Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1913-05-25 / 13. szám

Egy nagy gyengeségünkről.

Egy - a többi közt. így kellene e cimet írni. Mert van bizony a magyar népnek, a magyar embernek kelleténél több gyengesége.

De hát most csak ezt az egyet tüzzük a toll hegyére. Hogy annál jobban és elkülönítve — lássuk.

A mi hazánkban, mint közönségesen tudva van a gyümölcs-tenyésztés nem tréfa dolog. Nem amolyan mellékes forrása a jövedelemnek. Életünk fenntartásának.

Itt nincs hely arra, hog}»' ezt a valóságot fülétől-farkáig elhuzogassuk. Csak éppen szőrmentén vetjük ide.

Mikor a mi fáink virágba borulnak — szinte mosolyog arcunk. Éledünk. Mert tudjuk, hogy a virágból gyümölcs lesz ám. A gyümölcsből meg — áldások forrása.

Ha aztán a bolondos április megrázza szeszélyes fejét, ha a fagyos szentek napjai fagyos leheletükkel rálehelnek a mi gyümölcsfáinkra és keresztül húzzák reményeink számításait: nagyobb óbégatás, jajveszékelés, elégedetlenség nincs a föld hátán, mint Magyarországon.

Zúgolódnak a gondviselés ellen. Ökölbeszorított kezekkel szidjuk az időt, az ártatlan fagyos szenteket.

Nem is jut eszünkbe valami. Valami, ami sokszor jobban, kényelmesebben huzza pedig keresztül reményeinket és számításainkat.

A mi gyengeségünk.

A mi restségünk.

A mi hihetetlen közönyünk azokkal az elemekkel szemben, melyekkel pedig felvehettük volna a harcot. Legyőzhettük volna őket. És diadalmaskodhattunk volna rajtuk.

Értjük gyümölcsfáink legnagyobb ellenségeit: a hernyókat, a férgeket, a vértetüket és más olyan termés-pusztitókat, melyek rengeteg károkat okoznak. Sokszor tönkreteszik egész gyümölcstermésünket.

Volt alkalmam egész határokon, kertekben, vasutmentén, gyümölcsösökben a magam szemeivel meggyőződni arról, hogy mily bűnös közönnyel, tunyasággal, nemtörődömséggel viseltetnek a gazdák az ilyen kötelességekkel szemben. Hiábavaló a törvény, az időnként való ébresztések, utasítások — a magyar embert nem mozdítja ki senki és semmi az ő gyengeségéből, megrögzött kényelméből.

Ha egyesek meg is teszik a kötelességüket, ha talán a többség is lelkiismeretesen védi a maga gyümölcsfáit: célt nem ér, fáradozásai hiábavalók. Mert mindig akadnak feles számmal, akik rá se: hederitenek a gyümölcsfákra. Pedig itt éppen az az eset, a mi a ragadós ember-betegségeknél Egyetlen egy eset, elhanyagolt, rosszul kezelt eset elegendő egész község kipusztitására. Egyetlen gyümölcsösnek, kertnek, sőt fának férgei, bogarai, hernyói pusztulást okozhatnak a többi fákon is.

Ha aztán hull a gyümölcs és éretlenül a fa alatt található; idő előtt hasznavehetetle- nül; ha meddő marad a fa és dús virágai dacára gyümölcsöt nem hoz: no akkor igazán van óbégatás, jajgatás. Hogy milyen időket élünk. Hogy a régi gyümölcsfák más természetűek voltak. Hogy igy, hogy úgy. Már talán nem is lesz többé gyümölcsös.