Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-21 / 38. szám

6* OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Sept. í-1, 1972-NŐK NAPJA Irta: MÁRER GYÖRGY Amerikában néhány éve divatba jött, hogy au­gusztus végén megrendezik a Nők Napját. Az idén is igy történt országszerte. Célja: harc a nők egyenjogositásáért, vagy ahogy itt nevezik: a női felsza­badításért. Persze New York se maradt ki a cécóból, mérsékelt érdeklődéssel bár, de itt is “le­zajlott” az utcai tüntetéssel egy­bekötött felvonulás. Körülbelül 3-4000 hölgy gyűlt ősze erre a célra, konzervatív­­mérsékelt feministáktól kezdve radikális-militáns feministákig, sőt azon túlmenően is: egész a lesbiánusökig, ami azt látszott igazolni, hogy a felvonulók egy ré­sze nemcsak egyenjogúságot, de mindjárt “ket­­tenjoguságot” követelt a “soviniszta kandisznók­tól.” A feminizmus nem uj találmány. Zsenge gyer­mekkoromban Angliában virágzott, aholis a har­cias szüfrazsettek, a csúnya és nem éppen ifjú Lady Pankhurst vezénylete alatt bírókra kel­tek á jámbor angol bobbykkal. A mozgalom gyorsan átlépte a csatornát és Eu­rópába is betört. Magyarországon Bédi Schwim­mer Róza lett legnevezetesebb képviselője, egy nagyon okos, müveit hölgy, aki főleg a nők sza­vazati jogáért harcolt igen választékos modor­ban. Általában a régi feministák még elég civilizál­­tan viselkedtek; nem eresztették félárbócra a a melltartójukat, nem cupfolták térdben rongyos­ra a müfóitokkal teli cájg nadrágjukat, nem ló­gatták a szemükbe zsíros és csapzott hajukat és nem verték szét a járdára állított rendőrségi kor­don-bakokat, rekedt hangon rikácsolva, hogy “az utca a miénk!” Az északviemami fogságból nemrégiben kisza­badult három amerikai pilóta (Norris Charles, a US Army hadnagya, Markham Gartley, a US Navy hadnagya és Edward Elias, a US Air Force őrnagya), kijelentette az újságírók előtt: a bé­kéért fog dolgozni és azért, hogy a vietnami há­ború mielőbb végetérjen. Uganda délnyugati részében a kormánycsapa­tok harcolnak az inváziós csapatokkal. Az Ugan­dái kormány szerin az invázió mögött Tanzania áll. Tanzania ezt tagadja, a Kampalaban (Ugan­da fővárosa) tartózkodó nyugati újságírók való­színűnek tartják, hogy az inváziót olyan Ugan­dái menekültek hajtották végre, akik ellenzik az ugandai katonai rezsimet. A Harris közvéleménykuta'.ó intézet jelenti: Nixon elnök jelenleg 34 százalékkal vezet nép­szerűségben George McGovern, south dakotai sze­nátor, a Demokrata Párt elnök jelölt je, előtt. Emilio Garrastazu Medici, Brazília elnöke, olyan elnöki rendelkezést irt alá, amelynek értel­mében a brazil indiánok jelentős mennyiségű földterületet kapnak az államtól, teljesen ingyen. Az lőni szigetcsoportot (Görögország) erős földrengés rázta meg. Számos ház összedőlt, egy személy megsebesült, haláleset nem történt. R. Sargen Shriver, a Demokrata Párt alelnök­­jeíöltje, bejelentette: személyi vagyona 100,000 dollár. Ennek legnagyobb része multévi ügyvé­di praxisából származik. Shriver, természetesen, nem beszélt felesége, Eunice Kennedy magánva­­gyonáról. Megjegyzem, ez utóbbi jelszó inkább ténymeg­állapításként hatott, mint követelésként, hiszen New Yorkban sok helyen, pl. a Times Squaren, az utca már évek óta bizonyos nőké. Senki se értsen félre, én nem tartozom a “male chauviniste pig”-ek táborába és bár nem kívánom, a szent egyenjogúság nevében, hogy a nők az utcát söpörjék, havat lapátoljanak, szemétkanná­kat emeljenek a köztisztasági kocsikra, tonnás teherautókat vezessenek és rakodjanak, mint Moszkvában, de mindenesetre jogosnak ítélem, hogy a férfiakkal egyenlő mértékben alkalmaz­zák őket minden munkakörben, ahol a férfiak­kal egyenlő mértékben megállják a helyüket és egyenlően fizessék őket. Azt azonban gusztusta­lannak, de felette veszélyesnek is tartom, hogy a nők mint harcos sex-egyedek rászabaduljanak a nyilvánosságra. Nem tudom ugyanis elnyomni azt a gyanú­mat, hogy a társadalmi gondolkodás szex-köz­­pontu eltolódása, az undorító fetrengések kira­katba helyezése, ha nem is egyedül, de elsősor­ban annak köszönhető, hogy a nők kiszabadultak az eddigi családi regula alól, amely alatt évezre­dek óta éltek, őserdőkben, primitiv barlangok­ban csakúgy, mint a fejlett városi civilizáció­ban. Nem lehetett véletlen, hogy ősapáink szigo­rúan őrködtek lányaik érintetlenségén és hogy a csatába vonuló keresztes vitézek szeméremövvel védték otthon hagyott hitveseik erényeit, maguk­kal vive a zárba illő kulcsot. Az ősi gyakorlat, úgy látszik, valamely termé­szeti törvény nyomán alakult ki, amely szerint a “női lib” (amely szó ezúttal-nem a liberation, hanem a libido, vagyis a kéjvágy rövidítése), szó­val, hogy ez a bizonyos női kéjvágy az a szilárd pont, amely körül a világ kifordítható sarkaiból. Az utca a miénk! — kiáltották a megvadult lesbián nők és erről eszembe jutott egy régi-régi — több mint 50 éves — óhazai történet. Volt egy nagyszerű újságíró kollégám Buda­pesten, Nagy Samunak hívták. A 20-as évek vége felé egy szerkesztőségben dolgoztunk, ő volt a politikai rovatvezető és ebben a minőségben az elsők közé tartozott az országban. Miniszterek ke-A londoni esti lap harmadik oldalának csak­nem a felét egy szomoruszemü kutya fotó-port­réja töltötte be, nyakában tábla függött ezzel a két szóval: “Help me!” Ami ma­gyarul egyetlen szóval is kife­jezhető: segítség! A fénykép alatti szöveg közölte, hogy a kö­rülbelül négy hónapos labrador kölyökkutyát az előző estén ta­lálták London egyik parkjában, kimerültén aludt a gyepen, nya­kában táblával. Bevitték a Bat­tersea nevű kerületben lévő ku­­tyamenhelyre, s most ott várja sorsának jobbra fordulását, többi hontalan tár­sával. A labrador nem értéktelen vadászkutya fajta, meglepő, hogy gazdája e lakónikus rövid­­ségü táblával nyakában eresztette szélnek, ami­kor egy állatkereskedésben még pénzt is kapha­tott volna érte. Valószniü, hogy a volt tulajdo­nos vonzódott a drámai fordulatokhoz. A kutya tragikus-bánatos tekintetéből minden resték a kegyeit, államférfiak kérték a tanácsa­it, cikkeit minden reggel izgatottan olvasták. Nos, ez a hires budapesti szerkesztő az első há­ború idején még szükebben vett pátriájában, Nagykanizsán egy kis helyi lapot szerkesztett. Az “őszirózsás forradalom” is Kanizsán érte őt 1918 októberében. Nagy fordulat volt ez ak­kor, senki sem tudta felmérni igazi jelentőségét. Samu barátunk is várakozó álláspontra helyez­kedett, de este mégis elment ünnepelni a helyi kávéházba. Ott meginvitálta az összes “höl­gyeket”, italt rendelt nyakló nélkül és addig itat­ta őket, mig mindenki tökrészeg nem lett. Akkor Samu felmászott az asztal tetejére és gyújtó hangon szónoklatot intézett mindenkihez. Hogy vége a rabszolgaságnak és ütött a szabadság órá­ja, nemcsak másoknak, nekik is, nosza azonal hagyják el börtönüket és kövessék őt az utcá­ra, mert most már szabadok. A szinte öntudatlanságig részeg nők hisztériás orditozásban törtek ki, valahonnan zászlót kerí­tettek és Nagy Samu vezetésével a nemzeti lo­bogó alatt dülöngélve, rikoltozva, kimentek Nagy­kanizsa főutcájára. Az alvó polgárok riadtan fel­ébredtek, sokan dühöngtek, sokan nevettek, vé­­gülis megérkeztek a hivatalos közegek és véget­­vetettek a rövidéletü szabadságnak. A szerkesztő urat kíméletesen hazakisérték (egy szerkesztőt mégsem lehet csak úgy bevinni a dutyiba), a hölgyeket pedig, akik időközben józanodni kezdtek és rájöttek, hogy a szabad­ság nem is olyan jó számukra, otthonukba utal­ták vissza és a kaland a lovagiasság szabályai szerint befejeződött. Az amerikai női szabadságmozgalommal azon­ban a jelek szerint nem lehet ilyen kurtán vé­gezni. A nők a newyorki felvonulás alkalmával minden téren egyenjogúságot követeltek és töb­bek között diadalmasan bevonultak egy exkluzív férfi bárba, ahova addig nőket nem engedtek be. Ezúttal azonban a hölgyek az amerikai alkot­mány nem tudom hányadik amendment] éré hi­vatkozva követelték, hogy őket is szolgálják ki. A férfi törzsvendégek gyilkos szemmel nézték a betolakodókat, de a pincérek, mit tehettek egye­bet, végülis kiszolgálták a dámákat. Ezzel azonban, amint a továbbiakban kitűnt, nem volt még elég téve az egyenjogúságnak. Gyor­san kiderült, hogy a bárban nincs női toilethe­­lyiség. Letagadhatatlan bizonyságául annak, hogy a cég mégsem teljesen engedelmeskedett az alkotmányban lefektetett elveknek. valamirevaló újságolvasónak elszorult a szive. Ál­talában véve, kutyák jobban és rátermettebben hirdetik az őkét ért csapás és ebből származó re­ménytelen helyzetüket, mint az emberek. Ke­mény legény legyen a talpán, akinek egy ilyen segélykérő labradoron meg nem esik a szive. El­árvult és elsodródott gyermekek olykor kevesebb részvétre számíthatnak. Talán azért, mert a pártfogásba vett gyermek későbbi hálája bi­zonytalan. Ám a kutyáéra minden körülmények között számítani lehet. Egy ideig elgondolkozva néztük a képet. Moni­ca szomorú kis sóhajokat hallatott. Aztán to­vább lapoztam az újságot és elfelejtettem a szo­morú labradort. Érdemes volna egyszer statisz­tikai kimutatást készíteni arról, hogy egyetlen, találomra kiválasztott, átlagos hétköznapon hány kisebb és nagyobb tragédián lapoz át az újságol­vasó. Nem is egy egész napon. Egy reggelen csak, vagy egy estén. Elővenni találomra egy újságot és végignyomozni annak az egyetlen lapnak tra­(Folytalás a 7-ik oldalon) Márer György LONDONI LEVÉL: AHOGY TETSZIK! Irta: HALÁSZ PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom