Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-14 / 37. szám
Thursday, Sept. 14, 1972 MAGYAR KIRADÓ 9. OLDAL NÉVTELEN — Egyedülálló lány vagyok, egyedül jöttem ki Amerikába és ráfizettem a tapasztalatlanságomra. Négy évvel ezeló'tt egyszer téves kapcsolásból felhívott egy férfihang. Mondtam neki, hogy tévedés, de elkezdtünk beszélgetni és ö randevút kért. Megismerkedtünk és tetszettünk egymásnak. Ö becsületesen megmondta, hogy nős ember, két gyermeke van, azonban kérte, hogy legyek vele, elválik és elvesz engem. Négy évig tar.ott a szerelmünk. Közben mindig halasztotta a válást. Azt mesélte, hogy előbb mindenféle akadályt el kell intézni. így ment ez négy évig és egyszerre szakított. Csak telefonon mondta meg, hogy vége az egésznek, ne is próbáljak ezen változtatni, mert ő végleg igy dönt és a feleségével marad. Pereljem kártérítésre, miután házassági ígérettel csábított el? VÁLASZ — Ismeretségük, illetve mint írja szerelmük tévedéssel kezdődött. Kettős tévedés volt. A telefon rosszul kapcsolt, maga pedig ugyanilyen tévesen rákapcsolt egy kétgyermekes családapára. Azt is Írja róla, hogy becsületes volt, mert megmondta, hogy családos ember. Ehhez kevesebb becsületesség szükséges, mint amekkora becstelenség kell ahhoz, hogy egy kétgyermekes családapa 4 éven át barátnőt tartson és a tetejébe házasságot ígérjen neki. Ami pedig a maga tapasztalatlanságát és e csábítást illeti, hát ott sincs minden rendben. Lehet, hogy egy lányt elcsábítanak, de 4 éven át folyamatosan elcsábítani, ezt kissé nehéz elképzelni. Aki négy ,évig egy nős ember barátnője és kitartóan várja, hogy a barátja otthagyja a családját, az már nem nagyon hivatkozhat tapasztalatlanságra. Maga el akart venni egy férfit a családjától. Nem sikerült. Pácban maradt. Abban nem tudok tanácsot adni, hogy beperelje-e házassági Ígéret megszegése cimén, mert nem vagyok jogász. Ügyvédet kérdezzen meg. Szerintem aligha lesz bíróság, amelyik magának ad igazat. Jogi tudás nélkül is az a véleményem, hogy nős ember házassági Ígérete annyi, mint a cigarettafüst. Szóval maga főzte a levest, kanalazza is ki. Nem Írja, hogy hány éves, de gondolom, még elég fiatal ahhoz, hogy kilábaljon a bajból, amihez önmaga is alaposan hozzájárult. Ehhez még csak annyit tudok hozzáfűzni, amit már több nőnek is tanácsoltam: máskor ne akarjon férjhezmenni nős emberhez. ☆ ☆ ☆ MRS. A. B. — Kedves Homoki Erzsébet, olvastam a Lelki Klinikában annak a jószivü magyar szupernek a levelét, aki annyi emberrel jót tett és csak hálátlansággal fizettek neki. Elég szomorú, hogy nagyon sok ilyen van. Áldja meg az Isten az okosságáért drága jó Erzsébet, hogy olyan szépen, vigasztalóan irt neki. Lemásoltam a válaszából ezt a sort, hogy mégegyszer olvassa mindenki: “végeredményben nem az a lényeg, hogy hálát kapjunk, hanem az, hogy érezzük, hogy jót tettünk valakivel”. Csak azt nem értem, miért van az, hogy sok ember nem hálás, elfogadja a jót, aztán nem törődik tovább semmivel és mintha semmi sem történt volna, elfeledkezik a háláról. VÁLASZ — Miért hálátlanok az emberek? Ez egy kicsit bonyolult, de azért mégis érthető dolog. A hála: teher. Az emberek általában nem szeretik a terhet, tehát egyszerűen lerázzák magukról. ☆ it a KÉRDÉS JELIGE — Kedves Erzsébet, kétszer voltam férjnél és mind a kétszer rosszul jártam. A második világháború végén, amikor az oroszok már Székesfehérvárnál voltak, a férjemmel Nyugatra mentünk. Nem voltunk nyilasok, nem azért menekültünk, hanem azért, mert akkor már hallottuk, hogy miket csinálnak az oroszok a nőkkel, stb., amikor elfoglalnak egy várost. Németországba mentünk és egy faluban laktunk sok kitelepedett magyarral. A férjem ott megismerkedett egy nálam idősebb lánnyal, aki özvegy édesanyjával volt ott. Beleszerettek egymásba és mindenki tudta, hogy együtt vannak, mindenki nevetett rajiam, hogy mi folyik a hátam mögött. A háború után Kanadába vittek minket, a lány is oda került. A férjem elvált tőlem és elvette őt. Én másodszor is férjhez mentem, második férjem azonban még rosszabb volt, mint az első. Azonkívül, hogy baráthőt tartott meg kártyázott, ivott és részegeskedett és többször meg is vert. Nehezen sikerült tőle elválnom. Négy éve vagyok egyedül. Most megismerkedtem egy francia férfivel, aki nagyon megkedvelt és én is szimpatikusnak tartom őt. Mindent tud rólam, elmeséltem, hogyan volt két férjemmel, és én is tudom róla, hogy szorgalmas, józan ember, nős volt, de a felesége 7 évvel ezelőtt meghalt. Korban egymáshoz illünk és mindenkitől csak jót hallok róla. El akar venni, sajnos azonban én kétszer nagyon megjártam és nem tudom, hogy merjek-e harmadszor is próbálkozni? VÁLASZ — Maga kétszer egymás után férges almába harapott. Matematikailag nagyon kevés az eshetőség, hogy a harmadik is férges lesz. Harapjon bele bátran. H U-M-O-R SALAMONI ÍTÉLET Mi történt veled, öregem? — Szörnyű dolog történt. Megcsókoltam egy nőt az utcán erőszakkal, s ezért bevitt a rendőr. A tárgyaláson a biró meglátta a nőt és a vád alól felmentett, viszont részegeskedés cimén elitéit... ÍZLÉS dolga Bemegy egy hölgy a kalapüzletbe és igy szól a tulajdonoshoz: — Bevenné nekem azt a piros kalapot a kirakatból a nagy toliakkal? — Igazán a legnagyobb örömmel! — mondja a kereskedő. — Hálásan köszönöm. Itt járok el naponta az üzlet előtt és ez a szörnyű, ízléstelen kalap bántja a szememet... BARÁTSÁG KIZÁRVA . . . Hazajön a férj és a feleség az egyik barátja társaságában találja, félreérthetetlen helyzetben. Botot ragad, puhára veri a barátját, majd kihajítja a házból, s végül megkérdi a feleségét: — Mit tudsz felhozni mentségedre? — Semmit — mondja az asszony —, de lenne egy megjegyzésem. — Halljam! — feleli szigorúan a férj. — Nos, ha ilyen kákán is csomót kereső lesz az erkölcsi felfogásod, akkor a végén egy barátod sem marad ... KÖZEL-KELETI VICC Két sejk beszélget. Történetesen nem politikáról van szó, a szerelem kerül napirendre. Az egyik sejk ezt mondja: — Allahra esküszöm, az utóbbi időben megváltozott az ízlésem. Már a sportos külsejű nőket szeretem. — Én is — mondja a másik sejk. — Néhány hónappal ezelőtt elvettem feleségül egy kosárlabda-csapatot ! “NEM BÍRJÁK AZ IRAMOT” . . . KORUNK BETEGSÉGE: : A NEURÓZIS Neurózisom van — hallani mostanában elég gyakran. Talán túlságosan vulgárisán hangzik, de tény, hogy divatos betegség lett a neurózis. Nem divatos betegség, inkább korunk népbetegsége a neurózis. Aki valóban neurózisban szenved, nem szívesen beszél betegségéről, inkább titkolja környezete előtt. Sőt, még attól is szorong, hogy megtudják róla: súlyos, vagy kevésbé súlyos idegrendszeri panaszai vannak. Rohamosan fejlődő korban élünk. Egyetlen generáció a technikának olyan forradalmát éli át, amelyhez hasonlót nem találunk a történelemben. Az emberek többsége át tudja venni az uj életritmust, de vannak gyengébb idegzetüek, akik “nem bírják az iramot”. Az orvosi rendelőkben megjelenő betegek ötven százalékának semmilyen szervi baja nincs. Pszichés problémáik vannak. Ezt igazolja, hogy ijesztően magas az idegcsillapitó, az altató fogyasztása. — “A gyomorbajom idegalapon van”. “Szívbetegségem van — idegalapon”. Ilyen panaszokkal mennek az emberek orvoshoz. Mi ezeknek a reális alapjuk? Ha valakinek erős szívdobogása van, vagy anyagcsere-zavarokkal küzd és elmegy az orvoshoz, kivizsgálják — sok esetben a leletek negatívak: a szívnek, a gyomornak, a bélrendszernek nincs kimutatható elváltozása. A beteg szorongásai, félelmei miatt kap erős szívdobogást, vagy mondjuk hasmenést. — A mindennapi életben gyakran találkozunk ideges panaszokkal, úgynevezett neurotikus betegekkel. Az ilyen embert sokszor nem érti meg a környezete: “Csak képzelődik. Jó dolgában nem tudja, hogy mit csináljon. Akarat dolga az egész” — intézik el. Zavart keltő mondatok ezek az emberi szenvedések semmibevételéről tanúskodnak, félrevezetőek és főleg akadályozzák a gyógyító munkát. A környezet megértő magatartása sokat segíthet. De emellett: legyünk tisztában lelkiismeretünkkel, igyekezzünk konfliktusainkat megoldani, ezzel gyógyítsuk önmagunkat ahelyett, hogy idegnyugtatókkal élünk és meggondolatlanul a pohár után nyúlunk. Kovács Ildikó Arcképvázlat egy ismerősről A jelszavakat vetted-adtad, elved, ha volt is, megtagadtad, ősz nagyanyádat letagadtad. Puhánynak igy gyúrtak az évek, akkor se fordult meg a lényed, mikor kigyultak már a fények. Az erőtől kényesen féltél, esettek rovására éltél, hol hallgatni kellett, beszéltél. De aztán virradt jobb napokra, kitárulhattál fokról-fokra, lettél erények csipkebokra. Lettél kanál is minden lében, bölcsnek néztek, bár voltaképpen csak meghajolni tudtál szépen. Nem volt hiába, ime, épül parti hajlékod, mellyel végül a zord igazság is megbékül. Mig napjaid igy mulnak-telnek, vedd intelemnek s kegyelemnek: • szomszédaid megsüvegelnek. VOZÁRI DEZSŐ
