Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-03 / 18. szám
12. oldal ORVOSOK ÉS MÓDSZEREK Irta: SZÉKELY-MOLNÁR IMRE Van itt Torontóban egy képviselő, akinek a felszólalásai nyomán vihar szokott támadni a parlamentben. Shulman a képviselő neve, áki mellesleg orvos is. A doktor urat úgy is szokták emlegetni, hogy az alvilág elsőszámú ellensége, leleplezője a nagyobb viszszaéléseknek, panamáknak és más egyéb társadalomellenes bűnöknek. Shulman doktor itt, Torontóban az igazság felkent bajnokaként szerepel, akinek nyilvánosságot biztosit a rádió, a televízió és az újságok is. Feltűnő volt, hogy legutóbb a kartársait, a doktorokat állította pellengérre a rendelkezésére bocsátott fórumokon. Igaz, hogy csak egydcét orvost marasztalt el, akik roppant magas számlákat nyújtottak be a betegbiztosítónak. Egyesek azt mutatták ki, hogy naponta 140—150 pácienst is fogadtak délutánonként a rendelőjükben. Délelőttönként pedig a kórházakban tevékenykedtek — szintén nem bagóért. Ezeket a számlákat túl soknak találta Shulman doktor és kibogozta a nyilvánvaló “tévedéseket”. Az orvosok ellen most folyik az eljárás. Ez valószinüleg maga után vonja a társadalombiztosító részéről, hogy felfüggeszti a korlátlan bizalmat, s ezentúl valamiféle ellenőrzést vezetnek be az orvosi számlákkal kapcsolatban. * * * * Szinte forradalomként hatott Torontóban egy hong-kongi orvosprofesszor megjelenése. Kicsi korunkban tanultuk a Bibliából, hogy az Ur Jézus Krisztus csodatevő utjai során egyetlen szavával meggyógyította az elesetteket, bénákat és a nyomorultakat, akik még felkelni sem tudtak az ágyukból. Az Ur Jézus csak ennyit mondott: Kelj fel és járj és a beteg azonnal meggyógyult. Ez a hong-kongi orvosprofesszor is ilyen csodát mutatott be mindnyájunk szemeláttára a televízióban. Hordágyon elébe vittek egy olyan beteget, aki már évek óta nyomta az ágyat. A hongkongi profeszor tűket szúrt a beteg térdébe, s aztán megtörtént a csoda, amit mindenki láthatott; a beteg felkelt és elkezdett járni. A profeszor elmondotta, hogy majdnem minden betegség gyógyítható ezzel a többezer éves acupuncturás kezeléssel. Szót ejtett arról is, hogy rákos megbetegedéseket is gyógyítottak már ezzel az eljárással. A professzor szavait nagyban aláhúzta legutóbb Mr. Green mozisztár, a “Bonanza” főszerep-SZESZTE9TVÉREK — Addig nem lesz boldog élet, amíg szeszes italt árulnak ...- Szentigaz! Ingyen kellene adni! lőjének nyilatkozata, ő ugyanis súlyos fájdalmakát érzett a hátában és ez a kezelés annyira rendbehozta, hogy teljesen meggyógyult. Mr. Green ezt a televízió nyilvánossága előtt mondta el. * * * Egy orvos panaszáról kell még hogy szóljak. Ez az orvos azt sérelmezi, hogy bár ortopéd-sebész, mégsem jut “szóhoz” kórházakban; nem engedik meg neki, hogy a betegeit megoperálja. Ezt annyira sérelmezi, hogy a bírósághoz fordult orvoslásért. Azt akarja elérni, hogy biróilag mondják ki, hogy pácienseit bevihesse a kórházakba, s ott ne a kórház sebésze, hanem ő végezhesse el az operációt. A közönség — főleg pedig az orvos páciensei — kíváncsian várják a bíróság döntését. A VISSZAUTASÍTOTT "OSCAR” (Folytatás a 8-ik oldalról) lahogy az ellenséges front mögé kerültem és kétségbeesetten kerestem a mieinkhez visszavezető utat, kóborolás közben át kellett gázolnom egy patakon, melyben a viz körülbelül mellig ért. Levetkőztem tehát és ruháimat a fegyveremhez erősítve a fejem fölé emeltem, amikor eszembe jutott, hogy Chingachgook, a Nagy Kigyó, Fennimore Cooper két regényének is hőse, ugyanígy kelt át valami amerikai patákon. És akkor ott, az éj közepén, a viz közepén, elnevettem magam. Kétségtelenül volt valami komikus abban, hogy még pár hét előtt aktatáskával a hónom alatt szaladgáltam a budapesti Alkotmány-utcai törvényszék folyosóin ,most egyszerre indián lettem. De igy történt. Nekem ne magyarázza Marlon Brando, hogy a filmék okozzák az indiánokról elterjedt véleményt. May Károly indiánregényeinek egyik főhőse, Winnetou, például nemeslelkü indián volt, aki soha nem skalpolt. A fehér hős, Old Shatterhand, szintén nemeslelkü volt. Az iró tapasztalatlansága a vadnyugaton persze megnyilvánult egybenmásban. Hogy csak egy példát említsek, Old Shatterhand, ha kézitusára került a sor, mindig halántékon ütötte ellenfelét. Fogalma sem volt arról, amit minden profi boxoló tud, hogy a halántékütés meglehetősen hatástalan, állón kell ütni az ellenfelet. De May Károly idejében professzionista boxolók talán még nem is voltak Európában. May Károly nem ismerte az indiánokat, de tudta, mi kell a népnek. Giccseket irt, de ügyesen. Old Shatterhand például gondosan kikefélt ruhában, kifényesített csizmában, csillogóra pucolt fegyverrel vonult a vadnyugatra. Mindenki röhögött rajta. De mikor az első rongyos ruhás vadnyugati vadásszal találkozott és gúnyosan kérdezte tőle, hogy ugyan mire használja azt a csillogó puskát — (Henry puska volt a neve és huszonöt lövetű volt. De ki gondolt akkor még gépvegyverre?) — továbbá látja-e azt a kis vércsét, amely pár száz méter magasban kering felettük, — Old Shatterhand válláról pillanatok alatt lerepült a puska, eldördült a fegyver és lezuhant a vércse. Ha ugyan vércse volt, mert se én nem tutudom, hogy van-e ilyen ragadozó kis madár vadnyugaton, se May Károly nem tudta, de nem is érdekelte, mert akkor már a vadnyugati regényeivel rengeteget keresett. Minden európai nyelvre — magyarra is — nyomban megjelnésük után lefordították valamennyit. Németből, amely Írójának anyanyelve volt, Sok szó esik mostanában arról, hogy az egyik milliomosok által lakott részen levő kórházban a szülészeti osztályon külön pénzt követelnek a szülőktől azért, hogy világra segítik a csecsemőt. Torontóban a kórházak 150 dollárt számítanak egy újszülöttért, ebben a kórházban viszont egy százassal meg kell toldani a szülésorvos szolgálatait. Ez bizony nagy visszatetszést és felháborodást vált ki a milliomos negyedben lakó szegény népből, akiknek ez a külön százas nagy érvágást jelent a pénztárcájukon. Az eredeti 150 dollárt a biztositó fizeti, a plusz százast pedig a szülőknek kell leguberálni. Az orvosi beszámoló végére hadd biggyesszem oda azt a külön felháborító esetet, amit az váltott ki, hogy a gyermekkórházban nem vettek fel egy kisfiút betegnek. Ez a gyerek másnap meghalt. A felelősségrevonás mérlegén most az orvosok szerepelnek, s egyeseket bizonyára joggal vádol a lelkiismeret . . . Vagy nem?! Szóval Marion Brandonak nem volt joga a filmipart okolni az indiánokról elterjedt közvéleményért és talán nemcsak azért lett volna okosabb elfogadni a nagy kitüntetést. Esetleg soha többé nem nyeri el és pár év múlva már senki sem emlékszik, hogy ez a kitűnő színész miért nem kapott soha Oscar-dijat? Erről is van egy privát véleményem. Nyolcadik gimnazista koromban az Önképzőkör irodalmi pályázatára egy barátommal együtt irtunk egy étekezést Horatiusról, a nagy latin költőről. Meg is nyertük a pályázatot. Sajnos, nem egyedül. A dijat megosztották köztünk és egy másik pályázó között, aki nyíltan és röhögve hirdette, hogy ő a saját pályaművét szóról-szóra kimásolta egy iskolai értesítőből, ahová az iskola irodalmi tanára irta. Súlyos dilemmába kerültünk. Arról nem lehetett szó, hogy illető konkurrens pályázót leleplezzük: a mi osztályunkban az árulkodás a főbűnök főbűne volt. Azonkívül sértve is éreztük magunkat, hogy holmi irodalmi tanár a miénkkel egyenrangú értekezést írhatott. Egyetlen megoldás volt: visszautasítani a dijat. Ezt később rettenetesen megbántuk, mert nekem is és a barátomnak is jól jött volna az az öt korona, amelyet gőgösen visszautasítottunk. Az önképzőkör pénztárosa nagy örömmel fogadta el az ajándékot, az iskolai értesítőben a nevünk a pályadíjnyertesek közt nem szerepelt. Nekünk nem maradt más, mint a büszke öntudat. Se pénz, se dicsőség, se elismerés, se Oscar. TAVASZ Itt a tavasz örök varázsa: minden ujul, duzzad, virít, kis barackfám most nyitogatja rózsaszín virágszemeit. Cicáim naphosszat napoznak, bundájuk szikrázik, ragyog, elnyujtóznak, úgy szimatolják a tavaszi jóillatot. A madarak hajnalban kezdik. Korábban kelnek, mint a Nap, dalolnak, csattognak napestig s keltik az uj tojásokat. Lehetnek harcok, gyilkosságok, Isten rügyet, bimbót fakaszt s elküldi a sötét világba a szent, friss, fiatal tavaszt. Cleveland, 1973 április hó . . . Magyarv Stella
