Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-20 / 51. szám
11. oldal XéUu J. — Kedves Miss Homoki, részint fiatalságom liatt, részint miután csendes családban nagyon sszavonult, csendes életet éltem, nincs tapaszilatom a szerelemben. Most fontos lenne tud>m) hogy van-e örök szerelem? VÁLASZ — Bízzon benne, hogy van, ha nem zik benne, sohasem kezd szeretni. De azért ar. is gondoljon, hogy a tea akkor is jó ital, ha ak az első kortyok forrók, a továbbiak egyre igyosabbá válnak. IGAZSÁG JELIGE — Kedves Erzsébet, mások évi házasságunk alatt a férjem már többször kalandba bocsátkozott nőkkel, én azonban ming megtudtam. Ahányszor felelősségre vontam ak úgy kezelte az egészet, mint egy semmisét. Leesküdte az égről a csillagokat, hogy ő ezet a nőket egyáltalában nem szereti, én vagyok egyetlen nő, akit igazán szeret, ezek csak fukalandok és semmit sem számitanak. Már az ;ő esetnél azt kérdeztem tőle, hogy mit szólna, én is kirándulnék futó kalandokra férfiakkal? ;óta is mindig ugyanazt feleli: hogy az más, ha férj csinálja és más, ha a feleség. Ezt forgatfolyton, de én már kezdem nagyon unni. Öntől rek segítséget és választ a kérdésre, hogy mi igazság abból, hogy miért semmi baj, ha a férj nálja, és miért nagy dolog, ha a feleség követi ugyanazt a dolgot? VÁLASZ — Nem is tudom számontartani az .teket, mikor ilyen természetű leveleket kapa. A véleményem sohasem változott. Semmi iönbség a kettő között. Ami tilos a feleségnek, nem szabad a férjnek. A valósáig azonban íz gy a férfiak egyszerű forrásokra tudnak hi- Jcozni, ha a saját igazukat akarják bizonyíts • Hivatkozhatnak például arra, hogy az ókorí a házasságtörést halállal büntették ugyan, csak a feleséget. A férjnek, aki megcsalta a eségét, semmi baja nem történt. A modern viban is hivatkozhatnak erre a példára. Paul Vay francia költő-filozófus, az úgynevezett tiszta tészet mestere, akinek finomságát az egész vi; becsüli, azt irta, hogy sok nővel volt dolga, feleségét szinte mindennap megcsalta, de egy;r sem vált hozzá hűtlenné. A nála valamive1 ibbi korszak költői közül jónéhány s ugyancsak hány mai pszichológus azzal magyarázza r jblémát, hogy a férfi-lélek felületes, felszínes, férfi félrelépése tehát nem hatol az érzelme1 ilyére, a női lélek azonban mély, érzékeny, tet, ami a férfinél emlék nélküli, futó kis kaland irad, a nő esetében megrázó, a lélek mélyére toló, nagy élmény. Vagyis miközben a női lelket igasztalják, igy magyarázgatják a férfiak “kaídjoguk jelentéktelenségét. Még olyan is akad, i a történelemből idéz. Napóleon gyakran küldözött el kis nőcskékkel a felesége, Josephine (számé mellől. Főpapja, Flesch bíboros szemre nyást tett neki emiatt. Napoleon ezt felelte: Izek nem komoly dolgok, néha azonban kell egy j változatosság. A fácánpecsenye remek étel, képzelje el Eminenciád, mi lenne, ha éveken át nden este fácánpecsenyét kellene vacsoráznia.’ áig mesélik a férfiak az anekdotát. Azt azonban íallgatják, hogy folytatása is van. Flesch bibo- i visszakérdezte Napóleont: “És mit szólna Féljed, ha tálalás előtt néha idegenek is belekósnának a fácánpecsenyéjébe?” Van feleség, aki dszi a férjnek a magyarázgatást, vagy legalább belenyugszik, van aki nem. Segíteni nem tudok, ik remélni tudom, hogy ezentúl maga se nem izi, se nem nyugszik bele. BARÁTNŐK JELIGE—Kedves Erzsébet, most, amikor az angol királyné lánya egy polgári származású katonatiszthez ment feleségül, a volt angol királyról is beszéltünk, aki egy polgári szár- , mazásu nőért lemondott a trónról és többen barátnők visszaemlékeztünk a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökösre is, aki évekig harcolt Ferenc Józseffel, hogy elvehess Chotek Zsófiát. Valaki azt mondta, hogy Ferenc Ferdinánd testvéröccse is igy nősült. Erről eddig nem tudtunk. Igaz ez? VÁLASZ — Tényben igaz, de a kettő közöt1 mégis különbség van és a két eset megmutatja Ferenc Ferdinánd kettős lelkületét. Chotek Zsófia grófnő volt, Ferenc Józsefnek nem tetszett ugyan a dolog, de végül engedélyt adott a házasságra Chotek Zsófiát hercegnői rangra emelte, Ferenc Ferdinánd megtartotta minden rangját' és trónörökös maradt, Ferenc József csak azt kötötte ki, hogy Zsófia nem lehet felséges asszony és a házasságából származó gyermekek nem kerülhetnek trónra. (Amikor a házaspárt meggyilkolták, máikét fiúgyermekük volt, azonban Ottó főherceg fia, Károly került a trónra). Ferenc Ferdinánd öccse, Ferdinánd Károly főherceg, egy prágai egyetemi tanár lányát, Zuber Bertát szerette és feleségül akarta venni. Ferenc Ferdinánd pártfogását kérte. A trónörökös, aki évekig küzdött, hogy elvehesse Zsófiát, ridegen megtakadta a segítséget mondva, hogy egy Habsburg főherceg nem “ereszkedhet le” annyira, hogy egy polgárlányt vegyen el. Ferenc József sok vita után beleegyezett a házasságba, de a főhercegnek ki kllett lépnie a Habsburg családból, le kellett mondania minden címéről, katonai rangjáról és el kellett hagynia az Osztrák—Magyar Monarchia területét. Burg Ferdinánd néven élt tovább a feleségével külföldön. Egyetlen egyszer ment vissz? titokban Ausztria területére: a bátyja, Ferenc Ferdinánd temetési szertartására. A bécsi kávéház Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Füzfakoromban szülővárosomban, Veszprémben egyetlen kávéház volt az “Elit”. Éppen a város közepén, csaknem szemben a szép, régi Városházzal. Tulajdonképpen olyan gicscses, nótában megénekelt “ezüsttükrös” kávéház volt, márvány asztalokkal plüss fotelekkel és díványokkal, kristály csillárokkal, süppedő szőnyegekkel és hatalmas ablakokkal. Valamikor a század elején nyilt meg az “Elit”, hiszen még apám is odajárt darvadozni legény korában. Esténként a Lendvai-féle cigányzenekar muzsikált az “Elit”-ben az én koromban. Emlékszem Kaszás urra, a főpincérre. Magas, pocakos szigorú tekintetű, igen tekintélyes férfiú volt. Fia, Jancsi osztálytársam volt a gimnáziumban. Gyerekkoromban egyszer-kétszer voltam az “Elit”-ben, apámmal, aki a kávésnak, Braun bácsinak jó barátja volt. Persze, délután mentünk oda, és én fagylaltot kaptam. Soha, sehol azóta se találtam meg azt az izt, ami az “elit” fagylaltjáé volt! Olyan cs^nd volt a kávéházban, mint valami templomban. Mindenki halkan beszélt és a pincérek mintha suhantak volna. Csak az ujságlapozás és a billiárd golyók koccanása hallatszott időnkint. Csuda hely volt az ‘Elit”. El is határoztam, ha megnövök, mindig az “Elitbe” járok majd. Mire aztán valóban megnőttem, fűzfa lettem, az “Elit” nem az lett már, mint ami volt. Kaszás ur, a főpincér váratlanul, elég fiatalon meghalt. Kulasi Kovács Lajos (Fia, Jancsi, az osztálytársam, aki épp oly magas, erős ember lett volna, mint az apja, munkaszolgálatban pusztult