Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-30 / 35. szám
1. IS. oldal ÓVAKODJUNK A GAZDAGSÁGTÓL! írta: SIMA FERENC A kisgyerekre mondják, hogy nem tudja megkülönböztetni a jót a rosztól. Mintha bizony a felnőttek tudnák! Akkor nem volna szükség börtönökre. De még csak elrontott életsorsok tömege sem volna. Valójában az a helyzet, hogy rövidlátás ellen ugyan van üveg a szemre, de szellemi rövidlátás ellen nincs hasonló a lelki szemre, ezért az orrukig se látnak embertársaink, amikor választaniuk kell a szegénység és a gazdagság között. Szinte mindannyian — jámbor szerzetesektől és oszlopon ülő dervisektől eltekintve — elkövetik a végzetes hibát, hogy életcélnak a gazdagságot tartják, mert nem látják annak súlyos hátrányait és elfordulnak a szegénységtől, nem ismerve fel annak előnyeit és gyönyöreit. Itt van mindjárt a gazdag ember állandó rettegése, hogy őt egyszer elrabolják és csak magas váltságdíjért bocsájtják szabadon. A szegény ezzel szemben vidám biztonságban él, mert olyan marha még nem akadt, aki egy szegényt rabolt volna el, hogy amíg fogva tartja, addig potyán etesse is, mert végül úgy sem tudja bevasalni rajta mégcsak azt sem. Hasonló a helyzet a betöréssel, ami ellen a gazdag mindenféleképpen próbálja magát biztosítani, míg a szegénynek elegendő az egyetlen biztosíték, hogy neki semmije sincs, amit egy épeszű betörő magával vihetne, legfeljebb ott felejthetné boszszús kotorászása közben a feszítővasat. A gazdag ember élete örökké, de ilyenkor gazdasági váltság idején különösen csupa rettegés, hogy tönkre megy. Ezzel szemben a szegény ember állapota a legtökéletesebb biztosítás tönkremenés ellen, őt a gazdasági válság semmiféle örvénylése sem ránthatja a mélybe. Mert ő már ott van a béka hasának biztonságos szintjén, ahonnan lejebb csúszni nem lehet. Neki a gazdasági válság legfeljebb egy szívességet tehet... A gazdag embernek attól is félnie kell, hogy' az adóhivatalban rájönnek a benemvallott jövedelmére és megbüntetik adócsalásért. A szegénynek viszont semmi efféle gondja nincs, mert ő adóköteles jövedelem nélkül él, bár maga sem érti, hogy ezt hogyan csinálta. Ha a gazdag ember elég sokat utazik, rangjához méltóan és örökös időhiány folytán repülőgéppel, úgy az utóbbi idők gyakori tapasztalatai szerint teljes joggal kell tartania tőle> hogy lezuhan vele a gép. A szegény embert ettől megvédi az a körülmény, hogy neki nem telik repülőgépre, általában nem utazik sehogyansem, mert nincs rá pénze. Az pedig nem valószínű, hogy amikor sétál, pont a fejére essék a gazdag emberrel a repülőgép. Hogy az utazásnál maradjunk: a gazdagnak ez nem üröm, mert akármikor csinálhatja, ő már unja Hawaiit is, Japánt is, Floridáról nem is beszélve. Ezzel szemben a szegénynek felejthetetlen élmény akár a Niagara is. Ha a sors szeszélyeként egy módosabb ismerőse jókodási rohamában magával viszi oda a kocsiján. Utazás során böröndtolvajjal is összehozhatja az embert a sors. A szegényember ócska, kopottas bőröndje biztosan nem kell neki. Viszi a gazdagét, abban van a szajré. Ha a gazdag embernek van egy eladólánya: rendszerint ki van zárva a szerelem és a szegény kérő. Egy másik gazdag veszi majd el a lányt, a pénzéért. Az érdek dönt, ha utálkozik is a menyasszony. Az a jelszó, hogy majd összeszoknak. Dehát hol a boldogság? Amott. A szegény ember lányát biztosan nem érdekből veszik el, hanem szerelemből. Boldog házasságból fakad a boldog élet, míg az érdekházasság folytatása ízetlen, hűvös együttélés. Az érdekek gazdag hajszolói elfelejtik, hogy az élet legelső érdeke a boldogság. A gazdagtól mindenki többet várna el, mint amennyit kap tőle, ezért a háta megett mindenki szidja, hogy smucig disznó. Ha az átkok megfogannának, akkor a gazdag emberbe csak úgy csapkodnának a tüzes istennyilák. Ezzel szemben a szegénytől senki se kér és így őt senki se szidja, hogy nem ad, inkább egyik-másik ismerősének az jut néha eszébe, hogy adni kellene neki. Dehát nem ad, mert ő is smucig disznó. Ha eljön a‘ karácsony, a gazdag nem tud örülni az ajándéknak amit kap, mert az már úgyis megvan neki, különben is az semmi az ő tárcájához képest. Viszont, aki karácsonykor egy szegénynek ajándékoz, könnyen eltalálhatja, hogy annak mije nincs, mert kevese van neki, és az a szegény szívből örül az ajándéknak, amire eddig csak a foga fájt, de bizony nem telt neki rá, tanulság: a boldog karácsonyhoz szegénynek kell lenni. Hasonló a helyzet a sorsjeggyel is. Mondjuk, a szegény is vesz egyet, a gazdag is vesz egyet. Melyiknek van rá több esélye, hogy boldog nyertes legyen? Mindkettőnek egyformán? Dehogy is! A szegénynek erre sokkal több esélye van. Mert őt egy kis nyeremény is boldoggá teszi, és kis nyeremény sok van. A gazdag viszont bosszús fitymálással fogadná a kis nyereményt, neki csak a főnyereményben telne öröme, amiből csak egy van, így hát vajmi kevés rá az esélye. De így van ez minden mással is. A szegény ember örülni tud egy bécsi szeletnek, egy pohár jó bornak, egy színház jegynek, egy új ruhának ... Mit mondjak? Ezer és ezer dolognak tud örülni, amihez ritkán és nem egykönnyen jut hozzá. Ezzel szemben a gazdag mindezt bármikor eléri, amikor csak akarja, szinte már akkor is, ha nem akarja, így neki semmisem öröm, amihez hozzájut, minden megszokott, unott. Ebből valóságos világcsömör lesz rajta úrrá és nem csoda, ha undorában felakasztja magát, vagy ha érdekesebben akarja befejezni, hát csináltat egy villamosszéket, beleül, megcsavarja a kapcsolót és kivégzi magát. Megjegyzem, ezt sohasem teheti elég korán, mert azt a napot, amikor jobb létre szenderül, már epedve várják az örökösök, akik minden születésnapján erőt, egészséget és a lehető leghosszabb életet kívánják neki hangosan; magukban ellenben riadtan imádkozva, hogy: “Édes jó Istenem, csak most az egyszer meg ne hallgasd, amit kértem!” Viszont ilyen színjátszás nincs a szegényembereknél. Ha őneki azt kívánják, hogy éljen 120 esztendeig, ez őszinte kívánság a másik szegény embertől, hiszen ha hamar meghalna, akkor hamar kellene virágot venni a koporsójára. Éljen hát inkább örökké. És ha már a halálnál tartunk, most jön a csattanó, hogy mennyire nem kifizetődő dolog gazdagnak lenni. Tudvalévő, hogy "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba”. Márpedig olyan baromi nagy tű sehol sincsen, hogy akár egy ma születtt tevebébi is átférhessen rajta. így hát nincs mese, a gazdag, miután leélte az elmondott hátrányokkal zsúfolt életét, ráadásul nyomban menthetetlenül a pokolba jut. Ezzel szemben a szegénynek az élet folyamán nem csupán az a sok nagyszerű előnyük van, amik az előbbiekből kitűnnek, hanem betetőzésül az írás bizonysága szerint: "Övéké a Mennyeknek Országa". Hát van értelme gazdagnak lenni? Aki jót akar magának ezen és a másik világon: kerülje el. Ha pedig már belesett: szabaduljon tőle. Én önzetlen és áldozatkész ember vagyok:, bárkitől átveszem azt a kárhozatos gazdagságot! Címem megtudható a szerkesztőségben. HUMORESZK LUXUS ÜDÜLÉS — Sajnálom — mondta a fiatalember az utazási irodában —, a hegyekben már semmi nincs. Mindent lefoglaltak. Ha azonban esetleg a tengerhez menne, akad néhány lemondásunk... — Elém tolt egy prospektust: — Itt van például, nagyon ajánlom a Cote d’Azurt... Csodálatos erdőtüzek. És a víz! ... Megnyalta szájaszélét: — Három teáskanálnyi a reggeli kávéba, s máris garantálunk háromhetes elsőosztályú ellátást a szerződéses kórházaink valamelyikében. Leolvasta kételkedésemet, s gyorsan hozzátette: — Csak gondolja végig, kiváló, tapasztalt orvosok felügyelete alatt —, mondja meg ön, hol szedheti össze magát jobban? — De én nem iszom kávét reggelire. — Sebaj. Ajánlok mást. Már látom, ez lenne az igazi az ön számára. Üdülés a liguriai partokon, Genova lefolyócsatornáinak közvetlen közelében. Felséges! Olyan üdülési élmény, amit nem lehet egykönnyen elfelejteni. — Nem, köszönöm —, hárítottam el. — Olaszországban tavaly voltam. Mit tudna az Atlanti-óceánról? Úgy látszik, az atlanti partokkal minden rendben van, mert szeme felcsillant, miközben prospektusok tömegét tette elém. — Gratulálok ízléséhez —, mondta elismerően. — Az ottani vizek csak az igazi gurmandok számára valók. És a hullámverés — folytatta zavartalanul, bár igyekeztem félbeszakítani: — Szóval a hullámverés ráadásul jár. — Ide hallgasson — mondtam, kihasználva, hogy lélegzetet vett —, nekem otthon a tenger jóformán a házam ajtaja előtt van. — 0, értem —, mondta csodálkozással a hangjában. — Akkor az Északi-tenger nem jöhet szóba. Talán a mi nemrég felfedezett úszó- és strandparadicsomunk, a Keleti-tengeren, a második világháború csodálatos harci eszközeivel? Hallott ön már a mustárgázról? Szemét forgatta nagy gyönyörűségében. — Ezt az élményt ki kell próbálnia! Vannak gyermekei? Igen? Annál jobb. íme, alkalmi ajánlatunk: tizennégy napi tartózkodás, kilátás mustárgázmérgezésre, csak 260 dollár. Harmadfokú égési sebek esetén a kormány odaítéli önnek a második világháború sebesülési emlékérmét, nyugdíjjogosultsággal. Nos, ehhez mit szól? Magasságos ég, gondoltam szégyenkezve. Hiába a fejlődést nem lehet feltartóztatni! WOLFRAM SIEBECK NIKLAI ÁDÁM: SÁTORFÁMRA Megvárjam, hogy legyőzzön? — szedelődzködöm: ősz jön. Világot az ökörnyál. Tűz-helyem hamu-léör már. Szavaim sátra áll még, odabenn puha árnyék: a vers mar ászt, melenget — mielőtt halni enged. SIMA FERENC I
