Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 2. szám

Thursday, Jan. 14, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 15. oldal Az utolsó magyar karácsony Irta: CSEJTEY Béla A kis Ágika odahajtotta szőke fejecskéjét a nagymama ölébe és míg cirógatta lcezefejét, sut­togva kérte őt: Mesélj nekünk' valamit nagymama a régi karácsonyról, amilyen még neked volt ott messze-messze, ahonnan te jöt­tél! A nagymama szemei megtel­tek könnyel, közelebb vonta ma­gához Ágikát és elhomályoso­dott szemüvegén keresztül vísz­­szapillantott a múltba, a 25 év előtti, utolsó magyar karácsony­ra, mikor ágyudörej és bombarobbanások köze­pette ünnepelték a csallóközi magyarok az utol­só, igazi magyar karácsonyt. Közben Tomika és a kis Krisztina is közelebb húzódtak, hogy jobban hallják azt a kedves kará­csonyi történetet, amit a nagymama fog most elmesélni nekik. — Anyukátok akkor még csak két és fél éves volt és nagy örömmel várta a kis Jézus érkezését. Kinn esett a hó és minden fehér volt. A játszó gyerekek az utcán szájukkal melengették meg­­gémberedett kezecskéiket. Mindenki nagyon sie­tett haza. Az éjféli karácsonyi misét is a kora - délutáni órákban tartották, mert este nem lehe­tet világítani, nehogy célpont legyen a bombázó ellenségnek a templom. A szürke alkonyatba« már alig jártak az utcákon. A házak ablakai vak­sötéten néztek az éjszaka elé, mert sűrűn be vol­tak függönyözve. Benn a szobában pedig csillogó fényben úszott á Jézuska fája. A kis viaszgyertyácskák illata a templomi betlehemi jászoly illatát ontották. A kis jászol a díszes fenyőfa alatt szerényen meghúzó­dott a sok-sok játék között. A sok játék között volt egy kicsi babakocsi. A te anyukádnak ez volt a titkos kérése mindig a Jézuskától és most meg­kapta. Künn megállt a szállingózó karácsonyi hó. Egy­szerre velőtrázó&ri felorditottak a szirénák. Légi­riadó volt szent karácsony estén. Nehéz, terhes bombázógépek raja érkeztét jelezte az óriási dü­börgés. Anyukátok és testvérei otthagyták a gyö­nyörűen feldíszített fenyőt és kézenfogva lesiet­tek á pincébe a kéményfal mellé, ahol még eddig a legbiztosabb menedék volt a bombázások alatt. A karácsonyfa pedig árván, várakozóan fenn volt az ebédlőben a tálaló és a hálószobára nyíló szár­nyasai tó között. — Nagymama! Mi az, hogy bomba? — kérdez­te a kis élénkeszü Tomika. — A bomba, kicsikém, egy olyan robbanó szer­szám, amelyet az ellenséges repülőgépekről dob­nak le, hogy megöljenek vele sok-sok bácsit, né­nit és gyereket, meg összeromboljanak sok-sok házat, várost, templomot, iskolát és kórházat . . . — De miért dobnak ilyeneket még karácsony­kor is? — kérdi Agika. A.z ellenségnek nincs szive, nincse lelke. (3 csak gyilkolva győzni akar, még akkor is, ha min­denki elpusztulna. Mesélj továb nagymama — kérte Kriszti­ke. — Milyen volt azután, amikor feljöttetek a karácsonyfához ? Amikor a légiriadó elmúlt, a négy kis gye­rek csillogó szemmel vete körül a karácsonyfát. Elővették, a játékokat. És mig ők játszadoztak, addig mi a nagyapával gyorsan összecsomagoltuk a legszükségesebbeket. Óriási puffanások jelez­ték, hogy az oroszok ágyuzzák Budapestet, Esz­tergomot. — Ők sem ünnepeltek karácsonykor? — kér­dezte a kis szőkehaju Tomi. — Nem, kis édesem — válaszolt a nagymama, ők nem szeretik a Jézuskát. — És minek kellett azt a sok csomagot csinál­ni ? kérdezte Ágika. — Mert minden pillanatban készen kellett len­ni arra, hogy otthagyjuk otthonunkat a kará­csonyfával együtt és elmenjünk messze, nagyon messze, ahol nincs háború . . . Bizony fájó szív­vel néztük a díszes fenyőt és a boldogság melege futott át rajtunk, mikor néhány kis betleheme* megállt az ajtó előtt és cérnahangon énekelte: •‘Krisztus Jézus született, örvendezzünk, Neki öröméneket zengedezzünk . , . !”, A gyerekek örvendeztek az ismerős éneknek, de mi felnőttek rettegtünk a perctől, hogy ez mind itt marad. Mégis bizakodtunk, hogy talán egy rövid időre kell csak elmennünk. Talán pár hét múlva visszatérhetünk, vagy egv hónap múlva, de legkésőbb jövő karácsonyra. De nem úgy lett. Az idő homokórája azóta huszonötször- fordult... A Nagymama itt elhallgatott, mert szeméből patakzotak a könnyek. A rádióból édes-bus kará­csonyi melódiák simogatták a Nagymama őszülő hajfürtjeit és jóságos szivét. Majd lassan felnyi­totta szemeit és ijedten folytatta: — Újév napján jött a parancs: “Elkészülni a meneküléshez!” Az országutak tele voltak az au­tókon, lovaskocsin menekülők ezreivel. Ezerszám­ra maradtak otthon árván a gyönyörűen feldiszi­­tett karácsonyfák. És mi lett a ti karácsonyfátokkal? — kér­dezte Tomika. A nagymama felhúzta szömöldökét és mintha ítéletet mondana, igy szólt: Hát azt is ott kellett hagyni! . . . Anyuka-. tol< és három nagyobb testvére riadtan nézték a sok csomagot az előszobában. Természetesen ők még nem értették meg: miért kellett eljönni onnan, ahol olyan gyönyörű szépen vannak fel­díszítve a fenyőfák, ahol oly dallamos a sok Szép karácsonyi ének és ahol oly jók az emberek. De ők nem értették, hogy éppen az ő életük bizton­sága miatt kellett elindulni a bizonytalan­ságba és föl kellett venni a menekültek részére könnyből és bizonytalanságból faragott vándor­botot . . . Pár nappal újév után, futótűzként ter­jedt a hir: holnapután indul Ausztria felé az utolsó vonat, amelyen csak sokgyermekes csalá­dok utazhatnak. így kerültek csomagjaink és a gyerekek a vonatra. Hogy a vonaton nem volt fűtés, az most nem érdekes, azt majd máskor me­sélem el nektek, Ágika. De az utolsó magyaror­szági karácsonyfa mindig emlékemben marad, ki­csikéim, amig csak élek . . . Amint ezt elmondotta, a magyar rádióból fel­hangzott a régi-régi dala Gárdonyi Gézának: “Fel nagy örömre, megszületett, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a lény. Isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor jöjj közelebb, Nézd a te édes Istenedet!“ A nagymama meséje is befejeződött, éppen jó­kor jött ez a dal az éteren át, mert az emlékek csokorbaszedése sírásba ringatta a drága nagyma­mát. De nem is csoda, mert 25 év után újra vé­gigélte lélekben az utolsó magyarországi kará­csonyt, az elhagyott otthonban . . . CSEJTEY BÉLA JANUÁRI ÉVFORDULÓK JUSTH GYULA, a dualizmus korának égjük kiemelkedő haladó politikusa 121 éve született. GRÁBNER EMIL növénynemesitő, az Országos Növénynemesitö Intézet megszervezője és első igazgatója halálának 16. évfordulója. KANDÓ KÁLMÁN elektromérnök, a villamos­vasúti vontatás világhírű úttörője halálának 40. évfordulója. YBL ERVIN művészettörténész, a művészet­történeti irodalom nemzetközileg elismert kiváló művelője születésének 81 évfordulója. BARCSAY JENŐ festő- és grafikusművész 70" éve született. SÁNDOR KÁROLY grafikus, karikaturista ha­lálának 11. évfordulója. ZÁDOR ISTVÁN Kossuth-dijas festőművész születésének 88. évfordulója. JÓZSEF JOLÁN iró, újságíró, József Attila nővére születésének 72. évfordulója. MIKSZÁTH KÁLMÁN iró, a magyar regény- és novellairodalom nagy művészet 123 esztende­je született. DEMBINSZKY HENRIK lengyel szabadsághös, magyar honvédtábornagy 180 éve született. ARNOLD BÖCKLIN svájci festőművész halá­lának 70. évfordulója. ALBERT SCHWEITZE'R Nobel békedijas né­met orvos, iró és zeneművész, az afrikai lepra­kórház alapítója és vezetője 96 éve született. J. B. J. MOLIÉRE kiváló francia drámaíró, a vigjátékirás klasszikusa, 349 éve született. A. TOSCANINI világhírű olasz karmester ha­lálának évfordulója. BENJAMIN FRANKLIN amerikai államférfi és természettudós, a villámhárító feltalálója szü­letésének 265. évfordulója. JAMES WATT ANGOL TECHNIKUS és fel­találó, az első modern gőzgép elkészítője szüle­tésének 235. évfordulója. HANS SACHS, a légjeelntősebb német mes­terdalnok, akinek népi humorú realista farsangi játékai ma is élnek, 295 esztendeje született. Egyházi hirek Fogságba vetették plébánosukat Santiago de Chile egyik külvárosi egyházközségének hivei, ez­zel a kevésbé jámbor módszenei akarván megaka­dályozni a plébános áthelyezését egy másik egy­házközségbe. Raul Silva Henriquez kardinális, Santiago de Chile érseke azonban szóba sem állt addig a különös “emberrablókkal”, mig szabadon nem engedték szeretett áldozatukat. • Gut Benno Walter O.S.B. kardinális életének 73., áldozópapságának 49., püspökké szentelésének és bíborossá kreálásának 3. évében elhunyt. Gut Benno Wilter 1897-ben született Reidenben; a svájci Luzern kantonban. Teológiai tanulmányait 1919-ben kezdte meg Rómában a Szent Anzelm kollégiumban, itt szentelték pappá 1921-ben. Mint apátprimás, egy sor intézkedést tett a bencés rend megújítása érdekében. Több kolostort alapított úgy Észak-, mint Dél-Amerikában és Afrikában. Tagja volt a II. Vatikáni Zsinat előkészítő bizott­ságának és a Liturgikus Tanácsnak. VT. Pál pápa 1957-ben nevezte ki bíborossá. • A Református Világszövetség negyedévenként megjelenő teológiai folyóirata: a Reformed and Presbyterian World, ezzel a címmel utoljára je­lent meg. 171-ben a lap neve: Reformed World. Az utolsó szám vezércikkében dr. Marcel Prader­­van, a tisztségétől megváló főtitkár áttekinti a Református Világszövetség sajtótevékenységé­nek csaknem százéves múltját. Évek során a cím többször változott. A példányszám a. legutóbbi időszakban kétezerről tizenkétezerre emelkedett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom