Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-29 / 13. szám
II. akkl MIÉRT SZERETEM A VASÁRNAPOT? Irta: SIMA FERENC Én tulajdonképpen egyáltalán nem szeretem a vasárnapot. Csak örülök, hogy akkor nincs semmi dolgom. Többnyire egész nap csak fekszem az ágyban és nézgelődöm a szobáfcan, hogy milyen szép is ez igy. éM? 3® Annak is örülök, ha vasárnap la, «*** |L esik az eső. Akkor felkelek és ' sétálok az esőben. Azért, mert ez nem szokás. Szeretek erede• Jgygjp^ ti lenni. És szépek nekem igy az utcák: fürdés közben az em■»A berek nélkül. Ilyenkor az enyémnek érzem őket. SIMA FERENC TT , , Vasarnap rendszerint nem eszem, mert ahhoz főznöm kellene. Máskor szeretek főzni. Szegény vagyok, tehát van fantáziám a főzéshez. Rántotta, szétnyomkodott szardíniával és savanyu káposztával. Leves, öt deka valamilyen zacskó porból. Zabpehely fokhagymával. Ez az utóbbi fogás azért, mert a portugál néphit szerint élesiti az agyvelőt. És hátha még arra is szükségem lesz, hogy vágjon az eszem? De vasárnap, mint például ma, nem eszem azt sem, mert olyan ünneprontó ize van. Különben is: valaki a házban reggel óta halat süt. A szobám tele van felséges sülthal-illattal. Mámoritó árja lentről, a konyhából hömpölyög fel ide az emeletre. Már olyan tömény a sűrűsége a szobámban, hogy szinte vágni lehet. És valósággal jól lehet vele lakni. Ezt a felséges illatot főbenjáró bűn lenne megszentségteleniteni a fokhagymás és vöröshagymás zabpehely prózai, sőt prózán-aluli szagával, amely ráadásul avas is. Egyébként, — hogy a zabpehely miért avas, amikor az néki se rendeltetése, se pedig nem velejáró jellegzetessége, arról halvány fogalmam sincs. Node már Hamlet megmondta, hogy vannak dolgok a földön és égen, amelyeknek megértése túlhaladja az emberi elme képességeit. Vasárnap este le lehet ülni a könyvállvány elé a szőnyegre és játszani a könyvekkel. Igen, én igy képzelek el egy sikerült vasárnapestet: kikapcsolom a telefont, nem hallom meg, ha csengetnek a kapunál és igyekszem egyeztetni a könyvespolcokon a szerzőket. Hogy egyezzenek a kor szerint, amelyben éltek, vallás szerint és politikai meggyőződés szerint, nemzetiség szerint. Akik háborúról Írtak, azokat büntetésül szintén egybe terelem. Kitüntetésül külön csoportosítom a főhelyen a vidám könyveket, hogy mindig a kezem ügyében legyenek. Ha jó kedvem van, akkor azért, ha pedig rosszkedvű vagyok, akkor pláne azért. Más vasárnapokon a könyvtáblák színe és anyaga szerint csoportosítok. Ismét máskor a kötetek magassága szerint. Néha viszont rámjön a rosszmájúság és egymás mellé állítom azokat a szerzőket, akikről tudom, hogy ki nem állhatták egymást. Kedvenc vasárnapi szórakozásom behunyt szemmel fantáziálgatni: hogyan lehetne sok pénzt keresni? Lélekben ilyenkor gyors iramban irom meg egyik humoros regényemet a másik után. természetesen jobbnál-jobbakat, hogy ezzel néhai dr. Győré János tanár urnák ötödikes koromban, egy dolgozatírás utáni jóslatát igazoljam: “Humorista leszel, Mikszáth utódja.” Vasárnapi képzelgéseimben ezek az én humoros köteteim aztán mindig újabb és újabb kiadásokban jelennek meg, a világ különböző helyein és természetesen meg is filmesitik őket. Ugyannyira, hogy hajdankorba visszanézve szinte látom lelki szemeimmel és szinte hallom lelki füleimmel, amikor a fiatal Mikszáthnak jósolta magyarszakos tanára: “Humorista leszel, Sima elődje!” Szeretem és sohasem mulasztom el képzeletben mindig gondosan megszámlálni a szerzői honorárium bankjegynyalábjait. Ez valószínűleg azért van, mert a valóságban olyan kevés honoráriumot kapok, hogy azt nem is kell megszámlálni, mert röpke rápillantásból is látom, hogy dehogy is elég az a legközelebbiig, gyakorolhatom tovább a levegőből-élés magasiskoláját, amelyen a cigány legendás lova is megbukott, hiába volt neki mégegyszer annyi lába, mint nekem. Némelyik vasárnap a régi levelek böngészésére való. így bukkantam rá egyszer Mancikának, a fantasztikusan szép, huszonhat évvel ezelőtt hozzám írott szerelmes levelére. Elszörnyedtem tökkelütöttségemen, hogy Atyaisten, miért is nem Mancikát vettem feleségül ? . . . Két esztendőn keresztül mindig ezen tépelődtem, mikor csak ráértem. Akkor azután, egy esős vasárnapdélutáni könyvtárrendezés során, a magyar—spanyol szótárban megtaláltam a saját levelemet, melyet annadidején Mancikának Írtam válaszul s amelyben megkértem a kézé. ő viszont erre nem rebegte a boldogító igent, aminek elmaradását én akkor — most már emlékszem! — úgy értelmeztem, hogy hogy Mancika engem ezzel a válaszra-sem-méltatással úgy kikosarazott, mint a pinty, és ez sér-FINNORSZÁGI ÉLETKÉPEK (Folyt, a 12. oldalról) rénye mélyhütős részébe és amikor hazafelé indultam, kihozta a repülőhöz induló buszhoz . . . Mindenben s akit csak ismerek, ilyen alaposak, körültekintők, figyelmesek és ellentmondást nem tűrök. S körülbleül mindig igazuk van. A moziban egy francia színésznő vénülő tanár-' nőt játszott, aki beleszeretett egy fiatal csavargóba. Mennyit nyavalyognak szegények ezen a témán! Helsinki részvéttel nézi ezt a kiégett és túlburjánzásában fuldokló világot. A belváros alig változott a harmincas évek óta — akkor széles, ma szűk és fekete utcák, többnyire antik, vagy öreg házak, kivilágított üzletek. A vonat bejön a központig, a hires nagyáruházig, mely tömve a vásárlókkal. Hiába inti hiveit a rádió, hogy nem muszáj a karácsonyfa alá áruházat behordani, az emberek válogatnak — és még többet vásárolnak. A tengerparton, a kikötőben, ahova először hajón érkeztem, tisztán és színesen állnak a régi paloták, fölöttük fehéren virit a klasszicista dóm és a piros pravoszláv templom. S kettejük között egy olyan gyönyörű üzletház, amitől elállt a lélegzetem. S alattuk, a parton a halaskofák, a zöldség, gyümölcs és virágárusok rengetege. Mit számit a hideg eső, a fekete lekvár a földön, az aszszonyok zsinyegnek a pompás fenyőfák, azaleák, mikulásvirágok, ciklámenek, jácintok erdejében És a kosarak! Hánsból font, gyönyörű, jó nagy kosarak. Bár nekünk vásárolni életveszélyes. Ha kiszámítom, hogy ez és az otthon felébe se kerül . . . Mit segít az rajtam, hogy itt az áraknak megfelelően sokkal többet keresnek? Mint a kesztyű ujjai, úgy nyúlik bele a fehér város a szürke tengerbe. Minél kijjebb, annál zöldebb, fásabb, levegősebb remek uj házsoros utcákkal. Szerintem Alvar Aaalto óta még mindig a finnek a legjobb építészek ebben a században. Látni gyönyörűség, hát még élni is benne. Micsoda mellékhelyiségek és mindennel felszerelve! Csak ilyen sötét ne volna. Csak olyan sok gondjuk ne lenne a fiatalságukkal ! tette az önérzetemet, de nagyon ám! Most végre elégtétellel fedeztem fel, hogy Mancika engem nem kosarazott ki, mert meg sem kértem, ellenben azt a levelet tévedésből benne felejtettem annakidején a spanyol szótárban. Akkor volt ez éppen, amikor éppen abbahagytam a spanyol nyelv tanulását, mert feladtam az Argentínába emigrálás tervét. Szeretem, hát a vasárnapot, vagy nem szeretem ? Nem tudom. Én a vasárnapokat a vasárnapi gondolatokra szentelem. Én tehát akkor gondolkozom. Hétközben arra úgy sincs idő, mert annyi minden egyéb van. Például: meg kell élni valamiből, és gondolkozásból köztudomásúlag — már nem lehet. Nem élünk a klasszikus Athénben. Civilizálódtunk: hétközben nem gondolkozom, tehát vagyok! Ballada a szerelemről S fölnéz a holt, bár földben a teste: látja — asszonya nem hál mellette. Horpadt koporsót nyit rideg ujja, únt takarót, a rögöt lerúgja. Indul, asszonya nyomát keresve keresztutalcra, emlékezetbe. Uram — igy töpreng — hová ment tőlem? Mért esett így, hogy eltűnt előlem? S keresi egyre — szeretni még! Egy szerelmének nem elég egy élet. GARAI GÁBOR Mondják, vannak züllött ifjúsági tanyák. — Mondják, a kábítószerek és az alkohol kétségbeejtő mennyiségű áldozatot szed. Mondják, a szabadoneresztett abortusz elsöpörte azt a régi idilli kort ,amikor “négy gyerek egy család” volt az alapállás. Jártam múzeumban, egyetemen, áruházban, de akárhogy változott is a környezet — ugyanazokkal a tiszta arcú, nyugodt finnekkel találkoztam. Móricz Virág NEVESSÜNK — Halló, doktor ur. Rémes dolog történt. A kisfiam lenyelte a golyóstollat. — Azonnal indulok, asszonyom. — De addig mit csináljunk? — írjon ceruzával. ★ Látogató érkezik a pokolba a mennyországból, barátjához. — Hogy megy a sorod? — kérdezi tőle. — Nem panaszkodhatom. Jó meleg van, sok régi ismerős ... És nálatok ? — Ne is kérdezz. Rengeteg a munka. Felhőket tologatni, csillagokat fényesíteni. — Miért kell annyit dolgoznotok? — Tudod, kevés az ember, kevés az ember . . . ★ Az áruház liftje megindul felfelé. — Harmadik emelet — mondja egy nő. — Negyedik. Még van egy férfiutas, az hallgat. A liftesfiu megkérdezi: — Melyikre tetszik? — Ó, nekem mindegy . . . Csak azért utazgatok, hogy felejtsek . . . ★ Mr. Durand felesége magából kikelten telefonál férjének a hivatalába: — Itt az ideje, hogy felmondj a gépkocsivezetődnek. Ma reggel már majdnem másodszor sikerült neki átsegíteni engem a túlvilágra! — Ugyan, kedvesem — mondja békéltetőén a férj —, adjunk neki még egy lehetőséget . . . ★ — Ismeri azt a nőt? — Felületesen . . . Harminc éve a feleségem...
