Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-09 / 36. szám
3, oldal M AGY A V htjaim'! Thursday, Sept. 9, 1971 BORKÓSTOLÓ Irta: KLAMÁR GYULA A falu hosszan nyújtózik végig tájon, alig érni a végét. A házak szakasztott olyanok, mint az egykori magyar, helyesebben sváb parasztházak, mert a falu magyar korában is osztrák településiek számított. Úgy hívják egyébként, hogy Weiden am See. Hosszú kutatásokba került, amig megtudtam mi volt a magyar neve. Védeny s nem nehéz kitalálni, hogyan lett Védenyből Weiden. Az “am See’’ arra utal, hogy a tavon van, azaz a Fertő-tó mellett fekszik közvetlenül Nezsider után. A hosszú utcán ácsorgó házak előtt székeken (és nem padokon!) öreg férfiak és nők üldögélnek, előttük kirakva mindenféle sásból-nádból, szalmából font népművészeti tárgy, azonkívül pedig sok gyümölcs és főzelékféle: alma, barack, körte, tök, csöves főzni való kukorica, mindenek fölött pedig a piciny disztök, az osztrák szobák téli ékessége. Az arra járó autók sorra lestoppolnak és viszik haza a friss gyümölcsöt, főzeléket, mindezt fele árán a bécsinek. A házak előtt táblák is láthatók, primitiv kézre valló felirattal, hogy “Flaschenwein” kapható, azaz palackba szűrt egy-két liternyi bor, méghozzá elsőrendű, mert Weiden-Védeny hires kitűnő borairól. Tulajdonképpen most is a borok miatt vagyok itt. Ezen a héten ugyanis Weidenben van borkóstoló. A múlt héten Kremsben volt, azelőtt Joisban, még azelőtt Golsban. Divat ezen a vidéken, hogy az aratás után, szüret előtt a gazdák bemutatják boraikat a szomjas utasoknak,akik elözönlik ilyenkor a tájat. Egy kis pénzt szereznek a borkóstolón, azonkívül helyet a hordókban az uj termés számára. Az egyik elágazásnál lombokkal körülfont tábla mutatja az irányt a “Weinkost” sátra felé. Jó magasan, a szőlőskertek között, a helyi vincellérszövetkezet jókora épülete előtt hosszú sátor van felverve. Teteje-fala nem ponyvából készült, hanem nádból, mint minden rögtönzött burgenlandi helyiségnek, lett légyan az lacikonyha, bucsussátor, vagy rögtönzött bormérés. A vincellér szövetkezettel szemközt sereg uj ház látható: az egyik fele és az alja borpince-bormérés, a másik fele garázs, az emelet pedig nagy terasszal egyetemben lakóház. Az építkezés eredeti: nem tégla, hanem kö az anyaga, a falak szépen elrendezett hófehér mészkőből rakottak, és az ellentét kedvéért az úgynevezett fugákat nem fehérre, hanem feketére mászolják. összehasonlításképpen ott'áll még az uj épületek mellett egy-egy régi présház: vályogból, szalmafedéllel ékesen példázva azt a nagy haladást, amely az utóbbi félévszázadban itt is, ebben a kis faluban is végbement. És végbemegy ma is, szakadatlan. A védenyi lányok és a bécsi lányok öltözéke között semmi különbség, a szemüket ugyanúgy éíénk kékre festik ők is, mint a grabeni “kislányok” de a védenyi fiuk is beleillettének bármelyik hippi-családba. A változás legjobban abban mutatkozik, hogy milyen kulturált módon mutatják be, szervírozzák, tálalják a végeredményben egyszerű falusi gazdák boraikat. Nem csutak dugóval dugaszolt demizsonból öntik, ahogyan valaha Magyarországon kóstolgatták a borocskákat, se lopóval nem csorgatják a homályos poharakba. A sátrakban hátul száz és száz karcsú palack áll a jég között, a palackon a termelő saját “etikettje”, amely a minőségért szavatol. Ragyogó tiszta poharat lehet kölcsön venni, és aztán azt kézbevéve el lehet indulni az árnyas sátorban a pult előtt és a kézbeadott “Weinkarte” segítségével ki lehet válogatni: ki melyiket akarja megkóstolni? A Weidenben termelt borok vagy 10 csoportba vannak osztva: ennyifaj tát termelnek ezeken a közeli dombokon, mégpedig Welschrieslinget, Rheinrieslinget, Grüner Veltlinert, Weiszburgundert, Neuburgert, Müller Thurgauert, Muskat Ottonelt, Sylvanert, Rottraminert és Blaufrankischt. Minden borcsoport alatt ott található a termelők neve egy-egy szám kíséretében és az is elolvasható, hogy az illető bor hol mindenhol és miféle kitüntetést nyert már. Most már csak a kóstolgatás következik: az ember kiválaszt magának a megkívánt borfajta gazdája közül egy szimpatikus nevet és annak a borából kéri a kóstolót. Nem csalás, nem ámítás; a jégről leemelik a palackot, megmutatják az etikettet és aztán poharadva csorditják a fehér,' mézsárga vagy vörös csöppöket. A fizetés úgy történik, hogy