Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-31 / 22. szám
4. oldal LONDONI RIPORT: CHURCHILL SZOBRA A PARLAMENT TÉRÉN A második világháború első hónapjainak egyik reggelén, német bombázógépek koncentrált és egyik legpusztítóbb éjszakai támadása után, Winston Churchill, Nagy Britannia akkori miniszterelnöke ott állt kíséretével a londoni Parlament-tér északkeleti sarkában és szemrevette a rombolást. London egyes kerületeiben még tüzek égtek és fekete füstcsikok kígyóztak az ég felé. Churchill vastag átmeneti kabátot viselt, hajadonfőit volt, a jobbkezében tartott sétabotra támaszkodott és szótlanul jártatta körül tekintetét a tájon. Széles álla makacsul előreugrott, ajkát keskenyrevonta, ez volt az a bulldog-kifejezés, amelyet akkor kezdett megismerni a világ és amely a háború befejezéséig jelképe maradt az angol eltökéltségnek. Esztendőkkel később, amikor már béke volt és amikor Churchill mégegyszer visszatért a kormány élére, Churchill a Parlamentbeli szobájában kereste fel a miniszterelnököt, hogy jóváhagyását kérje a színhelyhez, ahová Smuts tábornagy szobrának fölállítását tervezték. A miniszter a tér távoli, északkeleti sarka felé mutatott. Churchill gondolataiba mélyedt egy pillanatra, aztán megrázta a fejét. — Úgy hiszem — mondotta — hogy oda másvalakinek a szobra kerül! A párbeszédet Eccles megőrizte emlékezetében, később megírta és most a londoni lapok fölidézik abból az alkalomból, hogy Churchill szobra rövidesen odakerül a Parlament-tér északkeleti sarkába. Kevés kétely lehetett felőle akkor is, hogy Churchill a saját szobrát szánta a nagy térnek abba a részébe. A szobor modellját, a tér makettjét e hét végétől kiállítják a Városházán, ahol a londoniak megtekinthetik és ellen javaslattal élhetnek. A törvény értelmében a város lakosságának beleszólási joga van abba, hogy hol és milyen szobrot emelnek — ezt a törvényt még 1854-ben hozták, a viktoriánus kor szertelen szoborállitási kedélynek rendszabályozására : a környezetügyi minisztérium előterjeszti a tervet a városi tanácsnak, a tanács a szobor és a színhely módellját kiállításon mutatja be a nagyközönségnek és csak miután jogosnak Ítélt ellen vetés föl nem merül, adja hozzájárulását a minisztériumi tervhez. A Churchill-szobor esetében ilyen ellenvetésre aligha kell számítani. A három méternél valamivel magasabb szobrot Ivor Robert-Jones szobrász készítette, kétméteres gránit emelvényen áll majd és szabad tér veszi körül. Robert-Jones két esztendeig dolgozott a szobron, a suffolki kertjében lévő stúdiót át kellett alakítania ahhoz, hogy elférjen hatalmas agyagszobrával, emelőket használt, mechanikus liften közlekedett a talapzattól a fejig. A mü elkészült, az agyagszobor a jövő hét elején utazik a bronz-öntődébe. Nem messze a színhelytől, ahol majd a Churchill-szobor lesz — áll Smuts tábornagy szobra. Smuts, a második világháború egyik legkiválóbb stratégája, jóbarátja volt Churchillnek, azzal tehát, hogy a miniszterelnök az északkeleti sarkot fenntartotta önmagának, Smuts személyének jelentőségét semmiképpen sem akarta csökkenteni. Az északkeleti sarok azonban az a pont, ahonnan a Churchill-szobor szemmeltartja a Parlamentet- és amely pont a Parlament figyelmének is mintegy fókuszában áll. Az idei ősztől kezdve tehát Winston Churchill ismét ott áll a londoni Parlament terén, vastag átmeneti kabátot visel, a jöbbkezében tartott sétabotra támaszkodik, széles álla makacsul előreugrik, ajkát keskeny revon ja, ez az a bulldog-kifejezés, amely a második világháború évei alatt jelképe volt az angol eltökéltségnek. Amikor Churchill kinézett a Parlament ablakán, valószínűleg ezt a szobrot látta maga előtt. Szembenézett utókorbeli önmagával. Vándor Péter VILÁGUNK: Pert vesztett a szenzációhaj hász lapkiadó HAMBURG, Ny. Németország. — A Hanza-városok évszázadok óta Hamburgban működő ítélőtáblája rendkívül figyelemreméltó Ítéletet hozott.Éz az ítélet tartalmánál is, a per szereplőinél fogva is érdekes. A pernek ugyanis két felperese van: az egyik Bernhard herceg, Juiana holland királynő férje, a másik pedig Irén holland hercegnő, a királyi pár leánya. Az alperes egy nyugatnémet kiadóvállalat, amely több ismert képesmagazint ad ki. Az egyik magazinban, amely 1,100,000 példányban jelenik meg, folytatásos cikksorozat jelent meg arról, hogy “Irén hercegnő már házassága előtt másállapotba került, ezért szülei, a királynő és férje, a Hollandiában rendkívül szigorúan bűntett törvénytelen orvosi beavatkozásra, tiltott műtétre bírták rá.” Az alperes kiadásában 660,000 példánylapban megjelenő másik hetilap az előző magazinra hivatkozással későbbi időpontban megismételte az előző cikksorozat állításait. A magas rangú felperesek arra kérték kötelezni a kiadót, hogy fizessen részükre fájdalomdijat és ugyanezekben a magazinokban jelentessen meg nyilatkozatot, amely szerint a cikkekben foglalt tényállítások valótlanok voltak. A kereset benyújtása után folytatott tárgyalások eredményeként a kiadóvállalat a kért nyilatkozatot közöltette lapjaiban, a fájdalomdij követelése elől azonban elzárkózott, igy a per tovább folyt. A herceg és hercegnő követelésüket azzal támasztották alá, hogy a kiadóvállalat csak akkor fog tartózkodni a jövőben az ő és más hasonló magas rangú személyiségek magánéletébe való törvénytelen beavatkozástól1, ha a bíróság megfelelő, nagy összegű fájdalomdij megfizetésére kötelezi. Figyelembe veendőnek tartották azt a körülményt is, hogy Juliana királynő a maga részéről külön kártérítést nem követel, holott a magazinokban közzétett rágalmazó tényállítások az ő személyére is kiterjedtek. A felperesek szerint nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a szóban forgó hetilapok Nyugat-Németországban és nem Hollandiában jelennek meg, mert az ő személyük egész Nyugat-Európában közismert, tehát a valótlan tényeket valamennyi nyugat-európai országban megismerték ; egyébként ezek a hetilapok minden holland újságárusnál, aki külföldi lapokat terjeszt, megszerezhetők. Hozzátették ehhez még azt is, hogy az ő és velük együtt a királynő megrágalmazása, ilyen magas személyiségeknek törvénytelen cselekmény elkövetésével való megvádolása az egész holland nép becsületét is megsértette. Hivatkoztak arra is, hogy a cikksorozat közlése nyilván szenzációhajhászás eredménye és főleg a nagyobb haszon elérése miatt történt. Az ilyen sajtótermékek kiadója általában magas honoráriumokat fizet az újságíróknak, ezért ugyancsak magas kártérítési összeget kell fizetnie, ha valótlan tényeket terjeszt. Mindezek figyelembevételével a herceg és a hercegnő együttesen félmillió, de legalábbis 200,000 márkát követelt. A kiadóvállalat képviselője azzal védekezett, hogy a cikkek közlése előtt széles körben tájékozódtak azok tartalmának valósága felől és csak akkor közölték a cikkeket, amikor az abban foglaltakat több oldalról megerősítették, sőt arról is tudomást szereztek, hogy ki volt az az orvos, aki a tiltott műtétet végrehajtotta. Egyébkén a közleményért felelős főszerkeszőt közben azonnali hatállyal minden felmondási idő nélkül elbocsátották. Arra is hivatkozott a kiadó, hogy a nyugat-német bíróságok a személyiségi jognak sajtó utján történt megsértése esetén soha még 30,- 000 márkánál magasabb kártérítési összeget nem ítéltek meg. így például Willy Brandt javára 30,000 márkát, Franz Josef Strauss javára pedig 25,000 márkát Ítéltek meg a velük szemben sajtó utján elkövetett rágalmazás miatt, holott az említett politikusok a közéleben lényegesen fontosabb szerepet töltenek be, mint a holland királyi család tagjai és az ő politikai pályafutásukat az általuk jogosan kifogásolt sajtóközlemények lényegesen súlyosabban veszélyeztették, mint azok a cikkek, amelyek a királyi pár leányáról, és szüleiről megjelentek. Bemard herceg ugyanis, mint a királynő férje semmiféle politikai funkciót nem tölt be, és csupán reprezentatív kötelezettségeket teljesít, Irén hercegnő pedig, aki közben férjhez ment és Spanyolországban lakik, egyszerű magánszemély. A bíróság végül is fejenként 50,000 —tehát összesen 100,000 — márka kártérítés megfizetésére kötelezte a kiadóvállalatot. A bíróság álláspontja szerint a kiadóvállalat és a cikkek szerzője durván megsértette az újságírókra kötelező gondosságot, hiszen még a per során sem sikerült megtalálniok és tanúként a bíróság elé állitaniok azt az orvost, aki az állítólagos tiltott műtétet végrehajtotta. Egyébként is állította, hogy az újságok a valóságnak megfelelő tényeket közöltek és csak a per későbbi szakaszában próbálkozott meg a bizonyítással, de eredménytelenül. Figyelembe vette a bíróság azt a körülményt is, hogy a közleményekben arról is szó esett, hogy az állítólagos magzatelhajtás miatt a hercegnőnek nem szülhetet gyermeke, erre azonban rácáfolt az a tény, hogy mialatt a per folyt, a hercegnő egészséges fiúgyermeknek adott életet. Ezért a bíróság súlyos jogsértésnek minősítette a kiadóvállalat eljárását, amelynek egyedüli célja — szerinte is — kizárólag szenzációhajhászás volt. DR. TÍMÁR ISTVÁN Évforduló Lindsay polgármester vezeti a felvonulást a Brooklyn Bridge 90 éves jubileuma alkalmából. A felvonuláson a nemzetiségi csoportok is képviselve voltak,
