Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-12-09 / 49. szám

14. OLDAL

MAGYAR HÍR A DG

Thursday, Dec. 9, 1971

A TÜKRÖK HÁZÁBAN GYILKOLTA MEG

SZÉP, SZŐKE SZERETŐJÉT A KALANDOR

(Folytatás)

Harrisont nem hagyta nyugodni a kérdés és augusztus 26-ikán ismét meglátogatta Franklint és beszélgetésük közben hirtelen megkérdezte:

— Megmutatná nekem az útlevelét ?

Amikor erre sor került, Harrison felfedezte, amiben egyébként már előzőleg is majdnem teljesen bizonyos volt: Franklin, amikor a Kanári Szigetekre utazott, előzőleg rövid megállót tartott Malagában. (Spanyolország.) A maiagai tartózkodás napja április 17 volt — ez volt az a nap, amikor a londoni ügyvéd és Mrs. Strauss édesanyjának feladta a táviratokat Malagában, állitólag Mrs. Strauss.

Harrison detektív főfelügyelőnek ekkor már semmi kétsége nem volt affelől, hogy a maiagai táviratokat nem Mrs. Strauss, hanem Franklin ac7i fel.

— Idehallgasson — mondotta Harrison az őrnagynak — elég volt a játékból: hol van Mrs. Strauss ?

— Elutazott egy gazdag szeretőjével — válaszolta az őrnagy.

— Át akarom kutatni ezt a házat — hangzott Harrison válasza.

Franklin elsápadt, néhány pillanatnyi habozás után azonban igy felelt:

— Rendben van.

S ekkor megkezdődött a detektívek házkutatása, amelynek során átkutatták Franklin hálószobáját is. Az ágy mögött hatalmas tükör függött és amikor a tükröt elmozdították, kiderült, hogy a tükör mögött egy rejtekajtó volt. A rejtekajtó mögötti folyosó éppen elegendő volt ahhoz, hogy azon keresztül tudjon haladni egy ember. Ami ennél is jobban meglepte a detektiveket, az az a körülmény volt, hogy a folyosó egyenesen Mrs. Strauss lakásának hálószobájába torkollott, ahol a rej téka j tót ugyancsak egy ágy felett függő tükör tette láthatatlanná.

Kétségtelen volt, hogy Franklin és Mrs. Strauss között szerelmi viszony volt. Az őrnagyot ezután a rendőrségre vitték, ahol Harrison kijelentette :

— Tudunk a rej tékaj tóról. Nincs értelme a tagadásnak.

Hajlandó végre elmondani, hogy mi történt a szeretőjével?

Franklin azonban makacs volt, 5 óra hosszat vallatták, eredménytelenül. Öt órai vallatás után, az őrnagy váratlanul engedékenyebb lett és feltette a kérdést:

— Ha vallók, megígérik, hogy Claire Louisenak gondját viselik, bármi is történik velem ?

— Természetesen.

Az őrnagy mindenekelőtt elmondotta, hogy hová temette szeretőjét. Annak ellenére, hogy az épület melletti temető lett volna a logikus megoldás, Franklin az épület mögötti kertbe temette el Mrs. Strausst.

— Ezt a kertet mindketten szerettük. Szentimentalizmusból temettem oda Tinát — mondotta Franklin.

A detektívek a megjelölt helyen elásva valóban találtak egy női hullát, amely azonban már majdnem teljesen csak csontváz volt. Fogorvosi vizsgálat igazolta, hogy valóban Mrs. Strauss a csontváz, ezenkívül az orvosi vizsgálatok során az is kiderült, hogy Mrs. Strauss orrát, állát és arccsontját betörték. Nyaka köré egy kék plasztik kendő volt csavarva és olyan erősen volt zsineggel összekötve, hogy Mrs. Strauss gégéje is eltört.

Franklin vallomásának részleteit titokban tartották a tárgyalásig, néhány részlet a románcról azonban kiszivárgott.

Franklin és Mrs. Straus? 1963-ban ismerkedett meg Jamaikában, ahová az őrnagy azért utazott, hogy egy vállalat megbízásából az ottani banánipart és banánkereskedelmet tanulmányozza. Az egyik üzletember, akivel Franklin több izbe-n tárgyalt, Mrs. Strauss férje volt. Mrs. Strauss unta magát Jamaikában és amikor Franklin egy ízben megemlítette, hogy magántitkárnőre volna szüksége, maga a férj ajánlotta feleségét.

Ugyanannak az évnek június hónapjában a Strauss házaspár elvált, Mrs. Strauss és lánya Angliába költözött, csakhamar Franklin is visszament Angliába.

Először Mrs. Strauss és lánya költözött a The Garths -nevű házba, nemsokkal később az őrnagy is követte őket és

beköltözött a második lakásba. Ekkor már szerelmi viszony volt közöttük. Sohasem derült ki, hogy miért nem egyszerűsítették a dolgot önmaguk számára és miéi't nem házasodtak össze.

A tárgyalás York városában történt és az ügyész, megnyitó beszédében kijelentet: te:

— A vádlott 1970 január

23-adikán gyilkolta meg Mrs. Strausst, ezután azonban még 7 hónapon keresztül “tartotta életben” áldozatát, különböző trükkökkel.

Az ügyész szerint a gyilkosság motívuma “valószínűleg féltékenység” volt.

A zsúfolt tárgyalóteremben mi-nden és mindenki elhalkult, amikor a gyilkosság egyetlen élő tanúja, Timothy John Franklin, ült le a tanuk padjára, hogy saját ügyében és saját védelmében tanúvallomást tegyen.

Az őrnagy vallomása igy hangzott:

— Sohasem akartam bántani Tinát, ehhez túlságosan szerettem, habár Tina indulatos volt és idönkint a szó valóságos értelmében dührohamot kapott. A kérdéses napon, odakint rendkívül hideg volt és az épületben elromlott a központi fűtés. Megpróbáltam megjavítani, azonban sikertelenül.

— Tina ingerült lett és azt kiáltotta, hogy elege volt Angliából, Spanyolországba költözik. Könyörögtem, hogy ne hagyjon el, Tina azonban hajthatatlan maradt.

— Ekkor megfenyegettem: ha elhagy, tájékoztatom elvált férjét szerelmi viszonyunkról és ennek alighanem az lesz a következménye, hogy a bíróság megvonja tartásdiját és elveszik gyermekét.

— Tina válasza az volt, hogy egy szegekkel teli dobozt vágott hozzám, azután felragadott egy vasrudat és azzal támadt rám. Védekeztem és a verekedés közben mindketten a földre zuhantunk. Amikor feltápászkodtam, akkor vettem észre, hogy Tina halott. Amikor a sötétség beállt, eltemettem az épület mögötti kretbe.

— Amikor a plasztik kendőt nyaka köré csavartam, akkor már halott volt. Pusztán elővigyázatosságból főj tottam meg, mert bizonyos akartam lenni affelől, hogy nem teme-Kürthy Miklós:

í KRÓNIKA

Fogalmam sincs arról, hogy élnek-e emberhez hasonló lények a Mars bolygón és őszintén szólva nen is nagyc.n érdekel. Elsősorban is, meglehetősen fáradt vagyok és rit kán utazom

nagyobb távolságra. A Mars az általam Kürthy Miklós

megtett távolságokon kivül esik.

Ezenkívül: meglehetősen el vagyok foglalva a földi emberekkel, akik körülöttem élnek és nem érzem szükségét újabb ismeretségeknek, különösképpen, ha az illetők éppen a Marson élnek.

Időnkint azonban megdöbbent az a tudat, lehet, hogy egyszer mégis csak emberi lények fognak landolni a Marson. Amennyiben élnek értelmes lények ezen a bolygón, egyáltalában nem irigylem őket.

Mi, emberek, meg fogjuk kísérelni, hogy olyan életet teremtsünk a Marson, amilyen élethez a Földön hozzászoktunk. Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy elvisszük majd a Marsra kicsinyességeinket, gyűlölködéseinket, képmutatásainkat és természetesen, háborúinkat.

Elvisszük a Marsra gazdagságunkat és nyomorunkat, elvisszük intézményeinket, amelyek csődöt mondottak, elvisszük társadalmi küzdelmeinket, elvisszük a társadalmi osztályok közötti szüntelen harcot, elvisszük rendőrségünket és bíróságunkat — röviden kifejezve: elvisszük önmagunkat a Marsra.

Amennyiben a Marson van szerves élet és értelmes lények élnek ezen a bolygón, nagyon kevéssé valószínű, hogy életformánktól, szokásainktól és magatartásunktól el lesznek ragadtatva.

Mi magunk is érezzük, hogy súlyos bajok vannak velünk, bennünk és körülöttünk, hiszen állandóan társadalmi reformokat léptetünk életbe — ami, persze, nem jelenti azt, hogy társadalmunk ezáltal megfelelőbbé válik.

Szomorúan gondolok arra, hogy el visszük majd a Marsra giccses szerelmi életünket, a szeretettel és a gyűlölettel kapcsolatos hangzatos frázisainkat, elvisszük a Marsra mindazt az eredményt, amelyet elértünk és elvisszük a Marsra kudarcainkat is.

Hangsúlyozom: nem tudom, hogy élnek-e a Marson értelmes lények, de ha igen, ajánlatos lesz vigyázniuk. A földiek humanizmusa nem fejlődik ugyan, fejlődik azonban technológiánk és rövidesen eljutunk a Marsra.

Először nyilvánvalóan virágokat fogunk termeszteni, mert igy szoktuk meg és mert szeretjük a szépet, kedveljük a színek ezernyi tarka változatát. Azután pedig háborúskodni fogunk, mert anélkül nem tudunk élni és különben is, háború szükséges ahhoz, hogy — a békéről elfecseghessük kegyes és képmutató szólamainkat.

tem el élve. Én magam mindig is rettegtem attól, hogy véletlenül élve fognak eltemetni.

Az esküdteknek mindössze 12 percnyi tanácskozáshoz volt szükségük arra, hogy Timothy John Franklint bűnösnek minősítsék előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban.

Nem hiába volt kalandor az őrnagy egész életében: amikor az ítéletet kihirdették előtte, egyetlen arcizma sem rándult meg. (Vége.)

. és mondja uram mi a kifogása cégünk ellen?