Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-28 / 4. szám

14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday. Jan. 28, 1971 [HIRES BŰNÜGYEK ‘I­­­­. ■ mmM - -■ •**— -***' •­A HALÁL SZOLGÁLTATTA A KÍSÉRŐZENÉT i 3 FIATALEMBER KÜLÖNÖS VAKÁCIÓJÁHOZ Az elmúlt év áprilisában hirom néger fiatalember be­ült egy autóba New York Ci­tyben és elindult vakációra. Útirányuk a Dél volt. S ez a vakáció — különös és tragikus vakáció volt, a Ha­lál szolgáltatta hozzá a kísé­rőzenét. A csoport vezetője a 29 esztendős Linzié Lee Thompson volt, aki elindulás előtt azzal büszkélkedett: — Ennek az autónak a tu­lajdonosát megöltem. A pa­sas holttestét sohasem fog­ják megtalálni. (Thompson­­nak igaza volt: az autó tulaj­donosának a holttestét még mindig nem találták meg.) Thompson két társa a 15 éves Martin Rutrell és a 17 esztendős Ben Chaney volt. Thompson erőszakos maga­tartása már korábban is két­ségtelen volt, Rutrell sem ne­vezhető angyalnak, az egész vakáció legkülönösebb és leg­megfej thetetlenebb szereplő­je azonban Ben Chaney. Ben Chaney bátyjának, James Chaneynek a neve, évekkel ezelőtt, bejárta az egész országot. A Chaney csa­lád Meridianban (Miss.) la­kott akkor és James Chaney egyik volt a legelsőknek, akik a “Congress of Racial Squal­­ity” (CORE) nevű erőszak­ellenes civil right szervezet­hez csatlakoztak. James Chaney két fehér ci­vil rights dolgozóval (And­rew Goodman és Michael Sc’hwerner) együtt kampányt inditott a négerek szavazási nyilvántartásba vételének az előkészítésére. Kampányuk során elérkeztek Philadelphiá­­j iba (Miss.), ahol mindhárman eltűntek. Hullájukat később j megtalálták. A gyilkosságok­­| kai kapcsolatban egy kizáró- 1 rólagosan fehérekből álló es­­; küdtszék hét vádlottat (mind­­, egyikük a Ku Klux Klan tag­ja volt) bűnösnek talált, az ítéletek 3 és 10 év között vál­takoztak. Tehát ennek a James Oha­­neynek, a meggyilkolt James Chaneynek az öccse Ben Cha­ney, aki a különös vakáció leg­érthetetlenebb résztvevője volt. A Chaney család (az anya különváltan élt az apától) | 1965-ben New York Citybe költözött, ahol Ben Chaney ; egyideig high schoolba járt, majd otthagyta az iskolát és egyre nagyobb mértékben vett részt a civil rights moz­galomban. Nővére, a 23 esztendős Ju­lia, azt állítja, hogy Ben vál­tozatlanul erőszak-ellenes volt, kétségtelen azonban, hogy barátai között szép számmal akadtak szélsősége­sek. Thomuson, Rutrell és Cha­ney vakációjának első állomá­sa Durham (N.C.) volt. Oda­­érkezésük után, mindhárman néhány órát aludtak az autó­ban, majd elmentek egy né­ger előadásra, ahol a szerep­lők afrikai dalokat énekeltek. Amikor onnan távoztak, ta­lálkoztak és megismerkedtek két fehér fiatalemberrel, ne­vük: Jeffrey L. Philbrook és James Muecke. Ez a két fiatalember éppen azzal töl­tötte idejét, hogy a hippie mozgalomból igyekezett híve­ket toborozni a “Campus Cru­sade for Christ” nevű mozga­lom számára. Chaney rövidesen kivált a csoportból és elhagyott autó­jukhoz ment, Thompson és Rutrell pedig arra kérte a két fehér fiút, hogy vegyék fel őket autójukba. A fehérek ezt megtették és station wa­­gonjuk elindult, velük és a két fekete vendéggel. Útközben Thompson hirte-. len előhúzott köpenye alól egy puskát, Rutrell pedig egy re­volvert. Először Rutrell lőtt, két­szer, azonban mindkét lövés célt tévesztett. Thompson ek­kor indulatosan kikapta Rut­rell kezéből a revolvert és ő lőtt. Az ő lövései nem tévesz­tetek ugyan célt, Philbrook és Muecke is azonban csak könnyebben sebesült meg. Mindkét fehér fiú halottnak tettette magát és a két néger otthagya őket. Ekkor — Phil­brook vallomása szerint — feltűnt a négerek autója, egy 1970-es Buick, amelyet Ben Chaney vezetett. A három vakációzó néger fiatalember utjának követ­kező állomása Fort Lauder­dale (Fia.) volt. Miután ide­érkeztek, Ben Chaney telefo­non felhívta édesanyját New York Cityben és a következő­ket mondotta: — Mama, nagyszerűen szó­rakozunk, néhány nap múlva otthon leszünk. A rendőrség április 30-adi­kán kezdte körözni az 1970- es Buick automobilt, mert meggyilkolt tulajdonosának felesége jelentést tett férje és az autó eltűntéről. A Buickot nemsokára el­hagyatva, üresen, megtalál­ták Fort Lauderdaleban, ek­kor Thompson és társai már egy kölcsönkért kocsiban, egy sárga-fekete Fordban, folytatták útjukat. Május 5-ödikén, Thompson és Rutrell, agyonlőtte John J. Bowes, fehér biztositási ügy­nököt, elvette a nála talált 110 dollárt, a hullát pedig egy utmenti árokba dobta és ott hagyta. Mindez Fort Lauder köz­vetlen közelében történt és az egész eset legirónikusabb oldala az, hogy Bowes nem­régiben került Miamiból Fort Lauderdale-be, saját kérésé­re. Bowes azzal indokolta ké­rését a biztositó társaságnál: Miamiban magas a bűnözési arányszám és Miamiban ve­szélyes élni, Fort Lauderdale viszont “teljesen biztonsá­gos.” A rendőrségi vizsgálat ké­sőbb megállapitota, hogy Bo­­west — Rutrell bizonyosfoku “támogatásával” Thompson lőtte agyon, Ben Chaney nem vett részt a gyilkosságban. Bowes meggyilkolásának estéjén, közvetlenül a gyilkos­ság után, a három fiatalember Miamiba hajtott, mindhár­man Thompson ott lakó, fér­jezett nővérénél akartak megszállni. Thompson nővére azonban be sem engedte őket otthoná­ba, hanem a rendőrséget hív­ta telefonon, előzőleg ezt a megjegyzést tette: — Mindhárman gyanús és sötét vagányok vagytok! A rendőrség ekkor már tu­dott Bowes meggyilkolásáról. A három különös vakációzó érezte, hogy óvatosnak kell lennie s igyekezett elhagyni a gyilkosság közvetlen környé­két. A nem mindennapi vaká­ciózok következő kalandja május 11-ikén történt, ezút­tal Pompano Beaehen. A há­rom fiú ezúttal egy füszerüz­­letet rabolt ki és a pénztárból 200 dollárt vitt el. Az egyik szemtanú megad­ta a rendőrségnek a három fiatal rabló autójának rend­számát. Ez volt az a kocsi, Kürthy Miki os: ’ KRÓNIKA ____________í __________ Olyan hangja van, mint a fuvolának: lágy és simogató és ha megszólal, bárányfel­hők foszlánya­it látom ringa­­ni a kék égen. Minden dél­után felhívott telefonon, az egész dolog körülbelül há­rom héttel ez­előtt kezdő- Kürthy Miklós dött, egy téves telefonhí­vással. Másnap is tévedett és ekkor már elnézést kért és a tévedést azzal indokolta, hogy az én számom csupán egyet­len számmal különbözik barát­nője telefonszámától. A har­madik hívás már nem volt té­vedés és az azt követő hívá­sok is szándékosak voltak. Megmondta a nevét is, a keresztnevét: Rosalienek hív­ják. És beszélt és a hangja olyan, akár a fuvola és a mesz­­szi kék égen bárányfelhők foszlányai ringanak ... és tegnap hirtelen megkérdezte: — Magát hogy hívják? S ekkor hirtelen erőt vett rajtam a vágy, hogy játsz­­szam. Kegyetlen, könyörtelen játékot akartam játszani . . . hajlamos vagyok az efféle kínzó és önkinzó játékokra, különben is. Játszani akar­tam, kegyetlenül és kínzón és azt mondtam: — Az én nevem Hupper­­gangel. A telefonban pillanatnyi csend volt, éreztem, hogy Ro­salie megdöbbent. Azután is­mét jelentkezett a fuvola­hang : — És a keresztneve? — a hangban reménykedés volt, az amelyet a három fiú kölcsön­kért, ez volt a sárga-fekete Ford autó. A rendőrségnek ekkor már nem volt kétsége affelől, hogy kik voltak Bowes gyilkosai. Durhamból megérkezett a hi­re a Philbrook és Muecke el­len elkövetett merényletnek. Mindkét fiatalember a kórház ban lábbadozott és mindket­ten megadták Thompson és Rutrell személyleirását, a Ben Chaneyről adott személyleirás bizonytalan volt, mivel Cha­ney a merénylet előtt már el­hagyta a csoportot. Ekkor már a Federal Bu­reau of Investigation is bele­avatkozott a dologba, tekin­tettel arra, hogy a három fiú különböző államokban követ­te el a bűncselekményeket. (Folytatjuk a következő héten) a reménykedés, hogy a ke­resztnévvel talán még jóvá lehet tenni a Ruppergangelt. A játékot azonban már to­vább kellett folytatni: — Walpole — feleltem ke­gyetlenül. Rosalie nem tudott erőt venni magán és halkan felsi­­koltott; — Fanasztikus! Hogyan hívhatnak valakit Walpole - nek? — Magam sem értem — is­mertem el töredelmesen. — Az egész az anyám hibája volt. Ő ragaszkodott hozzá. Magam is jobban szeretném, ha Richardnak hívnának. — Óh, igen — mondta Ro­salie merengőn — Richard az más ... ebben a névben táv­latok vannak és messzeség... Ezután mindketten hallgat­tunk. Rosalie szólalt meg és hangja ekkor már érdes volt, a fuvola elhallgatott: — Köszönöm az eddigi be­szélgetéseket. Azt hiszem, nem hívom fel többet — és le­tette a kagylót. Tudom, hogy hiányozni fog a fuvola-hang. Én vagyok a hibás, hogy nem hallom töb­bet. Nem tehetek róla. Játsza­nom kellett . . . nem mertem vállalni, hogy Rosalie egyszer majd azéi’t szakítson velem, mert olyan vagyok, amilyen vagyok . . . azt akartam, hogy azért szakítson velem, mert Walpole Huppergangel va­gyok . . . Akaratlan emberölés vádja alá helyezték Philadelphiaban a 28 éves Mrs. Margaret Boykint a sa­ját kisfiának és két másik gye­reknek a megölése miatt. A rendőségnek azt mondta, hogy egy siró 4 hónapos csecsemőt ba­busgatott és “nagyon szorosan” magához ölelt, amig az abba­hagyta a sírást. A gyerek meg­szűnt lélegzeni. Terjessze lapunkat

Next

/
Oldalképek
Tartalom