Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-07-08 / 27. szám

14. OLDAL MAGYAR HIRADÖ Thursday, July, 8, 1971 TEXASI HÁZASSÁGI BONTÓPER i, - RABLÁSSAL ÉSGYILKOSSÁGGAL (Folytatás) A detektívek feladata tehát most az volt, hogy megtalál­ják a titokzatos Wilson titok­zatos barátnőjét. Miközben a nő után kutattak, az ügy vá­ratlan fordulatot vett. Kiderült, hogy az autó, amelyen Wilson és barátnője a rablás színhelyére érkezett, bérelt autó volt. Az autót nem Wilson, hanem — és ez volt a dologban a meglepő — Wil­liam S. Haleomb, tehát Mrs. Halcomb különváltan élő fér­je, bérelte. A detektívek elmentek Halcomb lakására, aki a kö­vetkező történetet mondotta el: — Az elmúlt hetekben min­dent elkövettem annak érde­kében, hogy különváltan élő feleségemmel kibéküljek és visszatérjen hozzám. Felesé­gem, aki nem akart békülni, a Harris County Psychopathic Wardra utaltatott be ideggyó­­gászati megfigyelés céljából, habár erre semmi szükség nem volt: nem vagyok idegbe­teg, egyszerűen csak szeretem a feleségemet, ez az egész. — Ott ismerkedtem meg Wilsonnal, aki idült alkoholis­ta volt és önként jelentkezett a Wardon felvételre, hogy al­­kohol-elvonó kúrának vessék alá. Rokonszenves embernek tartottam Wilsont és mielőtt elengedtek a Wardról, odaad­tam neki telefonszámomat. — Wilson március 27-edi­­kén az elmúlt szombaton, fel­hívott telefonon, majd eljött és arra kért: adjam kölcsön az autómat, hogy meglátogat­hassa Baytownban lakó édes­anyját. Erre nem voltam haj­landó, ellenben béreltem szá­mára egy kocsit, azzal a fel­tétellel, hogy pénzt kér édes­anyjától és a bérleti összeget visszaadja. Wilson ekkor 10 dollárt is kért kölcsön, ezt azonban megtagadtam. —r Azután nem láttam töb­bé Wilsont és ma reggel hal­lottam a rádióban, amikor a híreket bemondták, hogy Jo­ann megölte. A detektívek ezután felhív­ták telefonon Wilson anyját Baytowwnban és megkérdez­ték: nem tudja-e véletlenül, hogy ki volt fia társnője? Mrs. Wilson tudta: fia emlí­tette neki, hogy a nő neve Debbie és az austini állami el­megyógyintézetből szökött meg. A következő lépés az volt, hogy a detektívek felhívták telefonon az austini állami el­megyógyintézet igazgatóját, aki közölte: Egy nő valóban megszökött, neve azonban nem Debbie. — Nem nagyon nyomoztunk utána, mert a nő alapjában véve ártalmatlan — mondotta az igazgató, majd megadta a detektiveknek a nő gyámjá­nak, nagyanyjának, a címét. A nagymama Houstonban lakik és a detektiveknek el­mondotta: unokája, az ő rá­beszélésére, éppen most je­lentkezett a helyi ideggyógy­intézetben. A nagymama azt is közölte a detekti vekkel: unokája elmondotta, hogy egy Bili nevű férfi felbérelte őt és Wilsont, 5000 dollárért, hogy menjenek el egy nő lakására, ajkát csonkítsák meg, olyan módon, hogy nyulszájuvá te­szik. — A férj azért akarta eltor­zítani a nőt, hogy ilyen mó­don visszakaphassa, mert majd senkisem áll vele szóba — mondotta a nagymama. A nőt az ideggyógyintézet­ben két detektív kereste fel és ott, engedéllyel, kihallgatták. A 25 éves nő szellemi színvo­nala egy 10 éves gyerek szel­lemi színvonalával volt egyen­lő. A nő elbeszélése a követke­zőképpen hangzott: — Wilsonnal laktam együtt és egy nap felkeresett bennün­ket egy Bili nevű férfi, akit Wilson ismert. A férfi 5000 dollárt ajánlott azért, ha el­megyünk különváltan élő fe­lesége lakására és az asszonyt nyulszájuvá tesszük, úgy, hogy késsel bevágjuk a szá­ját. — Amikor odamentünk, minden olyan gyorsan történt, hogy alig tudtam követne az eseményeket. Egyszerre csak Joe ott feküdt a padlón, folyt belőle a vér és halott volt. — Ijedten elfutottam és Bilihez rohantam, akinek la­káscímét tudtam. Mindent el­mondtam neki és Bili vitt haza autón. Előzőleg egyébként, Bili autót bérelt számunkra, majd Joe és ő elmentek egy vasüzletbe, ahol egy jókora mészároskést vásároltak. — Ezzel kellett volna eltor­zítanunk az asszony száját. Ezekután.a detektívek be­hívták a rendőrségre Halcom­bot és elébe tárták a nő vallo­mását. Halcomb ékkor való­sággal összetört: először ideg­orvosának telefonált, azután pedig ügyvédjét kérte. Az ügyvéddel való megbe­szélés után Halcomb a követ­kező szóbeli nyilatkozatot tet­te, az ügyvéd beleegyezésé­vel: — Amióta tudom, hogy fe­leségem házassági bontóperi keresetet nyújtott be ellenem a bíróságon, rettenetes idegál­lapotban