a kasszánál váltott egy schillinges tikettekből annyit kell átadni, amennyi a borkártyán rajta áll. Kisebb értékű borokért kettőthármat, a nehezebbért, híresebbért, amelyet aranyéremmel tüntettek ki négyet is, ötöt is, sőt az asszuborokért hatot-hetet. X-lábu asztalnál pihenjük ki a kóstoló fáradalmait. A hatalmas udvar sarkában lacikonyha, illata orrcsiklandó, de haj, már nem parázson, tepsikben sütik a kolbászt és a csirkét, hanem “grillezik” csillogó nikkel- és acél készülékek segítségével. A romantikát Védenyből is száműzték, legalább is ezen a vonalon. Viszont: az egyik sarokban vörös frakkos, fekete csizmát és sapkát viselő elegáns lovasok üldögélnek, azt hihetned, hogy grófok és bárókisasszonyok, pedig ők is védenyiek, csakhogy a divat azt követeli meg, hogy Bécsben szabassanak maguknak fehér szarvasbőr nadrágot a lovagláshoz . . . Mintegy száz szőlősgazda-bortermelő nevét tartalmazza a kártya. Csupa Hareter, Fuhrmann, Lentsch, Guttman, Huber, Friedrich, Gangl, Millner, Enz, Kugler, Krikler, Thier, Dend és a sok név között szerényen meghúzódva csupán egyetlen magyar: Kiss, de az is már Anton ... Ez most az egykori magyar falu, igaz, hogy valaha se lehetett különben. (Még ismerek egy volt huszárkürtöst a faluból, de az is már-már elfelejtett nemcsak trombitálni, de magyarul beszélni, csak a kacskaringós huszár-káromkodások maradtak meg benne az ántivilágból.) Ez is egy olyan nagy tanulság, amelyet csak boros fővel lehet elviselni . . . Mosolyog jónk A főnök reggel elmegy hazulról. Már a lépcsőházban van, amikor felesége utánakiabál: — Fiacskám, nálad van minden? Az aktatáskád? Zsebkendőd? Gorombaságaid? ★ Két orvos beszélget. — Érdekes esetem van. A páciens azt hiszi, hogy lenyelte a telefont. — Tényleg érdekes. Nyilván hipnózist alkalmaztál, hogy megszabaduljon a kényszerképzelettől. — Csak holnap látok hozzá. Azt mondta, ma este még fontos telefonhívást vár. ★ A fiatal lány levelet ir barátnőjének és ebben ezt írja: “Titokban adom majd fel, mert anyám felbontja minden levelemet.” Hogy, hogy nem, asztalán felejti a levelet. Az ebédnél anyja megrója: — Nem igaz, hogy átnézem a leveleidet. A rágalmazás miatt nem továbbítom. Klimk Órait HAJNAL ANNA: EMBER . A gyermek első barlangjában anyjában ülve jó hazában eszik-iszik a boldogságból mit anyja juttat önmagából álom nyűgözi édes mákony s szeme bimbózik hogy majd lásson füle kél csigás gyönge rózsa fülelni majd a hivó szóra lágy kis talpa moccan hogy járjon füves virágos édentájon karja még álomba repesve hajlik szelídre és kezesre langy fürdő várja lágy kenőcsök jó kezek őstől ismerősök: kik méznek mannának születtünk ilyen keserűk hogyan lettünk? hol történt az az első szúrás? mikor kezdődött el a sirás? mely bura görbiti a szánkat mikor ért minket az a bánat? mikor rontottuk igy el egymást? mikor szívtuk be a gyanakvást? elrohanunk egymástól félve holdba halálba sötétségbe fókabundában sarki tájba azbesztruhában szúró lángba kráterbe gejzírbe leszállunk hogy más előbb ne érje nálunk mély tengerbe buvársisakban : • aknákat rakni ott a habban sziklákra é3 tengerfenékre kúszunk uszunk egymástól félve légtelen súlytalan terekbe vetjük magunkat vetélkedve ürruhában a holdra lépünk ott sem hidegtől hőtől félünk nem élettelen idegenség rettegtet minket az ellenség: a testvér az a másik ember akit megszültek szerelemmel . / sió: hogy lehet hogy ide jutottunk akik labda után futottunk? kik gyikot madarat szerettünk? kik édes csínyeken nevettünk? kik barkácsoltunk boldog lázban asztalt széket a kerti házban vendéget vártunk készülődtünk egymástól mily messze vetődtünk! mi mindenkinek jót akartunk mérget senkinek se kavartunk s mérgeződik egész világunk tóban haló halakra látunk halott madarak némasága fonók gyászkar fonák világra Mikor születtünk jók és hűek voltunk mindannyian egyszerűek tudtuk hogy milyen italokra szomjazik testünk rózsabokra hogy mire éhezünk szivünkben lefekvésünkben felkeltünkben: mért hittük el, hogy nincsen Isten ki villámival rendre intsen! mért hittük el hogy van hatalmunk mikor végül is meg kell halnunk! idegenedve fájva élünk éjjel, nappal szorongva félünk amire vágyunk nem a csillag de a könny amely értünk csillog arc hamva ajk hozzánk tapadva szív amely értünk ver rohanva szerelemmel egymásért élünk egymásért kiktől félve félünk