el.) Braun úrtól, aki nagyszerűen értette a mesterségét, elvették a kávéházat és valami “Vitéznek” adták oda. A kávéházban persze nem vitézkedni kell, hanem jó kávét, előzékeny kiszolgálást adni és egyfajta légkört teremteni. Ez bizony nem vitézi tulajdonság. így az “Elit” lassú, de biztos hanyatlásnak indult. Mint fiatal, induló költő és süldő lapszerkesztő huszonkétéves koromban, első irodalmi szereplésem után még egy emlékezetes estét töltöttem az “Elit”-ben ,amikor egy országoshirü költővel, cigányzene mellett “vitattam meg a magyar irodalom és az ország sorsát”. Pesti hirlapiró koromban nem vonzottak már a kávéházak. Nyakig voltunk a háborúban, német tisztek pengették a sarkantyúikat az Elnkében, a Centrál-ban, az Ostendé-ben és a kávé se volt valódi már. Aztán kikerültem Dél-Amerikába, méghozzá a kávé országába, Braziliába, ahol nagyon sok a kávé — volt idő, amikor a tengerbe lapátolták és a mozdonyokat azzal fütötték — de Kávéház nincs egy se. Mikor cikkeimet, könyveimet írtam, sokszor gondoltam a régi pesti '“irodalmi kávéházakra”, ahol valaha irók, hírlapírók, költők, színészek’ zenészek és más “effélék” életük egy jelentős részét eltölttötték. Ahol szellemes tréfák és élcek röpködtek és ahol remekművek születtek. t Amikor huszonöt év utá nhazalátogattam először Budapestre csalódottan vettem tudomásul, hogy ez a rokonszenves műfaj, a kávéház, meghalt. S azóta, valahányszor otthon töltök néhány hetet, vagy hónapot, vágyakozva gondolok a kávéházakra. Az espresszó más műfaj. Aki a szimfonikus zenét szereti, azt nem elégíti ki a beatmuzsika. Bécsben viszont ma is virágzó műfaj a kávéház! Sok van és olyanok, mint valaha az “Elit” volt: márványasztal, plüss dívány, haboskávé, kuglóf, bóbitás kenyeres-lány, és a főpincér kenguru-erszénnyel ha nem is zsakettben, de szmokingban. Újságolvasók fekete és pohár viz partján. Éltes hölgyek örökifjú pleykákkal. Beültem az egyik bécsi kávéházba. Feketét rendeltem és pipára gyújtottam. Átnéztem a lapokat, a világhelyzetet, a színházi kritikákat és a meztelen revüket. Golyostollammal néhány jegyzetet készítettem a noteszomba. Ültem az ablaknál, a plüss-diványon és 'figyeltem az “életet”: a bécsi utcát, az embereket és a nőket. Életemben sokszor voltam úgy, hogy beteljesült valami, amire nagyon vágytam valaha. Megkaptam első idegen nyelven megjelent könyvemet. Moziban egy film írójaként olvastam a nevemet. A brazil őserdőben sokévezredes indián sirt ástam ki. Átmentem az egyenlítőn. Tábortűznél pipáztam, pálmafák alatt egy tengeröbölben. Dedikáltam könyveimet egy szerzői est után. Lányomnak tapsoltak a színházban. Fiaimat doktorrá avatták. Unokám született. Viszontláttam a budai Várat . . . Ha mindezekre visszagondolok: boldog ember vagyok, mert sok olyasmi megvalósult életemben amire vágytam. Persze azt is mondhatnám, hogy boldogtalan vagyok, mert sok minden meg nem sikerült. De én, alaptermészetemnél fogva a boldog emberek csoportjába tartozom. Ha valamivel nem vagyok megelégedve: az önmagam vagyok. Még szeretnék elérni egyet és mást. Mindez átfutott rajtam a bécsi kávéházban. S ezúttal nem éreztem azt a felszabadult örömöt, hogy ismét valóra vált valami, egy füzfakori vágyam. Kedvetlenül fizettem és indultam haza. Mi lehetett ennek az oka? — tűnődtem. Aztán rájöttem. Ennek a bécsi kávéháznak — Pesten kellene lennie.
