Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-04 / 18. szám
.................." "'«. " 1 . -'.’I'"- »1" 1 '■ ■» ........ • )■■ 8» ..» TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ: DORIAN KALANDJA (Az iró hagyatékából) Dorián foxi kutya volt. Persze nem közönséges foxi kutya. Dorián egy francia ál latidom itónak a világhíres attrakciója volt. Dorián művész volt. Sőt a kutyamüvészet közt a legelsőrangu. Dorián nem vetett bukfenceket, nem táncolt keringőt, nem ugrott távot és magasat. Szellemi munkával foglalkozott, számolóm ü vész volt. ügy bizony! Doriánt minden este úgy mutatta be a gazdája a nagyérdemű közönségnek, mint aki kevesebbet téved a számolásban a pénzügyminisztereknél. Természetesen a feladványok eredményét a maga nyelvén, dallamos ugatással közölte és sokkal folyékonyabban, mint egy háromnegyedre álló tanuló. Elég az hozzá, hogy Doriánt a gazdája,- aki roppant sok pénzt keresett vele, nagyon megbecsülte, féltette, kényeztette és szerette. Doriánnak külön ápolója volt. Nélküle egy tapodtat sem tehetett, és egyáltalán a szabadságot Dorián csak ezüsttel kivert pórázáról és az elegáns világvárosi szállodák ablakából ismerte, ahol a francia artista vele megszállt. Doriánnak azonban semmiképp sem volt Ínyére az ö nagyszerű, fényes élete. Dorián többször figyelte meg fájdalommal és irigységgel, hogyan hancuroznak, futkároznak, verekednek és enyelegnek más közönséges ebek, mig neki számtanórákat kell vennie és beszédértelem gyakorlatot tartania a helyes ugatásból. Nahát egy nap Dorián fölébredt álmából selyemlepedős ágyán. Ásított egyet, nyújtózott és már az ápolója ott is volt mellette. Tüstént megmosdatta, megfésülte, fölsegitette rá piros selyem napközi pizsamáját, aztán betálalta a reggelijét, cuikros tejet kaláccsal. Dorián unottan hagyta magát gondozni és ellátni. Egyetlen mulatságára várt, hogy az ablak párkányáról kinézzen a világba. A szálló ablaka egy nagy fás, homokos térre nézett. Na, mikor Dorián végre kibámulhatott kissé az ablakon, hát a téren három kócos kóborkutya társát pillantotta meg. Egy darabig barátkoztak egymással, de utóbb öszeszólalkoztak valamint. Ekkor az egyik kutya meghemperedett a tér homokjában, majd két társa közé ugrott és a szemükbe rázta magáról a homokot. Úgy? Erre a másik kutya gyorsan hátat fordított neki és a hátulsó lábával kotorta teli a képét homokkal. Dorián az ablakban oda volt a gyönyörűségtől. Hallatlan tetszett neki ez a nagyszerű kutyavicc. Dorián egészen beteg lett abba a vágyba, hogy ezt a viccet ő is megcsinálja az ápolójával. De hol van itt a szállodában homok, amibe belehempergözzék, vagy a hátsó lábával kaparja derék ápolójára? Dorián tudta, hogy az egész szálló csupa szőnyeg, tükör, üveg és fényes parketta. A kutyák istene verje meg! Dorián nem bírta fölfogni tudós matematikus eszével sem, hogy mi az ördögnek haragusznak az emberek annyira minden kis porra és piszokra, ami még ilyen pocsék finom szállókban is összegyűlne lassan, ha seprűvel és porszivógéppel nem esnének mindjárt neki? És lám, emiatt a tisztasági mánia miatt kell kihagyni az életből egy ilyen elsőrendű játékot. Nos, amint Dorián igy morgott, zúgolódott magában, ápolója egy pillanatra kiment a szobából. És az ajtót véletlenül nyitva hagyta maga után. Doriánnak elég volt ez a pillanat, hogy határozzon. Gyorsan leugrott az ablakpárkányról, kisurrant a szálloda folyosójára, végig rajta és usgyé! Leiszkolt az emeletek lépcsőin. Kicsoda fog gyanút mindjárt ilyen óriási szállodában egy tovaszaladó piros pizsamás