Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-28 / 52. szám

15. oldal ÓÉV ESTÉJÉN Irta: SZABÓNÉ LÉVAY MARGIT Várva az uj évre, végigtekintünk az óeszten­dőn. Átgondoljuk, mit hozott és mit vártunk, Mily ujjongva, reményekkel telten fogadtuk! És mennyi csalódást hagy maga után. Alig-alig váltott be vala­mit is reményeinkből. És mégis szomorú érzettel válunk meg tő­le. Hiszen az életünkből vett el tőlünk egy évet. De mig ő fő­nixmadárként újévre kelve kö­szönt minket, mi egy évvel idő­sebben köszöntjük őt, a be nem váltott remények ujrakeltével. Vajon reményteljes, vagy re­ménytelen lesz az uj év? Vajon figyelembe ve­szi-e, hogy “a halogatott reménység beteggé te­szi a szivet,” Vajon tudatában van-e, hogy az emberi természet hangulata remény és kétség, szeretet és szerelem, magány és társaság, győze­lem és legyőzetés, siker és veszteség változatainak az útja!? Napjaink gyorsabbak a vetélőnél — sóhajtjuk nem egyszer Jobbal —, és reménység nélkül tűn­nek el. Van-e, aki nem tapasztalja a bizonytalanság nyugtalanító hangulatát ?! Mikor vacillál; az aka­rat, határozatlan, tétovázik, akar és még sem tudja elszánni magát. Csak a remény élesztgeti szivét, mígnem bizalommal dobogja: Miért csüg­gedsz el, lelkem, miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabaditómnak és Istenemnek. (Zsolt. 42:12.) És érezve Isten bölcsességét, megköszönjük az életet, a kegyelmet, melyben elértük az óév es­téjét. És ahogy ülünk a mélázó estben, látjuk, hogy bizony Szilveszteren is hagyott az Idő nyo­mokat. Fáradtan a 365 nap terhének hordozásá­ban, megtörtén várja szolgálatának lejártát . . . Kopognak. Ki lehet ily későn? Már éjjelre jár. S a kinyílt ajtón az uj év lép be félénken, mint aki tudja, hogy ideje előtt jött. — Hogy vagy? — kérdi Szilvesztert. — Amint látod, megtörtén — nyögi ódon han­gon Szilveszter. — Mi történt veled, hogy ilyen aggá lettél rö­vid 365 nap alatt? — Rövid 365 nap alatt!? Igaz, én se gondol­tam, mikor ilyen ifjan, mint te, léptem az Idő­be, hogy egy év alatt aggastyán lesz belőlem. — Miért van az a sok kötés rajtad? — Az emberek békétlensége, egymás elleni harca, egymás késelése, öldöklése okozta. Egyet­len napom se volt békében. Még vasárnapjaimat és ünnepeimet is megrontották duhaj részegség­gel, tolvajlással, gyilkolással, sőt önmagukat is halálba hajtva. — Borzalmas, miket mondasz! Megrémítesz! Holott oly izgalmas örömmel várom az Időbe lé­pést. — így éreztem én is, mint te most, — sóhajtja Szilveszter. Azt hittem nagy, hatalmas leszek! Kiválóbb minden elődömnél. Álmaim voltak! Hit­tem, hogy újjá teremtem a világot! Hogy kibé­kítem egymással az ellenségeskedőket; hogy bé­két és békességes életet hagyok magam után. Zavart hallgatásban állt az uj év, ereste, ho­gyan tűnhetne el. Szilveszter törte meg a csen­det. Talán megkönnyithetem egy pár tanáccsal számodra a szolgálatot. — Igen? — kapott aszói udvariasan Uj Év. — Ne járj az utcán éjjel. Az ajtódat tartsd lakaton. Itt egy gáz elleni álarc, meg egy golyó­álló mellény, ezt állandóan viseld. Hétvégeken és ünnepnapokon kerüld az autózást. — Igen ? — kapott a szón udvariasan Uj Év. Élni fogok velük. — Bár még többel is elláthatnálak, de az én idom már végére jár. — Oh, itt leszel még te a közelben. Talán még a sebeidre is találni gyógyulást. — De Szilvesz­ter busán ingatva őszült fejét mondogatta: nincs rá lehetőség. Az én időm lejárt. Az Isten tudja, hogy csak jóra törekedtem; hogy mindent elkö­vettem a békéért, de az emberélet nem akarta. — Most már sietnem kell — mondja sebtiben az Uj Év, hogy óraütésre helyben legyek. Köszö­nöm a tanácsaidat. De én fején találva a szöget kezdem a szolgálatomat! Boldog újévet akartok? Akkor ne egymás ellen hadakozzatok, hanem egy­más boldogulásáért. Ne Isten parancsolatai ellen, PETŐFI SZILVESZTERE FEHÉRVÁROTT 1842-BEN (Folyt a 14. oldalról) lójába: “Ma áthozta hozzám Petőfi összeszedett verseit, s én kiszemeltem közülük néhány szaval­­nivaiót, s egyúttal tudtomra adta, hogy ma kü­lönös kegyelemből házigazdája meghívta disznó­torba, s ő már verset is irt reá Disznótorban cím­mel, amin aztán este jót mulattunk .'