Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-13 / 19. szám
Thursday, May 13, 1971 MAC VAR HIKA1JŐ 9. oldal LONDONI PARKOK Irta: HALÁSZ PÉTER Bilin Pét« A parkok, igen a londoni parkok, ilyenkor tavasszal: gyönyörűek. A Kensington, a Hyde, a St. James, a Regent’s park. Mind a város belsejében, autóbusz- és földalatti villamos-állomások közelében. Könnyel elérhetők. Könnyű hozzájuk menekülni. Aztán csak néhány lépés a park kapujából és egyszerre maga mögött hagyta az ember a városi zajt, a forgalmat, gépkocsik füstjét. Menedéket nyújtanak, mint régi korokban a klastromok és monostorok. Most már mindegyik londoni parknak ismerem a karakterét. Mert mindegyik más. A Kensingtonparkot ismerem a legjobban, mert azzal szemben lakom. Ezzel olvad össze a Hyde-park. De most tavasszal hosszú sétákra készülök a Regent’sparkban. A múltkor egy londoni újságíró cikkét olvastam a Regent’s ről. Azt irta, hogy ez áll a legközelebb a szivéhez. S aztán magyarázni kezdte, hogy miért. Mennyire irigyeltem! Hányféle emlék kötötte a parkhoz. A pad, amelyen apjával ül 1939-ben, néhány nappal valami döntő sportesemény előtt és lámpalázasan arra készülődött, hogy szóbahozza valamiképpen a jegyek kérdését. A jegyeket drágán árusították és ő szűkében volt zsebpénznek. Aztán a Regent’s park kis étterempavilonja jut az eszébe, ahol, mint írja, három barátjával üldögélt és társalgásuk úgy indult, mint egy Turgenyev-novella paródiája: — Tehát végülis elhagyott . . ,8a park tava, a csónakok ... és egy napon a csónak felbillent és ő még mindig nevetögörcsöt kap, amint elébevillan tóbapottyant barátjának hitetlen, ámult, döbbent képe, amint visszanéz rá a tóból: még képtelen felfogni, hogy mi történt vele. Igen, éppen ez az. Parkok, sétányok mindig csak az emlékekkel együtt élnek. Azok híjában nehéz beszélni róluk. Ismertető előadás lesz belőle, a fák, virágágyak kis tábláinak bemutatása. De ahogyan ez a londoni kolléga ir a Regent-parkról, úgy én csak a Muzeum-kertről tudok beszélni, ez természetes, ebbe bele kell nyugodni. Vagy a hajdani Erzsébet-térről. Meg a Város-ligetről. — Évike, délután ötkor várom az Anonymus-szobornál. Az ember egyszerre több rétegben él. Sohsem érzi ezt biztosabban, mint éppen tavasszal. Az ember mindig az álom izeivel ébred. Az emlékek pedig — úgy tűnik néha — az élet álomképei. Szép álmok, rossz álmok. De akármilyenek — élni kell velük. Ébredni kell velük. De azért most már nekem is vannak londoni parkbéli ismerőseim. Szombatonként, a koradélutáni órákban, rendszerint találkozom azzal az aszszonnyal, aki megérkezik a Kensington-parki tóhoz és egy kis fedeles kosárban magával hozza a kacsáját. A Kensington-parki tóban -tömérdek kiskacsa úszkál és hattyúk is: az asszony hozza a saját tulajdonát képező kiskacsát, kinyitja a kosár fedelét és a kis rabkacsát beengedi néhány percre fürödni a tóba. A többiek tisztes távolban maradnak ettől, tudják, hogy ez csak vendég, nem közülük való és azt is tudják már tapasztalatból, hogy a kiskacsának csak kellemetlensége támadna abból, ha ők befogadnák maguk közé, körülvennék, vagy akár csak közelítenének is: az asszony azonnal kiemelné a tóból és visszatenné a kosárba. Mert erre már többször volt példa. A vendégkacsa kiváncsi érdeklődéssel megindult a partmenti viz mellől a többiek felé, de gazdája abban a szempillantásban érte nyúlt, kiemelte. Mostanában már nem tesz rá kísérletet. Belenyugodott abba, hogy más sorsa van, mint a többieknek. Csak ugv egyhelyben fürdik, viz alá merül, vizibukfencet vet, úszógyakorlatokat végez, közben lopva a gazdájára néz, szabad-e még maradnia, egyáltalában: nincs-e valamilyen panasz a viselkedése ellen? Az asszony nadrágot hord, rövid zekét, sportosan öltözködik ezekhez a fürösztő-kirándulásokhoz. S valamit gügyög is közben a kacsának és türelmesen vár tiz-tizenöt percig, aztán gyöngéden megfogja a kacsát és visszateszi a fedeles kosárba. S csak ekkor bontja ki a magával hozott papirzacskót és kezdi etetni a tó kacsáit: tömérdek kenyérmorzsát szór el közöttük. A kacsák, persze, odarajzanak, kapkodnak csőreikkel, szedegetik a kenyérdarabokat, lakomásnak. Ezalatt az idő alatt a kis fogolykacsa a kosárban üldögél, várakozik, amig szabad rokonai esznek. Az asszonynak természetesen jó oka van arra, hogy a kiskacsa fürösztését és gyakorlatoztatását gondosan különválassza a többiek etetésétől. Mert hiszen ha akkor etetné a tó kacsáit, amikor a saját kis foglyát még nem helyezte biztonságba, akkor nincs kétség afelől, hogy a kiskacsa elvegyülne a többiek között, hipp-hopp, eltűnne köztük, etetés után továbbuszna, a kosaras asszony ugyan sápoghatna utána. Az asszony eljárása tehát gondosan kiszámított. Az érzésem különben az, hogy a bőkezű etetéssel lekenyerezi a szabad tavi kacsákat. — Látjátok, ha az enyémet békénhagyjátok, tiszteletben tartjátok a rabságát, a tényt, hogy hozzám tartozik, akkor utána megetetlek benneteket. A kacsák ezt megértik. Okos kis szárnyasok. Tudják a sorrendet. Fürösztés, gyakorlatoztatás, kolléga vissza a kosárba és utána jön a vendéglátás. A kosaras asszonyt már olyan jól ismerem látásból, hogy egyszer már a kalapomat is megbillentettem előtte, de arra még nem szedtem össze elegendő bátorságot, hogy megkérdezzem tőle: mire neki odahaza a kiskacsa? Nem volna-e jobb dolga ennek is a tóban, a többiek között. Ez már a kosarasasszony magánügye. Az angolok nem kedvelik az efféle határsértéséket. Megriadna, tolakodásnak venné, talán le sem hozná többé kiskacsáját a tóhoz, másik tóhoz vinné, attól tartana, hogy veszély fenyegeti részemről. Veszély a kis rabkacsája biztonságát. A biztonságba helyezett kiskacsa rabságát. így is lehet mondani, úgy is. Szombat délutánonként, két, három óra körül elhelyezkedem megfigyelőpad-állomáshelyemen s várom a kosaras-asszonyt a kis rabkacsával. Most, tavasz érkeztével, azt remélem, hogy valami történik majd. Nem tudnám megmondani hogy mit remélek. Homályosan valami olyasmit, hogy a tavi-kacsák egyszer csak körülveszik a kis rabkacsát és átúsznak vele a tó másik partjához, maguk közé fogadják, eltüntetik, a kosaras asszony bottal ütheti a nyomát. S aztán többet nem fogadják el tőle a kenyér-lakomát; Valami ilyesmiben bízom. De meglehet, hogy alaptalanul. Nem mutat rá semmiféle jel, hogy ez bekövetkeznék. Ugyanakkor azonban tárgyilagos akarok maradni. Biztos, hogy a kis rabkacsának könnyebb tele volt, mint tavi . kollégáinak. A-tó a tél közepén egy. időre befagyott, reggelenként kemény hideg volt, a tavi kacsák fázósan gunnyasztottak a jégen. Biztos, hogy abban az időben a kis rabkacsa meleg lakásban üldögélt, talán a kandalló előtt, nyújtózott, nagyokat aludt, könnyen kitelelt. De most itt a tavasz. Úgy érzem, hogy valaminek történnie kell. Egyszóval már nekem is vannak azért parkbéli emlékeim. Ebben a londoni tavaszban — már nem vagyok olyan nagyon idegen. LELKI KLINIKA (Folytatás a 8-ik oldalról szólt róla a fiával. Lehet, hogy nem is tart igényt az üzletre. Ebben az esetben a vele kapcsolatos elgondolásai tárgytalanná válnak. De ha szeretné átvenni az üzletet, akkor erkölcsi-emberi alapon természetesen övé az elsőség. Nem ismerem a kanadai családjogi illetve vagyonjogi törvényeket, de a rendelkezés joga alighanem magát illeti, mert mint írja, az üzlet a maga nevén áll. Ez azonban szigorúan jogi kérdés, amivel ügyvédhez kell fordulnia, ebben nem adhatok tanácsot felelősséggel. Van azonban valami, amivel a maga helyében nem várnék. Az utódlás kérdésétől függetlenül már most tisztázza a férjével, hogy miért idegenkedik a fiától és miért vonzódik ahhoz a fiatalemberhez. Talán csak valami félreértés okozta az ellentétet a férje és a fia között. Beszéljen vele erről nyíltan, őszintén, de tapintatos formában, veszekedő él nélkül. Ez az alapvető probléma. Ne halogassa a dolgot. Tréfásan hangzik, de higyje el, valóban igy van: egy feleség könnyebben meg tud birkózni egy hízelgő fiatalemberrel, mint egy nővel, aki csókolózik a férjével. * * * ŐSZINTESÉG. — Kedves Miss Homoki, látom, hogy a fiúnak komoly a szándéka. Nagyon szeret beszélgetni rólam, az én dolgaimról. Meddig menjek el az őszinteségben? VÁLASZ. — Nem kötelező sürgősen lelkileg pőrére vetkőzni. A házasság alapja a kölcsönös őszinteség, de helyesebb lépésről-lépésre haladni. Van nő, aki a férfivel való találkozás első óráiban mindent elmond magáról. Ez súlyos taktikai hiba. Mert miről fog később beszélgetni, ha már előre mindent kipakolt. Ilyen nő ne csodálkozzon, ha a férfi érdeklődése megszűnik. Mert valami kis titokzatosságnak, ismeretlennek mindig kell maradni. Nemcsak az a fontos, amit a férfi lát, hanem az is, amit képzel róla. A fantázia egyik jelentős hajtóereje a férfi érdeklődésének és érdeklődése fokozásának. De mi izgassa a fantáziáját, ha a nő már mindent kiteregetett, szinte naplószerüen beszámolt arról, hogy ki udvarolt már neki, kihez milyen vonzalom fűzte és még a legbensőbb családi ügyeket is kifecsegte. Mindezzel érdektelenné teszi magát. Tehát: őszinteség, da csak kanalanként adagolva. LILLIK ERZSÉBET: MESE, MESE Szerelmem volt, elhagyott. Táltoson elvágtatott. Barátom volt, könnyű szél. Griffmadárral útra kélt. Egy edül a világban, mindig társakra vágytam. . ' ' t i.; Úgy éltem, az utszélen, varangy-béka képében. ' -J- KÄÖ Í| . | Barátom és szerelmem lelkem adtam, elvesztem. Nem jön senki száz éve, álmomból, hogy keltene. Nincsen, aki elkarol csipkerózsa álmomtól? * !
