Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-26 / 30. szám

12. oldal DÖNTÉS ELŐTT. Kedves Miss Homoki, több mint egy éve van egy partnerem, kitűnő megjelenésű, magas, férfias, olyan mint egy atléta, ha az utcán járunk vagy valahová megyünk, a nők megfordul­nak utána és nekem nagy öröm, hogy irigylik tő­lem. Van azonbayi egy tulajdonsága, már sokszor kértem, hogy szokjon le róla, azonban hiába kérem. Sajnos nagyon durva velem és a munkában nem ki­tartó, folyton változtatja az állását, emiatt sokszor hetekig nem dolgozik. A legfontosabb az, hogy mi­lyen durva. Nem is akarom leírni, hogyan viselke­dik. Most nyilatkozott, hogy elvenne feleségül. Nem tudom mit csináljak. VÁLASZ. Szépszámmal van nő, aki mindenek fö­lött az erőt becsüli. Ez évezredes ösztön. Az ősidők­ben csak az a férfi jutott nőhöz, aki leütötte vetély­­társát és elrabolta tőle az asszonyt. De tévedés az erőt csak egyoldalúan értelmezni. Az a férfi erős, aki erőt mutat munkájában, terveinek keresztülvi­telében. Sajnos azonban a nők gyakran összetévesz­tik a nyers, brutális modort az erővel. Erőt sejte­nek a gorombaság mögött, férfiasságnak vélik a fö­lényességet holott ez csak rossz modor. Majdnem mindig lelki durvaság rejtőzik mögötte. Némelyik nő azonban fölényes férfiasságot lát ebben. Meg­lepő, hogy többnyire éppen az elkényeztetett nők közül kerülnek ki azok, akik boldog és szerelmes megadással tűrik a durva hangot és egyéb brutali­tást. Ezek végzetesen tévednek. Képzelőerejük csú­nyán megcsalja őket. Mélyen érző, gyengédlelkű férfi nem tud nyers és durva lenni, legfeljebb kivé­telesen, ha kihozzák a sodrából és súlyosan meg­bántják. Az a férfi, aki hetvenkedő fölénnyel, durva stílusban beszél és bánik nővel, a házasságban önző, kíméletlen zsarnok lesz. Csak rabszolgalelkű nők lelhetik örömüket ilyen férfiakban, betegeslelkű ön­kínzók, akiknek szükségük van a szenvedésre. Leve­léből úgy látom, magának nagyon imponál ugyan az "atlétája”, de azért már kezd kinyílni a szeme és kételkedik. Eszerint is döntsön! ☆ ☆ ☆ ÜZLET JELIGE (Detr.). Kedves Erzsébet, a férjem halála óta egyedül vagyok az üzletünkben (station­ary). Annyi a tolvaj, hogy már nem bírom ki a vesz­teséget, minden értékesebb árut ellopnak. Múltkor egy elegáns fiatal lány a táskájába tett egy írókész­letet és kisietett. Az ajtóból kiabáltam utána, egy rendőr megfogta, felírta a nevét, a lakását, aztán be­jött az üzletbe és ideadta a cédulát. Megtudtam, hogy egy nagyon gazdag embernek a lánya. A szom­szédok közül sokan azt mondják, hogy nem érdemes feljelenteni, mert annyiszor kell mennem rendőrség­re, bíróságra, hogy ráfizetek, azonkívül kár egy ilyen fiatal lányt meghurcolni. Mit ajánl? VÁLASZ. Ahhoz nem tudok hozzászólni, hogy med­dig tart az ilyen eljárás, mennyi időt vesz el magá­tól. De annyit mondhatok: ne sajnálja azt a lányt, hogy meghurcolják. Ráfér a büntetés minden formá­ja, mint a többi hozzá hasonlóra. A New York-i árú­házi detektívek becslése szerint az üzleteket foszto­gató tolvajok között 200 teenager lány van, aki a High Society és a magas jövedelmű családok sorából kerül ki. Ezek a lányok átlagban 300—500 dollár ha­vi zsebpénzt kapnak a szüleiktől. Ebből vásárolnak apróságokat, de ruházkodásukat a szülők ezenfelül külön fizetik. Mégis 500 ilyen gazdag lány vonul időnként lopási körútra. Megesett már, hogy egyik árúházban a társtulajdonos, a másikban az alelnök lányát érték lopáson. A detektívek jóformán tehetet­lenek velük szemben. Ha le is fülelik őket, büntetés nélkül ússzák meg a dolgot. Egyrészt a gazdag, te­kintélyes papa fizet, mint a köles és összköttetései révén eléri, hogy az árúház futni engedi a "megté­vedt” kicsikét. Másrészt egy-kettőre előkerül a bizo­nyítvány, hogy kleptomániás szegényke, nem tehet róla, hogy a betegsége ilyesmire viszi. Az igazság viszont az, hogy ezek az enyveskezű gazdag kis­­asszonykák nem kleptomániások. Egyszerűen az a bajuk, hogy luxus-teremtmények, nem ismerik az élet gondjait, unják a szülői ház fényűzően meleg védettségét, kalandra vágynak és "izgalom-szükség­letüket" a lopás kockázatával szerzik be. Persze, ha néhányat lakat alá tennének úgy, mint a szegényebb tolvajokat, akkor a többinek is elmenne a kedve ettől a szórakozástól. Dehát hogyan is szól a régi la­tin mondás: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. Elég baj, hogy ez néha ma is érvényes. Maga ne engedje. ☆ ☆ ☆ ÜZENETEK. — 1. Vita. Bel canto a hang szépségét ÚJSÁGÍRÓK ünnepelték EGYMÁST ES ÖNMAGUKAT Olyasfajta este volt ez, amilyen az újságírók­nak igazán kedvükre való, minthogy a Royalbe­­li díszvacsora előtt és alatt és után mindig csak róluk volt szó és mindvégig önmagukról beszél­hettek s természetesen a pályáról, ez az a kon­­zerváció, amit az angol úgy jellemez, hogy ’‘talk­ing shop”, vagyis mühelydolgokról való cseve­gés. Jó okkal tették: a bankett keretében vet­ték át ugyanis a kitüntetett újságírók a Nemzet­közi Kiadói Szövetség zsűrije által odaítélt nagy­dijakat: Harold Evans, a Sunday Times főszer­kesztője lett az “Év újságírója” azért a megrázó riportsorozatért, amit a thalidomide-bébyk ma­gasabb, méltányosabb kártérítésért folytatott harcának keretében (igen eredményesen) közölt lapjában. JohnJFairhall az év nemzetközi riporte­re, a megtisztelő címet Ugandából küldött tudó­sításaiért kapta és azokért a napokért, amelye­ket Amin börtönében töltött. A jó újságíró min­den nagy élményt hasznosít és Fairhall is ezt tet­te: cikkeivel bereflektorozta az ugandai kazama­ták sötét odúit. Peter Harvey az év esemény-ri­portere, ami azt jelenti, hogy ott termett a leg­nagyobb események színhelyén és és Írásainak olvasásán keresztül százezrek látták azt, amit egyébként nem láttak volna. Dijakat kaptak a kritikusok is, legnagyobb szomorúságára azoknak akikről kritikákat írnak. És így tovább. Andrew Kruyer lett az “év ifjú ujságirója“. Kruyer a south-endi Evening Echo cimü lap munkatársa, amit magyarra úgy fordíthatnánk, hogy Esti Harsona. Heltait idéző ujságcim. Az újságírók tehát a szakmáról beszéltek egész este, de a szak­ma természete olyan, hogy ha róla beszélnek, ak­kor voltaképpen mindent érintenek, mert hiszen a szabad újságíró a társadalom, az élet, a nagy­világ sűrűjében él és dolgozik. A hivatás tekin­tetében megnyugtató következtetésre lehet jut­ni az összes beszédek, hozzászólások mérlegelése után, az újságírók szelíd iróniával emlékeztek meg azokról, akik már meg-megkonditották a nyomtatott szó lélekharangját, mondván, hogy a televízió hajnalával együtt menthetelenül el­érkezett a nyomtatott újság alkonya. “Távolról sincs igy — mondta Harold Evans — újra meg újra bebizonyosodik, hogy az igazi új­ságíróból sohasem válhat “elektronikus eunuch!” A sajátos meghatározás élénk derültséget kel­tett és általános egyetértésre talált, kivéve azok­nál a televíziós riportereknél és operatőröknél, akik a televízió számára készítenek filmtudósi­­tást az esetről. ^ “A sajtó felnőtt — mondotta Evans —, az egy­mással való vetélkedés korszaka elmúlt, nem a példányszámért indulunk ütközetbe, hanem az igazságért, a gyors tájékoztatásért.” S volt kiemelő éneklés. Ellentéte a beszélő drámai stílus. — 1. Orvos jelige. Váci születésű barátjának van igaza. A városban élt valaha Argenti Döme home­opata (hasonszenvi) orvos. Az egész országban, sőt külföldön is ismerték. Több szakkönyvet írt. — 3, F. D. Azt kérdezi hol értékesítheti jól a Magyaror­szágról kihozott régi pénzeket megbízható helyen, mert fél, hogy becsapják. Magánüzletet elvből nem ajánlok. Éredklődjön az alábbi egyesületnél: The American Numismatic Society, New York, a Broad­way és a 156. utca sarkán. — 4. T. T. Röviden: a Rákóczi induló Bihari János nyomán megismert kuruckori muzsika anyagából származik. Fáy István átdolgozása nyomán ismerte meg Erkel Ferenc. Er­kel munkáját Hector Berlioz francia zeneszerző nagy zenekarra írta át és bedolgozta Faust elkárho­zása című művébe. Evansnak még egy mondata, ami megjegyzésre méltó: “A tény fontosabb, mint a vélemény, a nyilvánosságra hozott tény pedig nagyobb hata­lom, mint a polémia.“ Tom Hopkins, a dijakat odaítélő bizottság el­nöke pedig azt mondotta, hogy a mai újságírók összehasonlíthatatlanul jobban Írnak, mint elő­deik. A mai újságírást — mondotta — merész vállalkozóikedv, az igazságra való törekvés és a meg nem alkuvó szókimondás szelleme hatja át! ”Sok évvel ezelőtt, amikor magam is indultam a pályán — mondotta —, az igazi mondanivalót a Cikkbe kellett csempészni, elrejteni a sorok kö­zött. Többé senkinek sem kell a sorok mögé rej­tőznie. A sorok arról szólanak, amit mondani akarnak.“ Az újságírók mindezt örömmel hallgatták. Ko­rához illő szerénységgel legutolsónak emelkedett szólásra Andrew Kruyer, az év ifjú ujságirója és a south-endi Esti Harsona munkatársa. Rövid beszédet mondott. — Amikor leültem a diszasztal mellé, az izga­lomtól olyan belső didergés fogott el, hogy a kel­leténél több lélekmelegitőt vettem magamhoz. Ez oknál fogva a nyilvános szereplésre alkalmatlan­ná váltam. Nagy tapssal adták tudtára a kartársak, hogy megbocsátanak. Hiszen e vallomástól őket is csak a nagyobb rutin mentette meg. A bankett után valamennyien a szerkeszőségeikbe siettek, hogy minderről beszámoljanak, kizárólag a tények alap­ján. TÓTH ENDRE: Hová megy a szekér? A szekérnek haladni kell oly messzi még a cél jég paskolhat árvíz jöhet hadd menjen a szekér A szekérnek haladni kell az éj sarkunkba ér — ki rajta ül tudnia kell , hová megy a szekér A szekérnek haladni kell bármi sok a veszély az útvesző s útonálló hadd menjen a szekér A szekérnek haladni kell amíg célba nem ér de az utasnak nem mindegy hová megy a szekér A szekérnek haladni kell szálljon le aki fél vezess minket jó csillagunk hadd menjen a szekér

Next

/
Oldalképek
Tartalom