Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-12-30 / 52. szám

Thursday, Dec. 30, 1971 MAG FAP HÍRADÓ 11. oldal HAMBURGI KÉPESLAP: Őszutó az északnémet városokban Csendes, temetői elmélke­désre és szép hosszú .nyu­galmat hozó sétákra immár mindenszentekkor is hiába vágyódik a nagyvárosi pol­gár. A sirkertek látogatói — statisztikai adatok tanúsága szerint — már rég nem a ke­gyelet virágait teszik le eltá­vozott hozzátartozóik sírjaira hanem afféle presztizsvetél­­kedőre fizetnek be: ki ren­delt több és drágább növényt. Ami pedig a nyugalmat hozó sétát illeti, idén sem Ham­burgban, sem Kidben — a két északnémet nagyváros­ban — szó sem lehetett ilyes­miről. Túlságosan is bizony­talanná váltak az utcák, meg zajossá. Az események gyor­sabban kergették egymást, mint azok az Ikarus gyártmá­nyú piros autóbuszok, ame­lyek egy idő óta a kontinens legnemzetközibb jármüvei­ként járják Hamburg utcáit. A magyar kocsikat jugoszláv sofőrök vezetik, és minthogy á hires-hirhedt Sankt Paul-i negyedbe szállítják utasaikat, németek, angolok, ázsiai és dél-amerikai matrózok tar­toznak a törzsközönséghez. A bajok azonban nem a bu­szokkal zúdultak a városra, hanem az adóemeléssel. A vá­rosi tanács tudniillik úgy döntött, hogy az ebadót száz százalékkal megemeli, s a jö­vőben orronként nem havi 5, hanem 10 márkát hajt be a kervencek után a gazdáitól. A döntés felháborodást vál­tott ki, és az állatvédő egye­sület gyűlésre hívta az érde­kelteket. Szó szerint vala­mennyit, nemcsak a gazdá­kat, hanem az “adóalanyo­kat” is. A példátlan demonstrációra a belváros egyik parkjában került sor. A szónokok kézi hangosbemondókkal felszerel­ve mondták a magukét, a tö­meg pedig a bernáthegyiek basszusától a pincsik kolora­­tur szopránjáig terjedő ská­lán értett egyet. Néhány dán dog — szakértők tolmácsolá­sából tudjuk — a polgármes­ter csontjait követelte . .. A négyezer gazdi és ennél valamivel több négylábú tö­­meggyíilése sem nagyon illett már a melankolikus hétvégi hangulatba. Egészen kinos fordulatnak lehettünk azon­ban tanúi a gyűlést követő “csendes séta” végállomásá­nál, a városháza aulájában. Ott ugyanis a pompás vissz­hang négyzetre emelte a négylábúak véleménynyilvá­nításának hangerejét. S mint­hogy időközben a különböző nemű és méretű adóalanyok egymást is iszonyúan feliz­gatták, a városháza aulájá­nak oszlopait úgy megöntöz­ték, hogy igencsak kitavaszo­dik, mire e példátlan tüntetés illatemlékeit is sikerül majd eltüntetniük a köztisztasági hivatal embereinek. Mig Hamburgban az ebek és a gazdik az adóemelés ellen tüntettek, a szomszéd város­ban, Kiéiben fiuk és lányok hatfenyi válogatott csapata a végső előkészületeken dol­gozott hétfő reggelre időzí­tett vállalkozásához. Végső előkészületekről lehet csak szó, mert az akció teljes elő­készítése a hátrahagyott nyo­mokról ítélve sokkal hosszabb időt vett igénybe. Az történt ugyanis, hogy hétfő reggel fél tízkor, néhány perccel a szokásos hét eleji pénzszállít­mány megérkezése után, a helyi takarékpénztár egyik fiókjába “Rablótámadás! Mindenki maradjon nyug­ton!” felkiáltással lépett be hat ifjú. Kettő a bankpultra ugrott, és géppisztollyal adott nagyobb nyomatékot a felszó­lításnak. Húsz tisztviselő és vagy harminc ügyfél “dek­­kolt,” a srácok pedig csoma­goltak. Mint az utólagos kasz­­szarovancsolásból kitűnt, ösz­­szesen 237 ezer márkával tá­voztak a fiuk és a lányók, akiknek sállal álcázott arcát senki sem láthatta, de mozgá­sukból és hangjukból ítélve, a korukat a legtöbb jelenvolt 16—18 évesre taksálja. Az egyik ifjonc mindjárt a kezdet kezdetén a plafonba lőtt, nehogy valaki is félreért­se a helyzetet. Egy nyugdíjas bácsi mégis félreértette. A revolverlövés ugyanis olyan halk volt, hogy szegény öreg­­ur játékpisztolynak vélte a füstölgő szerszámot. Nyilván, mert az ő idejében még nem voltak olyan tökéletes hang­fogók, mint manapság. Eser­nyőjével akart rendet csinál­ni a “büdös kölykök” között, mire a második lövés már nem a plafonba ment, hanem a 65 éves nyugdíjas lábába. A banda egy udvari abla­kon keresztül távozott, s az utolsó fiú konzervdobozt do­bott el azzal a felkiáltással, hogy attól levegőbe repül az egész kóceráj. Ez nem követ­kezet be, mert a doboz nem volt bomba, de az ijedtség a bankban elég sokáig tartott ahhoz, hogy a díszes társaság nyomtalanul eltűnjön. Az egyszerűség kedvéért lopott rendőrautón, nehogy az első sarkén már megállítsák őket. A kiéli események hire es­tére már egész Nyugat-Né­­metországban elterjedt, de ez sem akadályozta meg az egyik hamburgi ifjúsági fegyintézet két beosztottját — egy felügyelőt és egy pszi­chológust — abban, hogy az előzetes terveknek megfelelő­en hat fiatalkorú elitélttel el ne menjenek a városi sport­­csarnokba. Az ilyen kirándu­lások célja a büntetettt fia­talkorúak fokozatos visszave­zetése a polgári életbe. Dicsé­retes elképzelés. Ezúttal nem is a fiukkal volt baj, hanem a két öregfiuval. Védenceik társaságában ugyanis két üveg rumot és jó néhány run­dó sört fogyasztottak a sportcsarnok büféjében,ahon­nan végül is kitessékelték őket, mert már túl zajosak voltak. A hat közül két fiú ekkor jobbnak látta, ha vég­képp búcsút mond a kísérők­nek. A pszichológusnak fel is tűnt a létszámcsökkenés, a felügyelő azonban legyintett, és a maradék csapattal a Sankt Paul-i negyed éjszakai fényei közé távozott. Éjfél is elmúlt már, de a rum csak nem akart elfogyni. Két fiú kérlelni kezdte a felügyelőt, mennének már vissza a sittre, baj lesz a dologból. A felügyelő azonban csak reggel felé állt kötélnek. Messzire azonban nem jutot­tak. A derék porkoláb oszlop­nak vezette a kocsiját, és igy az éjben is viszonylag józanul maradt két fogolynak nem maradt más hátra, mint hogy rendőri segítséget hívjon. A kissé megrökönyödött rendő­röket arra kérték, hogy két társukat és a felügyelőt vi­gyék kórházba, a két eltávo­zottat keritsék elő, őket meg szíveskednének már vissza­vinni a helyükre, mert nem szívesen veszélyeztetnék a jövőjüket. Jobb legálisan szabadulni, mint szökésért újabb ítéletet kapni. Hát ezek lettek volna az említésre méltó események mindenszentekkor Észak-Né­­metországban. Hajdu János HUMOR EGY FÉRFI NAPLÓJÁBÓL: — De mennyire, hogy sze­retem a feleségemet. Hogyan tudnám különben elviselni? * * * JÓSNŐNÉL A jósnő igy szól az előtte ülő féx’fihez: — Önnek nagyon érdekes foglalkozása lehet. Misszio­nárius,- vagy felfedező. Lá­tom a tenyeréből, hogy egy­szer leszúrják majd önt, meg­sütik, megfőzik . . . — Bocsánat, asszonyom — szól közbe az ügyfél —, talán engedje meg, hogy előbb le­vegyem a disznóbőrkesztyü­­met . . . * * ❖ TÖRTÉNET A HÁZASSÁGRÓL Éjjel, 2 órakor felkelti a kis feleség a férjét: — Drágám, kellene nekem egy uj ruha őszre. — Rendben van. — De cipőt is veszel hozzá ? — Veszek. — Retikült is. — Azt is. — Nagyon boldog vagyok, — Felesleges. — Miért? — Mert én álmomban be­szélek. * * * SZEGÉNY APA Egy apa igy kesereg a fiá­nak: — Drága pénzért tanitatta­lak, tiz éven át megvontam magamtól minden szórako­zást, mert azt akartam, hogy orvos legyen a fiamból. Most ez a hála ? Alig hogy megkap­tad a diplomát, eltiltod apá­dat a dohányzástól? Egy biztos: minden nappal közelebb a sirhoz. Kisgyermek született hajnalra: lám, neki is lejárt már egy napja. A bölcs titok mindössze csak ennyi: ilyenkor nem gondol erre senki. Egy óra mindnek csak egy óra. rongyok közt vagy bibortaka­­róba. A bölcs titok mindössze csak annyi: nem szabad a mutatóra adni. Kis dzsinnek, hogy az évek telnek egy táblácskát gyakran elénk csennek: Egy biztos, minden perccel közelebb a sirhoz ... Egy óra hosszabb mint egy óra csak az kell, hogy ne gondoljunk róla. New York, 1971. január 1. CUKRÄSZ-SH0RT ORDER i SZAKÁCSOT KERESÜNK ' ►! Egyszemélyben gyakorlattal rendelkező cukrászt l és short order szakácsot keresünk. Állandó munka, ! MAGAS FIZETÉS. Beszélnie kell angolul. 5 napos ! munka. Vasárnap és ünnepnapokon nem dolgozik, í West Side-i jónevü vendéglő. Levélbeli jelentkezést ! a következő cimre kell küldeni: P. O. Box 555, Cle­­í veland, Ohio 44107 vagy a kiadóhivatalba "Sza­­! kács" jeligére 1736 E. 22 St. Cleveland, Ohio 44114. IVÁNIZOLTÁN: HOMOKÓRA... KÖSZÖNTŐ ÚJÉVRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom