Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-04 / 18. szám
8: OLDAL w ag VAK HÍRADÓ Thursday. May 41 h. 1972 KANADAI RIPORT: Irta: Székely-Molnár Imre Ontárió a leggazdagabb tartománya Kanadának. Minden szépet, jót megtalálni benne. Rengeteg gyára van, számos ipartelepe, az amerikai tőke itt látja hasznát a pénzének, ezért egyre több a munkaalkalom, s itt van a legkevesebb munkanélküli. A jólét valósággal csábítja ide az embereket és a statisztikai kimutatás szerint Torontóban a természetes szaporulaton kívül évente több, mint ötvenezer ember telepszik le. A gazdag város hires arról is, hogy a szociális segélyezés terén többet juttat a szegényeknek, mint amennyit általában a kanadai városok szoktak adni. Természetes, hogy az ilyen nagyarányú bevándorlás szinte megoldhatatlanná teszi a lakásgondokat. Maga a város is gyors ütemben építkezik, mert ezzel is gondoskodni kíván a gyengébb fizetésű és az arra rászoruló szegényekről. De természetesen ezenkívül is gyors ütemben folyik az építkezés. A városi épületek ma már minden tekintetben megfelelnek a modernkor követelményeinek, sokban már uszoda is van, ezért azután a szegény emberek mindent elkövetnek, hogy oda nyerjenek beutalást. A régi városi bérházak, amelyek a perifériákon épültek, már eléggé korszerűtlenek, s egyik-másik épületet a benne lakók egyszerűen Sing-Sing-nek hívják. RészHOGYAN LESZ AZ EMBER ■ HUMORISTA? (Folytatás a 7-ik oldalról) Természetesen vidám volt és megelégedett. — Ma négy viccem jelent meg — dicsekedett — tiz pengőt vettem fel éppen most! — Itt két és fél pengőt fizetnek egy viccért? — csodálkoztam. — Nem tudtad? Próbáld meg. Hátha megy. — Két és fél pengőt, akármilyen rövkhis? — hitetlenkedtem. — Igen, a terjedelem nem számit, csak jó legyen. Viccet mindenki tud Írni — mondtam magamban s azzal felütöttek az aznapi újságot. Ki nyeld a Mrna—Czája mérkőzést ? — ezt latolgatta az egyik szakcikk. Úgy határoztam, hogy erről irok egy viccet s beadom. — Ha megjelenik, irok máskor is, ha nem, soha többé. Papirt fűztem az írógépbe és némi töprengés után lekopogtam a müvet: — Mit gondol, győzhet a Mrna? — Mrne? S ahogyan megfogadtam, írtam máskor is. Tahi László ben igazuk van, de csak részben. A magyarok hamar kiismerték magukat az adminisztráció labirintusaiban, a legtöbb el is érte, hogy már beutalták ezekre a jó helyekre. Sxékely-Molnáx Imre Torontóban az a szép szokás járta, hogy az emberek összegyüjtögették a dollárokat, s vettek egy sép kis családi házat, lehetőleg nagyobbacska kerttel, fákkal, virágokkal, ahol nyaranta, tavasztól őszig a család elmotoz a kertben, az öreg korban pedig ez a kis munkaalkalom valóságos életmentésnek számit. Ezen a téren az utóbbi 5 esztendőben óriási változás állt be. A házak ára több, mint a duplájára ugrott, s ebben a nagy áremelkedésben nagy szerepet játszottak az építészek, a spekulánsok, az ingatlanforgalmi ügynökök. Ekkor indult meg Torontóban a nagy, hatalmas felhőkarcolók építése. Ezzel a szisztémával dolgoztak: azokra a helyekre, ahol jó a közlekedés, elkezdtek építkezni; egyik felhőkarcoló a másik után nőtt ki a földből. Előzetesen terepszemlét tartottak a városban, s mikor megállapították, hogy melyik utca lenne a legmegfelelőbb, megvették az egyik házat, s beletelepitettek egy csomó hippit. A hosszuhaju emberekkel egyszerre beköltözött mindannak az ellenkezője, ami addig jellemezte az ottani életet, vagyis a csendet, a nyugalmat, a békét és a tökéletes közbiztonságot, s az erkölcsi élet tisztaságát. Dehát jöttek a hippik, s attól kezdve fejtetőre állt minden. Ebből a pokolból csak úgy lehetett kiszabadulni, ha az ott lakók eladták a házukat. S amikor már megvették az egész utcát, a városházán simán, olajozotan megkapták az építkezésre az engedélyt. Bizony, néha akadt arra is példa, hogy a lakosság felment a városházára, a közgyűlési teremben elfoglalták a karzatot, tiintettni akartak, dehát a rendőrök is ott voltak, s a kanadai rendőrök híresek- arról, hogy végrehajtják a parancsokat. S ha az volt a parancs, hogy ki kell üríteni a termet a rendzavarok miatt, percek alatt teljesítették a parancsot. A városatyák közben üléseztek, és rendszerint megállapították, hogy azok a bizonyos házak már elöregedtek, s úgyis le kellene bontani azokat ... és kiadták az engedélyt az építkezésre ... Ez ellen azután nincs appelláta, hiába jelentették ki az érdekeltek, hogy ők hajlandók modernizálni az épületet, akár át is építik a házukat, de ez már süket fülekre talált, nem ért el az illetékesek füléhez . Hiába hivatkoztak arra is, hogy ne kényszerítsék be őket a drága apartmentekbe, mert ők igazán boldognak csak a régi családi házukban érzik magukat. Ellenérvül felhozták azt is, ami itt Kanadában súlyosan esik latba a gyermeknevelési szempontokat, hogy az apartmentekben nincsen a gyermekeknek játszóterük. A férfiak arról panaszkodtak, hogy nagyon hiányzik nekik a saját garázs s a pince, ahol furtak-faragtak, kedvükre kiélték a hobby-jukat. Felhozták azt is érvül, hogy az apartmentekben nehezebb barátot találni, úgy élnek egymás mellett, hogy még köszönőviszonyban sincsenek a szomszédokkal, a folyosókon orrfacsaró az ételbíiz, ami kiárad az ajtókon. Legutóbb a városházán éles összecsapás volt a városatyák között, s a vita hevében egy fiatal városatya azt vágta a szemébe egy 60 éven felüli kollégájának, hogy hazug. S minthogy a sértést nem vonta vissza,felpofozták. Ilyen inzultus negyven éve nem fordult elő a városháza történetében. A dologban külön az a megfontolandó és érdekes, hogy a fiatal városatyát olyan helyen választották meg, ahol az emberek nagyrésze apartmentben lakik. Elképzelhető, hogy milyen rosszul érzik magukat ott az emberek, ha ez a városatya igy harcol az érdekükben ?! Mondjam? De azt hiszem az olvasók már úgyis kitalálták, hogy az apartmentek építkezése óriási üzlet, itt valóban nem babra megy a játék. Az épitészek kiharcolták, hogy a legjobban jövedelmező 1-2 hálószobás apartmenteket épitsenek, s egy-egy ilyen lakásnak a havi bére 2-300 dollár. Rendszerint gyermektelen h á z a s p á rok tudják kivenni, mert mind a ketten dolgoznak, vagy két barát, vagy két barátnő költözik be, akik szintén munkába járnak. Az idősebbek és a nagycsaládosok kiszorulnak belőle. Persze vannak Torontóban gyönyörűen megépített, szép apartmentek, ahol olyan szélesek az erkélyek, hogy pótolják a kertet. Csakhát ezek a minden követelménynek megfelelő apartmentek nem bérelhetők. Ezeket öröklakásnak lehet megvenni 20-30 ezer dollárért. Mi tehát a nagy helyzet? Naponta folyik a vita a városházán, hogy hol, mikor, milyen utca kerüljön lebontásra, a nép, az isteni nép, a háztulajdonosok kézzel-lábbal tiltakoznak, de mit tehetnek? Ha a hatalmon lévők mást határoznak, ők tudják miért. Az építkezési engedélyt továbbra is rendszerint kiadják s ezzel megfordul Torontó arculata. A hajdani szép kertváros helyett, az apartmentek városa lesz Torontó ... Esetem, a kínaival Hiszik, vagy nem, kedves olvasóim, elmondhatom magamról, hogy a világ ura vagyok. Így szegénységem és szárny szegettségem ellenére is. Itt az újvilágban. Hogy miért? Hát csak azért, mert a Second Ave. sarkán a kínai mossa és vasalja szennyes ingeimet, s a pizsamákat. Amiket még sem lehet csak úgy kilóra, mint a zsebkendőket, gatvácskákat odaadni, a 14 mosógéppel manipuláló üzemnek. Igen, a kínai! Teljes nevén Ho Shi Po! . . . Valahányszor — most már 14 év óta — felnyalábolom karomba a tisztításra szánt fehérneműket és az utcasarkig elérve vagy a nagy hó, vagy a kánikula szörnyű me-Irta: Iváni Zoltán lege bizonyítja, hogy uj nap harcában, uj küzködés közben élek és vagyok, szemben a megházasodott meggépkocsisodott és megbetétesedett Iváni Zoltán többi honfitársammal, arra gondolok: no majd csak az én kinaim kedvesen s megértőén fogad. Ha nem másért — a pénzemért. Mert Ho Shi Po valóban kedves ember. Szűkre szabott üzletében már tartja a cédulát felém, odaadott rongydarabjaimra. Aránylag fiatal ember, bár kopasz, s a függönyön túl, mely helyisége szentélyét jelenti, ahol felesége és a gyermekek éppen akkor tejeskávét reggeliznek, lám, amint mondom, mégis mosolyog. Ugyebár, az a bizonyos kínai mosollyal. Aminek negyedét se lehet hinni. De én hiszem, ette fene. És már fordulok, távozom. Ez szokott történni az átadásnál. Amikor pedig a papírba gondosan göngyölt tisztáért megyek, fordul a helyzet. Mert ez alkalommal nem olyan rövid az érintkezési forma. Hanem: fizetni is kell. Ilyenkor kitör belőle, rejtett énjéből, a távolkeletről (Folytatás a 13-ik oldalon) Apartmentháborn Torontóban
