Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-19 / 29. szám
ÉVFORDULÓ 70 ÉVE HALT MEG DANKÓ PISTA Hetven esztendővel, két emberöltővel ezelőtt halt meg Dankó Pista, amikor a "zene” még egészen más élményt jelentett az embereknek, mint manapság. Ha zenét akartak hallgatni, okvetlenül szükség volt hangszerre, zenészekre. A cigányok aranykora volt ez, a muzsika ünnepi órái töméntelen bor kíséretében belenyúltak a hajnalba. “Még az elnyomatás idejéből maradt meg a borús hangulat — jellemzi ezeket az időket Tömörkényi István —, hogy bor és muzsika mellett sírva vigadtak, bár már abban az időben alkalmasabb lett volna egy kissé dologhoz is látni. Duhaj mutatások járták a tanyákon, nem tartozott a ritkaságok közé, hogy a cigányoknak az udvarban az eperfára kellett fölmászniuk, s onnan muzsikáltak, még nevezetesebb hangversenynek tekintődött az, mikor a prímást a vödörben leeresztették a kútba, s onnan muzsikálta föl a szomorkodókhoz a hallgatót." Furcsa, számunkra már alig érthető életvitel, amelynek ellentmondásokkal teli, de alapjában kíméletlen arculatát olyan tisztán tükrözi Dankó Pista élete. “1858. június 13-án születtem (már az eleje se jó a 13-as számmal), apám a szegedi első zenekar prímása volt" — olvashatjuk "egész élete szurkos fonalát” leíró önéletrajzi levelében. A szeged-felsővárosi anyakönyv bejegyzése szerint apja Stephanus Dankó zingarus musicus, anyja Rosalia Mijó. Apja tehát cigányzenész volt, anyja foglalkozását nem tünteti föl az anyakönyv. Meszelőt árult a szegedi piacon, amelyet maga készített, méghozzá olyan tökéletesen, hogy "nincs az a kefegyár, mely hasonló meszelőt tudott volna csinálni”. A négy gyerek felnevelése sok gonddal járt a szeged-felsővárosi cigánysor Hangász utcájában. 9 esztendős korában a sovány, sápadt arcú, görbe hátbú, horpadt mellű Pista gyerek elvesztette édesapját. “Nem örököltem tőle mást, mint hegedűjét, amely igen jó volt, s néhány forintnyi készpénzt, és talán a tüdőbaját. Azt a kevés pénzt, amit hagyott, édesanyám elköltötte, mire felcseperedtem, a hegedűt pedig mint fiatal, könnyelmű gyerek elzálogosítottam egy kocsmában nagyon kevés pénzért, alig egy pár forintba, miután nem ismertem annak értékét...” Később, amikor vissza akarta szerezni, kiderült, hogy egy ügyvéd 10 forint többlettel már kiváltotta. Kérte volna tőle is, de az meg elajándékozta. “Pedig 200 forintot is megért az a zeneszerszám.” Apja halálával iskolázása is abbamaradt. “A többi iskola a színház volt, ahonnan mindennap kidobtak, és hogy végképp ki ne tegyék a szűrömet, elkezdtem a színészeknek a csizmájukat pucolni, így aztán megvolt a jogcímem a színházbajáráshoz. A másik iskolám a könyvek voltak. 18—22 éves koromig elolvastam a legjelesebb magyar íróknak majdnem összes könyveit. Aztán a francia nevesebb írók műveit..." De kanyarodjunk még vissza gyerekkorához. Az apa kívánságára Szeged első prímása. Erdélyi Náci vette a fiút pártfogásába, akivel valamiképpen rokonságban is állott. Erdélyi Náci a maga korában olyan híresség lehetett, mint talán napjainkban a beatlesek. A jókiállású prímás végigmuzsikálta Európát, uralkodók udvaraiban járt, Turinban Kossuth Lajosnak játszotta a magyarok üzenetét. Amerikába is eljutott, felcsendült a magyar nóta a washingtoni Fehér Házban is ... Ilyen mester keze alatt kezdett el a kis Pista hegedülni, kevéske tudományával. A hirtelen haragú Erdélyi Náci el is zavarta vályogvetéshez. Erre a gyerek a rajkó ismerőseiből "malacbandát” szervezett. A mozgékony társulat — ő volt a "kutyaprímás” — járta a tanyai mulatságokat, s így jött el életében a romantikus fordulat. 