Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-30 / 5. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ városban is úgy fog élni, mintha az édes mellette volna. Hogy kerülni fogja ott is a rossznak még árnyékát is. Őrizkedni fog a rossz emberektől, barátnőktől. Ugy-e édes megnyugszol, ha én ezt megígérem neked? Az atya némán hallgatta az okos leány beszé- nét. De az anyjok kitárta szivét. Elmondotta, hogy milyen rossz álmai vannak. Hogy hány és hány leány szerencsétlenségéről hallott és olvasott. A leány arca pírban égett. Úgy szerette volna szivét édes anyja elé teríteni, hogy lássa milyen tiszta, őszinte és igaz érzelmek laknak abban. Úgy szerette volna akaratának nagy erejét már most megmutatni, hogy a drága édest megnyugtassa. Forró csókot nyomott édes anyja homlokára, megcsókolta munkától megbámult kezét is — és nyugalomra tért. * Örzse a városban szolgál. Az egyszerűen öltözködött, takaros falusi leány-virágon nem egyszer rajta akadt a városi járó-kelők tekintete. Ha csak ideje akadt és szerét tehette, be-betért a jó Isten házába. Ott imádkozott és kérte a jó Istent, hogy erősítse és segítse őt. — Hogy még egyszer visszatérhessen öreg szüleihez. Oly tisztán, oly szennytelen szívvel, mint azt ő nekiek megfogadta. A leány igy éldegélt munkában és kegyes gondolatban sokáig. Nem vette észre, hogy egy városi urfi (akiről később tudta meg, hogy amolyan zugirász, aki a szegény ember ügyes-bajos dolgaival foglalkozván keresi kenyerét), ugyancsak szemet vetett reá . . . De az »urfi« olyan nagyon szaladgált utána, hogy a leánynak lehetetlen volt észre nem vennie. Legelső alkalommal összerezzent Örzse. Mikor megszólította, azt hitte a föld nyeli el. Futott tőle sebesen, mint a kis madár szárnyal a levegőben — mikor karvaly kergeti. Örzse elhatározta most, hogy csak végszükségben megy az utcára. Haj, de egy cselédleánynak parancsolnak ám. És neki engedelmeskednie kell. Hát bizony az »urfi« szerével módjával alkalmat talált, hogy a leányzóval beszélhessen. Aztán oly sugár, szép fiatal ember volt. Olyan tisztességtudóan beszélt, olyan részvéttel volt iránta, mikor Örzsétől kiszedegette családi állapotát . . . Örzse bízni kezdett ez emberben . . . Szive egyszerre lángra gyuladt. Ártatlansága tudatában mindent készpénznek vett. Az urfi egyszer egész váratlanul azzal a dologgal állott elő, hogy ő Örzsit feleségül veszi . . . * Otthon pedig a faluba jobbra fordult az öregek sorsa. A fiuk segítették. Visszaszerezték a családi fészket. Újra beköltöztek a régi bogárhátu házba. És mikor a tűzhelyen először fellobogott a tűz... az anya átölelte fiait és esdve kérte: — Menjünk és hozzuk haza az örzsét. Mert addig szivemnek nem leszen nyugalma ... ...Öreg anyók miért nem tudsz nyugodni? Hiszen lányod cifrábban öltözködik! Szép pénzt keres szolgálatával! Miért indulsz gyalogjába, reszkető, agg lábaiddal a városba, a hol lányod szolgál ? ... Az Isten küld? A szived kerget? Leányod boldogsága űz ? Oh anya, te éppen kellő időben, percben érkezel meg. Kebledre ártatlan lányod borul. Olyan mocsoktalan szívvel... milyennel tőled elbúcsúzott. Ki tudja, ha késtél? Ha azt a szépen fejlő virágszálat ott hagyod a város utcáján... még a veszedelem szúró tövisei közt. Jókor érkeztél... Milyen jelenet volt az jó Istenem! Egymás nyakába borul anya és leány és élvezik a viszontlátás édes örömét. Hogy egymásra találtak! Hogy igy találtak egymásra! Még nem száradtak föl a könyek, mikor egyszerre csak az »urfi« belépett! A leány összerezzent, de az urfi oly nyugodtan, oly minden felindulás nélkül mondotta. — Anyjok, remélem, hogy örzse mindent elmondott... Az anyjok, ebben a szempillanatban olyan lett, mint a hős, aki ellenséggel áll szemben. — Semmit sem mondott — felelt az anyjok csípejére téve kezét... — De hiszen megkértem az örzse kezét? — És Örzse ? — Én, jó anyám egyetlen szót sem teleltem reá... — Ezt jól tetted lányom. Jösz te Örzsók azonnal haza, és a többit pedig otthon végezzük ám el. * És haza értek... Az urfi vőlegényt meg nem is várták. De nem is jött ám el. Csak az ujságlapokból olvasták, hogy a cifra urfi törvény elé került, mert »ne szólj szám, nem fáj fejem!« Az állatok meg a repülés. B. E. Davis philadelphiai tanár annak a problémának kiderítésével foglalkozik, vájjon miféle hatással van az állatokra a repülés. Múltkoriban ezért felszállt repülőgépjén és magával vitt egy kölyökoroszlánt, no meg egy állatszelidi- tőt, minden eshetőségre tekintettel. Az oroszlán persze ketrecben volt. A felszállás első pillanataiban az állatok trónörököse olyan mozdulatokat tett, mintha lezuhanástól félne, később azonban már csodálkozott csupán. Csodálkozása azonban csakhamar félelemre változott és amikor száz méter magasságban jártak, felette nyugtalan lett. Morgott, majd bőgött és félelmében akkorákat ugrott, hogy tartani kellett a veszedelemtől: még felborítja a gépet. Leereszkedtek, s a mily mértékben közeledtek a földhöz, akként oszlott a kölyőkoroszlán nyugtalansága. Amikor ketrecestől együtt kiemelték a repülőgépből és ismét biztos talajt érzett maga alatt, vinnyogott örömében és láthatóan jól esett neki, hogy vége lett a kellemetlen utazásnak Davis egyébként elhatározta, hogy legközelebb másfajta állattal száll fel. Tréfás kérdés. Kérdés: — Két lábú ül a háromlábún, csinál egy lábat, beszalad a négylábú, elkapja az egy lábat, megharagszik a kétlábú, felkapja a háromlábút, utána hajtja a négylábú után s ez leteszi az egylábút. Felelet: — Kétlábú csizmadia ül a háromlábú széken. Csinál egy csizmát, beszalad a négylábú kutya, elkapja a csizmát, feláll a csizmadia és utána hajtja a háromlábú széket és a kutya leteszi a csizmát.
