Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-08-19 / 33. szám

Thursday, August 19, 1971 MAGVAR Hl KA 1)0 fi. oldal ^ WL \ ** Imljh V/.' Jlfe, Jk Jt : HOMOKI ERISÉBE! LELKI KLINIKÁJA AMERIKAI MAGYAR NŐ — Kedves Miss Ho­moki, mindenki meséli, hogy egy ismert newyorki magyar üzletasszony Budapesten volt és onnan hozott magának férjet. Ez olyan ritkán történik meg, hogy beszélnek róla. Az amerikai magyar nők amerikai magyar férjet szoktak választani, de az amerikai magyar férfiak közül sokan ma­gyarországi feleséget hoznak. Az amerikai ma­gyar nó' nem elég jó nekik? VÁLASZ — Azt hiszem, az amerikai magyar férfiak nevében is válaszolhatok a kérdésére: az amerikai magyar nő nem másodosztályú nő. Ami az óhazából hozott feleségeket illeti, nem nagy a számuk. A helyzet az, hogy az amerikai magyar partnerek házassága megszokott dolog, amiről kevesebbet beszélnek, a Magyarországon magyar nővel kötött házasság azonban ritka és jobban feltűnik ahhoz, hogy többet beszéljenek róla. Hoz­zá lehet tenni azt is, hogy az ilyen házasságok­nak — tisztelet a kivételnek — nem minden eset­ben az óhazában támadt szerelem az alapja. Még­­csak nem is az, hogy valaki csak azért megy Ma,­­gyarországra, hogy onnan hozzon feleséget. Néha más ok is közrejátszik. Gondolom, ez a bizonyos ok nem szorul bővebb magyarázatra, hiszen nyílt titok. Abban igaza van, hogy több férfi hoz fele­séget, mint ahány nő férjet. Általában a Kelet­ről Nyugatra érkező házassági partnerek 90 szá­zaléka nő. Ennek egyik oka az, hogy a férfiak szá­mához képest viszonylag kevés nyugati nő utazik a kelet-európai országokba. A Keleten élő Ádá­­moknak kevésbé van módjuk nyugati Évát meg­ismerni. Ez az egyoldalúság a nyugat-keleti há­zasságokban megváltozik talán, ha a kelet-euró­pai állampolgároknak éppen olyan könnyű lesz Nyugatra utazni, mint ahogyan most a nyugati turisták utazhatnak Keletre. Mindez azonban po­litikával keveredő kérdés. A lényeg az, hogy az amerikai magyar nőknek nem kell félni az óhazai nők versenyétől. Az amerikai magyar nő: nő a talpán! * * * KIVÁNCSI FÉRFI — Kedves Mrs. Homoki, nőknek már többször magyarázta a Lelki Klinika, hogy mikor öreg a nő. Most ebben az esetben egy férfi kérdezi, miből veszi észre a férfi, hogy már öregszik? VÁLASZ — Több ismertetőjele van. Például, ha 20 évvel ezelőtti slágert hall és azt mondja: ma már nem tudnak ilyet írni. Ha autóvásárlás esetén csak azt nézi, hogy elég kényelmesen tud-e beülni és kiszálllni. Ha a fiataloknak azt mondja: az én időmben másként volt. Ha úgy találja, hogy a sporteseményeket csak fotelben ülve, a televí­zión kell nézni. Ha nem akar külföldi nyaralásra utazni, mert “történhet valami”. Ha olyan cipőt szeret, amiben állva, lehajolás nélkül is bele le­het bújni. Ha azt mondja: csak békét és nyugal­mat kívánok. Ha a szték széléről gondosan lefarag minden gramm zsírt, mert fél a colesterintől. Ha uj szomszédot kap és automatikusan arra gondol, hogy a régi szomszéd jobb volt. Ha emlékszik még arra a szőke lányra, aki után diákkorában szalad­gált, de a nevét már elfelejtette. A legbiztosabb ismertetőjel azonban az, ha reggelinél azt kérdezi a feleségétől: hogyan aludtál az éjszaka? * * * J. B. — Ha valaki bemegy egy üzletbe, irodába, hivatalba, akkor kifestett, kiöltözködött női alkal­mazottakat lát. Miért nem öltözködnek úgy, aho­gyan a munkába illik, mert ez nem való komoly dolgozó nőnek. VÁLASZ — Rövid, gépelt levelében csak kezdő­betűt irt, kézirás hiányában nem tudom, hogy fér­fi vagy nő. De akár ez, akár az, nem adok igazat. Persze nem helyes Ízléstelenségig túlhajtani az öl­tözködést és a kozmetikázást, de az sem helyes, ha a dolgozó nők erőszakkal szürke verebeket csi­nálnak magukból. Jól teszik, ha törődnek a meg­jelenésükkel. Sok helyen a főnök is megkívánja ezt. Nagyon sok nő ért ahhoz, hogy tulcicomázás nélkül, mindig kedvesen és vonzóan nő is marad­jon az Írógép vagy a pult mellett is. Ez semmiféle vonatkozásban nem árthat munkájuk komolyságá­nak. Ráadásul gyakori eset, hogy férfiak valame­lyik kolléganőjüket veszik feleségül. Kár lenne er­ről az eshetőségről lemaradni. Vagy arról a lehe­tőségről hogy egy ügyfél, egy vevő szeme meg­akad rajta s az ismeretségből házasság lesz. Igen­is a nő legyen állandó harci készültségben. Soha­sem tudhatja hol, mikor következik be a döntő ta­lálkozás a férfivel. Az ápoltság a munkához is több kedvet ad a nőnek. Olyan nők, akik a munka­helyükön savanyúk, kedélytelenek, elhanyagolják magukat, a hivatalon, üzleten kívül sem tudnak mások lenni. Ezek lehetnek kitűnő munkaerők de a férfiaknál sohasem érnek el sikert. Savanyu dol­gozó nő: savanyu partner. csosba, hordósba vagy dirndlibe öltözik és mi sze­gény férfiak csak akkor ismerjük meg igazi én­jüket ,amikor már rajtunk a nyakörv. Pedig az a nyakörv is milyen jó helyen van raj­tuk! Sólyom László egvédem a női divatot Örök rejtély számomra, honnan tudja Csorbák néni, hogy mikor sietek, de rettenetesen. Ugyanis én ritkán sietek csak kicsit is, de — ha történe­tesen — nagyon sietek, akkor előbb-utóbb eláll ja az utamat Csorbák néni és társalogni kezd velem. Meg kell őt hallgatnom, mert mindig valami bor­zasztóan fontos dolgot közöl és őszintén kiváncsi a véleményemre. — Maga, mint férfi, mit szól ehhez? — kér­dezte például tegnap reggel, amikor éppen fel akartam lépni az autóbuszra. A busz elindult, és én illedelmesen, mosolyogva követtem Csorbák néni álla irányában azt a lányt, aki kecsesen slatyogott a maxiszoknyájában. — Szerintem csak az hord ilyet, akinek takar­gatnia kell valamit. Nincs igazam ? — kacsintott, és áhítattal várta, hogy helyeseljek neki. — De, de — bólintottam, és intettem egy kö­zeledő szabad taxinak. — Na csak rám hagyja, foglaljon állást! — kiáltotta utánam Csorbák néni, amikor kicselez­ve őt, a kocsiba ugrottam. Ez az előzménye annak, hogy most “állást fog­lalok” divatügyben. Nos, felelősségem tudatában kijelentem — utána érdeklődtem —, nem létezik olyan törvény Magyarországon, de még törvény­erejű rendelet sem, amely megszabná, hogy az il­lendőség határán túl, ki mit takargasson. Tehát a nőknek semmit sem kell — az illendőség hatá­rán túl! — takargatniuk, mindegyikük csupán azt takarja el magából, amit eltakarni jónak lát. A múltkoriban, a kánikula legkánikulaibb nap­ján — például — belibegett az uszodába egy lány, aki jónal$ látta eltakarni a lábát talpától a tér­déig csizmával, onnan egészen a combtőig nem volt semmi takargatnivalója, majd következett ama forró nadrág, de annak végeztével egy arasznyi hosszan semmit sem takargatott. Ámde azon felül magas nyakú blúz védte testét, s kar­ját csuklóig. Ezeken kívül csak szemét takargat­ta két lila hajóablak. Ugyanez a lány fönt a napozón nyakától tér­déig eltakarta magát egy száraz nadrágban vég­ződő trikóval, viszont a szemén nem volt semmi — és amint előbbi öltözetéért nem irta föl a rend­őr, úgy ez utóbbiért nem szól rá az úszómester. És én ezt helyeslem, sőt — kedves Csorbák né­ni — nekem tetszik ez a mai divat, mert nem sab­lonos, mert általa megnyilatkozik a viselője. Merem remélni, hogy soha többet nem jön visz­­sza az az idő, amikor minden nő egységesen hosz­­szuba, rövidbe, félrövidbe, bő szoknyába, abron-AZ ORSZÁGÉPITÖ (Folytatás a 8-ik oldalról) S Géza ur erős szóval szólott és akkor is nézte feleségét: — A császár ur akarata és az én akaratom is. Ezüsthaju Sarolt szelíden elmosolyodott: — Úgy legyen, uram. István felállott és azt mondta: — Úgy legyen, édesapám. És Radla, a barnacsuhás barát keresztet ve­tett: — Ámen . . . Kinn az éjszakában élesen kukorékolt egy ka­kas és azután innen is, onnan is felelgettek reá más kakasok. Éjfél. A szombati nap hát eltelt és kezdődik a vasárnap. Sarolt összekulcsolta két kezét és hangtalanul imádkozott . . . II. ’ 1 Hófehér volt István király haja és ezüst szinü a bajusza, meg a szakálla is. Az országot nem jár­ta többet és Fehérvárból alig mozdult ki. Lóra évek óta nem ült már, de fájós két lábával sok­szor feküdt ágyban, s mind gyakrabban és mind hosszasabban, ahogy az esztendők múltak felet­te. Az emberek ritkán látták és még az udvarbéli­ek is ritkán hallották hangját. S ha valamit pa­rancsolni kellett, vagy rendelkezni, udvarispánjá­nak szólott, és király szavával az parancsolt az országnak és rendelkezett. Seregvezető hadnagyául velencés Péter urat tette, de nagy háborúja nem volt az országnak, mert a magyarok királyával mindenki békesség­ben kívánt élni, és senki ellenség ország-gyepüjét átal nem lépte. S benn az országban is békesség volt és nyugodalom . . . Nem járta az országot többet és nem látták töb­bet a tartományok és népek, de ő fogta, s szoro­san fogta a féket, szorította a zablát. Keményen tartotta a rendet s nem hagyta azt borulni, de ha kicsit bolygatta azt valaki, nem tűrte. Mindent megtudott, s mindent látott és ökle azonnal le­csapott oda, ahová kellett, és senki meg nem mert mukkanni és senki pisszenni nem mert a király törvénye, s ország-rendje ellen. Aztán eljött az idő, hogy István király nem tu­dott ágyából kelni és lábára állani egy álló esz­tendeig. S akkor Gizella királyné Esztergomba utazott és sokáig tanácskozott Anasztázius ér­sekkel, mire az érsek Fehérvárra jött a király lá­tására. S hogy meglátta a királyt, azt mondotta a ki­rálynénak : — Igazad van, Asszonyom, a király nem so­káig élhet s én beszélek véle, mert pásztor nél­kül elszéled a nyáj, de ha rossz a pásztor, elpusz­tul a nyáj. Beszélt a királlyal titkosan, s egy hosszú dél­utánon keresztül, és senki abból nem tudott meg semmit, de sápadt volt az érsek, amikor a király­nétól elbúcsúzott: — Gyenge a király testében, de erős lelkében, és jobb szolgája Krisztusnak, mint mi, s többet áldozott az Urnák mint mink mindannyian. Mosolyogjunk f NEHÉZ ESET Hosszú hajú fiatalember hajat vágat. — Milyen legyen a frizura? — kérdezi a bor­bély. — Hosszabbra szeretném. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom