Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-07 / 1. szám
Thursday, Jan. 7, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 9. oldal “Nem megyek Amerikába” Irta: VASVÁRY ÖDÖN r Amikor az Egyesült Államok megszületett, azonnal különös vonzóerőt kezdett gyakorolni a szabadabban gondolkozó európai Írókra. A francia forradalom a maga véres borzalmaival aránylag kevés írót ihletett meg. És ha Batsányi János egy időben arra is biztatta irótársait, hogy: “Vigyázó szemetek Párisra vessétek” — az uj amerikai demokráciában több kívánatos elemet láttak azok, akik békés utón próbálták előbbre vinni az emberiség sorsát. Vasváry ödön Amikor a tizenkilenc esztendős gróf Bethlen Elek Németországban járva, 1796- ban felkereste az akkor 63 éves Wielandot, korának egyik jeles költőjét, a magyar ifjú megemlitette, hogy Wieland egyik fordítóját szigorúan megbüntették Magyarországon. Wieland azt felelte, hogy legjobb lesz, ha az ő munkáit nem ■olvassák magyar földön. “Melyre ezt feleltem — írja naplójában Bethlen — hogyha egészen ahhoz alkalmaztatnám magam, ami tiltott s nem tiltott, végre igen kicsiny spherája lenne nyomorult gondolataimnak. Erre azt mondá, hogy ő nékem, s minden jobb gondolatu ifjaknak Amerikát javallja, ott olvashatni s Írhatni mindent, ami tetszik, és siratja, hogy nem ifjú, mert maga is oda menne. S ezen javallást sokáig állitván, végre egymástól nyájasan búcsút vettünk . . .” Természetesen magyar irók is voltak abban a korban, akik Wieland véleményét osztották az amerikai gondolatszabadság dolgában. Kölcsey Ferenc, aki a múlt század első éveiben volt fiatalember, akkoriban nagyon szeretett volna Amerikába vándorolni. Madarász László, akiből zivataros politikai pályafutás után lett amerikai magyar, szintén idevágyott fiatal korában, de ugyanez derül ki Petőfi Sándorról is. Bulyovszky Gyula, a márciusi ifjak egyike, jónevii iró, már 1844- ben ezt irta Petőfiről: “Ma Petőfi Sándorral ismerkedem meg, ki borús kedve vig szeszélyü dalaival fiatal íróink közt első helyre emelkedett. . . vágya messze Amerikába ragadja őt, ott véli rejleni jóléte Kánaánját...” Petőfi 21 éves volt akkor. A fiatal magyar irók között kétségkívül többen voltak, akiket hasonló vágyódás töltött el. Vörösmartyról nem tudjuk, hogy foglalkozott-e ilyen gondolatokkal, de Arany János határozottan ellene mondott. Szerinte magyar írónak csak Magyarországon lehet a helye: “mert kivágyni kész halál.. Azóta sok magyar iró jött át, sokan ittmaradtak, sokan visszatértek. Rudnyánszky Gyulát a nyomorúság és látásának elvesztése kergette viszsza, Kerényi Frigyes, mint politikai menekült, betegen jött át, hogy rövidesen itt haljon meg és Petőfi ott maradt fiatalon a segesvári csatatéren. Tamási Áron három esztendeig ette Amerika kenyerét, de szerencsére visszament. Itt elveszett volna, mint iró. Az Amerikába költözés Molnár Ferencet is összetörte, mint irót; kiváló alkotást többé nem tudott teremteni. Márai Sándor és mások itthagyták Amerikát, ők tudják, miért. Zi- 3ahy Lajos legutolsó, itt irt regénye teljes kudarc volt Ki irta hát a címben feltüntetett mondatot: “Nem megyek Amerikába”? Nem kisebb magyar iró, mint Krúdy Gyula. 1927-ben, amikor 49 éves korában írói pályafutásának tetőpontján állott (ezután még öt évig élt), levelet kapott Amerikából. Igaz, privát levél volt, minden komoly háttér nélkül. A levél írója egyszerűen meghívta Krudyt: Jöjjön Amerikába. Hallotta, hogy az iró, akit szegény embernek tud, beteg volt, azt is, hogy könyveket ir (“mennyi mindent meghallanak Los Angelesben” — írja Krúdy), lám ott most is 15 ezer dollárt fizettek Biró Lajosnak egyik színdarabjáért. Van ott egy csomó magyar, akiknek jól megy a dolguk. Tehát csak induljon, küldik a hajójegyet, .— A levélre — Írja Krúdy “még nem válaszoltam, talán nem is fogok, mert sok levelet kell előbb megírni, de annyi bizonyos, hogy nem megyek Amerikába . . És — irja tovább —, hogy már kiábrándulhattunk Amerikából. “Mit csinálnék én Amerikában, közeledvén ötvenedik évemhez, amikor semmi szinészprodukciót, kalandosságot, bukfencet és kétszínűséget többé megtanulni nem tudok és nem is akarok. Mit csinálnék én 15 ezer dollárral ott az émelygős idegenben, amikor lépten-nyomon az jutna eszembe, hogy itthon, szegény Magyarországon koplalnak a barátaim? Igen, jó volna 15 ezer dollár, de csak itthon, Pesten . . • ha ideküldenék, nem mondom, hogy megharagudnék Szabó bácsira, ha beállitana vele ... de 15 ezer dollárt nem ér meg nekem, egy uj világ megisme-* nrese . . . És ezután folytatja úgy, hogy szinte nehéz kihagyni belőle egyetlen szót is: “Nem éri meg az áldozat, hogy levessem régi köntösöm, elváltoztassam az arcomat, ugrándozzak, mikor üldögélni szeretek, kacagjak, mikor semmi kedvem sincs hozzá, aspiránsnak mutatkozzam, amikor nem aspirálok semmire, uj terhekkel rakjam meg a vállamat és uj eszmékkel gondolataimat, kiszek m Mo fk yWt&> m- : -vJK’ *»•••»«••»*•»•*»»!•»*•«•»»*»«»»*«•■»»«*»»»»»•*■f«»»»■•»»»•••*»•■*•*■(■■ HOMOKI ERZSÉBET f * Ir LELKI KLINIKÁJA j 1 PANASZ — Kedves Miss Homoki, adjon nekkem tanácsot a férjemről. 12 évi házasság után folyton több a panaszom a férjemre. A férjem 12 év alatt egészen megváltozott, egy héten többször is kijár a barátaival, amit én nem szeretek, mert a férjnek a feleség mellett kell lenni. Más asszonyok úgy bánnak a férjükkel, mint egy kutyával, én azonban mindent szeretnék megtenni neki és nem akar javulni. VÁLASZ — Bánjon úgy vele, mint a kutyával: vegye le róla a pórázt, engedje, hogy néha futkosson, napjában háromszor jól etesse és simogassa meg minél többször. * * * KÍVÁNCSI LÁNY — Kedves Mrs. Homoki, ne gondolja, hogy műveletlen vagyok azért, miután sok hibát Írok a levélben. Én már itt jártam az iskolát és mindig amerikaiakkal vagyok. Ezért sokat felejtettem a magyarból és nem tudok jó! írni. Probléma nekem, hogy miért nincs olyan lium. aki szerelmes. Igaz, hogy én nem vagyok egy sentimental girl és nem beszélek a fiukkal mindig szerelemről. Nekem nem fontos, hogy mindig uj ruhákat vegyek, make-up se kell és nem költők mindig cipőre és beauty salonra. Szeretem a motort és az autót, jól értem ezt, sokszor segítek javítani a fiuknak és azt mondják, jobban tudom, mint ők. Szeretnek és jó barátok velem, bizalmasak, mindent elmesélnek, tanácsot kérnek és azt mondják, hogy good fellow vagyok. Kis város, ahol lakom, mindenkit ismerek, a barátnőim és az ismerős lányok mind férjhezmennek, vagy van vőlegényük és udvarlójuk. Miért nincs nekem, mint a többi lányoknak van? ressek régi nagyokból uj nagyok kedvéért, uj lépéseket tanuljak, amikor a régiekkel meg vagyok elégedve, uj lélegzetvétel, uj alvás, uj napi teendő kavarodjon a tagjaimba, és soha többé ne tudjak úgy szippantani levegőt, mint hazámban szoktam, úgy aludni, mint egy vén szőlőtőke, amely évről-évre kevesebb gyümölcsöt terem, de mindig tudja a kötelességét, uj napi teendőket venni a nyakamba, mikor a meglevőkkel sem tudok elkészülni ... A tizenöt ezer dollár: “nem ér meg nekem annyit, hogy vándormadárrá tudjak válni, hogy távoli szemlélője legyek hazámnak egy közömbös csillagról, hogy ne halljam többé hazai hangjainkat . . . hogy megismerkedjem egy uj betegséggel, a honvággyal. Azt hiszem, minden, beteség között ez a honvágy nevű az egyetlen, amely elviselhetetlen. Hát pénzért vegyek magamnak betegséget, amikor úgyis van belőle elegendő? . . . Már csak itt maradok, mert nem tudnék uj, még boldogabb világhoz szokni. Az ember végül beleszeret a boldogtalanságba, mint a betegségbe • ■ •” Krúdy 55 éves volt, amikor meghalt, szegényen, mellőzötten, több mint száz csodálatos könyv megírása után. Hiába hivták Amerikába, nem akart “hajóra ülni, vonatra szállni, idegen emberekkel idegenkedni, keserűnek érezni az édeset, keménynek a puhát, hamisnak az égboltozaton ragyogó csillagot, uj emberi arcokon kitanulmányozni, hogy mit mond a mosoly, mi igaz a tekintetből, hol fojtogatnak a kitárt karok és mikor nyílik ki a bicska a zsebben ? . . .” Otthon maradt. Magyarországon, ahol az Íróknak nincs 15 ezer dollárjuk, de van sok egyéb valamijük, amiket talán föl sem lehet sorolni és amikről nem lehet lemondani a világ valamennyi dollárjáért sem. Vajon igaza volt-e? VÁLASZ — A levelében nincs sok hiba. Magában azonban van egy nagy hiba, ez okozza az. egész problémát. Azt irja, hogy nem “sentimengirl”. Nem akarom nyelvtanra tanítani, de sentimental azt jelenti magyarul, hogy: érzelgős. Ne is legyen érzelgős, annak azonban semmi köze az érzelgősséghez, ha egy lány csinosan öltözik, törődik a megjelenésével és nemcsak azt ambicionálja elsősorban, hogy a fiukkal motormüszaki kérdésekről tárgyaljon, helyettük szereljen és tanácsokat adjon nekik. Az olyan lányt, amilyennek leírja magát, a fiuk jó pajtásnak tartják, — olyannak, mint a többi fiút, a különbség csak az, hogy a fiuk inget viselnek a kabátjuk alatt, a maga ruhája pedig kombinét takar. Ne legyen good fellow, ne legyen jó pajtás. Legyen lány és öltözzön, viselkedjen is úgy, Akkor majd a fiuk nemcsak az autó vonalairól beszélnek magával, hanem észreveszik a maga vonalait is. * * * MRS. B. — Kedves Erzsébet, két kérdésem van. Mit tart helyesnek, hogyan ültessem a vendégeket, mikor meleg vacsorát adok és ki üljön az asztalfőn? Amikor hideg büffé van és a vendégek kis asztaloknál ülnek, oda kell vinni nekik az ételt és az italt és kínálni? VÁLASZ — Az asztalnál az ültetés sorrendje: lehetőleg egy nő, egy férfi, de házaspárokat ne ültessen egymás mellé. Az asztalfőn a háziasszony iil. Kivétel, ha a vendégek között például ott van a férj, vagy a feleség édesanyja, ilyenkor szokás tiszteletből öt ültetni az asztalfőre, a háziasszony pedig mellette az első legyen az asztalsorban. A házigazda pedig mindig az asztal végén ül. Ez az. ültetés helyes és megszokott szabálya, de ha valami ok miatt nem lehet pontosan betartani, attól sem dől össze a ház. Hideg büfé esetén étellel mindenki önmagát szolgálja ki, tányérra teszi és asztalhoz viszi; a kávét vagy a teát azonban helyes a kisasztalhoz vinni a vendégek részére. A (Folytatás a 10-ik oldalon.)
