Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-30 / 35. szám
I 14. oldal Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA NEHÁNY SZÓ EGY UJ SZEKTÁRÓL Mindig kissé aggodalmaskodva figyeltem az újonnan, főleg a fiatalság körében alakult mozgalmat, melynek tagjai, a "Jesus freaks”, vagy "Jesus People” teljes buzgalommal vetik magukat Krisztus szolgálatába és sokan egész életüket az Úrnak szentelik. Aggodalmam az volt. hogy nem megfelelő vezetők kezébe kerülhetnek ezek a fiatal lelkek, ha ők is úgynevezett "liberális” módon lennének oktatva a Szentírásra, mely elv szerint az Úr Jézus csak ember, mint mi magunk, hogy nincs feltámadás, nincsenek csodák, stb. De aggodalmam alaptalannak bizonyult. Megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy mindenfelé evangélisták — az Űr igazi szolgái — vették kezükbe a fiatalok ügyét, beszédeket tartanak számukra, úgyhogy igazán Krisztus híveivé válhatnak. Ha az ember beszél ezekkel a fiatalokkal, hallja lelkesedésüket, mely egész egyéniségüket átfűti, látja megilletődöttségüket, alázatukat, egymás iránt való szeretetüket, önkénytelenül arra vágyik, bár lenne több százezer belőlük ebben az országban. Mégis — akadt egy vallásos szekta, mely "COG” (Children of God)-nak nevezi magát és inkább hírhedté, mint híressé vált. Vezetőinek ma már számos ellensége van, főleg a szülők körében, akik azt állítják, hogy az "Isten gyermekei” nevű mozgalom vezetői oly buzgalommal rekrutálnak hívőket, főleg gyermekeket, hogy a szó szoros értelmében "kidnapolják” és aztán, noha megengedik a szülői látogatást, nem eresztik többé vissza őket otthonukba. A "COG” vallásos szektát, mely körül ma annyi vita folyik, David Berg alapította, aki már nem vesz részt a szervezési munkában, de azért olykor útbaigazítást és tanácsot ad. Intézkedéseit "Mózes” néven írja alá. Ennek a mozgalomnak tagjai közösségben élnek, akár az első keresztények. A különbség csak az, hogy tagjaik többnyire fiatalok, sőt gyermekek, akik még szülői fennhatóság alá tartoznak. A szülők panaszolják, hogy egyszerűen elcsalják gyermekeiket s aztán elidegenítik őket tőlük, azt prédikálva, hogy ezentúl csak a szervezetnek tartoznak engedelmességgel, melynek tagjai lettek és hogy még ölniük vagy robbantaniuk is muszáj, ha azt Isten akarata megköveteli. Ezt írja róluk a Grand Forks Herald és még több más újság. Hogy ez a vád, melyet senki sem tudott idáig bebizonyítani, mennyiben igaz, azt nehéz lenne megmondani: Rendőrök, detektívek számos vizsgálatnak vetették alá a táborokat, melyek immáron mindenfelé elterjedtek, de semmilyen kifogást sem emeltek ellenük, inkább kijelentették, hogy semmilyen panaszra nem talál; iWWMVVVVWiWWWWWWWWWMVWWWV, i| HETI NAPTÁR j jj SZEPTEMBER ;! !; 3—Hétfő: Adolf ;! 4—Kedd: Rozália j; j; 5—Szerda: Albert !• !> 6—Csütörtök: Beáta !j 7—Péntek: Regina j! j| 8—Szombat: Kisboldogasszony j; !; 9—Vasárnap: Adorján !> AWWWWWWHWWWWWWVWWWWW tak okot. Eszünkbe jut, hogy hajdan mennyi vád hangzott el az első keresztények ellen, akik szintén közösségben éltek és ellenségeik mindenféleképp becsmérelték őket. Azt is kifogásolják a szülők, hogy a vezetők koldultatják a gyermekeket. Az első keresztények munkával keresték meg kenyerüket. Pál apostol egész nap dolgozott,-amikor csak időt tudott szakítani Istennek szentelt szolgálatából. Magam nem mondhatok véleményt erről a szektáról, mivel csak újságcikkekből vagy televíziós hírekből ismerem, az efféle értesülés pedig nem mindig irányadó. Viszont súlyt helyezek az evangélisták véleményére, akik a COG mozgalom ellen felszólaltak. Többek között David Wilkerson nyilatkozott, akinek “The Cross and the Switchblade" című könyvét, mely valóban megtörtént eseményeket tartalmaz, filmre is felvették és aki egész életét szentelte arra ,hogy az ifjúságot segítse és Krisztushoz vezesse. Wilkerson azt mondja, hogy szeretné leleplezni és a "köz elé állítani ennek a szektának a vezetőit, mert többet ártanak, mint használnak a nagy célnak és mert számos szülő fordul hozzá panasszal, akinek gyermekét a "Children of God” szervezői egyszerűen kidnapolták. Az az érzésem, hogy ennek a sokat vitatott szektának az alapítói a legjobbat akarták, meg volt bennük a jó szándék, de rossz mederbe terelődtek és valahogyan erőszakkal akarják elérni azt, amit csak szeretettel és tapintattal lehet, ök szentül állítják, hogy minden vád ellenük hazug és alaptalan és valószínűleg hiszik is, hogy igazuk van. Valahogyan Napoleon egyik bölcs mondása vonatkoztatható rájuk, aki azt mondta, hogy semmilyen néposztály tagjait nem olyan nehéz kormányozni mint azokat, akiknek szándékuk becsületes, de lelkiismeretük meg lett babonázva. Heti fohász Uram, sorsunk a Te kezedben van, életünk a Te rendelésed szerint alakul, hiszen egy veréb sem esik le a Te tudtod nélkül és hajunk szálai is meg vannak számlálva. Add kérünk, Urunk, hogy mindig hálát adjunk Neked, amíg erősek és egészségesek vagyunk, de ne nyíljék panaszszóra a szánk akkor sem, ha betegség támad meg és tör le. Add Uram, hogy betegségünk minden szenvedését Néked ajánljuk fel, ki elküldted Fiadat és Ő példát mutatott nekünk a szenvedések elviselésére. Ha pedig felkelünk a betegségből, add Uram, hogy ne feledjük el: nemcsak az orvosnak köszönhetjük gyógyulásunkat, hanem Néked is, aki az Élet kútfője, minden jóságnak, minden igaz és tiszta örömnek örök forrása vagy. Amen. ÓHAZAI ARCOK ERZSI NÉNI Temető. Még a madarak is halkabban szólnak itt, s a virágok illata visszafogottabb, lágyabb. Ilyenkor még kevesen jönnek, majd délután, meg szombat-vasárnap. Valóságos kis korzó alakul ki olyankor a főúton. — Ha tudna majd magot, abból a dupla violából, ami a kedves férje sírján ... — Hogyne, kedveském, de a maga árvácskái, ott, a kedves anyósánál is ... Rég nem látott rokonok találkoznak össze néha a két méterszer egy méter hosszas földterület feDohnanymé Zachár Ilona lett. A szertartások idején méregetik a koszorúkat, megbeszélik, vajon nem inkább lila szalag illett volna-e a megboldogulthoz, s igazán, vörös rózsát küldött a vállalati könyvelőnő? Később, a temetés után, meg lehet tekinteni a sírt; felhantoltatta-e már Mariska, nahát, még csak a locsolás sincs befizetve! És egy-két év múlva kritizálni is lehet már van-e rajta sírkő? S ha igen, milyen? Mennyi rajta a márvány? Vagy csak vacak műkő? Anyám mondta: az mutatja, hogy öregszünk, amikor egyre több rokon és ismerős költözik ide, s kevesebb lesz, akinek az tucán köszön az ember. Hát, igen, a mi korosztályunkat is nyesegeti már a kor, a betegség. Sötétkék köpenyes, fejkendős asszony húzza a slágot. Locsol. Igen, ilyenkor, reggel kell ezt, vagy késő délután, hogy ki ne égjen a virág. Köszöntőm. Visszaköszön, nagyon csendesen. — Most tettem rendbe őket! — mutatja. Szó, ami szó, gyönyörűen ápolja hozzátartozóim emlékezetét. Vagyis a látható emlékezetet... Igaz, most is megköszönöm neki, úgy, mint az orvosnál szokás, diszkrét, finom mozdulattal, kék borítékban nyújtva. Ő hasonlóan diszkréten és finoman mélyeszti a zsebébe. Közben a slágot a másik kezébe veszi. Barázdált a homloka, de egészségesen napsütött, s a szeme is friss. — Sok a munka, Erzsi néni? — csak így, a keresztnevéről ismerem, de ez is elég. Elégedetten mosolyog. — Hajaj, csak győzzem. Eddig az unokám is segített, de most épp nyaral. Hirtelen ötlettel megkérdezem: — Mondja, Erzsi néni, hogyan lett maga sírgondozó? — Háát — nyújtja a szót —, tudja, szeretem a virágokat, meg a csendet... itt aztán minden van. Meg nem is vesznek ám ide akárkit. Nézze csak az embereket (és tudom, hogy a temetés mechanizmusát végzőkről szól), szóval, oda is olyat vesznek, akin jól áll a ruha, aki tud viselkedni. Szóval, akinek van lelke a munkához, érzése, és aki finom... Mert a sok könny, fájdalom nem tűri a hangosságot. Néha jó lenne egy táskarádió, de hogy’ jön az ide? Rátegyem valamelyik sírra, és úgy hallgassam a tánczenét? Nem, azt mégsem lehet! Igen, Erzsi néninek stílusa van. Kék köpenyben, slággal a kezében is. Meghatódom. Az alkalmazottak itt együttéreznek mindenkivel, s máris e fényben látom Erzsi néni kék munkaköpenyes alakját. De hová rohan el most? — A guta üt meg! Hát nem átjönnek ide?! Hess, te! Ej, átkozottak! — kiáltja, s néhány kapargáló tyúkot, jércét kerget — látható indulattal. A napsugár — akár a halk bánat — ott libeg az ágak hegyén. Milyen csodálatos is az élet. JOÓ KATALIN Petőfi Sándor születése 150. évfordulójára HOL MONDJUK EL? Hol mondjuk el az “áldó imádság”-ot, ha nem borul porodra sírhalom? Hova vigyünk koszorút és virágot? Hol sirasson keserű fájdalom? Álljunk meg a kis zsuppfödelü háznál, ahol valaha bölcső ringatott, sugaras kék eget előszjör láttál, először szívtál virágillatot? Közel a templom. Harang szava szólal. Szálljon áldó imánk a harangszóval, szálljon Istenhez hálaénekünk! Hisz gyújtó lángnak, vigasztaló dalnak, vereségek mélyén is diadalnak, Petőfi — téged ö adott nekünk! Túrmezei Erzsébet
