Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-17 / 33. szám

Thursday, August 17, 1972-MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA BARÁTNŐ JELIGE. — Kedves Homoki Erzsé­bet, egy nagyon fontos, nem mindennapi ügyben kérem a szives tanácsát. A 16 éves lányom egy fiúval járt, tisztességes, jóravaló fiúnak látszott, de a végén elcsavarta a lányom fejét és bajba jutott miatta. A lányom szerencsére még idejében bevallotta nekem, hogy mi történt. A legjobb ba­rátnőmmel beszéltem erről bizalmasan, hogy mit csináljak, mi a jobb elintézés. Bementem a város­ba a lánnyal, megszereztük a bizonyítványt és az orvos, akihez a barátnőm ajánlott, elintézte. Azt hittem, hogy ezzel el van intézve, de itt már isme­rős tudja, hogy mi történt a lányommal, mert a barátnőm, akiben úgy bíztam, mint egy testvér­ben, mindent elpletykált. Nagyon csalódtam, na­gyon haragszom rá. Azt szeretném tudni, hogyan üthetnék vissza ennek a gonosz, pletykás nőnek, beperelhetném-e azért, mert ilyen hirt elterjesz­tett a lányomról. VÁLASZ. — Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy van-e alapja rágalmazási pernek abban az esetben, ha igaz a hir, amit valaki terjeszt. Ezt ügyvédtől kérdezze meg. A maga részéről azt ta­nácsolom, hogy ne nagyon próbáljon pereskedni, mert azzal csak még jobban felkeveri a port, még többet beszélnek a lányáról, de ha csendben ma­rad, lassan abbahagyják a beszédet, mert minden csoda, csak hái'om napig tart. A barátnőjétől per­sze csúnya volt amit tett, de saját magát is okol­hatja a bajért. Nem kellett volna elmesélni a dol­got. Maga kétszeres életmű ködési hibát követett el. Amikor a lánya azzal fiúval járt, behunyta a szemét, ahelyett, hogy kinyitotta volna. Amikor pedig hallgatni kellett volna, kinyitotta a száját, ahelyett, hogy becsukta volna. Most már nyelje le a békát és hallgasson. ☆ ☆ A Mrs. S. — Kedves Miss Homoki, legyen szives megirni, hogy mi a szabálya a bemutatkozásnak és a bemutatásnak egy kisebb partyn, mert min­denki másképpen csinálja és egyáltalában fon­tos-e ez, muszáj bemutatkozni, nem érünk rá ké­sőbb az illető nevét, stb. VÁLASZ. — A beszélgetés, a társalgás nem ke­resztrejtvény, azért van a bemutatás, hogy az illetők tudják egymásról, hogy kicsodák. Éppen ezért a nevünket ne mormogjuk, hanem mondjuk hangosan tisztán, érthetően. Férfi és nő esetében mindig a férfi az, akit bemutatnak a nőnek. Ilyenkor tehát nem azt mondjuk: bemutatom Mrs. Kisst, hanem bemutatom Mr. Nagyot. Ha férfi mutatkozik be ülő férfinek az illető álljon fel, Nő, akinek férfit mutatnak be sohase álljon fel, akárki is a férfi, akit bemutatnak neki. Na­gyobb társaságban bemutatkozásnál, bemutatás­nál nem fontos kezet fogni, mert az ide-oda nyúl­kálássá fajul. Ha 5-6 vendégnél több van és újabb vendég érkezik, aki nem tartozik az ismerősök közé, a házigazda vagy a háziasszony megmondja, hogy kicsoda (pl. Mr. Kovács barátunk, mérnök), az illető kissé meghajol és ezzel kész a bemutat­kozás, nem kell sorra kezelni és többször elmon­dani a nevét. Bemutatkozásnál, bemutatásnál ál­talában a férfi kissé meghajol, a nő csak biccent a fejével és a férfi nem nyújtogatja a kezét. Csak akkor ad kezet, ha a nő kezet nyújtott neki. Úgy kérdezte, hogy mi a szabály. Nagyjából ezek a szabályok. De ha valaki véletlenül eltéveszti, attól sem dől össze a világ. Viszont nem árt, ha mégis helyesen csináljuk, mert pénzbe nem kerül és igy szokás, igy való és igy helyes. Mrs. A. F. — Kedves Homoki Erzsébet, én csak egy egyszerű nő vagyok, nincs sok iskolám és ezért talán nem is illene ilyen levelet írni, hogy beleszólok az írók munkájába. Sokat olvasok és az a gondolatom, hogy túlságosan sokat írnak a sze­relemről, majdnem mindegyik regény erről szól. A szerelem nagyon szép és a szerelem nagyon jó, az íróknak azonban másra is kellene nevelni az emberiséget, felebaráti szereíetre, könyörületre, megbocsátásra, gyengédségre, önfeláldozásra és más ilyenekre, mert ezekre nagy szüksége van a léleknek, az emberiségnek. VÁLASZ. — Úgy érzem, téved abban a tekintet­ben, hogy kevés könyv nevel azokra a valóban nagyon szükséges erényekre, amelyeket említ. Elég iró ápolja ezeket a nélkülözhetetlen erénye­ket, de sajnos csak kevés ember hallgat rájuk. A szerelem szükséges a világon, de az igaz, hogy könyv nélkül is lenne és lesz is belőle mindig elég. ÜZENETEK. — 1. N. P. Az Aggteleki cseppkő­barlang egész barlangrendszer vagyis nem bar­lang. Az üregek közül a legnagyobb és leghosz­­szabb a Baradla. Ez átnyúlik Csehszlovákiába. A két országhatárt a föld alatt vasrács jelzi. A le­zárt rácsot néhány évvel ezelőtt kinyitották. Nem tudom, hogy azóta is igy van-e. — 2. Film jelige. A három Korda (Sándor, Zoltán és Vince). JÓKAI ÉS KÖNYVES KÁLMÁN NYOMÁBAN... (Folytatás a 7-ik oldalról) cimü regénye egy esztendővel később jelent meg. A témára Thallóczy Lajos, a Balkán historikusa és politikusa hívta fel a figyelmét és a Pile­­kapun nem egy szerzetes és két apáca portréja disziti; egyszerű oszlopfő-elemről van szó. A hozzá fűzött legendás történet csak a 19- ik században formálódott meg. Biograd n/m is vallott. A két betű jelentése: na moru, vagyis “tenger melléki”. Régen, a kö­zépkorban Alba supra mare-nak, Tenger-Belgrád­­nak, sőt — Tengerfehérvárnak is nevezték. Még­pedig 1102-ben, amikor Tomiszláv koronájával Biograd n/m-ben horvát királlyá koronázták a mi Könyves Kálmánunkat. “Testalkatára nézve hitvány volt, de ravasz és tanulékony, borzas, szőrös, vaksi, púpos, sánta volt és selypített” — igy festi le Kálti Márk po­litikai indulata az egyik legjelentősebb Árpád­házi uralkodónkat, aki már 1097-ben is érdekelt volt ezen a tájon. Ide futott be az a hajó, amelyet 5000 magyar vitéz várt, Vinkur comes vezetésé­vel, talán éppen ott, ahol most a Kormati hotel magaslik Könyves Kálmán menyaszonya, Buzilla Roger normán király lánya érkezett Szicíliából — Biográdba. Az Árpádok és Dalmácia kapcsolatának törté­netét Marczali Henrik foglalta össze egyik tanul­mányában. A balkáni hóditó törekvéseket azzal magyarázza, hogy Magyarország kontinentális helyzete csak úgy javítható, “ha hazánk egye­nes érintkezésbe léphet, a németek közvetítése nélkül, azon nemzetekkel, amelyek akkor mind a szellemi, mind az anyagi kultúra terén sokkal haladottabbák voltak a németeknél, t. i. a román nemzetekkel. Ennek az érintkezésnek, mely poli­tikai tekintetben sehogysem járhatott veszede­lemmel, csak a tenger lehetett a közvetítője. Kál­mán Magyarországnak tért nyit; ablakot, ajtót szerzett neki nyugat felé.” Egymás után hódolt meg Zadar, Sibenik, Split és Trogir. S hogy milyen jellegű volt ez a hódolt­sági állapot, arra érdekes fényt vet egy privi­légium levél, melyet 1108-ban írtak Trau (Tro­gir) városa számára: “Én Kálmán, Magyarország, Croatia, Dalmatia királya, a szent keresztre esküszöm, hogy vele­tek, hü traui polgáraim, szilárd békét tartok. Ne­kem és fiamnak, vagy utódaimnak adófizetői ne legyetek . . . Megengedem, hogy ősi törvényeitek szerint éljetek. Csakhogy abból a kikötővámbői, melyet az idegenek fizetnek, két harmad a királyt illeti meg . . . Nem engedem, hogy városotokban más magyar vagy idegen lakjék, mint akit saját szántótokból fogadtok be . . . nem engedem, hogy erőszakkal szállásoljanak be bárkit a polgárok házába, ha csak szeretettel nem fogadjátok . . .” Majd 900 esztendő telt el azóta. A királyi privi­légiumok érvényüket veszítették. A babér fák azonban éppen olyan zöldek és az oleanderek ép­pen úgy illatoznak, mint a középkorban. Végig a dalmát tengerparton szeretettel fogadják az idegent, kérik, sőt minden módon buzdítják, hogy az ő városukban lakjék. így “felokosodva” nagyon reméljük, hogy vi­szontlátjuk még a partot, ahol Könyves Kálmán szembe nézett a tengerrel és a történelemmel. Ad­dig is: üdv néked — Tengerfehérvár! bíró Péter ÜZENET A MARSRA (Folytatás a 8-ik oldalról) az ördög-rendőrség előírásait, lévén a Pokol, a Mars-beli domíniumával együtt, tudvalévőén rendőrállam, ahol nincsennek választások, nin­csen demokrácia, hanem minden elkárhozottnak kussolnia kell. Na és ugyebár, holtunk után a lel­kek már podgyász nélkül érkeznek, tehát földi holmik behurcolásával nem veszélyeztetik a fenn­álló rendszer biztonságát. Ezzel szemben az eleven Föld-lakók — gon­dolhatják a Mars-beliek — talán éppen a sikeres idejutásukra büszkén, magukat tévesen felsőbb­­rendüeknek képzelve, mindenféle eszközeikkel, találmányaikkal érkeznének, behurcolnák ide a maguk civilizációját és ezzel kizökkentenék mivol­tából a Marsot, elrontanák itt a Poklot. Dehát nem oda buda! Maradjanak csak ott a Föld-lakók, ahol vannak! Lehet, hogy ki is vernének bennünket, ha betennénk bolygójukra a lábunkat. Kétségtelenül ebből a Mars-beli álláspontból ered az elhatározás, hogy semmiféle jelzéseket se küldenek a Földre. Kultúrájuk nem keresi a kap­csolatot a sóvárgó miénkkel. Vagyis egyoldalú bolygóközi szerelem forog fenn részünkről. Hát ezen változtatnunk kell! Igazán végső ideje, amikor a távröppentyüink már ott keringe­nek a Mars felett és az ember későbbi leszállására alkalmas terepet keresik. El kell oszlatnunk a végzetes félreértést a Marson! Meg kell döntenünk az ottani tévhitet, hogy azért, mert mi hivatalo­san nem vagyunk Pokol, talán jobbak vagyunk, mint ők. Sürgős üzenetet kell küldenünk a Marsra, hogy győződjenek meg a valóságról: ez a ifi va­donnőt poklunk, amit a Legfelsőbb Tervhivatal hátamegett a magunk szakállára teremtettünk itt, versenyképes bármiféle “hivatásos” PokcAlal! A rosszat már rég nem kell félteni a mi civilizá­ciónktól, kultúránktól és erkölcsünktől, hogy ezek talán javítanak rajta. Sőt ellenkezőleg! A lefelé­­fejlődésiinkkel már évtizedek óta bizonyítani tud­juk, hogy nincs az a rossz, amelyen mi nem tud­nánk még rontani. Látogassanak csak el a Pokol Dominiumaiból tapasztalatcserére a Földre! En­gednék csak oda a mieinket! És majd meglátjuk, melyőnk tud több rosszat tanulni a másiktól! Mi van ott a Pokolban? Szurkos katlan, tü­zes vasvilla és Sátán? Hát itt meg valami undo­­kabb van annál! A PÉNZ. Annak uralma, hajszo­lása, imádata. És atombomba, lézerbomba, kinolc kínja, százmilliók nyomora miatta. Háborúk, éh­halál, pusztítása. Hit, templom, szerelem, becsület eladása érte. Sátánok Sátána a pénz. Es azt mi találtuk fel itt a Földön. Suttyomban igy meg­csináltuk itt a Poklok Poklát. Csúnyát tanultok majd tőlünk, szegény Mars­lakók ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom