Magyar Hiradó, 1973. január-június (65. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-29 / 13. szám
14. oldal SZENT PÉTER ESERNYŐJE... Irta: DOHNÁNYINÉ.ZACHÁR ILONA Dohnányin6 Zachár Ilona Az emberek nyakra-főre mondogatják, hogy hisznek az Isten által teremtett csodákban és mégis, ha őszintén a lelkűkbe néznek, fejüket rázva panaszolják, hogy még nem tapasztaltak igazi csodát, olyant, amikor Isten felforgatta volna a világ rendjét csak azért, hogy őket megsegítse. Valahogyan azt várjuk, hogy az angyalok jelenjenek meg, mint a Bibliában és megszabadítsanak bajainktól, gondjainktól. Viszont az életben lépten-nyomon tanúi lehetünk valamilyen csodának, amelyről nem derül ki, hogy Isten által rendezett természetfölötti tünemény, inkább valamilyen természetes eseménynek látszik, mivelhogy emberek közreműködése által jött létre, hiszen Isten annyiszor földi szereplőket használ fel arra, hogy létrehozhassa azt a körülményt, mely bennünket megsegíthet. Élénk és megható példa erre Mikszáth Kálmán halhatatlan regénye, a “Szent Péter esernyője”. Sokan közülünk olvasták és emlékeznek rá, de azok kedvéért, akik számára ismeretlen, szeretném néhány szóval elmondani, hogy mi történt ebben a különös elbeszélésben, melyről az iró azt állítja, hogy igaz történet alapján költötte. Egy hegyvidéki Glogova nevű falucskában, — mely olyan szegény hogy legtöbb lakosa az év nagy részében csak krumplin él, mely a sziklás földben megterem, befutott az uj János nevű katolikus pap ,aki éppen most végezte tanulmányait és ez volt az első parókiája. Micsoda parókia! Egy viskóból, egy éhes kutyából állt ,melyet ráhagyott az elődje és egy darab sziklás földből, melyet neki kellett volna megmunkálnia. A lakosok ridegen fogadták, senki se törődött vele és gúnyosan figyelték kétségbeesett csalódását, amint a sivár helyzetről értesült. És még ez sem volt elég. A fiatal pap forrón szeretett édesanyja éppen akkor halt meg egy távoli faluban koldusszegényen, mig három éves árva leánykáját, Veronikát, egyetlen örökségével, egy libával a község lakosai egy kosárba ültették és Glogovára küldték egyetlen rokonához, János paphoz, hogy ő gondosikodjón róla. A szerencsétlen pap a kis templomba sietett, letérdelt az Ur Jézus képe előtt és leikéből kétségbeesetten szakadt fel a könyörgés: “Segíts meg engem, Uram Jézus! . . . szegény vagyok, gyámoltalan vagyok, sohase tudtam, hogy egy iWWWWWWHHHHWWWHWtWWtWV HETI NAPTÁR ÁPRILIS 1— Nagyböjt 4. vas. ! 2— Hétfő: Tünde J 3— Kedd: Irén j 4— Szerda: Izidor < 5— Csütörtök: Vince ! 6— Péntek: Celesztin i 7— Szombat: Árpád ; /VWWV»VWW»WV»WWW»VV»»V»VVW»»W»V»VWWV»^V' gyermekkel mit kell csinálni. Ah, adj mentő gondolatot, Jézus! S hajítsd le kimeríthetetlen bőségszarudból az eszközöket, hogy őt ápolhassam, gondozhassam. Tégy velem csodát, Uram Jézus!” Közben megeredt az eső, az a jellegzetes hegyvidéki zápor, mely mindent elseper és irtózatos károkat tud okozni. A papnak ekkor eszébe jutott, hogy a gyermeket kint hagyta kosarastól a vityilló előtt és rémülten rohant haza, rettegve, hogy csak a holttestére fog rátalálni. De ime, a legnagyobb meglepetésére a kicsi fölé egy hatalmas, foltozott öreg piros esernyő volt borítva. A gyermek megmenekült, de ennél még nagyobb dolog történt. A kis faluban elterjedt a hir, hogy Isten küldte le az esernyőt, hogy megvédelmezze a pap kishugát. Valaki látott is egy öreg zsidót, aki arra járt, s fölébe tette az esernyőt — meg voltaik róla győződve, hogy csakis Szent Péter lehetett. Nosza megváltozott a pap helyzete. Csak úgy dőlt neki a sok ajándék és szeretetadomány és megkövetelték, hogy minden temetésen, esküvőn az esernyővel jelenjen meg. Szegény eleninte szabadkozott, hogy ez képtelenség, de végül ő is hitt már a csodában, hiszen annyira elterjedt a hire, hogy messze városokból zarándokoltak ide esküvőkre, keresztelőkre, sőt a hirtelenében meggazdagodott község főutcáján szálloda is épült a “Szent Esernyőhöz” néven, ahol a turisták megszállhattak A pap hamarosan gazdag lett, szép kőházat építtetett magának, ahol Veronikát idegenből hozatott tanítókkal neveltette. Az, hogy ez a csoda hogyan jött létre, már nem is fontos. Az igazság földi értelemben az volt, hogy valahol egy milliomos, aki rettegett rokonaitól, törvénytelen fiára, Gyurira akarta hagyni minden vagyonát, ezért azt egy hatalmas pénzesutalvány formájában egy esernyő nyelébe rejtette, de szerencsétlenségére halálakor a fiú nem érkezhetett haza és igy csak hosszú évek múlva, mikor már Gyuri hires ügyvéd lett, tudta kinyomozni, hogy egész vagyona egy esernyőben van. Kutatása közben végre rátalált esernyőjére, de ekkor megtudta, hogy annak a régi nyelét, mely a használattól elkopott, elégették — az ő pénzjutalmával együtt. Gyuri aztán Veronikával vigasztalódott, akit feleségül vett. így tett Isten csodát, nem Szent Péter esernyője által, de a csoda mégis az Ur válasza lehetett a pap kétségbeesett imájára. Heti fohász Uram, mi mindnyájan gyermekeid vagyunk és büszkén viseljük lelkűnkön az istenfiuság jegyét. Add meg nekünk, hogy büszkeségünk soha ne váljék gőggé, hogy ismerjük meg az alázatot a Te müveidet szemlélve. Add meg, hogy technikánk mérhetetlen fejlődése mellett se feledjük el, ha feljutottunk is a Holdba, ha tudunk is mübolygókat gyártani, de az igazi csillagokat mégis Te teremtetted. Add meg, hogy büszkék legyünk a Tőled kapott tehetséggel véghezvitt alkotásainkra, de alázattal hajtsuk meg fejünk a Te végtelen és utolérhetetlen nagyságod előtt. Ámen, ELGONDOLKOZTATÓ . . . TÉNYLEG SOKAN VAGYUNK? “Már két billió ember kötöz itt” — igy kezdte egyik szerelmes versét József Attila, életének utolsó esztendejében. “Már négy billió ember kötöz itt” —, igy kezdhetné most. Mint olvasom: az Egyesült Nemzetek Szervezetének nemrég közzétett évkönyve szerint nagyjából ennyien vagyunk. Hatalmas szám. Hatalmas szám, s ráadásul születést jelez, életet; örülnünk illene hát neki. A csodának. Milyen kevesen kezdtük az őstörténet reggelén, s milyen sokan folytatjuk most. Az egyetlen emberiség négybillió példányban! Mennyi szép, menynyi jó, mennyi tehetséges ember lehet köztünk, már csak a nagy számok törvénye szerint is, soha ennyi tökéletes emberpéldány nem élt egyszerre a Földön — micsoda erő ez! De nem örülünk. Némely tudósok arcunkra fagyasztották a derűt: népesség-robbanásról beszélnek már jó ideje. A túlnépesedés veszélyeiről. Világkatasztrófáról. Önmagunkkal fenyegetnek bennünket, négybillió példányban visszatükröződő egyetlen arcunkkal, ezzel a sötétülő képpel, hiszen az őstörténet reggeléből a történelem éjszakájába rohanunk. Aligha a hit dolga ez, mégsem tudok mást mondani: nem hiszek a sötétülő képben. De talán a tények is tagadnak, nemcsak a hit. Botcsinálta tudósként rákérdezek az ENSZ évkönyvére: hol a legnagyobb a robbanásveszély? Swáziföldön — mondja az évkönyv, ezer lakosra itt több mint ötven születés jut. Rákérdezek a világatlaszra is, a világatlasz pedig ezt mondja: az afrikai Swáziföld területét fele részben ligetes szavanna, fele részben erdő borítja, megművelt területe szinte nincs is még, ipara sincs, egyetlen terméke az azbeszt. Lehetőségei egyszerűen kiaknázatlanok még, Swáziföld sokáig el tudná tartani szaporodó lakosait külterjes módon is, hiszen a javak termelése a nulláról indulhat. Hát még belterjesen! A borúlátó tudós módszertani hibába esik: a jelennel méri a jövőt, pedig a jövő csak a jövővel mérhető. Azzal a jövővel, amelynek meg kell hoznia a teljes leszerelést, hogy ágyú helyett vajat gyártsunk és meg kell hoznia a teljes felszabadulást, hogy ne csak az ember szaporodjon. Hanem az emberség is. A “munka, a szabadság, kenyér s jószavak” — ahogy József Attila kívánta. Ugyanabban a versében, amelyet úgy kezdhetne most: “Már négybillió . . .” KIS LEXIKON: A HÓNAPOK NEVEI A hónapok neveit a latinok nevezték el, de a régi Rómában az esztendő nem januárral, hanem márciussal kezdődött. Csak Kr. e. 153-ban, mikor a konzulok hivatalukat első ízben foglalták el januárius hó elsején, akkor kiáltották ki ezt a napot az esztendő első napjává. Január, Janus istentől kapta a nevét. Janus a kezdet istene volt. A február a februáré igéből származik, azt jelenti: megtisztítani. A március a Mars-ról kapta a nevét. Az április nyílást, kinyílást jelent, a természet megelevenedését. A maius—május jelentése: nagyobb. Júniusé: adiuvare—segiteni. A hetedik hónapot, a júliust, Julius Caesarról, a nyolcadikat, az augusztust Augustus császárról nevezték el. A szeptember, október, november, december: sorszám, egyszerűen csak . . . hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik . . . Azért tér el a hónapok valóságos számától, mert ahogyan írásunk elején mondottuk, eredetileg márciussal kezdődőleg számították az éveket.