vagyok. Imádom a feleségemet. Wilsont és barát­nőjét azért béreltem fel, hogy megijesszék a feleségemet, mert azt reméltem, hogy Jo­ann akkor majd visszatér és minden ismét rendben lesz kö­zöttünk. — Nem felel meg a való­ságnak az, hogy feleségemet nyulszájuvá akartam torzíta­ni. Ez közönsége hazugság, vagy pedig az elmebeteg nő képzelődése. Halcomb ellen eljárás in­dult, rablási kísérletben való bünsegédi bünrészesség cí­mén. óvadék ellenében sem helyezték szabadlábra, jelen­leg az állami ideggyógyinté­zetben van, megfigyelés vé­gett. Az eljárást mindaddig felfüggesztették, amig a pszi­chiáterek véleményt monda­nak. Halcomb utolsó nyilatkoza­ta igy hangzott: — Büszke vagyok Joannra, hogy ilyen nagyszerűen meg­védte magát. Joe Wilson számára ez a mondás aligha jelent túlságos vigasztalást, különös te^in-* tettel arra, hogy ő maga éle­tével fizetett — Halcomb iz­zó szerelméért különváltan élő felesége iránt. Az újságírók megintervju­­olták Mrs. Halcombot, aki a következőket mondotta: — Férjem, nemsokkal há­zasságkötésünk után, a szó valóságos értelmében őrjön­­gési rohamokat kapott, olyan féltékeny volt. Végülis, kény­telen voltam őt elhagyni, mert a féltékenységi jeleneteket nem tudtam elviselni. — Sohasem megyek hozzá vissza és a házassági bontó­pert mindenképpen lefolyta­tom. Férjem szerelme nem normális szerelem. Ez a szere­lem elviselhetetlen, őszintén A Windsori herceg 77 éves születésnapját ünnepelte a közelmúltban felesége társaságában, teljes visszavonultságban. Kürthy Miklós: KRÓNIKA Douglas 61 éves, az egyik clevelandi high schoolban ta­nít és a kórháziban pontosan •egy hétig volt la szobatársam. [Soha még ilyen [optimista em­­[berrel nem ta­lálkoztam. Douglást Isérvvel operál­ják és' a világ Kürthy Mikló« “legegyüttmü­­ködőbb” betege volt, az ápoló­nők igazi kedvence. Hatal­masakat nevetett és kezével az ágya előtt álló fém-asztalt csapkodta ilyenkor. Operációm előtt érdeklő­dött, hogy miért kell a mű­téten keresztül esnem? Ami­kor megmondottam, éppen je­len volt felesége, Ruth is, aki minden nap hűségesen meg­látogatta férjét a kórházban. Ruth csendes, magába vonult teremtés, az irtózatos opti­­mizmusu Douglas mellett el sem lehetne más asszonyt képzelni. Válaszom után Douglas odafordult Rúthoz és öblös hangján megjegyezte: — Well . . . gyomorfekély . . . nem gyerekjáték! Emlék­szel, Ruth, szegény Edmund bácsi is igy halt meg. Meg­operálták, azután bevitték a lábadozó szobába, ahol egy­szerre csak kinyúlt, egész la­posan és vége volt — és Doug­las a kezével mutatta ,hogy milyen laposan nyúlt ki Ed­mund bácsi. sajnálom őt, azonban képte­len vagyok vele együtt élni. — Ez az eset is bizonyítja, hogy férjem súlyosan idegbe­teg. Idegbetegsége egy ember életébe került. (Vége) A példa határozottan meg­nyugtató volt- számomra. Douglas egyébként episcopá­­lius és minden este és minden reggel imádkozott a kórház­ban. Kicsiny, fekete ima­könyve van, abból imádkozott, minden este és minden reggel, az aznapra előirt, dátum sze­rinti imát. Az esti ima után a párnára tette a fejét és elaludt, olyan hamar és olyan nyugodtan, akár egy gyerek. Douglas szá­mára nem rejt titkot az élet: a kicsiny imakönyvben, az elő­re megirt imákban rejlik a vá­lasz az élet minden kérdésére. Douglas számára az élet nem egyéb, mint napfény és har­sogó jókedv. A kórházban annyira ösz­­szebarátkoztunk, hogy barát­ságunk ma is tart. Időnkint náluk vacsorázom és elmerü­lök Douglas harsogó optimiz­musában. Az igazság az, hogy irigy­lem őt. Valahol, valamikor, elvesztettem a fonalat az élet­ben és azóta bizonytalan min­den körülöttem. Talán . , . egyszer kölcsön­kérem Douglas kicsiny, fekete imakönyvét, amelyből minden este és minden reggel hango­san imádkozott a kórházban. Talán . . . bűvös erő van eb­ben az apró imakönyvben. Ta­lán ... abban van a bűvös erő, ha azt hisszük, hogy imánk meghallgatásra talál. Nem tudom . . . egyelőre csu­pán figyelem Douglást ... és igyekszem a titkot ellesni tő­le .. . . Az a szerencsém, hogy az operáció után nem nyúltam el a lábbadozó szobában, mint annakidején a szegény Ed­mund bácsi és igy alkalmam van megpróbálni ellesni a tit­kot Douglastól. Olykor vi­szont arra gondolok, hogy alighanem már késő és ilyen­kor egy kicsit irigylem Ed­mund bácsit.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom