Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-19 / 42. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal SOK A VÁLÁS Ok: a nők gazdasági NEW YORK — Az Egyesült Államokban a válások és a házasságok hatálytalanításának évi aránya most több fint a megkötött házasságok egyharmada — és a családok szétesésének üteme továbbra is gyorsul. Erre a megállapításra jutott az egészségügyi, közoktatási és jóléti minisztériumnak a házasságok és válások kérdését tanulmányozó egyik jelentése. Mind a házasságkötések, mind pedig a válások tényleges száma minden eddigit meghalad Amerikában. Tavaly 2.2 millió pár kötött házasságot és a becslések szerint 768 ezer pár bontotta fel az őket összefűző köteléket. A válások arányával kapcsolatban az a jelentős körülmény, — hangoztatják a statisztikusok —, hogy gyorsab, mint a házasságkötések száma, és általában a népszaporulat. így például 1960-ban a válások és a házasságok hatálytalanításának aránya valamennyi házasságnak mindöszcze 25,8 százalékát tette ki. Ez az arány 1965-ben 2-3.0 százalékra emelkedett, s tavaly elérte a 'körülbelül 35 százalékot. 1960-ban a válások aránya ezer 15 éves és annál idősebb nőre számítva 9,2 volt, 1965-re elérte a 10,6-ot, 1969- ben a 13,4-et és továbbra is emelkedik. Ugyanebben az 1969-es évben 639 ezer válással megdöntötték az 1946-os válási rekordot. A szakértők nézetei különböznek a növekvő válási arányok megítélésében, de azt mondják, hogy ez részben a változó amerikai magatartásnak, a “szexuális forradalomnak.” Egyes államokban életbe léptetett enyhébb válási törvényeknek tulajdonítható, továbbá annak is, hogy növekszik a nők gazdasági függetlensége, megváltoztak a szabadidő kihasználásának módjai és még számos más tényező is közrejátszik. Alvin Toffler, a “Jövősokk” cimü könyvében ezt írja: “Mivel a hagyományos házasság egyre kevésbé tud megfelelni annak az ígéretnek, hogy életre szóló szerelemmel szolgál, számolnunk kell azzal, hogy a közvélemény elfogadja az ideiglenes házasságokat.” Egy kormánytisztviselő, aki alaposan tanulmányozta a házasságkötések és a válások irányzatát, eltérően ítéli meg a helyzetet: “Az a tény, hogy az amerikaiak ily nagy számban kötnek házasságot, az intézmény mellett szól. De sok más kérdéshez hasonlóan, amelyről azelőtt nem lehetett nyíltan beszélni, ma már a házassági problémákat is szabadabban tárgyalják. A válás a nagyobb szabadság egyik része, ezt a nagyobb szabadságot ma már mindenki élvezheti.” A válások növekvő arányának egyik mellékhatása az, hogy mind több gyermek nő fel apa nélküli otthonokban. Tavaly 8,7 millió 18 évesnél fiatalabb ilyen gyermek volt az Egyesült Államokban. Kormánytisztviselők hangoztatják, hogy a jelenlegi irányzat nem korlátozódik az Egyesült Államokra, hanem világméretű jelenség. Washingtoni levét írja: SPECTATOR MESÉS MOSÓGÉP MESÉS ARA NEW YORK _ Végre feltalálták a háziasszonyok álmát — egy olyan gépet, amely a piszkos lepedőt egy perc alatt frissen mosott, simára vasalt, szépen összehajtogatott lepedővé varázsolja. A csoda-számba menő gép neve Grenallen CPS-IV. Az FMC gyár állította elő, s a sajtónak a Consolidated Laundries vállalat egyik igazgatója mutatta be. A baj csak az, hogy a gép kissé nagy: 33 láb hosszú. No nem is olyan jaj de olcsó! 200,000 dollárba kerül, s csak akkor fizeti ki magát, ha a háziasszony hetente 25 ezer lepedőt mos rajta. A republikánusok annyira biztosra veszik Nixon fölényes győzelmét a novemberi választáson, hogy már az 1976- os választás jelöltjét találgatják. Nixon elnök nem pályázhat és a legtöbbet emlegetett jelölt Spiro T. Agnew alelnök, aki kampánybeszédeiben egyre mérsékeltebb hangott üt meg és általában úgy viselkedik, mint aki pályázni készül. A republikánus “dark horse” Charles H. Percy, Illinois liberális szenátora, aki egyike a szenátus legeszesebb tagjainak. Igaz, hogy ha nem is pályázik 1976-ban, Nixon elnöknek döntő szava lesz az utód kiválasztásában . . . Az egyoldalú próbaszavazások katosztrófális csapást mértek McGovern kampánypénztárára. Mialatt a republikánus pártkasszát megtöltötték Nixon milliomos barátai és a “big business”, a demokraták még a legszükségesebb TV-propagandára is alig tudják előteremteni a minimális költségeket. Mindez annak tudható be, hogy közvéleménykutatók már leírták McGovernt, mint esélyes jelöltet. Csodálatos módon, amikor a legmeghittebb munkatársai is tudják, hogy veszíteni fog, McGovern a legbizakodóbb hangon beszél esélyeiről. * * * Amiről a fővárosban beszélnek : hogy húsz év óta először lesznek többségben a republikánusok úgy a szenátusban, mint a Házban . . . hogy Fidel Castro már alig szól bele Cuba belföldi kormányzásába, hanem helyette fiatal, Moszkvában kiképzett kommunisták kezébe került az államvezetés . . . hogy a nemzetiségi csoportok vezetői arra kérték Nixon elnököt, hogy a kongresszus által az etnik kulturprogramra megszavazott 15 millió dollár kiutalását ne akadályozza meg . . . hogy a demokrata párt teljes átszervezésén még keresztül a választás után . . . hogy úgy a napi árak, mint a munkanélküliek száma emelkedni fog . . . Lyndon B. Johnson ex-elnök nem sok segítséget ad McGovernak a kampányban, ellenben politikai fegyvertársai beleértve a texasi milliomosokat Nixont támogatják . . . hogy Harry Truman ex-elnök, aki McGovernhez hasonlóan nagyon kevés támogatást kapott a demokrata gépezettől 1948-ban és mégis győzött, olyan rossz bőrben van, hogy már látogatókat sem engednek 'be hozzá . . . IDEÁLIS FELESÉG: PLASZTIKBÓL DALLAS, Texas — A dallasi Neiman-Marcus áruház, a millimosok kedvenc vásárlóhelye, az idén sem maradhat le a karácsonyi áruk terén. Ez az üzlet t.i. ahol minden évben a legfantasztisukabb ajándéktárgyakat bocsájtják áruba, szemmelláthatólag olyanok számára, akiknek mindenük megvan, s akik nem sajnálnak horribilis összegeket fizetni valami ujdonságszámba menő árucikkért. Az idei különlegesség: az ideális házastárs. Életnagyságu baba, a megörökitendő férj vagy feleség képmásában. A baba előnye az igazival szemben: nem tud visszabeszélni. Tásalog ugyan, — de azt mondja ,amit a rendelő előre felvetteett a hangszalagra ! Terjessze lapunkat! Volt hadifoglyok nem hadkötelesek WASHINGTON — Ha a 3 nemrégiben szabadlábra helyezett hadifogoly továbbra is a hadsereg szolgálatában marad, Vietnamba nem szabad visszatérniök. Az 1949-es genfi egyezmény 117-ik pontjának értelmében a “repatriált egyének nem teljesíthetnek aktiv katonai szolgálatot”. Az egyezmény eme szakaszát ma már úgy értelmezik, hogy az nem a további katonai szolgálatot, hanem' a harcokban való aktiv részvételt tiltja. G. Warren Nutter, a honvédelmi minisztérium nemzetközi ügyeinek államtitkára kijelentette,. hogy a genfi egyezmény nem érinti a pacifista csoportok által hazahozatott hadifoglyokat, — mert azokat Észak-Vietnam nem a két állam közötti megegyezés eredményeképpen bocsátotta szabadon. — “Az Egyesült Államok ennek ellenére ebben az esetben is kötelezi magát az egyezmény említett pontjának betartására.” AZ IDŐK VASFOGA RÓMA — Erős szélviharok és a szokottnál komolyabb esőzések következtében hatalmas kődarabok váltak le a római Colosseum falairól. A római tüzoltóparancsnokság szóvivője szerint lehet ,hogy kénytelenk lesznek hosszadalmas javitómunkálatok tartalmára bezárni a hatalmas, közel kétezer éves arénát, mert a meglazult falak veszélyesek a turistákra. A Colosseum az Örök Város egyik legnépszerűbb turista-látványosága. A látogatók hátborzongva képzelik el az arénában lejátszódott viadalokat, gyakran oly kegyetlenül összeválogatott ellenfelek, mint példáül a korai keresztények és a kiéheztetett oroszlánok és tigrisek közt. Bizony, ha a kövek mesélni tudnának! A vadállatok egykori ver meiben manapság csak szürke római cicák tanyáznak, belőlük azonban annyi van, hogy minden turistára eg.* tucat jut. Vajon a macskái sorsa mi lesz, ha a Colosseu mot valóban bezárják? NINCS MESSZE KARÁCSONY... NEW YORK — Sokan ug\ vélik, hogy októberben korai a karácsonyra gondolni, má sok meg, hogy jobb minden! előre tervezni. A new-yorki Rockefeller Center vezetői az utóbbi elv hívei, s igy máris kiválasztották azt a kara csonyfát, amely a Rockefel ler Center kellős közepén tu datja majd. a világgal, hogy ismét itt az ünnepi évad. A 65 láb magas Norvég ezüst fenyő egy old-bridgei (N.J.) magánbirtokon látta meg s napvilágot, s ott nőtt sudár rá, magassá. A Thanksgiv ingi ünnep előtt vágják majd ki és viszik el New Yorkba ahol 10,000 elektromos gyér tyával díszítve igyekszik majd a környék neon-lámpáir tultenni, s a karácsonyi évad üzenetét a new-yorki polgá rok szivébe eljuttatni. Végre egy “tiszta” motor! Takafumi Ogasawara. Egy 26 éves japán diák, 20 ezer mérföldre világ körüli utján az angliai Doverbe érkezik.