Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-17 / 33. szám
Thursday, August 17, 1972-MAGYAR HÍRADÓ 9. OLDAL HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA BARÁTNŐ JELIGE. — Kedves Homoki Erzsébet, egy nagyon fontos, nem mindennapi ügyben kérem a szives tanácsát. A 16 éves lányom egy fiúval járt, tisztességes, jóravaló fiúnak látszott, de a végén elcsavarta a lányom fejét és bajba jutott miatta. A lányom szerencsére még idejében bevallotta nekem, hogy mi történt. A legjobb barátnőmmel beszéltem erről bizalmasan, hogy mit csináljak, mi a jobb elintézés. Bementem a városba a lánnyal, megszereztük a bizonyítványt és az orvos, akihez a barátnőm ajánlott, elintézte. Azt hittem, hogy ezzel el van intézve, de itt már ismerős tudja, hogy mi történt a lányommal, mert a barátnőm, akiben úgy bíztam, mint egy testvérben, mindent elpletykált. Nagyon csalódtam, nagyon haragszom rá. Azt szeretném tudni, hogyan üthetnék vissza ennek a gonosz, pletykás nőnek, beperelhetném-e azért, mert ilyen hirt elterjesztett a lányomról. VÁLASZ. — Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy van-e alapja rágalmazási pernek abban az esetben, ha igaz a hir, amit valaki terjeszt. Ezt ügyvédtől kérdezze meg. A maga részéről azt tanácsolom, hogy ne nagyon próbáljon pereskedni, mert azzal csak még jobban felkeveri a port, még többet beszélnek a lányáról, de ha csendben marad, lassan abbahagyják a beszédet, mert minden csoda, csak hái'om napig tart. A barátnőjétől persze csúnya volt amit tett, de saját magát is okolhatja a bajért. Nem kellett volna elmesélni a dolgot. Maga kétszeres életmű ködési hibát követett el. Amikor a lánya azzal fiúval járt, behunyta a szemét, ahelyett, hogy kinyitotta volna. Amikor pedig hallgatni kellett volna, kinyitotta a száját, ahelyett, hogy becsukta volna. Most már nyelje le a békát és hallgasson. ☆ ☆ A Mrs. S. — Kedves Miss Homoki, legyen szives megirni, hogy mi a szabálya a bemutatkozásnak és a bemutatásnak egy kisebb partyn, mert mindenki másképpen csinálja és egyáltalában fontos-e ez, muszáj bemutatkozni, nem érünk rá később az illető nevét, stb. VÁLASZ. — A beszélgetés, a társalgás nem keresztrejtvény, azért van a bemutatás, hogy az illetők tudják egymásról, hogy kicsodák. Éppen ezért a nevünket ne mormogjuk, hanem mondjuk hangosan tisztán, érthetően. Férfi és nő esetében mindig a férfi az, akit bemutatnak a nőnek. Ilyenkor tehát nem azt mondjuk: bemutatom Mrs. Kisst, hanem bemutatom Mr. Nagyot. Ha férfi mutatkozik be ülő férfinek az illető álljon fel, Nő, akinek férfit mutatnak be sohase álljon fel, akárki is a férfi, akit bemutatnak neki. Nagyobb társaságban bemutatkozásnál, bemutatásnál nem fontos kezet fogni, mert az ide-oda nyúlkálássá fajul. Ha 5-6 vendégnél több van és újabb vendég érkezik, aki nem tartozik az ismerősök közé, a házigazda vagy a háziasszony megmondja, hogy kicsoda (pl. Mr. Kovács barátunk, mérnök), az illető kissé meghajol és ezzel kész a bemutatkozás, nem kell sorra kezelni és többször elmondani a nevét. Bemutatkozásnál, bemutatásnál általában a férfi kissé meghajol, a nő csak biccent a fejével és a férfi nem nyújtogatja a kezét. Csak akkor ad kezet, ha a nő kezet nyújtott neki. Úgy kérdezte, hogy mi a szabály. Nagyjából ezek a szabályok. De ha valaki véletlenül eltéveszti, attól sem dől össze a világ. Viszont nem árt, ha mégis helyesen csináljuk, mert pénzbe nem kerül és igy szokás, igy való és igy helyes. Mrs. A. F. — Kedves Homoki Erzsébet, én csak egy egyszerű nő vagyok, nincs sok iskolám és ezért talán nem is illene ilyen levelet írni, hogy beleszólok az írók munkájába. Sokat olvasok és az a gondolatom, hogy túlságosan sokat írnak a szerelemről, majdnem mindegyik regény erről szól. A szerelem nagyon szép és a szerelem nagyon jó, az íróknak azonban másra is kellene nevelni az emberiséget, felebaráti szereíetre, könyörületre, megbocsátásra, gyengédségre, önfeláldozásra és más ilyenekre, mert ezekre nagy szüksége van a léleknek, az emberiségnek. VÁLASZ. — Úgy érzem, téved abban a tekintetben, hogy kevés könyv nevel azokra a valóban nagyon szükséges erényekre, amelyeket említ. Elég iró ápolja ezeket a nélkülözhetetlen erényeket, de sajnos csak kevés ember hallgat rájuk. A szerelem szükséges a világon, de az igaz, hogy könyv nélkül is lenne és lesz is belőle mindig elég. ÜZENETEK. — 1. N. P. Az Aggteleki cseppkőbarlang egész barlangrendszer vagyis nem barlang. Az üregek közül a legnagyobb és leghoszszabb a Baradla. Ez átnyúlik Csehszlovákiába. A két országhatárt a föld alatt vasrács jelzi. A lezárt rácsot néhány évvel ezelőtt kinyitották. Nem tudom, hogy azóta is igy van-e. — 2. Film jelige. A három Korda (Sándor, Zoltán és Vince). JÓKAI ÉS KÖNYVES KÁLMÁN NYOMÁBAN... (Folytatás a 7-ik oldalról) cimü regénye egy esztendővel később jelent meg. A témára Thallóczy Lajos, a Balkán historikusa és politikusa hívta fel a figyelmét és a Pilekapun nem egy szerzetes és két apáca portréja disziti; egyszerű oszlopfő-elemről van szó. A hozzá fűzött legendás történet csak a 19- ik században formálódott meg. Biograd n/m is vallott. A két betű jelentése: na moru, vagyis “tenger melléki”. Régen, a középkorban Alba supra mare-nak, Tenger-Belgrádnak, sőt — Tengerfehérvárnak is nevezték. Mégpedig 1102-ben, amikor Tomiszláv koronájával Biograd n/m-ben horvát királlyá koronázták a mi Könyves Kálmánunkat. “Testalkatára nézve hitvány volt, de ravasz és tanulékony, borzas, szőrös, vaksi, púpos, sánta volt és selypített” — igy festi le Kálti Márk politikai indulata az egyik legjelentősebb Árpádházi uralkodónkat, aki már 1097-ben is érdekelt volt ezen a tájon. Ide futott be az a hajó, amelyet 5000 magyar vitéz várt, Vinkur comes vezetésével, talán éppen ott, ahol most a Kormati hotel magaslik Könyves Kálmán menyaszonya, Buzilla Roger normán király lánya érkezett Szicíliából — Biográdba. Az Árpádok és Dalmácia kapcsolatának történetét Marczali Henrik foglalta össze egyik tanulmányában. A balkáni hóditó törekvéseket azzal magyarázza, hogy Magyarország kontinentális helyzete csak úgy javítható, “ha hazánk egyenes érintkezésbe léphet, a németek közvetítése nélkül, azon nemzetekkel, amelyek akkor mind a szellemi, mind az anyagi kultúra terén sokkal haladottabbák voltak a németeknél, t. i. a román nemzetekkel. Ennek az érintkezésnek, mely politikai tekintetben sehogysem járhatott veszedelemmel, csak a tenger lehetett a közvetítője. Kálmán Magyarországnak tért nyit; ablakot, ajtót szerzett neki nyugat felé.” Egymás után hódolt meg Zadar, Sibenik, Split és Trogir. S hogy milyen jellegű volt ez a hódoltsági állapot, arra érdekes fényt vet egy privilégium levél, melyet 1108-ban írtak Trau (Trogir) városa számára: “Én Kálmán, Magyarország, Croatia, Dalmatia királya, a szent keresztre esküszöm, hogy veletek, hü traui polgáraim, szilárd békét tartok. Nekem és fiamnak, vagy utódaimnak adófizetői ne legyetek . . . Megengedem, hogy ősi törvényeitek szerint éljetek. Csakhogy abból a kikötővámbői, melyet az idegenek fizetnek, két harmad a királyt illeti meg . . . Nem engedem, hogy városotokban más magyar vagy idegen lakjék, mint akit saját szántótokból fogadtok be . . . nem engedem, hogy erőszakkal szállásoljanak be bárkit a polgárok házába, ha csak szeretettel nem fogadjátok . . .” Majd 900 esztendő telt el azóta. A királyi privilégiumok érvényüket veszítették. A babér fák azonban éppen olyan zöldek és az oleanderek éppen úgy illatoznak, mint a középkorban. Végig a dalmát tengerparton szeretettel fogadják az idegent, kérik, sőt minden módon buzdítják, hogy az ő városukban lakjék. így “felokosodva” nagyon reméljük, hogy viszontlátjuk még a partot, ahol Könyves Kálmán szembe nézett a tengerrel és a történelemmel. Addig is: üdv néked — Tengerfehérvár! bíró Péter ÜZENET A MARSRA (Folytatás a 8-ik oldalról) az ördög-rendőrség előírásait, lévén a Pokol, a Mars-beli domíniumával együtt, tudvalévőén rendőrállam, ahol nincsennek választások, nincsen demokrácia, hanem minden elkárhozottnak kussolnia kell. Na és ugyebár, holtunk után a lelkek már podgyász nélkül érkeznek, tehát földi holmik behurcolásával nem veszélyeztetik a fennálló rendszer biztonságát. Ezzel szemben az eleven Föld-lakók — gondolhatják a Mars-beliek — talán éppen a sikeres idejutásukra büszkén, magukat tévesen felsőbbrendüeknek képzelve, mindenféle eszközeikkel, találmányaikkal érkeznének, behurcolnák ide a maguk civilizációját és ezzel kizökkentenék mivoltából a Marsot, elrontanák itt a Poklot. Dehát nem oda buda! Maradjanak csak ott a Föld-lakók, ahol vannak! Lehet, hogy ki is vernének bennünket, ha betennénk bolygójukra a lábunkat. Kétségtelenül ebből a Mars-beli álláspontból ered az elhatározás, hogy semmiféle jelzéseket se küldenek a Földre. Kultúrájuk nem keresi a kapcsolatot a sóvárgó miénkkel. Vagyis egyoldalú bolygóközi szerelem forog fenn részünkről. Hát ezen változtatnunk kell! Igazán végső ideje, amikor a távröppentyüink már ott keringenek a Mars felett és az ember későbbi leszállására alkalmas terepet keresik. El kell oszlatnunk a végzetes félreértést a Marson! Meg kell döntenünk az ottani tévhitet, hogy azért, mert mi hivatalosan nem vagyunk Pokol, talán jobbak vagyunk, mint ők. Sürgős üzenetet kell küldenünk a Marsra, hogy győződjenek meg a valóságról: ez a ifi vadonnőt poklunk, amit a Legfelsőbb Tervhivatal hátamegett a magunk szakállára teremtettünk itt, versenyképes bármiféle “hivatásos” PokcAlal! A rosszat már rég nem kell félteni a mi civilizációnktól, kultúránktól és erkölcsünktől, hogy ezek talán javítanak rajta. Sőt ellenkezőleg! A lefeléfejlődésiinkkel már évtizedek óta bizonyítani tudjuk, hogy nincs az a rossz, amelyen mi nem tudnánk még rontani. Látogassanak csak el a Pokol Dominiumaiból tapasztalatcserére a Földre! Engednék csak oda a mieinket! És majd meglátjuk, melyőnk tud több rosszat tanulni a másiktól! Mi van ott a Pokolban? Szurkos katlan, tüzes vasvilla és Sátán? Hát itt meg valami undokabb van annál! A PÉNZ. Annak uralma, hajszolása, imádata. És atombomba, lézerbomba, kinolc kínja, százmilliók nyomora miatta. Háborúk, éhhalál, pusztítása. Hit, templom, szerelem, becsület eladása érte. Sátánok Sátána a pénz. Es azt mi találtuk fel itt a Földön. Suttyomban igy megcsináltuk itt a Poklok Poklát. Csúnyát tanultok majd tőlünk, szegény Marslakók ...