Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-13 / 15. szám
MAGYAR HÍR A TV Thursday, April 13, 1972 Mo okM ÉT V I© Irta: YÄRKOXYI ANDOR 1. Belzebub mester felállt széles Íróasztala mellől, az ajtóhoz sétált, s a [kémlelőlyukon át kiszólt — Kérem a következőt! ősz szakáll u, ráncos arcú vénember botorkált elő a terem mélyéből. Amikor a szobába lépett, tekintete kétségbeesetten kutatott a szék után, amelyre leülhetne. Belzebub egy darabig figyelte az öreg szemjátékát és arcfintorait, majd ridegen rászólt: — Itt nincs szék! Ez nem a mennyország, hanem a pokol! — Tudom kérem, dehát azt gondoltam, hogy talán . . . mégis . . . tekintettel a koromra . . . — A pokolban semmire se vagyunk tekintettel! — csattant fel Belzebub. — Különben sincs időm. magánbeszélgetéseket folytatni. Könyveink adatait fogom ellenőrizni. Azért van itt, hogy ■kérdéseimre feleljen. A kérdésekre pontos válaszokat köteles adni. Megértette? —- Igenis megértettem, doktor ur . t . — Nem vagyok doktor, a megszólítást nyugodtan mellőzheti. Tehát: a neve? — John Killer. — Kon? — Nyolcvanéves múltam Valentin napján. •— Hot született? — Denver, Coloradoban. alatt a megérdemelt, engem törvényesen megilletett, de sajnos, aránylag rövid szabadságidő alatt intéztem ei . . , 2. A férfi az állólámpa fényköre alatt, a fotelben kényelmesen elnyúlva olvasott. A nagy lakásban egyedül volt; családja — felesége és két gyermeke - - az asszony szüleinek birtokán nyaralt, — csak a hét végére várta vissza őket. Éppen lapozni akart, amikor halk nesz ütötte meg a fülét, s a következő másodpercben egy fémtárgy hideg érintését érezte a tarkóján. — Ne moccanjon! — reccsent rá egy rekedt férfihang. — Nyújtsa hátra a karjait! A férfi gépiesen engedelmeskedett. A félelem minden ellenállást megbénított benne. A bandita gyors mozdulattal kötötte hátra kezeit, majd egy kendövei szemét is bekötötte. — MI a páncélszekrény számának kombinácis száma? — mordult rá. — Három-hat-nyolc-kilenc. A betörő abba a szobába sietett, ahol a páncélszekrény állott. Kisvártatva visszatért. — A páncélszekrény üres! — kiáltott fojtott dühhel. — Hol van az ékszereskazetta? Hova rejtette a kormányzó ur? A férfi megmondta, hogy az ékszeresdobozt a felesége magával vitte, s így az nincs a lakásban. Pénz sincs a villában, sohasem tart itthon nagyobb összegű készpénzt. A bandita felemelte revolverét. — Ezért megbüntetem ön, kormányzó ur — mondta eltorzult arccal. — Búcsúzzék el az életétől ! — Ne! Ne! — kiáltott a kormányzó. Ha engem meggyilkol, magát rövidesen elfogják és kivégzik. Én már idős ember vagyok, de maga még fiatal . . . Nem lenne kár ilyen fiatalon meghalnia . . .?! \ — Ne féltsen engem, uram. Az lehet, hogy el ■ fognak, de az biztos, hogy nem kerülök villamosszékbe . . . Hiszen a közelmúltban éppen ön vitte keresztül az állami képviselőházban, hogy megszavazzák a halálbüntetés eltörléséről szóló törvényt! Önnek köszönhetem tehát, hogy — ha el is fognak, amiben kételkedem — nem fognak kivégezni. Legrosszabb esetben, életfogytiglanit kapok, s ha minden jól megy, tiz év után szabadulok. Köszönöm Önnek uram, a kedves ajándékot ... A kormányzó dermedten hallgatott, miközben agyában megindult egy gondolatsor: ‘‘Ha mégis életben maradnék, megsemmisíteném azt de — a gondolat befejeztéig, idő és kapacitáshiány miatt — már nem jutott el . . .! Irta: GYIMESY KÁSÁS ERNŐ a váróterembe: Váxkafoyi lka dór Belzebub — a nagy könyv fölé hajolva — helyeslőén. bólintott: —• -Rendben van. Az adatok egyeznek. Amint látom, kilenc gyilkosságot követett el a Földön... (Magában morogva: Hm . . . ezt a rubrikát ugvíát'szik, tévedésből nem töltötték ki. Hát persze, csak az az ördög nem követ el hibát, aki nem dolgozik! Fennhangon): Tehát gázkamrában fejezte be életét? — Nem dók ... nem kérem szépen. — Villa mosszék? — Az sem. A mester jobbkezének mutatóujját jelentős szemhunyoritással elhúzta a nyaka előtt. — Ugyan kérem! — mosolygott az öreg. Természete - halállal hunytam el a íegyházban, csakúgy, mi at más ember, aki nem gyi . . . izé . . . aki nem. követett el ilyesmit . . . Nem mondom, szerencsém volt, mivel éppen akkortájt törölték el abban az államban a halálbüntetést, és igy nem tehettek velem mást, mint amit tettek: életfogytiglani íegyházra Ítéltek 19 ember életének megró vid i léséért — Szép kifejezései vannak a gyilkosságra. Én azonban. könyvben csak 13 gyilkosságot látok. Tévedés volna ez? — Nem. tévedés az tulajdonképpen, kérem alá,san . . . Mivel első elítélésemig* — fiatalabb koromban — csakugyan 13 embert izé . . . öltem meg. A további hatot vagy tizenöt évvel később... így hát csak ki kell egészíteni a bejegyzést ezzel az adattal . . . — Értem. Szóval tizenöt évl,r ült, aztán egy napái) megszökött a fogházból . . . Én ugyan nem láttam, de biztosan van. Kell lennie, mert erre bizonyítékom van. Az ötvenes évek táján hunyókáit a társasélet Budapesten. A régit befonta az ágyufüst és malter pora, az uj pedig útját kereste. A vendégszeretet, jószándék olyan sajátosságunk, ami elől mi magyarok, soha se térülünk el. Benne van a vérünkben. Lassacskán felépültek a Duna-hidak, eltakarítottuk a romok nagyját, örökség a múltból, uj kezdet kezdete. Villaszomszédom — jókedélyü társaságbeli asszony — uj nagymama volt. A hidak utat nyitottak lassacskán északra-délre, s egyetemeinkre szállingózta a tudomány szomjas külföldi ifjak is. Gyimesy Kasás Ernő Műtermembe is elkerült néhány egyetemista. Nem nagyon tudtunk értekezni, hiszen pár magyar szót tudtak csak, magam pedig egy kukkot sem tudtam albánul. Elfeledtem megmondani a legfontosabbakat: albánok voltak. Mi, akiknek kijutott abból, hogy az élet kezdésénél messze-távol hogyan kell kézzel-íábhaí megértetni magunkat, tudjuk, hogy a megértésnél a jószándék, akarás, segitökészség többet ér a grammatikánál. A fiatal diák mindenhol kedves, miért ne fogadtam volna hát őket szeretettel? A menza meg az előadóterem kopott padja mellett még sok a pótolnivaló, hiszen lelkünk is van, mely érzékenyebb a földrengésmérő ingájánál. A látogatás lényegét nekem is itt kellett keresnem. a dinom-dánom bőségétől, de ahogy az arcok összességét elemezgettem, boldogan láttam, hogy észrevétlen úgy suhant be a derű, mint karácsonykor az angyal: mindenki mosolygott. Mindez fölért egy kis győzelemmel. A hangulat is gyorsan olvad ilyenkor, belemosódtak a bemutatkozók nevei a felszabadulás zsengéjébe. Mint ki kissé elpirul, — befordultam a zongora felé, — s halkan belekezdtem egy igazi egyetemista dalba: Gaudeámus igitur ... Erre ugyan táncolni nem lehet, a szöveg se ismerős a második során túl, de könnyen cseréli a keringő, partnert találni se feladat. De — őszintén megmondva — kicsit elszámitottam magam. Nem az volt a baj, hogy kettőt jobbra, kettőt balra nehéz lett vön’ megtanulni, hanem az est nyomot hagyott. Mégpedig — itt-otfc — mélyebbet, mint gondoltuk. Igaz ugyan, hogy szóbakerült az est folyamán az albán király is — nem is régen — egy magyar grófnőt választott feleségül, mert hát nem nehéz feladat a szép magyar nők között, hogy ki-ki megtalálja a maga királynőjét. Jóllehet, manapság ritkulnak a királyok, zubbonyt váltott a királyfiak száma is, kétszer is meg kell a lánynak, gondolnia, ki van a köpeny, zubbony mögötti A professzorok aláírták az indexeket, hazautaztak, vakációra, a diákok, igy a mi albán diákjaink is, A fiukról sokáig nem hallottunk semmit, de egy idő után Gizi jelentkezett. Maga sokat járta a világot — mondta —, emlékszem, Gáttárohan is járt, közel Albániához, elhajózott partjainál is. Irt az Ali. Sokat gondolkozom, mitévő legyek, olvassa el maga is. “Giziké Kedvesünk Én! .Az öreg méltatlankodva rázta a fejét. Görbe hátát amennyire tudta, kiegyenesítette, s a mélységesen megbántott, becsületében megalázott ember sértődöttségével, siránkozó hangon mondta: — Ne tessék kérem ilyesmit félté telezni rólam! Törvénytisztelő ember vagyok ért, aki mindig betartotta a szabályokat . . Tizenöt év után éppen ezért, meg jó magaviseletemért és szorgalmamért helyeztek, szabadlábra! A további hat embert ez A jó szövetségest a szomszéd háziasszonyban mindjárt megtaláltam: hívjuk meg közösen egy kis Ízelítőre a fiukat. Nehogy csodára várjanak: egy teára. Lejárt a “zsur-fiuk” ideje, frissítsük meg a magunk erejéből. Volt is cipő subickolás, fésülködés, nadrágok vasalása a párna alatt, mire a négy legény becsöngetett. Mi is voltunk valami húszán, fiatalja, öregje vegyesen. A trak.tamer.tum messze állt Ezt a levél én írok ból-ből szótár. Tudok: nem elfelejteni Te. Minden gondolat enyém jár Téged, becézni Tied név Giziké tól-tőí hozzád... Te vagy nekem nagy emlékkő. Lélek enyém Tied. Hosszú nem ir levél. Itten ottan senki. Én voltam nagy összeesküvés. Bíróság mondta én ártatlan, menni haza, jó nekem jössz ki. Mikor szed velem (Folytatás a 9-ik oldalon.)
