Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-13 / 19. szám
' 8. oldal MAGYAR HIRAL>0 Thursday, May 13, 1971 TELEFON Irta: VÁRKONYI ANDOR Vcrkonyi Andoi E rága Lenkém, Legutóbbi — érdekes és izgalmas hírekben bővelkedő — leveledben többek között azt is megkérdezted: házasságom — a kritikus hetedik évforduló után is — éppoly zavartalan-e, mint amilyen az elmúlt hét év alatt volt ? Örülök, hogy ezt a kérdést szóba hoztad, mert ezzel arra ösztönöztél, hogy megírjak neked egy figyelemreméltó történetet, amelyet különben talán a feledés egyre sűrűsödő homálya bontott volna el. A kérdésre két mondatban igy válaszolhatok: nem, házasságom, a hetedik évforduló után nem olyan zavartalan, mint korábban volt. Sokkal zavartalanabb!! Az elmúlt hét év alatt ugyanis csak ámitottam a világot, és bocsáss meg érte drága Lenkém, ámítottalak Téged is. Mert házasságom első hét éve csak annyira volt “zavartalan” amennyire a fronton harcoló katona élete az; a frontkatonáé, aki sokszor megsebesül, de aztán rövidebb-hosszabb kórházi ápolás után mindig felgyógyul, és újra a frontra, a pergőtűzbe kerül. Mi is gyakran sebesültünk meg a házasság frontján. A sebeket — persze csak lelki sebekről volt szó — néha egy-két nap alatt kihevertük, de nem ritkán fordult elő, hogy egy-két hétig is eltartott, amig azok annyira behegedtek, hogy újra megindulhatott közöttünk a forgalom: azaz, normális emberek módján beszéltünk ismét egymással. A rövid nászút kivételével igy ment ez állandóan, és a helyzeten az sem változtatott semmit, hogy házasságunk harmadik évében megszületett kisfiúnk, Lacika. Mindkettőnket — Józsit a férjemet sé engem is — túlságosan érzékeny idegrendszerrel látott el a természet; mindkettőnkben túlteng a büszkeség, az önérzet, a hiúság. Ezek a tulajdonságok nem engedték meg, hogy megtegyük az első, a döntő lépést ; baráti gesztussal, megbocsátó mosollyal oldjuk fel az idegek görcsét, kergessük ki a házból az ellenségeskedés ördögét. Napokig, hetekig kellett várnunk, amig a dolgok maguktól lecsillapodtak, rendeződtek. S amig, képletesen szólva, ölhetett kezekkel lestük, hogy életünk folyama ismét visszatérjen normális medrébe, — mérhetetlenül sokat szenvedtünk, ő is, én is. Ennek azonban most már vége. A probléma megoldódott; ha házasságunk kék ege elsötétedik, a vihar nagyon rövid idő alatt elvonul. Ahogy a bűvészek mondják: hókusz-pókusz-abrakadabi’a — és máris újra minden a legnagyobb rendben van. S mindezt a telefonnak köszönhetjük. Alexander Graham Bell korszakalkotó találmányát, amely az emberi érintkezés térbeli korlátáit egyetlen csapással összezúzta, — divat szidni. Én ódát szeretnék zengeni róla, mert rendbehozta házasságunk már-már elmerülő csónakját, és azt — túlzás nélkül állíthatom — a boldogság révébe vezette. — Hogyan? — kérdezed csodálkozva. Nos, a következőkben ezt fogom elmondani. • Van nekem egy szomszédasszonyom, Mrs. Vondruskának hívják. Ennek a kedves, velem egykorú fiatalasszonyak egyszer elsírtam az én nagy bánatomat. Hogy amilyen gyorsan megy nálunk az összeveszés, olyan lassan jön a kibékülés. Mert mindketten makacsok, önfejűek, túlságosan önérzetesek, ostobán hiuak vagyunk . . . Mrs. Vondruska megértőén végighallgatott, aztán elmondta, hogy összeveszésben náluk sincs hiány, mert ők is lobbanékonyak, mint a gasolin, de aztán egy-kettőre kibékülnek, noha szintén tulérzékenyek, keményfejűek. Férje, aki kereskedő, — vasáru-üzlete van a belvárosban — minden délután telefonon felhívja őt és érdeklődik az otthoni csipcsup dolgok, a gyerek hogyléte iránt. (Neki egy kislánya van, aki olyan idős, mint a mi Lacikánk.) Namármost: ha előző este valamin összevesztek, ő hivja fel a férjét és közömbös hangon beszámol az otthoni jelentéktelen eseményekről; tulajdonképpen csak azért hivja fel, hogy ilymódon vezesse le a köztük keletkezett feszültséget. Szemtől-szembe ezt nagyon nehezen tudná megtenni; ha az ember látja azt a személyt, akire haragszik, ezer és ezer gátló tényező kerülhet a kibékülés útjába. Minden szemvillanás, minden mozdulat, amiben ellenállás tükröződik, a ember torkára forraszthatja a szót. De ha a harag “tárgya”, ezúttal a férj — a látótávolságon kivülesik, a helyzet lényegesen megváltozik. Mert az egyetlen valami, ami az érzéseket tolmácsolja: a hang, a telefonban elveszti élét, valahogyan tompábbá, kiegyensúlyozottabbá válik. Különben is telefonon keresztül nem ajánlatos veszekedni, mert bármelyik fél könnyen végetvethet az elfajuló vitának azzal, hogy egyszerűen leteszi a kagylót. De ezt jóérzésü ember csak ritkán kockáztatja meg. Nálunk sem fordult még elő soha — mondotta Mrs. Vondruska, — majd igy folytatta: Ellenben ilyen “békejobbot nyújtó” beszélgetés után, mindig elássuk a csatabárdokat, — a magyarázatok olajával gyorsan elsimítjuk a még háborgó hullámokat. És amikor este férjem hazajön az üzletből, már hire-hamva sincs az előző esti éles, néha késhegyigmenő veszekedésnek . . .” Imigyen szóla Mrs. Vondruska. — És jól tette, hogy mindezt elmondta nekem, hogy rávilágított a telefon egy olyan értékes szolgálatára, amiről a telefonkönyvek nem tesznek említést. És ha neki sikerült, miért ne sikerülne nekem is? — gondoltam. Az én Józsim ugyan aránylag FELESEG JELIGE. - Kedves Mrs. Homoki, egy különös eset történt velem és ebben kérek felvilágosítást. Nős vagyok és fél évvel ezelőtt véletlenül találkoztam a volt barátnőmmel, aki egy nagyon szép lány. Megörültünk egymásnak és felújítottuk a régi szerelmi kapcsolatot. Hetenként egy-két alkalommal találkoztunk, nála voltam és a feleségemnek ilyenkor azt mondottam, hogy tulórázok. A múltkor meguntam és elhatároztam, hogy szakitok. Éppen akkor megbetegedtem, ágyban fekvő beteg voltam és bevallottam a feleségemnek, hogy mi történt. A feleségem azt mondotta, hogy ő egész idő alatt mindent tudott erről. Emiatt most úgy érzem, hogy a feleségem nem szeret engem, mert ha szeretne, akkor nem tűrte volna szó nélkül a dolgot, hogy ezt csináljam. Egy asszony, aki szereti a férjét, az nem viselkedik igy. VÁLASZ. — Ilyen csodabogárról sem hallottam még mint maga. Maga csalta hónapokon át rendszeresen a feleségét és még magának áll feljebb? Nem csodálnám, ha a felesége a történtek után nem túlságosan imádná magát, de ha nem szeretné, akkor kidobta volna vagy otthagyta volna. Ne firtassa, hogy miért tűrt, miért hallgatott. Inkább maga hallgasson és lapuljon meg a feleritkán hiv fel engem a hivatalából, nem azért mintha nem volna rá ideje —. állami hivatalban dolgozik — de valahogy nem szeret telefonálni. Ám annál jobban szeretek én! És úgy véltem magam is: sok igazság van abban, hogy könnyebb kibékülni telefonon, mint személyesen. A legközelebbi nagy összeveszés után ki is próbáltam a szisztémát: valami jelentéktelen ürüggyel felhívtam a férjemet, aztán lassan kerülgetni kezdtem a témát, mint macska a forró kását. És a módszer bevált! Haragunk hőfoka percről-percre csökkent, — egy negyedóra múlva már minden tisztázódott, és végül a veszekedésnek még a szikráit is elfujta a szél. Azóta nem félünk attól, 'hogy egy veszekedés uán hetekig sivár csönd üli meg a házat. S hogy mindig' én vagyok a hivó fél, az egyáltalában nem jelent semmit. Mert — ismétlem — telefonon gyerekjáték kibékülni, — a telefon olyan, mint egy megértő jóbarát, “aki” nemcsak a hangot közvetíti, hanem a kibékülés szellemét is; — szinte sugallja, mit kell mondani. Áldassék érte Alexander Graham Bell neve! Ja, és persze még azt is el kell árulnom: mi történik akkor, ha mondjuk szombat délután vagy vasárnap veszünk össze?! . . . Ebben a nem tűi ritkán előforduló esetben — kipihenve néha szinte jólesik a veszekedés parázsló izgalma! — egyszerűen átmegyek a szomszédasszony, Mrs. Vondruska lakásába, és onnan hívom fel a férjemet.. Ugyanezt teszi az én lakásomból Mrs. Vondruska, ha véletlenül neki van ilyen problémája, bár e tekintetben ő könnyebb helyzetben van, mivel férje sokszor vasárnap délután is bemegy az üzletébe, könyveigetni egy kicsit . . . íme, drága Lenkém, igy segíti a telefon a házastársakat a családi béke helyreállításában; csak fel kellett fedezni valakinek azt, hogy a távbeszélő erre a pszichoterápiái, emberbaráti szolgálatra is képes. Én nem kérdem tőled: feleségi hivatásod gyakorlása közben szükséged van-e erre a szolgálatra, de ha igen, — használd egészséggel és közben gondolj a te boldog, Téged változatlanul szerető Elvirádra. sége árnyékában. Akinek vaj van a fején, ne menjen a Napra. *> * « NÉVTELEN. — Kedves Miss Homoki, sajnos minden családban vannak problémák. Nálunk is. Másodházas, koros emberek vagyunk. 10 évvel ezelőtt, mivel minket nehezen alkalmaztak munkára, az én kezdeményezésemre vegyeskereskedő üzletet nyitottunk. Az utóbbi években már tartunk kisegitőt is, mert ketten nem bírunk mindent elintézni. Most egy fiatalember dolgozik nálunk, amikor szükség van rá. Azonkívül majdnem naponta, munkája után és szombatonként egész napra eljön hozzánk segíteni a fiam, aki a közelben dolgozik. Az utóbbi időben felmerült az utódlás kérdése is, mivel minden vonalon jó nevet szereztünk magunknak. Az üzlet, mivel én kezdeményeztem. az én nevemet viseli. Én szívesen venném, ha a fiam venné át. Eddig vele nem beszéltem erről, azt akarom, hogy előbb sajátmaga győződjön meg arról, hogy érdemes lenne-e neki az üzletet folytatni. A férjem, akit én nagyon szeretek, viszont úgy látom, hogy az alkalmazottat szeretné utódnak, aki sokszor nagyon Ízléstelenül hizeleg neki. Ha elmegyünk valahová vagy elválnak, úgy néz rá mint egy szerelmes nőre, simogatja a férjemet és az tűri. Félek, hogy ez felborítja egész egyéni és családi életünket. Volt már egy ilyen esete, egy nővel, akivel még csőkolóztak is és aki ezer dollárral becsapta. A fiamat utálja a férjem, pedig sokat segít. Mitévő legyek, hogy a tragédiát elkerüljem? VÁLASZ. — Az utódlás problémája annyiban, még korán, foglalkoztatja, hogy eddig nem be(Folytatás a 9-ik oldalon)