!.” Petőfi Szuper Károllyal együtt többször eljárt a Madarász József alapította Fejér megyei olva­sókörbe, hírlapokat olvasni. Itt az olvasókörben december 16-án fájdalommal értesültek arról, hogy Megyeri meghalt. “Szerdán takarittatott el” — jegyezte fel Szuper Károly naplójában. — “Vele veszté hazánk első komikusát.” Petőfi székesfehérvári tartózkodásának emlé­ke a legszebben mégis Szuper Károlynak azokból a soraiból érezhető, amelyeket Szilveszter napján irt naplójába. “Ez évben utolszór veszem kezembe toliamat naplóm Írására, ha az év elmerül is a feledés ten­gerébe, emléke némileg maradjon, s ez iromány mintegy kivonat legyen életemből, mint csontváz az elenyészett részekből. Befejezem hát e nappal az 1842-őt, s feljegyzem mai tetteimet. Reggel átjött hozzám Petőfi, s énekpróbára mentünk, de minthogy itt nem volt ránk szükség, ő elhívott a könyvkötőhöz s onnan az olvasókörbe. Délután olvasgattam, amidőn hozzám jött Petőfi, hogy menjünk ki a temetőbe, nézzük meg Erdős sírját, s az év utolsó napján emlékezzünk meg színésze­tünk halottjairól. És ott a jeles színész sírja fe­lett elmélkedésbe eredtünk az emberi múlandó­ságról, s egy sóhaj emelkedett keblünkről. Ép­pen egy gazdag halottat temettek nagy pompá­val, a mi jeles pályafutásunk kopár sírja mellé. Hazatérve az emberi jellemnek különös volta, s alacsonysága volt beszélgetésünk tárgya, mire okot szolgáltatott társaságunk állása, hol az ár­mány nagyon elhatalmasodott úgy, hogy néme­lyek még a csalásra is rávetemedtek, s a tegnapi számadásunkba a bérlet egyrészét el akarták sik­kasztani. Az oppositiot én, Petőfi, Fekete Soma és Némethy képezik, de bajos boldogulnunk, mert mind a főbbek ellenünk vannak. Török és Almá­­si.” Ki volt Erdős, akinek a sírját felkereste Petőfi 1842 Szilveszter napjának délutánján Szuper Ká-SZABÓNE LÉVAY MARGIT hanem aszerint éljetek. Betartani: Szeresd a te Uradat, Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat. S megigazítva aranyos vállpántját, el­tűnt. Ülőnk az éjféli csendben . . . Kezünk imára kul­csolva, lelkünk temploma áhítattal telve ... ol­vassuk a Szentirást: íme az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek hozzá és vele va­csorátok, és Ő énvelem. Áldott, aki jő az Urnák nevében! Harangoznak, boldog uj évet! Ténagy Sándor: Es hajnalra hó esett Aztán béke lett, béke. Nem volt kezdete, vége. Csönd, bőség, növényi derű — Emberarc: csillagméretű. Vérünk mélységes napsütése. Szabadulásunk égi lépte. Hol volt hol nem volt éjszaka — Kezemen tested illata. Félelem könnyű földlökése. Örök hiányod születése. Csak néztelek, csak néztelek — Es hajnalra hó esett. rollyal a székesfehérvári temetőben? Erre is vá­laszt kapunk a Naplóban, ha visszalapozunk ben­ne. Szuper Károly, aki Fekete Gábor színtársu­latával 1842 elején egy hónapig tartózkodott Fe­hérvárt, 1942. január 23-án ezt irta Naplójába: “Ma délután négy órakor kisértük örök nyugoda­lomra a színészet egyik legjelesebb tagját: Erdős Jánost, aki egyike volt a legbecsületesebb embe­reknek, valóban értelmes rendező és igen jó szí­nész volt. Szerepei egynémelyikében a pesti mű­vészeket is túlhaladta; nem eléggé sajnálható, hogy sorvasztó betegeákedése miatt művészete nem fejlődhetett ki talentumával arányosan. — Utolsó szerepe “Lázár a pásztor” volt, melyben örökre felejthetetlen lesz a fehérváriak előtt. Teg­nap éjjel hunyt el ,s ma nagyszerű gyászmenet­tel temettük el. Mi nagyon ritkán játszunk csak, és pedig nem a szokásos nagyterem helyiségben, hanem a Fekete Sas vendéglőben. Említett nagy­termet a szinpártoló részévénytársaság táncesté­lyek számára tartá fenn, s azok jövedelmét for­dítja Fekete társulata segélyezésére.” 1843. január 10-én Petőfi a társulat tagjaival szekereken Kecskemétre utazott. Szuper Károly 1843. január 14-én már Kecskeméten irta napló­jába ezeket a sorokat: “Három napig utaztunk Fehérvárról Kecskemétre. Hiába, tél van és jól fel kellett pakkolnunk a poggyászból. Velem, csa­ládomon kívül Petőfi és Körmendi Lina utazott egy szekéren. Első nap Pentelére értünk, s eddig még csak tűrhető volt utunk Fejér megyében, de tegnap átkelvén a Dunán, feneketlen sáron és ho­mokon keresztül vergődtünk nagy nehezen. A fia­talság azonban vígan utazott és egész délután da­lolt. Petőfi is becsipvón egy kissé a dunai réven és meglátva Szalk-Szentmártonnál a Duna-parton a csárdát, hol apja egykor korcsmáros volt, olyan enthusiasmusba jött a kocsin, hogy nem lehetett vele boldogulni. Danolt, káromkodott, mindent tett örömében ...” Petőfi vágya, hogy tragikus hős legyen a szín­padon Shakespeare-szerepekben, soha nem telje­sült. De a szinészpálya nagy hivatástudata nélkül talán nem tudta volna oly tökéletesen vállalni életének művészi és emberi feladatait. Szilveszter éjszakája nekünk elválaszthatatlan Petőfitől. Talán egy kissé mindnyájan úgy va­gyunk vele, hogy valahányszor Szilveszter-éjje­len az óévtől vidáman búcsúzó köszöntőivel talál­kozunk az uj esztendőnek: az ő emlékét is keres­sük. Kömyei Elek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom