Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-20 / 29. szám
Thursday, July 20, 1972 MAGYAR HÍRADÓ 7. OLDAL Matrac-sir és egyebek írta: SZÉKELY-MOLNÁR IMRE Május volt, orgonavirágzás. Szélcsendben indulok el a Villányi utón. Vidékies a táj, a hídon vonat dübörög, biztosan kofák ülnek rajta, meg iskolások, azokat hozza-viszi. Villamos kocog az ut közepén, nélküle azt hinném, hogy valamelyik vidéki városban vagyok, egyikébe azoknak, ahova többször leutaztam, mert anyagra volt szükségem a riporthoz. — Kedves, drága helyek voltak ezek, ahol összebörultunk a barátokkal a füstszagu kis kocsmákban, vagy szánkóval rohantam az angyali mezőkön a tanyák világába disznótorra, vagy vadasnyulra, mellőle nem hiányzott a pille-könnyű gombóc. Hogy tüzelt ilyenkor a háziasszony parazsas szeme, mikor kínált, hogy vegyek még! A násznagyszivü emberek farsangjával iramodtam el most utánuk képzeletemben, hogy vajon hova is tűnhettek, merre lehetnek, utólérem-e őket?! Ballagdálok az utón, orrom odanyomom a kerítéseken áthajló orgonafürtökhöz. Szép, teljes orgonák. Harmatosán csiklandozzák a számat. Az egyik kertben tulipánerdőt suhogtat a szél. Zöld kelyhükből pironkodva kandikálnak a napra a kis virághercegnők. Nagy szemekkel csodálkozva bámulnak vissza rám. Szép kék az ég, de még fojtogat a reggeli levegő párája. Pár napja csak hogy megérkeztem. Imádkozni szeretnék, mint gyerekkoromban, de csak Heine szép versét mormolom: “Mióta talpam e röghöz ért. Buzognak bennem csodanedvek... Anyjához simul az óriás S erői megelevenednek .. Ezt jelenti a talpalatnyi hazai föld. Kizökkenő abból a pár évtizedből, amit máshol éltem. A megkönnyebbitő évek utáu ez az uj találkozás a nehezebb. Transzba erőszakolom magam, hogy gyönyörködjem, hogy minden ámítson, altasson és feledtessen. A Rudas fürdőben minden a régi. Először Adler Zsigával, a hires boxolóval találkoztam. Most a válogatott trénere. A fiait úsztatja, fogyaszsza. A dekákat, a kilókat nyeli a viz és a szárazgőz. Kicsit meg van öregedve. Első kérdésem ez hozzá: — Hány aranyéremre számit az olimpián? Legyint. Szeme a távolba réved!- —Egyet se remélek. Már csak olyan kirakatféle ez a sport. Gyenge az anyag, hiányoznak a klasszis boxolók. Az amerikaiak, az igen, az afrikaiak és az oroszok ... — azok nyernek. — Papp Laci, ugye más volt? — Laci — és felcsillan a szeme — az más volt! Még mindig sajnálom, hogy nem mérkőzhetett meg a világbajnokkal Biztosan legyőzte volna. — Ennek az a hire külföldön — súgom a fülébe — hogy azért nem engedték ki Lacit erre a mérkőzésre, mert irigyelték a hírnevét, aztán meg túl sokat keresett külföldön abból a “keményvalutából”, aminek dollár a neve. Állítólag három autója volt Bécsben . . . — Nem ez az igazság Papp Laci esetében, hanem az ,hogy nagy volt a mozgás a berkekben, minden “jó” boxoló profi akart lenni külföldön. Engedélyekért ostromolták a szövetséget. Ennek úgy vetettek véget, hogy haza parancsolták Lacit; Nem egészen győzött meg Zsiga, mert haza hívhatták volna azután, amikor a tarsolyában van a világbajnokság. Úgy szebb lett volna . . . Délben a Sajtóházban ebédelek; Forkai Ernő vezeti az éttermeiket Kedves, jó barát. Régen az Elnke tulajdonosa volt. Valódi tepertyüspogácsával és meggyes rétessel kínál. A művészek hűek maradtak hozzá, csak a felesége, Tőkés Anna “hagyta” el. Megszökött tőle az égi színpadra. Még mindig siratja. — Soha nem lesz többet olyan Évája Az ember tragédiáj á-nak — ezt bizonyítom én is . . . de olyan Ádámja se, amilyen Lehotai Árpád volt. ők ketten tették világhíressé a szegei szabadtéri színpadot. . . Kevesen, csak a benfentesek tudják, hogy Tőkés Annát Korda Sándor le akarta szerződtetni a háború után. Shakespeare-darabok főszerepeire kínált neki szerződést. Még nekem is gázsit ígért, csak menjünk . . . Annának annyira tetszett Korda ajánlata, hogy aláírta a szerződést . . de nem engedték el. Itthon volt rá szükség a Nemzetiben. Az étteremben találkoztam Sőcs Lászlóval, a régi Nemzeti Színház dramaturgjával, feleségével, Gáspár Margittal, a tehetséges Írónővel ebédelt. Szőcs Laci valaha a Palace kávéhézban volt törzsvendég. Tiszteltem a tehetségéért, közvetlen úri modoráért; jelentős tudósa volt a színházi irodalomnak. Emléket is őrzök vele kapcsolatban. A 40-es években, mikor megjelent az “Ég és pokol” cimü regényem, húzódoztak tőle a kiadók, mert abban az időben “sütősnek” látták a témáját, csak a modern gondolkodásúak fogadták elismeréssel. Szőcs Lacinak ez volt a véleménye: — Ha ez a regény Párisban jelent volna meg, nemzeti hős lennél a franciáknál . . . de nálunk? Még nem jutottunk el idáig . . . A Rudasban ismertem meg Szabó Gyulát, akinek az a hire, hogy a szavalásnak ma. ő a legnagyobb művésze Elvitt a Thália-szinház stúdiójába és elmondott néhány verset. Mélységgel szaval, meglelkesiti a verset, annyira újjászületik benne, hogy talán a költő sem ismerné meg hirtelenében, hogy tényleg övé ez a vers ... A szivéből szól, ha szerelemről beszél és lángot vet a szava a hazaszeretet ünnepi pompájától. Ezzel a tüneményes hang-anyaggal eol-hárfa lehetne egy Pablo Casals kezében . . . Györgyivel és Lilivel a Gerbaud cukrászdában akadtam össze. Neményi Lili régi emlék. Valamikor, a 20-as években Szegeden, a színház előtt a kocsijából kifogattam a lovakat és lampionos diszmenetben vitettem haza a székely főiskilásokkal. Lili nagy művésznő. Az énekével láttatja mindazt, amiről szól a dal. Szabó Gyuszi mondta elragadtatással: — Láttam a napokban Lilit a televízióban. Egy katona dalt énekelt. Nemcsak a dalt hallottam, de a katonákat is láttam, ahogy masíroznak . . . Györgyi a Madách-szinház titkárnője azért is érdekes, mert munkatársa volt a Madách színház széplelkü igazgatójának: Pünkösti Andornak. Vele egy nemzetségből, egy családból jöttünk. Sok írására még jól emlékezem. És verseket is irt. Átizzott ezeken a verseken nagyon messziről egy ködbevesző hófehér-csucsu hegy, egy zöld pompájú erdő, sok szeretet: Erdély. Ez a szeretet volt az ereje, mindenkinek adott belőle, átível összekerült. A művészet zsarnokai nem szerették és mikor üldözötté vált, öngyilkos lett. Györgyi arcára rá van vésve az öröm, a harc és a munka nyughatatlansága. Titkárnő? Azt mondják, hogy jóval több a tisztsége annál. Ladányi Zoltánnal, az Operaház segédszinészével a Rudasban hozott össze a sors. (Soha nem tqdja az ember, kit húz ki a vízből?) A Rudasban valóságos nyugdíjasrkaszinó a langyos viz. E‘z a barátság értékes volt. Zoltán naponta hozott szinház-j egyet, még a virágokat is ő vitte el helyettem Honty Hannának és Hajdú Júliának. Julia a legszerényebb müvészasszony, aki eddig ismertem. Rendkívül tehetséges muzsikus. Zenéjével klasszikussá tette a “Nagymamát”, Neményi Lilivel a főszerepben. Zolinak nagy a keserűsége A bátyja pap volt New Yorkban. Amikor meghalt, havi járandóságot hagyott rá és a többi testvérekre. A vagyonkezelő nagy “lusta” lehet, mert eddig egy fillért sem küldött sem havonta de még évente sem. Ma az a helyzet, hogy az ügyvédek is beálltak az örökösök közé. Nekik talán előbb jut pénz a nagytiszteletü ur hagyatékából!? A másik komoly problémája, hogy nyugdíjazták az Operaháztól. “Ezentúl ott vállalhat állást, ahol akar” — írták neki az elbocsátó levélben. —Hát most már szabad úszó vagyok — mondja fanyar öngunnyal — és valóban kint vagyok a vízből . . . Legszomorubb élményem a Bajcsy Zsilinszkynénál tett látogatásom volt. Önmagával tehetet len roncs lett a szép Micziből. Az egyik szemét kioperálták. Még felülni sem tud az ágyában Heine Henrich matrac-sirjára kellett gondolnom Most, a hajdani szépségnek is ez a sorsa. Szegény Mici alig hallhatóan suttog. Nagyon haragszik Féja Gézára, a magyar irodalom Don Quijot-jére miután kimustrált gebéjével Rosinantéval a lele gélt jobboldali mezőkről átkocogott a baloldali akra, nekiesett hajdani kortársainak. Szabó De zsőbe beletörött mérgezett tolla, a halott iró je lentős pártfogókra talált, csak ezt a szegény, beteg Miczit, a nemzet nagyasszonyát tudta hala losan megbántani. Zsilinszkyné matracsirjához alig látogat el va laki. Az ismerősök, a barátok rendre elmaradnak aki ápolja, azért teszi, hogy örökölje a lakást. Megérdemli! Heinénak legalább akadt látogató ja. A tisztelői elzarándokoltak hozzá. Miczi tel jesen magára maradt. Döbbenetes, ha az emberi lélek mélységeibe te kintünk, mert könyörtelenül csak ez, és nem több az Élet . . . H-U-M-O-R . SZÍVVERÉS A feleség sírva mondja a férjének: — Nem értelek, Jenő. Szivednek nevezel, köz ben folyton versz. — De drágám — feleli a férj —, a szív verés nélkül nem ér semmit . . . <r ☆ ☆ CSÓK ÉS RÁNTOTTA 'A feleség igy szól a vacsoraasztalhoz ülő fér jéhez: — Baj van, drágám. A szakácsnő odaégette a rántottát. Megelégednél helyette néhány csókkal? — Meg. Küldd be a szakácsnőt. BÍRÓSÁGON A biró igy szól a feleséghez: — Miért akar elválni a férjétől? — Mert úgy bánik velem, mint egy kutyával. A biró őszinte részvéttel néz az asszonyra és újabb kérdést tesz fel: — Veri magát? — Verni éppen nem ver, de megköveteli, hogy hü legyek hozzá . . . KÍVÁNSÁG Torzonborz hippi nyit be a borbélyhoz. Beül a székbe: — Teljes hajvágást, borotválást kérek. Szeretném végre megtudni, milyen is vagyok.