kis foxi fölött? A szobapincérek, szobalányok, még maga a portás is, aki tudta, hogy a kutya a hires Thursday, May- Jtfc, J9f& ^ J-. francia artista ur tulajdona ... mind azt hitték, hogy Dorián gazdája előtt vagy után szalad. Szóval Dorián minden további nélkül kijutott a nagy szálló haliján és portáján át a napsugaras, fás, homokos térre. Hogy végleg meg akart-e szökni gazdájától, azt maga sem tudta. Mindenesetre egyszer már ő is kutyamódra akart szórakozni. A szive repesett tőle, hogy megcsinálja azt a porkotrásos viccet a homokban, a hozzáillő kutyacimborák közt. Tényleg! A tér túlsó sarkában még ott ácsorgott a három kóborkutya. Dorián feléjük tartott. Na, amint szabad kutyatársai észrevették Doriánt, nagyot bámultak piros pizsamáján és végül elkezdtek csufondárosan kacagni rajta. Dorián azt hitte, hogy ildomtalanul viselkedett kutyatársaival szemben, ezért nevették ki. Hogy jóvátegye, tüstént kétlábra állt, ahogy gazdájától tanulta a bemutatkozás szabályait és két dallamos vakkantás közben meghajtotta magát. Hát erre kezdtek csak el igazában röhögni a kóborkutyák. — Ez meg micsoda pocsék szerzet? — kérdezte az egyik a másiktól. — No nézd csak hogy tűri magán azt a rongyot kutya létére? — Azám! — felelte a másik kutya. — és két lábon jár, mint az emberek. Pfuj! Doriának a szeme majd kisült a szégyentől, hogy ő egy okos, finom, felöltözött állat. De hát a világon semmit sem tudott mentségére fölhozni, azonkívül, hogy már megint négykézlábra állott. — Nahát mi keli? Mit akarsz itt tőlünk? — morogta a harmadik kutya és mikor megszagolta Dorián pizsamáját, iszonyú kellemetlent prüszkölt attól a Coty Paris parfümtől, ami rajta szaglott. Dorián zavarában ezt makogta: — Talán szabadjon, kedves uraim, bemutatnom művészetemet. Összeadok, kivonok, szorzók, osztok. Méltóztassanak bármilyen feladatot adni. Én azt rögtön meg fogom oldani a kutyacivilizáció beláthatatlan hasznára és dicsőségére. Dorián újra két lábra állt, ahogy illett a mutatvány alatt. De a három utcakutya most már egyöntetüleg morogta le őt. Állsz rögtön becsületes járásra! Micsoda hülyeségekkel akarsz bennünket jól tartani! Ha velünk tartasz, akkor viselkedj rendesen. Azzal egy-kettő leszaggatták Doriánról a piros selyem pizsamát és jól megtépázták a fülét. Dorián vonyitott kissé. De nem tágitott a barátkozástól. Hát jól van. A három másik kutya rá sem hederitett többé, hogy Dorián a sarkukban lábatlankodik. Elkezdték szokott karikázásukat és enyelgésüket a téren. De haj! Itt tűnik ki, hogy Doriánnak a tudományok szolgálatában, a szobalevegőn és selyempaplan alatt elpetyhüdt és elkényesedett inai nagyon gyatrán váltak be a szabadságban. Dóráin fogócska közben betörte orrát a fákon, lehorzsolta a bőrét egy drótkerítésnél, lelocsoltatta magát az öntözőemberrel és végül is nyomorultul, holtra fáradtan már csak vánszorgott kutyatársai között. Éhes volt Dorián és letört. Tele volt bűntudattal a szive, minek szökött meg fényes, kényelmes életéből ebbe a durva, műveletlen, förtelmes szabadságba ? Végül is sírva fakadt Dorián a nyílt utcán, és fülét, farkát eleresztve ült le nyüszítve a kemény, érdes homokra. Erre a hallatlanul gyáva és férfiatlan viselkedésre a másik három kutyacimbora megint egyöntetűen röffent össze, és egyszerre hárman fordítottak hátat Doriánnal, persze csak azért, hogy hátsó lábaikkal erélyesen Doriánra kotorják a homokat. így akadt Doriánra rá lélekszakadt keresése közben végre ápolója és vitte vissza a szállodába. 15, OLDAL És Doriánnak azóta, ha netán zúgolódhatnék ja jön a sorsa ellen és szökhetnékje, mindig eszébe ju az a régi igazság, hogy sorsunkat nem tudjuk addig értékelni, amig más helyzetről, jobbról, vagy rosszabbról nem tudunk. És Dorián kiengeaztelödik a sorsával akként, hogy a közönséges kutyaélet helyett a matematikai tudományok fáklyahordozója. ELMÉLKEDÉS: A PONTOSSÁG DICSÉRETE Szójáték tonnájában pendítünk meg most egy fontos gondolatot. Ezt a szembesítést mindnyájan jól ismerjük: vannak pontos emberek, de vannak pontatlan emberek is. Amilyen öröm amazokkal együtt dolgozni — mert lehet rájuk számítani — olyan gyötrelem az élet emezekkel — mert rendszerint éppen a kritikus pillanatokban szoktak cserben hagyni minket. Most egy ehhez hasonló — legalábbis betűiben hasonló —, de lényegében egészen más irányba mutató párosítást — szójátékot — állítunk fel: vannak pontos emberek és vannak pontatlan emberek. Ehhez persze némi magyarázat is szükséges. De figyeljük meg most önmagunkat: amint behatol a magyarázat a gondolatainkba, egyszerre meglepő világosság támad bennünk és vele együtt ez a helyeslés is: ez valóban igy van, tényleg vannak ilyen emberek és vannak olyanok is. Nos: a magyarázatot a nagyitó üveg és annak a gyújtópontja szolgáltatja. A nagyitó üveglencséje összegyűjti a fénysugarakat egy pontba és ott rendkívül erős világosság támad. Ha a nap sugarait gyűjti össze, akkor ez a “fókusz” a szó szoros értelmében “gyújtó ponttá” lesz. Rövid idő alatt tűz lobbanhat fel ott, ahová a nagyitó üveg koncentrálja a nap sugarait.. Most ezekre a fizikai jelenségekre gondoljunk és igy ismételjük el az imént említett játékos párosítást: vannak “pontos” emberek — most már igy is mondhatjuk: vannak gyujtópontos emberek, akik tudnak és akarnak valahová, egy fontos pontra koncentrálni, és vannak emberek, akikben nem összegeződik semmi, hanem “szóródik”, széthullik minden. Az angolszász nyelvterületen elindult útjára ez a kifejezés: “unfocused life”, magyarul: fókusz nélküli, gyújtópont nélküli élet. Ezt fordítottuk most le játékosan úgy, hogy “pontatlan” ember és ezzel állítottuk szembe a “pontos” embert. Aligha kell bizonyítanunk azt, hogy mérhetetlenül többről van szó, mint a szavakkal való ö:i- . célú játékról. Az emberi élet egyik alapvétőé i fontos és manapság különösen időszerű igazsága szólal meg ezekben a játékosan fogalmazott kifejezésekben. Pedagógusok panaszkodnak, hogy egyes gyerekek nem tudnak figyelni, koncentrálni, mert “szétszóródik” a figyelmük minden , irányba. Sok baleset történik azért, mert az em- .. berek figyelmetlenül, “szórakozottan” közelekednek. És egyáltalán: az emberek nagyon szeret- „ nek “szórakozni”, föllazulni és szétszóródni. Mintha valósággal félnének a “ponttól”, a lényegtől, j az “egy szükséges dologtól”, hogy “pontos” emberek legyünk. Életünk értelemre jutása és lendületbe jövetele érdekében is meg kell találnunk azt az egy “pon- . tot”, ahová összpontosítani kell mindenféle testi, idegrendszerbeli, lelki és szellemi képességűn- . két. , Hiszen már régesrégen meg van Írva a Bibliában, Pál apostol szavában: “Egyet cselekszem, . . . azoknak, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén célegyenesen igyekszem” (Fii. 3:14). Ő aztán “pontos” ember volt, tudott koncentrálni egy pontra. Volt is eredménye az életének! Pál apostol, Assziszi Ferenc, Kálvin János, Schweitzer Albert és a többiek mind: szentek, tudósok, politikusok, művészek, akik előbbre segítették, az , emberiséget, valamennyien “pontos” emberek voltak. És mi: megtaláltuk-e életünk gyújtópontját? Csiki Benedek.