17—18 éves lehetett, amikor Joó Ferenc akadémiai festő szüreti bálján muzsikáltak Szatymazon. Joó Ferenc egyik képét a szegedi Móra Ferenc Múzeum is őrzi — Bécsben és Münchenben tanult. A festő, az ecset mellett, szívesen markolászta a boroskancsót is. Négy lánya közül az egyik, a 13 éves Ilonka a nevezetes szüreti mulatságon “mindig a zenekar körül forgolódott — meséli Dankó az önéletrajzában —, s szemei mindig rajtam csüngtek. Mindjárt észrevettem. Rendkívüli szépség volt: nálam is tüzet fogott a tapló. Egy évig udvaroltam neki..." Azután az apa minden ellenkezését semmibe véve megszöktette Ilonkát és 1880-ban összeházasodtak. Apósa támogatására természetesen nem számíthatott. Húzta a talpalávalót a szegedi Fekete Sasban, a Pillében, bálakon, szüreti mulatságokon, s egyszercsak felfigyelt arra, hogy Onódy Kálmán cigányprímás nótákat csinál és azokat kinyomtatja. Ezzel kellene neki is próbálkozni! Ekkor már jól ismerte a szegedi irodalmi élet alakjait, Gárdonyi Gézát, Tömörkényi Istvánt, Pósa Lajost és a többieket. NOÉ "REPÜLŐ” BÁRKÁJA... KÉSZÜLNEK AZ "ÍTÉLET NAPJÁRA” EGY SZEKTA TAGJAI Cabery, Illinois. — Illinois keleti részének egyik sík farmján modern Noék készülnek az ítélet napjára, de nem bárkát, hanem repülőgépet építenek. Az ítélet napja 2000 május 5-én lesz, tehát nem egészen 27 év áll rendelkezésükre, hogy a modern tudomány minden eszközét igénybe véve felépítsék azt a repülőt, melyen a levegőben akarják átvészelni a pusztulást. Szerintük ugyanis a nukleáris háború és földrengések után az egész földet elnyeli a tenger, kivéve egy szigetet a Csendes óceánban. Jelenleg 140- en vannak, de úgy becsülik, hogy negyed század alatt számuk 250.000-re növekszik. A farm lakói, akik Stelle Group-nak nevezik magukat, már elkezdték a repülő tervezését, de fel akarják használni a modern technika legújabb eszközeit is, melyeket a következő 25 évben találnak majd fel. Elhatározásuk, hogy az ítélet napját túlélve a megmaradt egyetlen szigeten megalapítják Isten országát és az lesz az Aranykor, melynek alapjait már most kezdik lerakni a közösségben. A közösség, mely teljes önellátásra rendezkedik be, 1980-ra már 10.000 tagra számít. Jelenleg a tagokat egy 5 főből álló gondnokság kormányozza, akiket minden két évben titkos szavazással választanak meg. A gondnoki csoport jelenlegi igazgatója Richard Kieninger, aki inkább bankárnak látszik, mint prófétának. Felesége, Gail mondja, hogy jelenleg fő céljuk egy jobb emberekből álló közösséget kialakítani, gyermekeiknek jobb környezetet biztosítani és pillanatnyilag nem sokat gondolnak a világ végével. Mindenesetre készülnek arra, hogy ha el is következik a nap, ők sikeresen túléljék. Elvégre annyi tudós jósol földrengéseket a közeljövőben és repülőgépek épülnek, melyek sokáig fenn tudnak maradni a levegőben, hát végeredményben semmi különös nincs az ő készülődésükben és elképzeléseikben sem. A csoport nem tesz különbséget nem, hit és bőrszín szempontjából. Nincsenek vallási szertartások, de van egy imaterem, ahová mindenki csendben elvonulhat, ha elmélkedni és imádkozni akar. A házasságot szentnek tartják és a törvény által is engedélyezett házasságkötési szertartás abban áll náluk, hogy a házasságra lépők egymást házastársaknak nyilvánítják a közösség előtt. A házak hangfogóval épültek, hogy még a gyermeksírás sem zavarja a szomszédokat. Az egész közösség felett a béke csendje lebeg. Elvégre még az ítélet napja csak 27 év múlva várható. 15. oldal Később Adyval is összebarátkozik. Egy alkalommal Pósa Lajos egyik verse került a kezébe: Nem jó mindig a fonóba eljárni, A fonóban leányokkal cicázni... Mélázva kezdte pengetni hegedűjét, s másnap ment Pósához: “Megvan a nóta, csak egy kis baj van... hibás a vers!" — S a végén a hiúságában megsértett Pósa is beleegyezett a változtatásba: Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni, A fonóban leányokkal, menyecskékkel cicázni... Ettől kezdve nem is váltak el egymástól, s Dankó Pista elindult a hírnév útján. Pedig nem tudott jól hegedülni, nem is szeretett prímáskodni, s megszületett dalait is a mulató társaság valamelyik hozzáértő tagja szorította kottába. 1886-ban már lakomát ad tiszteletére a Szegedi Napló, de azért még ekkor sincs rózsákkal hintve az életútja. “Míg zeneszerző nem lettem — meséli később —, addig azt mondták, nagyon jó muzsikus leszek, amikor aztán már nótát csináltam, kisütötték, hogy nem tudok muzsikálni, s kivették a számból és a családoméból a kenyeret... 1892-‘ben nem volt fűteni való fám egész télen. Nem volt télikabátom, s rámfagyott a kabát, annak a koldusa vagyok most.. Pedig ekkor már kezd országos hírességgé válni. Nótaversenyeken győz, népszínművekhez dalbetéteket ír, sőt maga is próbálkozik ezzel az akkoriban annyira kedvelt műfajjal. Dalait Blaha Lujza népszerűsíti, ő maga meg — nem volt még akkor rádió — három-négy énekessel járja a magyar városokat, sőt még oroszországi turnéra is elmegy. Ez az út kevéssé sikerül, részben a társulat széthúzása, részben a hideg miatt: tüdőbaja egyre jobban kínozza. Anyagi gondjai megszűntével — Csengődön szőlőt vásárol, házat épít — a téli hidegek elől feleségével együtt a tengerpartra tud menekülni. De ott is érzi, hogy nem sok van hátra. Arcóban írja legbúsabb dalát, annak szövegét is: Most van a nap lemenőbe ... 1903. március 29-én halt meg sógorának budapesti lakásán, a Pauler utca 2. alatti házban, hűséges osztályos társának, Ilonkának karjai között. Szegeden temették el, miután előzőleg Budapest is elbúcsúztatta nagy gyászühnepséggel, amelyen cigányzenekarok nagy együttese három nótáját játszotta: Volt nekem egy szép szeretőm ... Eltörött a hegedűm ... és Most van a nap lemenőbe ... KELECSÉNYI GÁBOR HATÁRON INNEN, HATÁRON TÚL... (Folyt, a 13. oldalról) “Tábornagy ur! Hát egy kortyot sem?!“ Óvatosan körülkémlelt, aztán nyúlt a pohár után. “Tuss!“ — üvöltöttem, s még arra is volt gondom, hogy megtántorodjam. — Éljenek a haza hős katonái, akik őrt állanak az ezeréves határokon!“ — A banda tuss húzott, én újból forrón arconcsókoltam a vámtisztet, aki most már végképp behúzta maga után a bérelt szakasz ajtaját. Ön csak egyet sajnálhat uram: hogy nem látta a derék romák arcát, amint Bicske után kezdtük hasradöntött hangszereikből a haisnyát kiszedegetni . . . Atyaisten! — bámult a pimás. — Hát ez meg micsoda!?” A nagybőgős fejét vakarta. “Jelzsem, hállottám ám én válámit a hángján . . . Isten bizsony, mintha réséit volna ... De ássitteem, á vonátot rihelli . . .“ Szentiván-nap Fél évszázad után felelevenítették Galgamácsán a Szentiván napi tüzugrás hagyományát. A néphit szerint, aki az előestén átugorja a tüzet, abban az évben párjára talál. A népművészetéről ismert faluban egyidejűleg folklór-kiállitást is rendeztek. T
