Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-13 / 19. szám
Thursday, May 13, 1971 MAGYAR HIRADO 7. oldal Válás olasz módra . . . Irta: HAJNAL ERZSÉBET Nem mai film volt amit a Tivin mutattak, az édes Sophia Lőréiméi. De olyan életszagu, olyan kedves, hogy nem cseréltem volna el egy rossz maoziért. Sophia aki ma a legboldogabb asszonya a világnak, mert az olasz Carlo Pontitól, aki őt imádja és akit ő imád, született egy fiacskája, akit évek hosszú során várt. Végül is megkapta a szoluciót a hazájában, hogy törvényesen is elismerték őket házasoknak. Olaszországban a válás majdnem lehetetlen volt eddig. Nagyon sok házasság vált rabbilinccsé, mert a felek egymáshoz láncolva éltek. Állandó harcok voltak a kérdés körül, mert a katolikus egyház mereven ragaszkodott az álláspontjához, mély kiátkozással sújtotta, aki nem engedelmeskedett a parancsainak. Olaszország népe nagyon vallásos. De a haladó élet ellentéteket teremtett az egyház parancsainak. Az évezredes tanok és a modern élet között levő távolságot, még az egyháznak is tudomásul kellett venni. így sok uj eszme hatolt be a Vatikán fellegvárába és egyike a kiemelkedőknek, hogy az állam után a Vatikán is kénytelen lesz beadni a derekát a válás kérdésében. A nápolyi archívumok tanúsága szerint, már 1811-ben is volt egy válás, amikor a város bírósága szétválasztott egy házaspárt. Az iratokban nincs felsorolva a válás oka, de szülői beleegyezést kellett felmutatni a negyven éven túllévő két embernek. Napoleon hozta ezt a törvényt és ez volt érvényben akkoriban. Nagy szenzáció volt. Mindenütt ezt tárgyalták, utón, útfélen. Napoleon elvesztette a borodinoi csatát 1812-ben és ez megingatta az általa hozott törvénykezéseket. Ferdinánd megelégelte és eltörölte és igy az összes napóleoni törvények érvénytelenné váltak. Olaszországnak a válási kérelmekkel foglalkozó ügyosztálya a Sacra Rota, ahová áz emberek fordulhatnak, de nagyon sok utánjárással jár és a pápához nem mindenki mehet. Szegény embereknek se pénzük, se idejük nincs a procedúrához. A Sacra Rota ügyeit mindig körülvette egy homály. Senki sem tudott róla semmit. Ma már nem fedi titokzatosság a munkájukat. Ma már a kánonjog nem vágja el a lehetőséget a válni akaró emberek elől. Az egyház maga is rugalmasságra törekszik és töröd,nie kell a mai élet problémáival. Az állam 1929-ben egy bizonyos területről lemondott az egyház javára és ezzel a joggal a Szentszék 1948 óta él is. Olaszországban könyvek halmaza foglalkozik ezzel a dologgal. Egy a sok körül Mauro Mellini, jól ismert olasz iró és újságíró nemrég megjelent könyve támadja a Sacra Rotat azért, hogy ha az egyház megadja a bontás lehetőségét liramilliókat követel. Csak a pénzmágnások engedhetnék meg maguknak eféle luxust. Hosszú évek óta tart a harc, az állam és az egyház között ebben a problémában. Az olasz élet vezető egyéniségei között nagyon sokan tartják a Lateráni Egyezményt elavultnak. A lombardiai katolikus szervezet régi vezetője Mario Albani, aki a ’’Független baloldal” nevű politikai csoport első embere, szerinte az egész egyességet meg kellene szüntetni. Állítja, hogy az egyezmény az államban nem keresztényi, ha nem szabad. A Szentszék merev magatartása nem tetszik nagyon sok embernek Itáliában. A vélekedés az, hogy még a vatikáni zsinat meggyőződésének is a fordítottja. A Zsinat azt akarta az egyháztól, hogy minden földi hatalmáról mondjon le. Ne erőszakolja a földi hatalomért folytatott harcát. A válás minden időben nagy problémája volt Olaszországnak. Sok visszaélésre adott alkalmat, sok bűn elkövetésére. Az újságok állandóan foglalkoztak és foglalkoznak azokkal az anomáliákkal, melyeket a kérdés kapcsán széltében-hoszszában tárgyalt az egész világ. Az időt,, a világ folyását, az események gyorsiramú megtörténését megállítani nem lehet. Még egy olyan országban sem, ahol úgy a lelki, mint a földi hatalom kulcsa az egyház kezében van. A Vatikánnak sincs módja kitérni az események elől. Mert vagy belenyugszik a változtathatatlanba, vagy olyan nemvárt események áldozata lesz, mely kilóditja a pályájáról az egész complexumot. EMBEREK ÉS ESETEK . . . AZ AMATŐR FÉNYKÉPÉSZ Megszületett a kisbaba, a házaspár boldog volt. A férj másnap elővette a fényképezőgépét, befűzte a filmtekercset és elment a klinikára, hogy lefényképezze a babát egynapos korában. Amikor egy hét múlva a felesége és kisfiú viszszaérkeztek a lakásba, újból csinált egy felvételt. — Hivasd elő — kérte az asszony —, olyan kiváncsi vagyok a képekre . . . A férj, aki rendkívül fukar ember volt, csodálkozva kérdezte: — Csak nem gondolod, szivecském, hogy két kép miatt tönkreteszem az egész filmtekercset? — Nem megy sok kárba. A sötétkamrában levágják róla az exponált filmeket. Legfeljebb három-négy kockát vesztünk. — De édes szivem, megtörténhetik, hogy roszszul teszik vissza. És akkor az egész film fényt kap. Ne légy olyan türelmetlen. Majd csak az egész filmtekercset hivatjuk elő! Amikor a kisfiú járni kezdett, megörökítették az első tipegő lépést. Az asszony újra kérlelni kezdte a férjét, hogy csináltassák meg a képeket. — Hogyisne — hangzott a válasz, — Még harminchárom kocka van a filmen! Telt-mult az idő, a kisfiú óvodába került. Uj felvétel készült. Az asszony már nem is sürgette az előhívást, Tudta, hogy mit válaszolna a férje: még harminckét kocka . . . Az asszony egy évvel később kislányt szült. A Lujza nevet kapta. — Most több felvételt csinálj — kérlelte a fukar férjet. — Olyan édes a kicsi. — Csak nem azért akartad Lujzikát, hogy hamarább előhívassam a tekercset? — gyanakodott a férfi. Három kép készült a kislányról. Az egyik egynapos korában, a másik egyéves születésnapján, a harmadik a bátyjával együtt, aki már iskolába járt. A család harmonikus, boldog életét nem zavarta semmi, mert az asszony már régen belenyugodott abba, hogy a férje a fogához ver minden garast. Néha vágyakozva gondolt a felvételekre: vajon hogy sikerült annak idején, egy évtizeddel ezelőtt a kép? Amikor a fiú érettségizett, az apa feleségének legnagyobb ámulatára három felvételt csinált, sőt, midőn Lujzika férjhez ment, nem kevesebb, mint négy kép készült. Ekkor már csak huszonkét filmkocka volt a tekercsben. Egy nyáron az asszony a tenger partján tiz felvételt készített. Az ezüstlakodalmukon ismét készült néhány kép, majd amikor a fiú doktorált és még később, midőn elvette feleségül az egyik kolléganőjét. Ekkor a tekercsen már csak egy filmkocka volt. Erre az aranylakodalom került: a gyerekek, az unokák és a vendégek. Másnap végre előhívták a filmet és az idős házaspár büszkén nézte a tekercset, amelynek felvételei félszázad családi eseményeit rögzítették. — Látod, ez a kisfiúnk egynapos korában — mutatta büszkén a feleség —, ez pedig a legkisebb unokánk menyasszonya. A férj arca elborult: — Kár volt a felvételért. Talán jövőre már kicsinyük lesz . . . Meghagyhattuk volna az utolsó kockát . . . Palásti László (Ez a cikk Anyák Napjára Íródott, de elkésve érkezett szerkesztőségünkbe.) KORUNK ANYÁK NAPJA... Irta: HAVASSY BAJÁN Ökrös szekér bíbora közt, Egy várandós éjszakán, Álmodott a királyasszony, Emese az ősanyánk . . . Hajnaltájban jött a Táltos Halljátok meg jóslatát: Hunutódok életfáján, Halhatatlan égi láng, Tüzet gyújt a szivek alatt Áldott szüzek kórusán Évezredes idők múltján — Folytatódó gyermeklánc Meotisztől a Lajtáig: Minden vésszel szembe száll . . . Száz ország szerte-szórt magyarja, több mint ezeréve már, hogy Verecke hires utján, Árpád mögött jött bíboros szekéren a királyasszony Emese az ősanyánk! Álmodta, hogy sokezer éve már előtte Emesék puszták virágai nyiladoztak harcos hősöket, Táltos jóslat, hogy örök élet és örökké teremtő a magyar anyai szív, s Árpád népe a Kárpátok ölére visszatérő örök napfény, életet hozó és megtartó erő . . . Magyar nő, magyar anya, ó ne felejtsd el bárhová sodort a sors vihara, bárhol is legyen Szülőhazád, magyar ősök gyermeke vagy, “Emese” az ősanyád! Álmodta még Etel-közben, hogy a sátomyiláso.n benyúlt az “isteni kéz”, megsimogatta az ő gyermekét, a magyar nemzet örök hősét Árpádot, a halhatatlan nagy vitézt és örök élő nagy vezért, aki Bodrog-közön száguldó hadával, magyar történelmet és hazát alkotott . . . Történelmünk a tanú, hogy a magyar nő a magyar anya Isten jobbjára kerül; mert Istennek tetszőén élte vagy szenvedte és szinbólummá vált az által, hogy rettenthetetlen hősöket neveltek! Iránytalan bűnös korunknak nincsen anyaideálja, — már nem minden népnél példamutató az anya . . . Modern emberi morál az asszonyt ledöntötte az egyenlőség elve alapján arról a piedesztálról, illetve családi oltárról, ahová sok, sok generációs, tradiciós férfi morál, a családi tisztaság eszményítése által emelte a nőt! . . . Sőt az elférfiasodott nők sokasága emancipálta önmagát, hogy aztán, szolgaságba döntse a férfit a családi élet által mely után a nőnek csak joga van, a férfinek csak kötelessége! Szétszóródott magyarság a világ minden részén idegenbe olvadó sorsszerűségével végzetessé válhat az eszményi anyaság hiánya által, az örök Emesék nagy lelki seregét kellene magyarságmisszióra tanítani. /
