Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-20 / 38. szám
14. oldal NÁHÁNY SZŐ A JÖVENDŐMONDÁSRÓL Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA írta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA , Az emberiség ősidőktől fogva eszeveszett kíváncsisággal próbálta fellebbenteni a fátylat, mely jótékonyan takarja el a jövőt. Már a legrégibb időkben, melyekre vissza tudunk emlékezni, voltak jövendőmondók, mint a Dodonai jósda. Igaz, hogy gyakran kétértelmű volt a jóslat, mint egy római hadvezér esetében, akinek a jósnő megjövendölte, hogy ha átkel a folyón, nagy birodalmat tesz tönkre. Caesar azt úgy értelmezte, hogy ez az ellenség birodalmára vonatkozik, átkelt a folyón és ekkor élete legnagyobb veresége érte; nagy birodalmat tett tönkre: a sajátját. Minden nép hitt jóslatokban. Az indiánok, míg meg nem tértek és babonáikban éltek, áldozatul estek mindenféle jövendőmondónak; sok jóslat beteljesedett, ezért hittek. Mikor III. Béla király tizennégy éves volt és az ellenség elől menekült, családjával és követőivel az erdőben ütött sátrat. Ekkor egy besenyő jósnő megjövendölte neki, hogy király lesz, pedig vele volt néhány évvel idősebb bátyja, a megkoronázott István király. Mária Antoinette francia királyné egy alkalommal elhaladt egy cigányasszony mellett, aki kérte, hadd jósolhassa meg a jövőjét. A királyné nevetve nyújtotta neki oda a tenyerét, mire a cigányasszony egyszerre elsikoltotta magát és rémülten elrohant. Azoknak, akik utánamentek és faggatták, megmondta, hogy a királyasszony fejét látta a homokba gurulni. Ez a borzalmas jóslat nemsokára be is teljesedett, amikor guillottinon végezték ki a királynét. Tagadhatatlan, hogy vannak úgynevezett "jósok”, akik a jövőbelátnak és képesek megmondani, kire mi vár. Az én elgondolásom az, hogy ezen egyének bizonyos érzékenységük vagy valamilyen adottságuk folytán kapcsolatba kerülnek a Szellemvilággal és innen nyerik értesüléseiket: Istentől vagy az ördögtől. Istennek mindig voltak prófétái és noha a Szentírás szigorúan tiltja, hogy a jövő után kutassunk és Krisztus világosan kijelenti, hogy még a holnapra se legyen gondunk, mivelhogy a ma gondja éppen eléggé nehezedik vállunkra, mégis gyakran lebbentette fel a jövő fátylát valamilyen prófétája által. Még maga Krisztus is megmondta híveinek, mi minden fog bekövetkezni az emberiség életében. Amikor Pál apostol felsorolja az isteni adományokat, megemlíti a prófétálást, mint a legmagasabb, legkegyelemteljesebb adományt. így hát a mi jelen életünknek is megvannak a prófétái, a baj csak az, hogy nagyon nehéz különválasztani őket azoktól, akik Isten híveinek vallják magukat, pedig az ördögtől szerzik értesüléseiket. A legszomorúbb, hogy talán ők maguk sem tudnak róla, csak félre vannak WVVWWMWWWWWWWWWMVVVVVMMW. HETI NAPTÁR f Íj SZEPTEMBER ;j I 24—Hétfő:: Gellért ‘í 1 26—Kedd: Kleofás, Kende ;; 26—Szerda: Ciprián, Jusztina <; 1 27—Csütörtök: Kozma I! 28—Péntek: Vencel, Salamon ;! 29—Szombat: Mihály j; 30—Vasárnap: Jeromos 1; 1 ^w\wv*wwwvw»wvvwwwvwvwv»vwvwvvwvwvv veeztve, mert hiszen az ördög a legnagyobb csaló és ámító; sokszor még saját szolgáit is szemfényvesztéssel sújtja. Gyakran felmerült ez a kérdés Jeanne Dixonnal kapcsolatban, aki két könyvet és számtalan cikket jelentetett meg jövendőmondásairól és tagadhatatlanul megjövendölte számos ember sorsát, még nemzetekét is, sőt az Úr Jézus második eljövetelére és az Antikrisztus megjelenésére is kitért. Mrs. Dixon mélyen vallásos életet él és meg van győződve, hogy értesüléseit Istentől nyeri. Viszont vannak, akik ezt kétségbevonják és tevékenységét, kijelentéseit elemzni próbálják, mint Hal Lindsey, aki hoszszú interjút tartott vele és számos kérdést tett fel, melyekre bevallása szerint nem kapott egészen kedvező választ.- Elismeri, hogy Jeanne Dixon számos megtévelyedett egyént vezetett el Istenhez, de kifogásolja, hogy Mrs. Dixon szerint azáltal találtak rá Istenre, hogy tehetségüket felismerik és azt az emberiség szolgálatába felhasználják. Hal Lindsey szerint képtelenek vagyunk sikert elérni akkor, hacsak munkánk által akarjuk Isten kegyelmét kiérdemelni. Az, hogy Isten irgalmát elnyerjük, csak hit által lehetséges. Mint ahogyan Pál apostol mondotta: "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni: mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." A mai próféta főcélja az kell hogy legyen, hogy elvezesse az embereket Jézus Krisztushoz azáltal, hogy hisznek az Űr megváltó erejében. Mint ahogyan János apostol mondja: "Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.” MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Fancia követ a tatár kán udvarában Könyvespolcomról véletlenül egy régi, bőrkötéses nyolcadrét kötetet emelek le, mely megszerzése óta olvasatlanul vár arra, hogy egy szabad órámban megismerkedjem vele. Címe: Mémoires du baron de Tott — vagyis Tott báró emlékiratai, melyek 1785-ben Amszterdamban láttak napvilágot. E kor gazdagon öntötte az emlékiratokat, ez is tán egy a sok közül — de a könyv előlapján halványuló finom gyöngybetűkkel néhány soros kézzel írt feljegyzésre esik tekintetem: "Báró Tott magyar volt. Franczia Residens volt Crimeai Tatár Országban. 1793-ban halt meg Magyar Országban, Tatzmansdorfban. A’ köröknél is szolgált, ennek artilleriáját meg jobbította, 's a' Dardanellák védelmében fő segítsége volt.” S e magában is érdekes feljegyzés még érdekesebbé válik, amikor a sorok alatt megpillantom e néhány sor írójának aláírását: Andreas Fáy — másfél század előtti közéletünknek és irodalmunknak kiváló, haladó személyisége. Ilyenkor a múltban tallózó krónikás félretólja az íróasztalán tornyosuló soron lévő munkákat és előveszi a hazai és külföldi forrásokat, melyek segítségével fel tudja idzni a színes életű egykori honfitárs életét. Tóth András — az önéletrajzíró atyja — 1698 márciusában született Nyitra városában. Hétéves korában már II. Rákóczi Ferenc nemesapródja, akiről a nagyságos fejedelem is megemlékezik feljegyzéseiben, az 1705. évi események elbeszélésénél. A szabadságharc bukása után elkíséri urát Lengyelországba, de utaik itt szétválnak. 1717-ben francia szolgálatba lép; részt vesz a magyarokból álló francia huszárezred szervezésében. 1733-ban már kapitány a franciaországi Bertsényi-huszárezredben — Heti fohász Urunk, Istenünk, apostolod, Péter írja levelében, hogy vigyázzunk, mert ellenségünk az ördög mint ordító oroszlán jár körül, keresvén, akit elnyeljen. Ebben a mai fejtetőre állt világban, azt hirdetik: az Isten halott, oltárokat emelnek örök ellenségednek, a Sátánnak. Az emberek azt tisztelik és imádják, aki — az írás szerint is — megsemmisítésükre törekszik: az ördögöt, a “hazugság atyját", helyetted, Istenünk, aki az Igazság vagy az Út és az Élet. A mi papjaink ma nem mernek a templomokban az ördögről és az örök kárhozatról beszélni, mert nem akarják megsérteni híveik “érzékenységét.” A sátánizmus prédkiátorai annál hangosabb szóval hirdetik a Sátán, a bukott angyal tiszteletét. Arra kérünk ma Téged, Urunk, hogy mi mindig és minden körülmények között hűek maradjunk Hozzád. Adj nekünk éber és imádságos lelket, hogy ne nyeljen le minket is az e világon ordító oroszlánként körüljáró ördög, hogy ellenállhassunk a Sátánnak és minden pompájának. Amen. PÁKOLITZ ISTVÁN: De azért Mindenki mindig ellene mond a gonosznak; még ellenségünknek sem kívánunk semmi rosszat; de azért nem lenne egészen hiábavaló, ha tetten lehetne érni, hol, mikor, hogyan rontódik el a jó. ekkor nevét már franciásan Tottnak írja. Amikor Bertsényi László tábornokká lép elő, Tóth Ferenc veszi át az ezredparancsnokságot. A negyvenes években már generális — de rövidesen mint diplomata tűnik fel. Nem hivatalos küldetésben a krími, tatár kánt keresi fel, hogy rábírja a franciák mellett hadbalépésre. Szolgálatai jutalmául bárói rangra emelik az egykori kuruc nemesapródot, majd ismételten megjelenik a tatár uralkodó bakcsiszeráji udvarában. 1755-ben fiával, az akkor már 22 éves Tóth Ferenccel együtt Konstantinápolyba költözött az öregedő Tóth András — azért, hogy közel legyen Rodostóban élő száműzött honfitársaihoz, de azért is, mert veje, Vergennes gróf kapott megbízást a konstantinápolyi francia követség vezetésére. Rodostóban, a bujdosó kurucok körében érte utol a halál 1757. július 9-én. Fia, Tóth Ferenc 1754-ben a francia hadseregkapitánya. Egy évvel később mint sógorának, Vergennes követnek titkára követi apját Konstantinápolyba. Nyolc évet tölttött ebben a városban — és tökéletes török nyelvtudása, simulékony diplomatamodora segítségével elérte azt, amivel oly kevés európai dicsekedhetett: gyakori vendége lett a török udvarnak, amelynek minden titkába bepillanthatott. Nyolc év után tér vissza Versailles-be. Évekig nem kap jelentősebb külföldi megbízatást, amikor a fekete-tengeri francia kereskedelem fokozását célzó javaslatára a mindenható Choiseul herceg felfigyel. Miként atyját, úgy őt is Tatárországba küldi kormánya, hogy ott mint követ képviselje Franciaországot. Részletes utasítást kap, mely céljául tűzi ki, hogy a krími kánt — azzal az ürüggyel, hogy a cári kormány II. Heraclius grúz király és a kubáni tatárok ellen ármányokat sző — bírja rá a hadbalépésre. (Folyt, a 15. oldalon) * '• ' * vjí J -» .1 • j t 1 * U I 1 • < ) > :$.í:Vf CT £ vr ít ‘ r *t r-ffprl )
