Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-12-23 / 51. szám

2. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás az 1-ső oldalról) Nyilván van, aki a többi csil­lag, az ismerősök közt ész­reveszi azt az ismeretlen na­gyobbat. S már ahogy ilyen­kor történni szokott, nyilván vita is kerekedik felőle: hogy valóban uj-e, s valóban mo­­zog-e, vagy csak a szemük csalja meg őket. Fáradt em­bert könnyen megejt minden­féle érzéki csalódás; ők meg mióta itt várakoznak már, nem csoda, ha fáradtak. Van bizonyára, aki dörmögve kí­ván egyet-mást a rómaiak­nak. S van, aki megborzong, jelekről beszél, prófétákról, jövendölésekről, idők betel­­léről. Hogy József ott volt-e, mi­kor a gyermek megszületett, vagy sem, azt nem tudjuk. Időtlen idők óta úgy látjuk, hogy a jászolnál áll, egy ki­csit a háttérben, ahogy illik, »’égen elfogadva már mindazt, amit nem ért, valamicskét ügyetlenül, szerényen félre­­tiuzódva, de mindig úgy, hogy kéznél legyen, ha szük­ség van rá. S ezen a képen nincs is mit változtatnunk. Este van, a Gyermek már a jászolban fekszik, és fölte­­hetőleg már az állatok is vég­zik körülötte, ami rájuk sza­­batott: teljes erejükből, leg­jobb tudásuk szerint fújják jámbor tüdejük meleg levegő­jét a Csecsemőre. Az angyal rövidesen jelenti a dolgot a pásztoroknak. Erről az angyalról könnyen el lehet képzelni, hogy elő­ször a közelebbi környéken kezdte volna a híradást. Mi­ért intézné el a pusztában, amit sokkal hatékonyabban el lehet intézni a városban? Ezért föltehetőleg először magában Betlehemben pró­bálkozott, utcáról-utcára, fo­gadóról fogadóra járva, szár­nyát természetesen behúzva, nehogy ez a rendkívüli jelen­ség elterelje a figyelmet az tgazság igazán fontos és Rendkívüliről: az Isten em­berré születéséről. Ide is, oda is benyitott tehát, és rákez­dett a mondókájára, hogy: “Dicsősség a magasságban Istennek . . .” Csakhogy min­den siker nélkül. Az emberek egészen mással voltak elfoglalva, mint Isten dicsősége. Ez a nagy össze - sereglés kitűnő alkalmat adott különféle üzleti ügyek lebonyolítására, alkuk meg­kötésére, régtől húzódó viták rendezésére vagy végleges el­mérgesítésére, mindennek pe­dig vajmi kevés köze van az Isten dicsőségéhez. Ami pe­dig az emberek jóakaratát és a földön való békességet ille­ti: odáig az angyal már leg­| többnyire el sem jutott. Az első pár hang után vagy har­sányan kinevették, vagy — ha tovább makacskodott — egyszerűen kilökték. Ezek után, minthogy az üzenetet mindenképpen el kellett mon­dania, mi mást tehetett vol­na, minthogy kiment a pusz­tába — ott kezdődött közvet­lenül Betlehem határában — azzal a föltett szándékkal, hogy ha az embereknek nem kell a Jóhir, majd elénekli az állatoknak. Erre a szégyenre azonban mégsem került sor: találko­zott a pásztorokkal. Kik voltak ezek a “csorda­pásztorok, éjjel a mezőben’’? Minden valószínűség szerint nomádok, azok közül, akik a pusztában élnek nyájaikkal, és időnként jószágukkal egye­temben a városok közelébe húzódnak, gabonára, olajra cserélni a maguk pusztában termelt áruját, a sajtot meg a gyapjút, s mikor lenne er­re jobb alkalom, mint most, amikor annyi nép gyűlt össze Betlehemben ? Egy kis fantáziával ezeket a pásztorokat is magunk elé képzelhetjük. Szűkszavú, nyu­godt, bátor pusztai emberek. Ismerik a szél járását a pusz­tán, és a csillagokét az égen. Ebben a kettős távlatban él­nek: egyszerre a földiben és égiben. És mint az ilyen ket­tős távlatú emberek: ismerik a csöndet. A pusztában is, és magukban is. Ha megszólal bennünk,nem fojtják el nyom­ban a hangját mindenféle lármával, kolompolással, zsi­­vajgással. Nem futkároznak folyton önmaguk elől: meg­ülnek önmagukban, az életük közepén, a maguk csöndjé­ben. Figyelik, mikor csobban a csöndben a forrás. Annak a testvére, amit valaha Mózes fakasztott a sziklából. Akkor íölszáll bennük egy galamb, és megmenti szomjas csőrét a forrás vizében. Ilyenek ezek a hallgatag, darabos pásztoremberek. A lényeges dolgokkal kapcso­lódva élnek. Talán pásztortüz jelzi, hogy hol tanyáznak. De talán az éjszaka teljes sötét­ségében ülnek, egy-egy tömb­­nyi tömörebb sötétség. Az angyalnak azonban nem kell tüzfény. Csalhatatlan an­gyal-szimatjával már mesz­­sziről megérzi, hogy ezek az ő emberei. A szemlélődés, a belső béke népe. Ezéi-t, amikor a közelükbe ér, habozás nélkül rájuk ra­­gyogtatja fényességét, meg­köszörüli a torkát és csengő hangon elkezdi a Dicsőség- Békességet. Tudja, hogy nekik nPra hiába. Thursday, Dec. 23. 1971 ANGLIÁBAN ÉL EGY BÉNA ASSZONY, AKI ÁLMÁBAN MÉRFÖLDEKET GYALOGOL... Anglia Durham nevű váro­sában él a 35 esztendős Mrs. Catherine Owens, aki éber ál­lapotban képtelen 50 yardnál nagyobb távolságot egyszer­re megtenni és egész napját egy tolószékben tölti. Mrs. Owens 5 évvel ezelőtt bénult meg. Bénaságát az úgynevezett neuritis nevű betegség okozza. A neuritis lényege az, hogy a beállott ideggyulladás következtében megbénulnak az izmok és mindenfajta cselekvés, első­sorban, mindenfajta mozgás, szinte elviselhetetlen fájda­lommal jár. Nemrégiben azonban Mrs. Owens, egyik éjszaka, álmá­ban, alvajáróként, valamivel több, mint 2 mérföldet gya­logolt — minden fájdalom és minden megex-öltetés nél­kül. Mrs. Owensnek 6 gyerme­ke van, és a legidősebb, a 16 éves Ronnie, egyik éjszaka egy közeli discotheque bár­­ből tért haza. Ronnie megle­pődve látta, hogy édesanyja bemegy a konyhába. Atovábbiakban maga Ron­nie a következőket mondja el: — Először azt hittem, hogy anyám csupán azért ment a konyhába, hogy egy pohár vizet igyék. Amikor azonban percekig nem láttam, magam is a konyhába mentem és ek­kor megdöbbenve láttam, hogy a konyha kijárat! ajta­ja nyitva van és anyám nincs sehol. — Mikor sehol sem talál­tam anyámat, néhány szom­szédunknak telefonáltam, — hogy segítsenek őt megke­­resni. Együttes ex-őfeszité­­stink sem bizonyult azonban elegendőnek és sikeresnek. Anyám úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. — Sokkal később, órákkal ezután, hivott fel telefonon egy rendői’őrszoba ügyelete­se és közölte: anyám ott van az őrszobán, hálóingben. Az őrszoba valamivel messzebb fekszik otthonunktól, mint 2 méi'föld. Anyámnak tehát 2 mérföldnél többet kellett gyalogolnia ahhoz, hogy a rendőrőrszobáig élj uthasson. Maga Mrs. C a t h e r i ne Owens a következőket mond­ja a töi-téntekről: — Fogalmam sincs arról, hogy miképpen voltam ilyen hosszú utat megtenni álmom­ban, amikor éber állapotban a maximális távolság, ame­lyet meg tudok tenni, ötven yard. Ilyen messzire van a sarki füszerüzlet és öt év óta ennél nagyobb távolságot nem tettem meg. — Nem emlékszem sem­mire, nyilvánvalóan mélyen aludtam az egész megtett ut alatt, amely valamivel több volt, mint 2 mérföld. Később elmondották, hogy közvetle­nül a rendőrőrszoba közelé­ben eg