Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-20 / 51. szám
MAGYAR HIítADÓ 15. oldal Magyary Stella: J // _ ! Őszintén j < szólva. . . i t < mindig szívesen emlékszem vissza gyermekkoromra, de különösen igy karácsony táján még szebb visszaálmodni magam az elmúlt szép karácsonyokba. Az amerikai gyerekek a pirosruhás — szinte bohóc-kinézetű — Sántát várják, de azt sem sokáig, csak még egész kicsik, 5—6 éves korukban már tudják, hogy karácsonykor szüleik, rokonaik és barátaik teszik le ajándékaikat a karácsonyfa alá. Mi otthon még az angyalt vártuk, a karácsonyi angyalt és buzgón énekeltük a kedves kis kará csonyi dalt, buzgón és hivő szívvel: “Csillagfényes éjjelen, egy kis angyal megjelen, végigrepül a világon, hogy minden lelket megáldjon, bár apróka a keze, ezer jóval van tele. Drága angyal szórjad, hintsed kis kezedből a sok kincset, hintsed ajándékodat, kis gyermeknek babát és lovat, s az édes szülőknek jó szivébe szálljon öröm, szálljon béke.” Még iskolába se jártam, mikor rettenetes fals hangon, de annál nagyobb buzgósággal fújtam ezt a kis 'karácsonyi énéket. Mikor pedig már megtanultam imi, levelet írtam a Jézuskának és elsoroltam benne összes kívánságaimat, kérve, hogy a karácsonyi angyallal küldje el azokat az égből. A mai gyerekekhez hasonlítva nagyon naiv és nagyon hivő kislány voltam, aki szentül meg volt győződve, hogy ha az Isten meg tudta teremteni a világot, azt is meg tudja tenni, hogy Fia szii letésnapjának örömére elküldi angyalát az égből és minden gyermeket boldoggá tesz a csillogó karácsonyfa alá letett ajándékokkal. A Jézuska válaszolt is Hozzá irt leveleimre. Ott volt a karácsonyfa alatt az Ő levele is, arany betűkkel Írva, hiszen a mennyországban nem is lehetne másképpen írni, csak arany betűkkel. Később persze megtudtam, hogy drága édesanyám áldott müvész-keze rajzolta azokat a csodaszép, díszes, aranybetüket. Mikor pedig már én is tisztában voltam vele, hogy karácsonyikor nem az égből kapjuk az ajándékokat, ez sem változtatott semmit a karácsonyok meghitt, békés, boldog hangulatán. Abban az időben még szigorú böjt volt a karácsony vigíliája, igy az este a Tiszáról érkezett finom hal került az asztalra, vacsora után megszólalt a csengő és dobogó szívvel mentünk be a szobába, ahol a karácsonyfa állt. Égtek a gyertyák és a csillagszórók szórták fényüket. A fa alatt állt a kis Betlehem, tetején aranycsillag ragyogott, középen jászolban igazi szalmán ott feküdt a kis Jézus szobra, mellette Mária, Szent József, a pásztorok és a báránykák, még a csacsi is ott volt. A kis bethlehem két oldalán pedig fehérruhás angyalok lebegtek, egyiknek kezében trombita, másiknak egy fehér pergamenlap a fölirással : Dicsőség a magasságban Istennek és béke a földön a jóakaratu embereknek! Mennyire szerettem volna mindjárt szétnézni az ajándékok között, hogy megkaptam-e mindent amit kértem, de előbb el kellett szavalnom egy verset a karácsonyfa alatt (minden karácsonyra más verset kellett megtanulnom), aztán mindnyá jan ón elkeltünk. A karácsonyi ének viszont sohasem változott, mert egri lokálpatrióták lévén minden évben az Egri Remete, Gárdonyi Géza bűbájos, szép -karácsonyi dalát énekeltük, amelynek szövegét is, zenéjét is ő irta egy régi, régi karácsonyon, néptanító korában, mikor olyan szegény volt, hogy nemcsak karácsonyfára nem jutót, de még karácsonyi vacsorája sem volt és zsebéből összekotort dohányból csavart vékonylka cigaretta volt ünnepi szivnivalója. Ezért énekeltük minden évben csak az ő dalát: “Fel nagy örömre ma született, aki után a föld epedett, Mária karján égi a lény, isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor jöjj közelebb, nézd a te édes Istenedet. Nem ragyogó fény közt nyugoszik, bársonyos ágya nincs neki itt, csak ez a szalma, koldusi hely, rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj, mert ez az égi s földi király.” Csak ezután nézhettem meg mit hozott az angyal — vagy később: mit is kaptam édesanyámtól és a többi rokontól, ismerőstől.. Meg persze az én ajándékaim is ott voltak a fa alatt minden családtag számára. És arra is emlékszem, hogy mikor már mindent megnéztem, leültem valamelyik újonnan kapott könyvvel —- hiszen nem is lett volna igazi karácsony, ha könyvet nem kapok — és olvastam addig, mig el nem érkezett az idő, hogy elmenjünk az éjféli misére. Fehér karácsonyokra emlékszem, de szerencsére közel volt a templom (Egerben majdnem mindenkihez közel volt valamelyik templom), igy csak elsétáltunk gyalog. De ha nagyon nagy havazás volt, Nagyapó szánt rendelt és az repített az éjféli misére. Micsoda boldogság is volt szánon siklani a havas, fehér éjszakában, a legszebb, a legmelegebb ünnepen: a szeretet ünnepén. A gyermekkor régi szép karácsonyai nem térnek vissza többé. De az a szellem, a karácsony igazi szelleme, amit a gyermekkorból hoztam, ma is él. Mióta az uram meghalt, az első karácsonyon még elfogadtam meghívást, de a karácsony igazi értelmét nem találtam a barátok között. Azóta mindig magamban töltöm a 'karácsonyestét. Mégsem vagyok egyedül, mert életem minden napján, de különösen a karácsony szent estéjén velem van az Isteni Szeretet. Két cserép virág Irta: SZABÓNÉ LÉVAY MARGIT 'Muskátli mind a kettő, és mint a kertész Ígérte, valóban piros. ígéretes nagyságban szép gömbölyded levelekkel. Egyenlő gondozásban, öntözgetésben, még napfényben is, részesült mind a kettő; egymásmellett az ablak belső párkányán melengette sugaraival a Nap. Gazdájuknak mindig volt pár babusgató szava ahányszor csak elment mellettünk. S ha csendes eső öntözött, kitette a külső párkányra: Kellemes langyos eső! mint permetezés . . . gyorsabban fogtak nőni és virágzani ... j. És eljött a nap, amikor két bimbót hozott az egyik. Ó, te drága! Bimbót fakasztottál! és milyen szép nagybimbót. S nézi a másikat. Mi az! neked nincs bimbód? Lusta vagy? Csak napozol eredmény nélkül? Igyekezz csak követni társadat, nehogy meddő maradj! Párnap múlva a két bimbó gyönyörű tűzpiros virágba csattant. Arányosan gömbölyű fejük, mint betelt boldogság ringatta magát. De a másik csak nem adta jelét, hogy bimbót hajt; nincstelenül zöldéit . . . Érdekes! — mondotta kisgazdájuk, amint öntözgette kedvenceit. Mily bőséggel virágzik amaz, egymás-után nyitja a virágjait, és ezen még most sincs bimbó. Nem lehet baja, hiszen a levelei, élénkzöld, bokros. Mért nem virágzói, kicsim? — hajlik fölé. Mi bánt? hisz oly szép üdezöld vagy és dúsak a leveleid. Miért nem virágozod fel hát magadat, hogy még szebb legyél, — beszélt hozzá miközben meglazította töve körül az — ágyát Ezentúl mindennap volt e virágtalanhoz is babusgató szava. És egy napon, mig öntözgette, nagyot dobbant a szive. Három bimbó mutogatta magát az eddig virágtalan muskátlin. Könnyes szemmel nézte kis gazdája, fájt a szivének, hogy lustának, hogy nincstelennek nevezte. — Ne haragudj rám, kedves kis muskátlim, szülőföldem kedveltje: szeretlek én téged is éppen úgy, mint a társadat; hiszen azért vettelek, hogy egymással kettesben virágozzatok ... És hiszitek vagy nem, ettől kezdve ez is folyvást virágzott, mintha valóban versenyeztek volna egymással. Ó, igen, éreznek a virágok is. Megérzik, ha szeretettel gondozzák, vagy csak azért, hogy — legyen. Évekig volt egy tégli (az én szülőföldem tájékán téglinek nevezik a virágcserepet), szóval volt egy tégli karácsonyi kaktuszom. (Christmas cactus.) Azért van ünnepi neve, mert karácsony hetében virágzik. Szép arányos palánta volt egy nagy tégliben, hogy ne kelljen növekedése közben átültetni. Egyik presbiterünk feleségétől kaptam karácsonyra, “merthogy olyan szeretettel foglalkozik a T. asszony a gyermekeinkkel.” Hajszálereken fekvő cikcakos levelek képezik az ágakat; dús fürtökben lógnak alá, mint szomorufüz, eltakarva dús magukkal a téglit. Advent heteiben kibújnak a rezedazöld levélvégeken a parányi bimbók és karácsonyra kinyiinak élénk rózsasziníi fürtökben a virágok. Illata alig van, de gyönyörű szép! Mint kibontott dús haj, amelynek hajszálvégein egy-egy virág libeg, mint kicsi tulipánok, csak tölcsére nem a Napnak tárja ki magát, hanem lehajtott fejjel csüng. Alátéve a kezet, mint virágfüggöny leng a kézről. De sok 'karácsonykor gyönyörködtem remek virágaiban! És de fájt megválni tőle, amikor Hawaiiba mentünk. Egyik szomszédasszonyomnak adtam, aki szintén szerette a virágokat. Miért virágzott oly dúsan évről-évre a kaktusz ? Mert végtelen szeretettel gondoztam. Mig öntözgettem és porhanyós ágyát meglazítottam, beszéltem hozzá: szép vagy, még igy, virágaid nélkül is. Olyan vagy. mint gyermekkorom májusi kirándulásán a gyenge tölgyfalevelegből összetüzdelt “szalag” a kalapomon. De ne feledd! Advent már útban van s tudod, ez karácsony jöttét jelenti. Igyekezz sok virágot hozni, hogy örüljön neked — Karácsony. Meg, megérzi a virág is a szeretetet. De szenved, mint a szív, ha hevenyészve bánnak vele. Hogyne éreznék meg a szeretetet! Hiszen Jézus sem tudott elmenni a virág mellett anélkül, hogy meg ne állt volna előttük — szeretetével öntözvén őket. Rövidke az élet. Néhány pilbtnat, de világít e pillanat alatt. És amíg nézem, úgy tűnik nekem: hasonló kell, hogy legyen életem. Mit mond ez a tékozló csillogás? Add önmagadat! Soha senki más nem pótolhatja azt, aki te vagy, bár lehet százszor különb nálad s nagy érdemmel ékes, míg neked csupán öröm a csendesL *___r ■ délután, mikor az oltár díszét rendezed és virágokat becéz á kezed. — Rövid az élet. Gyorsan lepereg. Karácsony este, mint a ki'gyerek, ámulva állj s ne legyen imi más a szivedben, csak tiszta looogás, hogy világítson fáklyaként a Hit. Figyeld a csillagszórót. Megtanít. HÁRY EMMA SZABÓNK UÉVAY MARGIT
