Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-19 / 42. szám
9. oldal A SEGÍTŐ kezek Irta: SZIÉASSY SÁNDOR Két évvel ezelőtt feleségemmel együtt Páriában jártunk és el vetőd tünk többek között a Champs Elyséesre, amit a világ legszebb sugárutjaként tartanak számon az utazási szakértők. Nem messze a hires diadalívtől jól ismert nevet rajzoltak ki a neon betűk: “Le Drugstore.” Persze bementünk, egy dollárért darabonként rendeltünk hamburgert és körülnéztünk az üzletben, amely amerikai áruk tárháza volt. A szokásos orvosságok, szappanok, kölnivizek és fogkrémek mellett lehetett kapni farmer nadrágokat, mini-szoknyákat, festett tarka-barka nyakkendőket, könyveket, folyóiratokat — és likőröket is egy megfelelően elsötétített bár-részben. A vevők túlnyomórészt amerikai módra öltözött fiatal fiuk és lányok voltak. Persze a párisi divat egyes elemei keveredtek a rojtos kék nadrágokkal és vadnyugati kalapokkal. Apacs nyakkendő, svájci sapka és jólszabott szoknya is akadt. Nemrég hirt adtak a lapok arról, hogy a közkedvelt üzlet és vele együtt az épület is lángok martaléka lett. (A házat valamikor Astoria Hotelnek hívták és a második világháború végén Eisenhower tábornok főhadiszállásaként szolgált egy ideig.) A Paris Match képriportban számolt be a tűzről, amely több mint húszmillió dolláros kárt okozott. Az egyik képen középkorú nő látható, aki éppen zuhan függőleges helyzetben, lábaival lefelé. Bizony meglehetősen soványnak látszik; vékony lábszárai kinyúlnak a fehér munkaköpenynyel fedett sötét ruha alól amint esik. Az arca az ijedtségtől eltorzult, de a haja, amit nemrég ondolálhattak, szépen simul a fejbőrére. Ami a nézőt leginkább meglepi a pillanatfelvételen, talán nem is annyira az ugrással életét menteni akaró kiszolgálónő, hanem valami más. A járdán, az égő épület előtt férfiak tömege áll és talán harminc kéz is nyúlik fölfelé, hogy elkapják a zuhanó, halálra ijedt nőt. A kép aláírása szerint el is kapták, meg is mentették. Az ijedtségen kívül nem történt baja. Valahogy a gáláns szó jutott eszembe, ahogy a képet vizsgáltam. Köztudomású, hogy a francia férfiak kedvelik a női nemet és jól emlékszem rá, hogy a bajusz már tiz évvel ezelőtt is a férfiasság jelképe volt Franciaország minden falujában és városában. Nem hiszem, hogy láttam volna bajusztalan rendőrt. Talán a “mesztelenszáju” megjelölés ott is divatos. (Ez a kifejezés a két világháború között Magyarországon rémitette meg azokat, akik egyébként nem voltak bajuszpártiak.) A férfiasság mellett az udvariasság is nemzeti erénynek számit a franciáknál. Persze itt nemcsak arról volt szó, hogy udvarias emberek finoman viselkedtek a gyengébb nem egyik tagjával szemben. Elvégre a magasból zuhanó test kitörhette volna a kezüket vagy akár nyaktörést is okozhatott volna, ha valamelyik szamaritánus fejére esik. A közösségi szellem, az egymást önzetlenül segítés szándéka és a humanitárius magatartás mind megtalálható a felfelé nyúló kezek mögött. Néhány évvel ezelőtt országszerte megdöbbentette az amerikai újságolvasókat egy rövid riport, amely arról számolt be, hogy egy fiatal leányt több mint két órai küzdelem és üldözés után több mint harminc késszurással megölt a támadója. Egész sereg ember figyelte a környékbeli ablakokból a sikoltozó leány haláltusáját és egyetlen egy sem tett meg annyit, hogy felhívta volna a rendőrséget. Amikor megkérdezték őket, arra hivatkoztak, hogy nem akartak idegen emberek ügyébe keveredni. A jó párisiak bizonyára jobban összetartanak a veszély idején, mint a legtöbb más világváros lakói. Hosszú történelmük során beléjük rögződött, hogy egymásra vannak utalva, amikor tűz, áradás, ellenséges megszállás és más szerencsétlenségek zúdulnak rájuk. Amerika a polgárháború óta nem volt kitéve támadásoknak és az ország területe éppúgy mint a lakossága olyan nagy, hogy amikor Floridában olvasnak a California! földrengésről, valahogy az az érzése az olvasónak, hogy ez őt létében, megélhetésében illetően, vagy akár puszta emberi szolidaritásból csak annyira érdekli, mintha Kanadában, vagy Mexikóban dőltek volna össze a házak. Magyarországon néhanapján idéztek egy államférfit, aki egyszer azt mondta, hogy kis országban még az apagyilkosnak is meg kellene bocsájtani, hogy egy emberrel több maradjon élve. —Gyakran gondolok rá, hogy a régi tradicionális testvérsegitő intézmények aránylag kevés amerikai magyart foglaltak magukba; a legtöbb nem lát messzebb, mint a megszokott családi kör vagy baráti társaság és nem tudja hogy hova forduljon, amikor bajba kerül. Kulturális téren mindig távolabb sodródik a magyar élettől. Amint valaki nemrég megjegyezte, sok bevándorló elfelejt magyarul, angolul pedig nem tud eleget, mire az élete végére ér. A francia nőért nyúló kezek láttán arra is gondoltam, hogy talán egyszer az amerikai magyarok is összefognak, kinyújtják segítő kezüket egymás felé és szerveznek egy olyan szövetséget, amely nem politikával foglalkozik, hanem támogatást nyújt a rászorulóknak. A clevelandi Buckeye Road és a new-yorki Second Avenue öreg, gyámoltalan kinézésű magyarjai, a betegek, özvegyek és árvák bizonyára éppen olyan hálásak lennének a törődésért, mint a sovány francia nő, aki soha nem fogja elfelejteni, amit ismeretlen emberek tettek érte. ÉDES ANYANYELVŰNK: Kolozsvárott — és Soroksárott Szinte minden nyelvművelő ankéton elhangzik a kérdés: Pécsett, vagy Pécsen? Sőt némelyek méltatlankodnak, hogy a rádió ilyen elferdített helymegjelöléseket használ: Kaposvárott. Győrött. De akinek a fülét bántják ezek a névalakok, mit szól ahhoz, hogy 200—300 éve még egész sor helynevünknek volt ilyen hol? kérdésre felelő alakja: Eperjest, Sopront, Szatmári, Szerdahelyt, E'sztergomott stb. A -t, -tt helyhatározólag ugyanis ősi eredetű, mint határozószóink, névutóink bizonyítják: itt, bent, alatt, közt vagy között, oldalt stb. Természetes tehát, hogy Pesten és az Egerben típus mellett e rag is járulhatott helynevekhez. A köznyelvben terjedő -n és -ban, -ben rag azonban kiszorította, csak egy-két tucat név őrizte meg. Elsősorban a -vár és a hely utóhanguak: Fehérvárt vagy -várott, Kolozsvárt vagy -várott. Sárvárott Hódmezővásárhelyt, Marosvásárhelyt, továbbá néhány egytagú név: Győrött, Mórott, Pécsett, Vácott. Érdekes azonban, hogy mintha éppen a ritkaság és az érdekesség vonzása élesztené föl újabban a kihaló raghasználatot. Nemcsak az említett névformákban találkozunk vele, hanem eddig nem használtakban is: Soroksárott, Martonvásárott, Tácott. Ezeket nyilván a vár jellegű, nevek és a Vácott hasonlósága, az analógia és bizonyos választékosságra törekvés szülte: szokásos megfelelőjük ugyanis: Soroksáron, Martonvásáron, Tácon. Hogyan vélekedjünk erről a felbukkanó divatról? A Győrött, Sárvárt, Vásárhelyt ritkuló forma, de éppen ezért stiluseszközzé vált: kissé régies választékos szint öltött. Mivel a változatos ságot szolgálja, nem helytelenitjük, sőt pártoljuk okkal-móddal való használatát. A hagyomámányos stilisztikai értékű alakok mellett fölösleges azonban egy elavuló, rendhagyó ragot felvenni és gépiesen alkalmazni. Dr. Kovalovszky Miklós H-U-M-O-R Öt asszony összeveszekszik a műhelyben. Szaladnak a mühelyfőnökhöz, hogy tegyen igazságot. Mindannyian egyszerre beszélnek, egymás szavába vágva akarják elmesélni az ügyet, a főnök sehogysem tud rendet teremteni köztük. Végül erélyesen rájuk szól: Tartsunk rendet, asszonyok. Először a legidősebb beszéljen! Erre mind az öt asszony elhallgat... ti 'ti ti — Jenő, van képed ilyen későn hazajönni? — siránkozik a feleség. Nyolc óra óta várok rád, s nem tudok aludni... — Én pedig nyolc óra óta itt állok a ház előtt s lesem, hogy mikor alszol el... A főnök rászól a beosztottjára: — Vegye ki a szájából a cigarettát, ne füstölje tele a helyiséget! — Bocsánat, ez nem cigaretta, hanem ceruza. Mindegy, nekem itt maga ne szívjon ceruzát sem! .A .A. ,/yM W W — Vegye meg uram, ezt a gyönyörű télikabátot. Kétszáz dollár. — Tizenöt dollárt adok érte. Vigye. De csak azért, mert ön az első vevőm. ú ☆ ti SVÁJCI MESE Az Ur megteremtő az első svájcit. Megkérdezte tőle: — Mit kérsz, — Hegyeket hangzott a válasz. Az Ur megteremtő Svájc hegyeit. Majd újra megkérdezte az első svájcit: — Mit kérsz még? Teheneket _— hangzott a válasz. Az Ur pedig megteremté a svájci teheneket Majd a svájci megfejte a teheneket. Az Urna! nyujtá az első pohár tejet. Az Ur megkóstolta — A tej igazán finom. Mit kérsz még? — Egy frank 20-at mondta a svájci. Legalább egy kardvirágot F.gy ostobácska előregyártóit vallomással mit is kezdhetnék hogy a képzelet helyére állj de hogy lehetnék a hétköznapok jó önkéntese ha szivemre nincs thit felvegyek Legalább egy kardvirágot vihetnék neked Egy suhintással megölhetnéd magányomat ikertestvéremet BEN&K LÁSZLÓ
