Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-06 / 6. szám
XVI. évfolyam. Szatmár, 1913 április 6. 6-ik szám. Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre .........................4 korona. Fél é vre..............................2 » Negyed é vre.....................1 » Ta nulságok. Kár is bizony ezt a cimet a homlokára írni soraimnak. A mai gyerek (bocsánat, nemzedék) bizonyosan olvasatlanul hagyja őket. Mi az? Tanulság? Nincs szükségem reá. Mindent tudok.Nekem ne prédikáljon senki sem! Szerencsétlenné, földönfutóvá lett rövidesen a fiatal házaspár. Egy homokszemnyit sem hallgattak az öregekre. Akik pedig előre látták már életük következményeit. Mikor aztán bünbánólag, vészlátva jöttek az öregekhez, ezek mondották szeliden-igazán: — Gyerekek, okosabbak voltatok, mint mi. E: volt az alapja egész zuhanástoknak. ★ Hát igen, a mai gyerekek abban is gyerekek, hogy ha valamit látnak, tapasztalnak, hallanak, gondolnak . . oda mindjárt pontot tesznek. Pedig hát egy-egy meglátás, egy-egy tapasztalás, egy-egy meghallás olyan, mint a gombolyag. Végehossza nincs annak; csak ki kell bontani. Gomolyitani. Tanulsága van mindennek a világon, csak az ember okosan kapja az eszébe — markába a dolgot. Úgy mondották ezt régen, hogy tovább lásson az orránál. Hiszen okosnak, bölcsnek lenni volta- képen annyit teszen, mint előre látni, jól látni. Hát mi például mindközönségesen politizálni nem szoktunk. Hanem rajta vagyunk, hogy ne csak egyes polgára ennek a hazának ismerje és becsülje a tisztes munkának keresetét, a verejtékes pénzt. Hanem nézzék meg a garast ott fenn is. Azok, kik az ország pénzét kezelik. Adónkat szedik. Országunk háztartását vezetik. Gazdaságát intézik. Ne iökjék-dobják a milliókat. Hanem nézzenek előre és hátra. És nézzék a magyar nép verejtékét. Nehéz, próbás életét. Ám, azért van bátorságunk, erőnk és előrelátásunk, hogy ebből a mai nagy európai kavarodásból levonjuk a tanulságot. Levonjuk és józan, egyszerű magyar észjárással is asszondjuk: minden gondolkodni tudó és akaró ember számára kell, hogy úgy ez a háborús világ, vagy a bekövetkezendő békés világ is a háború tanulságait megmutassa. Lesz-e még valaki, aki azt fogja kérdezni: mire az a katonaság? Mire való az a nagy hadsereg? Mire valók az ágyuk? A hadihajók. A puskák gyártása. A létszám ? És igy tovább. Lesz-e még ember, aki be nem látja, hogy a mi haderőnknek lépést kell tartani a mai államok haderejével. Még az olyan kis államokéval is, mint a balkáni államocskák. Mit áldozhattak ezek az államocskák évtizeden keresztül a haderejükre. Az ágyúikra, a katonaságra? Hősiességük nyomán, során is volt-volna képességük arra ezen áldozatok nélkül, hogy bámulatba ejtsék a világot. Hiszen nemcsak ők, de minden állam, kicsi és nagy, ma már nemzeti életüket, hazájuk területét, gazdasági életét és egész létüket nemcsak a politikába: de a nemzet hadseregébe is vetik. Szabad-e nekünk, a mi magyar hazánknak elmaradni. Az orránál tovább nem látni. A tanulságokat le nem vonni? Hadügyi téren nekünk nagy áldozatokat