yférfi felvett autó­jába és beszállított a rend­őrőrszobára. Ott ébredtem fel, ott tértem magamhoz. — Ma sem tudom, hogy ki volt ez a férfi. Szeretném megköszönni a segítségét. Azt hiszem, sohasem fogom megtudni, hogy miképpen si - került ilyen hosszú utat meg­tennem minden fájdalom nél­kül. Ä zsebtolvajok királynője BÉCS — Különleges helyet foglal el az osztrák bűnügyi kómikában a zsebtovajok ki­rálynője, a 86 esztendős Hed­wig Thomann, akit ügyészek több nemzedéke akai’t már a javulás útjára téiőteni, s akinek nem büntethető abnor­­nxalitását ügyvédek több ge­nerációja igyekezett bizony­gatni. A zsebtolvaj királynő most ismét bíróság elé került. Néhány hónappal ezelőtt az egyik bécsi piacon kiemelte egy bevásáidó háziasszony bukszáját. Az ügyvéd által a bíróság elé idézett pszicholó­gus véi'beli vadász ösztönhöz hasonlította Hedwig Thomann tetteit. Szerinte az asszony a lopás örömééi’t lop. En­nek ellenére a biróság 18 hó­napi szigorított börtönre ítél­te a matrónát. Az Ítélet azon­ban csak jelképes, mert Hed­wig Thomann idős koi’a mi­att nem zárható börtönbe.Min den valószínűség szerint sze­retetotthonba utalják — szi­gorított felügyelettel. MILLIOMOS KOLDUS RÓMA — Róma egyik leg­­foi’galmasabb utcáján, a Via Frattinán a rendőrség elfo­gott egy , 60 éves koldust, bi­zonyos Rosario Azzai’ót, aki­nek a zsebében kétmillió lira lapult. Szemét-távvezeték MÜNCHEN — A jövő évi olimpiai játékok színhelyén, Münchenben, négymillió már­ka költséggel szemét-távveze­téket építenek az olimpiai falu hulladékainak elszállítá­sára. A mintegy 4.5 km hosz­­szu, föld alatti cső összeköti az épületeket, és végállomá­sa egy központi gyűjtőhely (siló). Az épületekben kb. 20 kg-os befogadóképességű mü­­enyagzsákokba gyűjtik a sze­metet, s ha megteltek, lezáx*­­ják (lehegesztik) őket. A zsá­kokat azután csövekben leve­gőnyomással továbbítják a gyűjtőhelyre. Onnét kontén­erekben a szemételégetö be­rendezésbe kerülnek. A gyüj tőzsák, erős mű­anyagból készül, hogy a fém­hulladék és az üvegcserép ne lyukassza ki, s a csőben való továbbításkor keletkező súr­lódási hőt is jól birja. A kb. 70 km-óra sebesség mellett ugyanis a zsák alaposan föl­melegszik. Az olimpiai falu lakóinak száma megközelíti majd a 40 ezret (12 ezer sportoló, 2500 szakvezető, 20,000 technikai és segédszemélyzet, 4000 új­ságíró, riporter) igy érthető, hogy “nagyüzemi módon” kell megoldani a hulladékok eltá­volítását, a környezet higié­niáját. "Fordított per" LONDON— Egy amerikai multimilliomos és hűtlen ba­rátnőjének mai’akodása tar­totta izgalomban a múlt na­pokban az angol bulvársajtó olvasóit. Különleges, afféle “fordított” per volt: nem nő pei-elt férfit házassági Ígéret megszegése miatt. Hanem egy féi'fi, az 53 éves amerikai Ralph Stolkin perelte be sze­retőjét: a 33 éves Patricia Wolsont, amiért nem ment hozzá feleségül, pedig a mint­egy negyed millió font értékű ékszerajándékok átvételekor határozottan ezt Ígérte. Stolkin pert indított Wol­­son kisasszony ellen, s a múlt heti 5 napos tárgyalást feltű­nő tálalásban ismertette a londoni hulvái’sajtó. A viszály végül is bú-óságon kívüli egyezséggel végződött: Pat­rícia hajlandónak mutatko­zott, hogy 150 ezer font ér­tékű ékszert visszaad egykori lovagjának. A per költségét — 60 ezer fontot — a peres fe­lek közösen viselték. MENNYBŐL AZ ANGYAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom