyobb háborúk következnek. A népvándorlások fáradalmait és viharait a letelepülők még ki sem pihenték, amikor Európa térségein újra felharsannak a trombiták, dobognak a harcimének, csattognak a kardok, röpülnek az íjjak és folyik, bőséges áradással, patakok medreit töltve meg — a víznél is olcsóbb anyag, a vér. Csak egyetlen része van e megtépázott földrésznek, Európának, ahol csend és béke honol: Észak — a Vikingek hazája. Amíg Délen a hajósok még aligalig mernek elszakadni a partok nyújtotta biztonságtól, a Vikingek gyékényből font könnyű hajóikkal "az istenek birodalmának határait súrolják”. A bátrak között a legbátrabb, a vakmerők között a legvakmerőbb Erik a Vöröshajú; fékezhetetlen természete miatt száműzik hazájából, ezért Izland szigetére vitorlázik. Ott farmot épít magának, majd megnősül, s feleségével békében él — egy darabig. Mert vadsága, hirtelen fellángoló haragja, viharos temperamentuma ott is bajba sodorja. Ismét menekülnie kell hát, de mivel visszaút már nincs, csak Nyugat felé veheti útját; ez az egyetlen út, amely még nyitva áll előtte. S ez az út ismeretlen, embernemlátta vizek felé vezet. Néhánynapos zavartalan vitorlázás után egy hatalmas jéghegy mögött új földre bukkan. A föld nagyrészét hó és jég borítja, de a partokon — amelyek hazája, Norvégia szép fjordjaira emlékeztetik őt — fű zöldéi. Embernek, lakóháznak nyomát sem látja, de annál több a fóka és a rozmár. S a partoktól távolabb, rókák, nyulak tűnnek fel, a víz pedig hemzseg a halaktól. Erik úgy látja, itt boldogulni fog; visszahajózik hát Izland szigetére, hogy magával hozza családját: feleségét és fiait. Élményeit és tapasztalatait meghallgatják izlandi barátai is, s közülük sokan vele tartanak, hogy az új földön új hazát alapítsanak. Eriknek három fia van: Torsiéin, Torvald és Leif. Leif, a legkisebb fiú az, aki az új földről: Grönland szigetéről később Nyugat felé hajózva, apjával együtt elsőnek lép a fehér emberek közül, Amerika földjére, négyszázegynéhány évvel, Columbus előtt. Huszonnégy hajó indul útnak Izlandból Grönland felé, de csak tizenhárom érkezik meg. A többi vagy elsüllyed, vagy a szörnyű viharoktól megrettenve visszafordul. Az újonnanjöttek úgy vélik, a hely nem elég valamennyiük számára, ezért csak Erik és családja marad az "ígéret földjén” Brattaliban — a többi elvitorlázik, — más fjordokban telepszik le. Erik, királyként uralkodik kis földjén; nem engedelmeskedik senki másnak, csak isteneinek: a bölcsek bölcsének Odinnak, és a vörösszakállú Tornak. Leif itt, Grönland szigetén érik kamasszá, erős és ravasz lesz, akár az apja. Kis vitorlásával nagy utakat jár be — cselekedeteiben gyors, mint a nyíl, bátorsága a jegesmedvéével vetekszik. Fáradhatatlan a vadászatokban, és a halászatokban, de hirtelenharagú apjával ellentétben, nyugodt és megfontolt. Apja már nem vesz részt a fárasztó akciókban; csupán tanácsokkal látja el az új "bevándorlókkal — honfitársaival — időközben megszaporodott kolóniát. Gyakran kap látogatókat is — főleg kereskedőket — Norvégiából és Izland szigetéről. Ezek egész télen át házában laknak, s egyikük-másikuk izgalmas történetet mesél a távoli vizekről, melyeken ember még nem hajózott soha. Egy Bjarne nevű kalmár elmondja, hogy egyízben, amikor hajója utat tévesztett a ködben, s végül déli, pontosabban dél-nyugati irányban törte keresztül a köd szürke függönyét, a horizont alján erdőkkel borított földet láttak. Mások is említést tesznek a rejtélyes, dús erdőkben gazdag, ismeretlen földről, s a fiatalember egyre növekvő érdeklődésseLhallgatja ezeket az elbeszéléseket. Álmában e gyönyörű erdőkben sétál, de felébredve, elhesegeti a színes képeket, s úgy dönt, hogy a felfedezés dicsőségét másnak engedi át. Ő, Norvégia — szülőhazájának — királyát Olav Trygvasont akarja meglátogatni kastélyában, Nidarosban. A királyt, aki mindenkinél magasabb egy fejjel, s akinél nagyobb, nagyszerűbb atlétát nem ismer a világ, mindenki magasztalja Grönlandban. A fiatalember képzeletét a király személye gyújtja fel — mellette elhalványodik, megfakul, s végül teljesen elenyészik az ismeretlen új föld felfedezésének lehetősége. Nidarosban szívesen fogadja a király Leifet, aki ajándékokkal megrakodva érkezik az udvarba. Olav már hátat fordított a pogányságnak, keresztény hitre tért át, alattvalóinak nagyrésze is keresztény. Kérésére a fiatalember is felveszi a keresztény hitet; Odin és Tor a két pogány-isten a lomtárba kerül. A telet együtt töltik el, és amikor kitavaszodik, a király gazdagon megajándékozza az ifjút. Az ajándékok között van két rabszolga is: Haigie és Haig, akiket Skóciából hozott magával az uralkodó. "Ezek a rabszolgák jó szolgálatot tesznek majd neked, ha gyorsaságra lesz szükséged. Mert ezek ketten gyorsabban futnak az őznél is” — mondta a király. Leif ezután legénységével együtt vízreszáll... Dagadó vitorlával indulnak el Grönland felé. Sima, csendes a tenger, a habok lágyan duruzsolnak a gyékényhajó oldala mellett... A harmadik nap estéjén azonban vihar támad, s a hullámok úgy dobálják a vitorlást, mint valami labdát. Egyik pillanatban a mennyekbe repülnek, hogy a másikban a pokol fenekére zuhanjanak. Különös szerencse, hogy a könnyű hajótest nem borul fel, de éppen könnyűsége miatt kerüli el e sorsot, amely annyi más vitorlásnak jutott már osztályrészül. Amikor a vihar elül, köd száll a tengerre; Leif nem látja sem a tenger színét, sem a napot, sem pedig a bálnákat, amelyek útjelzői voltak hazafelé. Most mindezek nélkül, iránytvesztetten forgolódik hajójával, az ismeretlen rejtelmes tengeren. — Befejező rész következik. — ÖREGSÉG (Folytatás a 9-ik oldalról) röppenésük után, mintha állva maradtak volna a levegőben, ott lebegnének megválaszolatlanul, várva a feleletet. Végre, Ernest, a férje szakította meg a csendet: — Talán nem is szomorú. Mrs. Greenwood a* maga számára élővé tette azt, ami már elmúlt. Aztán áttértek a mai idők eseményeire, megvitatták az inflációt, a drágaságot, a kis falu pletykáit, sajnálták a régi market tulajdonosát, akinek be kellett zárnia az üzletét, mert a nagy New York-i supermarket hálózat újjonan megnyílt árúháza kiszorította. Minderről Mrs. Greenwood semmit se tudott, de mintha nem is érdekelte Ápolna, ez kívül esett az ő világán, nem volt képes róla tudomást venni. Egyedül a régi market tulajdonosának a feleségére emlékezett, aki őt éveken át kiszolgálta és elbeszélgettek az időjárásról. Az uzsonna végeztével Mrs. Blackstone félrevonta az ablakmélyedésbe Pault és aggódva kérdezte: — Mikor kezdődött a mamánál az agyérelmeszesedés? — Félévvel ezelőtt. Fokozatosan. Először a jelen eseményei tűntek el körülötte, a mai emberek mintha süllyesztőbe kerültek volna, senkire se emlékezett, csak a húsz-harminc évvel ezelőttiekre. Ö már azt se tudja, hogy Mr. Blackstone meghalt, pedig ott volt a temetésen, ő rendelte meg a koszorúját is, de teljesen kihullott az agyából ez az esemény. — Ó szegény, hogy lehet így élni? ... — Ezen én is sokat gondolkoztam, eleinte nagyon sajnáltam szegényt, de aztán rájöttem, hogy nem is olyan borzasztó az ő élete. Tulajdonképpen mi történt? Elmenekült a jelen szomorúságából a múltba, ott alakított ki magának egy külön életet, amelyben minden ugyanúgy van, mint fiatalsága idején ... Itt is csak a fiatalokra emlékszik, Rosalindáról azt hiszi, hogy Mrs. Blackstone, a férjét most is életben lévőnek képzeli, aki a régi szokásos üzleti úxjain jár a vidéken, a vejét gondolja helyette a maga férjének. Sőt emlékezetében mindent rendben tart, minden élő valóság neki, az elmúlt dolgok, a holtak, mindenki. Higyje meg, ez az élet nem is olyan elviselhetetlen. Már most elköltözött közülünk ... Teltek a hónapok, az évek, az öreg hölgy az agyérelmeszesedésével csak tovább járt-kelt a régi lakásukban, jól evett, ivott, emésztőszerveivel nem volt semmi baj, mind rendben működtek, a betegség csak az cfgyát támadta meg. Az orvos véleménye szerint sokáig fog így élni, a szervezete többi része mondhatni teljesen egészséges. Viszont az agyérelmeszesedése később fokozadott. Most már azt képzelte, hogy a fia, Paul a férje, hogy özvegy, azt teljesen elfelejtette. Már kezdett kellemetlen lenni az, mikor a fiával esténként a vacsora után kettőjük régi dolgairól kezdett beszélgetni, az ő és halott férje életének eseményeiről, sőt mosolyogva még intimebb dolgaikról is megemlékezett és azt várta a fiától, hogy úgy viselkedjék vele, mintha férje lenne, csábos mosolyával emlékeztete, hogy mintha elhidegült volna iránta, nem a régi férje, a Herbert többé. Ilyenkor szomorúan lehajtotta a fejét és bizonyára a férjével töltött kellemes órákra emlékezett... Paulnak minden leleményességét fel kellett használnia, hogy elterelje a beszélgetést ezekről a dolgokról, bár ilyenkor a mama kegyetlennek és önzőnek nevezte, aki semmit se törődik a feleségével... Az élet állandóan kezdett elviselhetetlenebb lenni. Üjra a régi, már abbahagyott házimunkákat akarta folytatni, főzni, takarítani. Egy téli napon régi szokása szerint be akart gyújtani a kandallóba, de az aprófát a kandalló mellé helyezte a földre, ott gyújtotta meg és majdnem tűz lett belőle. Már csak vegetatív életet élt, mindig kevesebbet táplálkozott, a belei és a gyomra is kezdett meszesedni, már semmiről se vett tudomást, emlékei már csak a nagyon régi időkből derengtek fel előtte, leánykorából, aztán még messzebb ment a múltba, egészen kislány korába, rövidszoknyás elemistának képzelte magát és a tanítónénijéről beszélt, meg a házifeladatát akarta megcsinálni. Addig zsugorodott vissza a múltba míg egy nap elérkezett a végső állomáshoz, a halálhoz. A fia azt mondogatta a részvétlátogatóknak: — Ó, a mama nem halt meg, csak az egyik időtlenségből átlépett a másikba ,,,
